Húsvét másnapján kellemes elfoglaltságom volt: Katám intézett meghívást esetlegesen ráérő vagy érdeklődő ismerősei felé, miszerint konfirmálni fog a Nagytemplomban, és aki esetleg részt szeretne venni a szertartáson...
Nos, hát én azonnal eldöntöttem, hogy ha egy mód lesz rá, én ott leszek!
Úgyhogy "hajnali" lefekvéseim miatti pár órai alvás után megint csak felkeltem, de álmosságom ellenére nem volt bennem semmi kedvetlenség. Nagy örömmel készültem, szépen felöltözködtem és fél 10-kor már a buszmegálló felé igyekeztem.
Nem okvetlen és kizárólag saját hibából viszont azért nem úgy sikerült a dolog, ahogy elképzeltem. Elfeledkeztem arról, hogy egy ideje kettő helyett csak egy busz jár hétvégeken az István úton. És ez nem jutott eszembe, mert a kettes villamos beindulása után változott ez így meg, én meg nem sűrűn járok busszal, pláne hétvégén. Hogy mi köze a Tócósnak a kettes villanyoshoz, azt merem állítani, hogy semmi, de a 45-ös buszunkat mégis elvették hétvégékre.
Így aztán ott ácsorogtam fél órát tök feleslegesen, mire gyanakodni kezdtem! Ugyanis a kiszerelt menetrend sem tudatosítja a változást az emberekkel. Az továbbra is úgy tesz, mintha joggal várható lenne a 45-ös... Egy órában eleve max. kétszer járó buszjárat azért nem feltétlenül kéne, hogy ennyire kimaradjon, ugye...? És itt esett le...
Már elvileg megkezdődhetett az istentisztelet a Nagytemplomban, mikor jött egy másik 22-es. Egy 22-es ugyanis már akkor jött, mikor ideálltam, azzal elmehettem volna 2 megállót, onnan pedig már valami csak jött volna, amivel felmegyek a városba és időre odaérek! De nem. Ebből is meg kellett, ugye, várjam a következőt, mert akkor fogtam fel. Szóval mentem két megállót, és mivel hétvége volt, nálunk amúgy is fehér holló a tömegközlekedés, így nem kockáztattam tovább. Elindultam sietve(!!) a Tescótól gyalog fel, a Nagytemplomig!
Nem semmi akció volt tőlem, mert ráadásul az ünnepi szövetgatyámhoz minimum félmagast kell vennem, és azért abban gyalogolni... nem vagyok már hozzászokva, na! Még akkor sem, ha egy bejáratott fehér tízéves szandálcipőről van szó... (Mikor hazamentem, az érzések után cseppet sem csodálkoztam az ezer vízhólyagon a lábfejemen-talpamon mindenütt...)
Azért nyugtáztam, hogy semmiről nem maradtam le. 10 óra 20 perckor mentem be a zsúfolásig megtelt Nagytemplomba, és akkor javában folytak az istentisztelet beszédei. Szóval óvatosan végig- és körbearaszoltam a minden irányban ágazó padsorokat, hogy valamelyest megközelíthessem azt a helyet, amit a katolikusok oltárnak neveznek. Itt mi az vajon? Úrasztala?
Lényeg az, hogy valahogy olyannyira meg akartam közelíteni azt a helyet, ahol Katámék konfirmálásban részesülnek, hogy fotózhassak! Feltehetőleg csak én lennék, akitől fotóhoz juthat az eseményről... És hát én is nagyon szeretném, pláne.
A kisgépem nem rendelkezik valami nagy zoommal, de azért kivehető a fotókon Katám, és a lehetőségekhez képest nincs lelkifurdalásom: nem tudtam volna ennél jobban helyezkedni, illetve az eseményeket megközelíteni.
Tényleg nagyon felemelő pillanatok voltak...
S mikor vége lett az istentiszteletnek, a konfirmálásnak, mindenképpen személyesen akartam gratulálni neki és átadni csekély kis ajándékaimat, majd megkértem őt fiaival együtt egy fotó erejéig "modellt állni".
Az ajándékaimat odafigyeléssel válogattam és otthon lefotóztam.:)
Így eseménynek megfelelő két könyvecskét, szentképet; valamint egy igazolással ellátott, anno az Új Embertől való megrendelés általi kis dobozzal lett (remélem) gazdagabb Katám, mely méltóbb kézbe nem igazán kerülhetett volna. Egy kis üvegcse, mely a Jordán vizét -- amelyben Krisztus keresztelkedett -- tartalmazza.
Katám! Isten őrizze meg benned mindazt a természetedből adódó kedvességet, emberséget, segítőkészséget, szeretetet, tisztaságot, melyek egyébként is megvoltak benned. Ez az érett kori konfirmáció csak megkoronázta mindazt, ami Te vagy... Egyedi, egyszeri és különleges. JÓ.
"Áldjon meg tégedet az Úr, és őrizzen meg tégedet."
Néhány, főtéren fotózott gyönyörűség keretezte az eseményt.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése