Haramia 11 éves

Ma 11 éves Haramia.
Nagyon boldog szülinapot neki, kívánom, hogy még nagyon sokáig ne legyen gond az egészségével, és probléma nélküli hosszú élettel áldja meg a sors.

Ide, ha nem is mai, de egy nem túl régi, friss képet kerestem, ahol épp nem alszik. Mert napközben mostanában már sűrűbben és hosszabban alszik, mint régen. Talán éjszaka sem mondhatom már -- hála a nagyon jó istennek --, hogy minden órában rodeózik, ugrál, szaladgál, szöszmötöl, dűt-borít, mint még nem is olyan régen.
Nem mintha nem lennének még mindig sűrűn-haramiás éccakák, de azért néha már akár több órát is lehet egyvégtében aludni!:)
Azért észre lehet venni rajta is, hogy múlik az idő, sajnos. Elvégre, ha korát emberi korra átszámoljuk, egyikféle számítás szerint már akár 71 éves -- aszerint számolva, hogy az első év 1 év, s az azt követők évente 7 évnek felelnek meg. Másik számítás szerint 60 éves -- első év 16 év, második év 8 év, s minden további év 4 emberi évnek felel meg. Egyik szerint sem fiatal már...
Ha rájön a randalírozás, ezt nála nem igazán mondhatja meg senki sem. Még mindig tud olyan lenni, mint az égő tűz. Még mindig képes fél éccakán át zajolni, hogy ne tudjon az ember alvadni, még képes úgy nekifutni, hogy az ember majd' frászt kap a hirtelen energiától. De ugyanakkor... többször fordul elő, hogy nem feltétlenül sikerülnek a fél szobát átszelő ugrások. Ő megszokta, hogy éveken át igen, tehát még mindig nehezen viseli, ha nem így van. Ha a padlóról ugrana a tévé tetejére, néha nem sikerül és lepottyan. A magasabb polcokkal sem igazán próbálkozik már, sőt, a nyitott erkélyajtó tetejére sem slisszolgat fel, a függönyt is békén hagyja. Bizony, bizony, ez mind az öregség jele... Tulajdonképpen mostanra lett átlagosan jó makka.:)
Mint mindig, ma is megcsodálom filigránságát, különleges, rejtett cirmú kékségét, a benne rejlő alapvető vadságot, mely annyira mássá teszi őt, mint annyi más házimakkát.
Megszoktam és rég nem csodálkozom sok értelmetlen, logikátlan dolgán; mint pl. millió közül egy dolog: alig vesz rólam tudomást, mondjuk, két-három napig, majd hirtelen pálfordulással egyszer csak iszonyú dorombolással borzasztóan, tartósan, fantasztikusan ragaszkodó cicává változik, aki órákig eltántoríthatatlan. Követ, mint az árnyék, s még a vécére ülve is azonnal az ölembe jön, holott alapvetően utálja az ölcica szerepet és baromi ritkán mondható ez rá. De ekkor igen, nagyon és azonnal, feltétlen és okvetlen szüksége van a szimbiózisra. Miért van ez? Nem firtatjuk, megszoktuk.:) Fő, hogy egészséges...:D

Kifakult papírfotókat nézegetve emlékeztettem magam rá, hogy ő is volt csecsemő.:)
A szkennelt képeken más és más színekben játszik, de nem is az a lényeg. Nem érzem, hogy komoly, felnőtt macskává változott volna, számomra még mindig a "kis szaros csőmacska". De azért... mégiscsak eltelt az idő, francba is.
Remélem, még sokáig megleszünk egymásnak...