Házi kínlódások

Már visszamenőleg pótolom a dolgokat, de a náthakórom kissé elhúzódott, mikor már 1 hét múlva (kicsit csodálkoztam is, hogy milyen korán!) úgy látszott, végére értem, akkor újra kezdődött. Orrfolyás tekintetében, hálisten, a láz és torokfájás nem tért vissza.
Viszont megint félpercenként fújhattam az orrom, ez azért kissé nem esett jól, főleg főzés vagy egyéb teendők esetén.
Hétvégétől hét elejéig kínlódtam -- már tényleg bocsánat, de magunk közt vagyok...:))) -- előbb szorulással, azt hittem, megdeglek. Pedig csak egy nap maradt ki, de nálam ez így szokás, ezért kéne erre figyelnem még jobban, de hiába csinálok akármit, ha olykor nem juttatja eszembe semmilyen életfunkció, kisebb gondom is nagyobb... Így aztán másnapra már sehun semmi.
Várok estig, akkor keresztanyám szerint tényleg a maximálisan legkíméletesebb Laxbene... valóban így tapasztaltam én is, de ha már hajnal óta zsenge hasfájások miatt nem tudok aludni, viszont ha kimegyek, még nincs abban a stádiumban a helyzet, hogy legyen is valami, visszamegyek és ördögi kör: viszont nem tudok aludni... Szóval egy szenvedés az egész.
Mire végre megszülődnek a dolgok, aztán meg egész napra megvan a programom. Csak pucolódik, pucolódik az az egy-két napi hiány, pedig ha egy nap egyszer eszem, ott elvétve sem kéne ennyinek lennie... Mindegy, túlélés kérdése már tényleg az egész. A tények azt mutatják, hogy a hatás kezdetétől aznap nem tanácsos semerre sem kitennem a lábam.
Még másnap is egész nap zubog a belső rendszerem, ami igen kényelmetlen. Pedig ekkor, a kipucolás másnapján megint nincs semmi. Egyszerűen mivel nem nagyon volt input, output viszont egyhetes mennyiség, így nem is csodálkoztam. Inger egy szál sem, csak ennek az a veszélye, hogy mivel eznap megint nincs semmi, holnap megint kezdhetem esetleg elölről az egészet!
Sz@r helyzet szó szerint.

Na mindegy. Egyébként az idő is olyan. Nemcsak a takonykór és fenti kellemes dolgok miatt, de az idő miatt sem kívánkozom sehova, pedig napsütés esetén igazán takarodnom kellene kifelé, őszt fotózni.
Egyik kedves, anyám korabeli hölgy már érdeklődött is, hogy mikor lesznek újabb őszi fotók, mert már nagyon várja.
Kedvesen ellevelezgettünk, mondom neki, hogy olyan rút időjárás van felénk, hogy egyszerűen nincs lehetőség fotózásra. Szürke, sötét, vagy esik, vagy fúj, vagy mindkettő. De egyik mindenképp. A nagy szél következtében érezhető a légmozgás a lakásban a 32 éves nyílászárók következtében, ami ellen nem tudunk mit tenni, de kimenésre nem csábít. Mivel a gyermeket Szilvi hordja iskolába, ezért rá lehet bízni a szükséges vásárolnivalót, és akkor tényleg nem kell kimenni, ha nem kötelező valamiért.
Ebben az állapotban meg még akkor sem biztos, hogy kivágytam volna, ha akartam vagy kellett volna...

Még, amit anyámmal beszéltünk telefonon, és amit érdekes módon ritkán tapasztaltam vagy csak nem figyeltem apróságokra, hát időnként érzem a válltörésem nyomait, apró, lüktető, kényelmetlen sajgások formájában. Anyám is ugyanezt érzi, neki is a válla volt eltörve még jó 30 évvel ezelőtt.
Én nem foglalkoztam eddig ezzel, hogy FRONT. Emlékszem, keresztanyám fiatalkorától kezdve mindig ezzel volt elfoglalva. Mindig tudta, hogy éppen milyen front jön, mert ő valahogy élesen meg tudta különböztetni abból, hogy a szervezete hogy reagált éppen. És legtöbbször be is jött.
Érdekes módon, ha volt valami fizikai rosszulléte vagy baja, elég volt neki egy Frontin (vagy régebben, évtizedeken át Seduxen), hogy helyrejöjjön. Ez azt mutatja, hogy igaza volt.
Én ennyi idősen még nem tartok itt. Fogalmam sincs és eszembe sem jut, épp milyen front lehet, és hogy kapcsolatba hozható-e valamim fájásával...
Most viszont, hogy anyám említette, tényleg lehet, hogy frontok váltják egymást, és valamelyik jótékony hatásaként fáj a vállam...

Igazmondás fokozatai -- mindenki más

Vannak dolgok, melyek nem írhatók itt le. Még nevek nélkül sem.
Pontosan azért, mert többször beigazolódott már, sosem lehet tudni, ki olvassa az embert. S az ember bármilyen igazat szól, bármennyire is kizárólag azért ír blogot, mert ki kell írnia magából az érzéseit, nem lehet megtenni akkor, ha pont az igazsága miatt valaki magára veszi.
Sokkal többen olvassák az embert, mint amennyire a bejegyzések olvasottsága alapján megjelenő, igen gyér számadatok mutatják.
A külső számláló talán valósabb, de az az igazság, hogy mindenki tudja nyilván, főleg a bloggerek, hogy sokkal több az olvasónk, mint amennyien azt fel is vállalják és bejelentkeznek olvasóként. Holott semmilyen elkötelezettséggel az nem jár. Tulajdonképpen nem is nagyon értem ezt a részét. Én mindig felvállaltam mindent, de nyilvánvalóan erre senkit nem lehet kérni.
Lényeg az, hogy attól, hogy én igaz vagyok és mégsem írhatok meg nagy igazságokat, felvetődik az emberben, hogy akkor mifenének is írunk blogot. Vagy pedig felvállaljuk, ha valaki megorrol ezért.
Mindenesetre blogot azért nem hiszem, hogy sokan írnának csupán hazugságok miatt. Annak egyszerűen nincs értelme! Na, és akkor itt dől dugába ez a melldöngetően őszinteség hirdetése bárki részéről. Mert nagyon sok mindenkinél ez a divat, a hősies kijelentés vészjósló hanghordozással: "Na, én aztán olyan vagyok, ami a szívemen, az a számon!! (Büszkén felcsapott, apró fejmozdulat jár hozzá.)
Dehogy olyan. Senki nem olyan teljesen egyébként, vagy akkor aztán tök egyedül van a világban, és félnek tőle az emberek.
Ahhoz, hogy elfogadjanak, netán kedveljenek, szeressenek bennünket az emberek, nem mondhatod senkinek a szemébe pl. azt, hogy de ronda vagy, de utálatos vagy, irigy vagy, fukar vagy, meg még sorolhatnám. Ki látott már olyat, hogy egy kisgyerekre vagy egy menyasszonyra azt mondják, hogy csúnya? Pedig bizony egyáltalán nem igaz az, hogy minden kisgyerek és minden menyasszony szép. Mégsem merné senki akkor gyakorolni a baromi nagy őszinteséget!
Szerintem lehet úgy lenni őszintének, hogy nem sértünk vele másokat. Hogy diplomatikusak vagyunk.
Netán toleránsak. Pláne ha nem érdemel meg semmilyen bántást, hiszen jó és értékes az illető.
És nem is kell mindig mindent okvetlen kimondani! Miért jó az? Lásd fentiek...
Az még nem hazugság, ha nem járatunk le másokat, nem vágjuk a képébe -- imádnivaló pláne, ha nyilvánosan! -- a fene nagy önbizalommal járó, hős igazságokat. Ha nem akarjuk, hogy fájjon a másiknak valami, meg kell tanulni befogni.
Na most, a blogírás ilyen szempontból kényelmetlen, mert még névtelenül sem célszerű írni akkor sem bárkiről bármi terhelőt, ha számomra fontos szerepet játszik annak viselkedése, bánásmódja velem.
Azért utalni lehet rá szerintem, a lehető leglojálisabban, anonim módon. Ezt próbáltam eddig is követni.
De egyébként el nem tudom képzelni, hogy hogy tudnak élni nyugodtan azok a hősieskedő szókimondó, igazságosztó emberek, ha én még diplomatikusan, lojálisan is megkaphatom esetleg a magamét anélkül, hogy a fentiekkel ellentétben azok képébe mondanám azt a fenenagy, lélekdöngölő igazságot.
Megfigyeltem, ezeknek szándékosan az a céljuk, hogy megbántsák a másikat.
Én meg pont akkor nem tudnék aludni. Megtörténhet persze akaratlanul is, és nem szoktam nyugodni addig, míg helyre nem hozom a dolgot, ha önhibát jelez a radarom. Még a gyerekemmel szemben is megtettem mindig, mióta csak a világon vannak. Hálás vagyok az égnek, hogy olyan a természetem, hogy ezt észlelem...
Mert nagyon sok ember van, aki nem. Üt, vagdalkozik, sérteget, degradál, lealáz, sőt, rágalmaz, ítélkezik, bántalmaz -- mégsem érez semmit. Sőt, ha érez: diadalt!
De az a legérdekesebb egyébként, hogy pont ezek az "ami a szívemen, az a számon" emberek bírják legkevésbé elviselni azt, ha valaki, mondjuk, legalább félig olyan "őszinte" velük szemben, mint ők.
Tudom, családi példa is jó sok volt rá, baráti, társasági meg aztán pláne. Mindenki másféle. Én jobban érzem a bőrömben ilyennek, amilyen én vagyok, még akkor is, ha emiatt én szívok többet.

Tehát sokszor zajlik az élet, a család élete úgy, hogy háttérben mindenféle, olykor kemény események zajlanak, mégsem lehet leírni, mert ezt diktálja a lelkiismeretem. Nem mindig kapja vissza az ember ugyanezt, mégsem tudok másmilyen lenni.

Szerelem a címben kihívás

Szerelem a címben (2. év) -- újra szerelmes címeket keresünk
Könyves_percek kihívása, 227. jelentkező voltam.

Volt már 2015-ben is egy ilyen kihívás, amelyet én felügyeltem, azon több mint 100-an vettetek részt és 70-en teljesítették. Sok szeretettel várom azokat, akik múlt évben nem tudták teljesíteni (most újra van lehetőségetek), és azokat is, akik most ismerik meg ezt a kihívást.
Tavaly óta pici változtatás történt.
Továbbra is olyan könyveket keresünk amely címében (lehet alcím is) a szerelem szó szerepel.
Rengeteg ilyen könyv van, lehet válogatni. Hozzászólásban bátran kérdezz, ha nem értesz valamit. Lehet egy pici szóvariálás is (pl. szerelme, szerelmem, szerelemmel stb.).
Az alábbi polc a tavalyi könyveket tartalmazza, ha esetleg nem jut eszedbe egy sem, akkor nézz körül itt -- polc linkje.
Ami tenned kell: 
- Olvass el olyan könyvet, amely címében SZERELEM szó szerepel!
- Küldj olvasási és értékelési linket (csillagos és szövegest is kérek).
- Helyezd fel a polcra a könyvet: (polc linkje).
- Örülj a kitüntetésnek. :) 
Más nyelven is ér a szerelem szó.
A kihívás kezdetétől fogadok el olvasásokat, vagyis 2016. 02. 19.
Sok szerencsét! :)

Hát mi sem volt könnyebb ennél, csak győzzem kiválasztani.
Mary King: A szerelem gyümölcse c. könyvet vittem.
Megérkezett érte a 290. plecsni.

Szintén egy hétköznap

Ma többszöri átforgatással, hogy könnyebben száradjon, szakaszosan beszedtem és összehajtogattam, elrakosgattam a beszáradt ruhákat. Egész nap betartott, de szerettem volna már megint felszabadulni a kinyitott szárító "alól".
Szóltam cseten Daninak is, hogy majd ha esedékes lesz, tudjon róla, hogy kész van.
Bár nemrég vitt el kétszer ennyit, az még minden bizonnyal bőven kitart nála.

Ma megint nosztalgiáztam: a Butaságom története c. 1965-ben készült, baromira szocialista-realista időszakban készült filmet néztem meg Ruttkai Évával és Básti Lajossal. Szintén az "imádott" kategória, és a gépemre van lementve... mert amúgy DVD-n, már többször és többek által is kerestetve egyik mostanában nézett, jó kis fekete-fehér, nosztalgikus film nincsen meg.
Van egyébként dvd-n legalább 30 régi magyar filmem. Egyik-másik szintén ezt a kategóriát súrolja. Mindet szeretem, de ezek kiemeltek.

Szintén mezei dolgok

Ma köszöntöttem tekintélyes létszámú Irén ismerősömet, ez el nem felejtendő. Azért jegyzendő meg, mert a naptárban soha nem volt ilyenkor Irén nap, kizárólag Vendel, max. még Bendegúzt említik -- nyilván ezek szerint ezek lényegesebb nevek! --, és igaz, hogy nem minden Irén ilyenkor tartja a névnapját, de anno nálunk a munkahelyeken, mind az 5-6 Irén ilyenkor tartotta. Így akaratlanul is megjegyezte az ember. Aki meg más közegekből esetleg máskor tartja, az sem igen orrol meg érte, mint ahogy én is ugyanolyan jó szívvel veszem a májusi köszöntéseket is, mint az igazibbat júliusban.

Megkívántam és főztem egy kondér húsos makarónit. Nem olaszos, persze; hanem kapros-tárkonyos-oregánós-bazsalikomos-fehérborsos változatban, jó sok darált hússal és egy teljes nagy doboz tejföllel.
Mindnyájan jól bepofáztunk belőle, Bence ráadásul kifejezetten imádja.

Ma megint rámjött a régifilm-mániám, úgyhogy nagynehezen kikerestem a repertoárból -- nem volt lementve sajátgépre, de tudtam, hogy István elküldte régen nekem a letöltött változatot, így egyszerűen a méleknél rákerestettem a címre, és sikeresen letöltöttem. Utána már nyilván simán ment a Két emelet boldogság megnézése. Annyira bírom ezt a filmet, hogy -- bár nálam ritka az ilyesmi, de van néhány kivétel! -- kedvem lett hozzá és ismét végignéztem. '60-ban készült, még alig voltam 3-4 éves, tehát egy előző generáció, az akkori fiatal, azaz ifjú házasi generációk életéről szól, de visszaemlékszem én is azért, hiszen nagyjából ugyanaz a korszak újabb, modernebb, fejlettebb formában volt a mi generációnk és ifjúságunk is...
Egyszerű nosztalgia.

Dani hozott -- hála a jó istennek meg neki! -- két zsák almot az Aldiból. 2x10 kg. Most megint nem lesz egy ideig panaszra okunk... már az előző ruhacseréknél odaadtam előre az árát, biztos, ami biztos. Nagyon bejött nekünk ez, hisz 1500 Ft 20 kg alomért, ami jó is, az nem sok ahhoz képest, hogy 10 évvel ezelőtt 3500-ért vettünk 12 kg-os Premiere-t a FN-ban, és lehet, még jobb volt, de annyival nem! Annak egyébként azóta már most 4500 az ára! Annyival az aldis rohadtul nem rosszabb, hogy 20 kilót veszünk 1500-ért...

Mezei avagy lényegtelen dolgok

Végre megjött már aggódásom tárgya, a villanyszámla -- kicsit röhejes, mert más épp a számlákat nem szokta várni, én pedig számontartom, minek kell még jönnie, és csak akkor vagyok nyugodt, ha minden számlán túlvagyok. Onnantól már csak a hónap hátralévő részét kell kihúzni, ha van maradék.
Emiatt most azért aggódtam, mert már a múlt héten láttam bedobva több helyen is eonos számlákat, hozzám meg nem. Nem vagyok benne otthon, hogy ezek egyszerre jönnek-e vagy sem, de ezek szerint nem.
Nekem ugyanis tegnap jött meg, hálisten, és három is volt benne. Ezáltal most minden be lett mával fizetve (Szilvire bíztam), és a maradékkal kell ügyeskedni.
Ma fél nap Danira mostam, kiegészítve az én sokkal kevesebb cuccommal, hogy a géptartalom is ki legyen használva. Három tele dobbal mostam, mire kiteregettem, megint kirügyeztem. Ahhoz képest, hogy a múlt héten is pont ennyit mostam, ez ritkán fordul elő. Látszik, hogy a múlt heti előtt három hétig nem hozott szennyest...
Még szerencse, hogy nem teknőben, derékszögben meghajolva és súrolva kell mosni... nem tudom, nagyanyáink hogy bírták ezt a fajtát... Mindenesetre minden használatkor elzengem az imát a mosógépért. Végül is 15 éves, és Szilvi meg szombatonként használja legalább 2-szer.

Az epeműtétem óta nagyon ritkán, mondhatnám, elvétve kívánom meg a tojást bármilyen sült formában is, de most egyrészt nem is volt időm főzésre, másrészt meg bírtam enni kivételesen két tükörtojást.

Gyerek apja még mindig kórházban van, már negyedik hete, ha jól tudjuk. Csak remélni tudjuk, hogy használ neki és nem fog visszaesni, mert ha így folytatja, nem sok lyukas garas az élete a szerencsétlennek...
Nem nagyon szeretjük, hogy kihordják hozzá hétvégén a gyereket -- persze bevinni nem lehet, de még olyan az idő, hogy le tud jönni a parkba --, szerintem az apjának szikrát nem hiányzik, és Bencének sincs öröme ebben. De ha a nagynéniék szertartásosan feszt mennek és okvetlen elviszik Bencét hétvégén, akkor ez van, magukkal viszik Bencét is.

Mióta a TV2-n változások voltak, azóta nagy keveredés van, mert még az a kevés is fedésbe kerül, amit szoktunk nézni. Ott az újabb török sorozatba szerettem volna belekezdeni, de félfedésbe megy a BK-val, amit meg nem szeretnék. Nem igaz, hogy azt a 2x12 percet nem lehetett volna békén hagyni (jó, több, mert közte van egy szintén ugyanannyi reklám).
Szerencsére a Szulejmán szerdánként rendben van, nem ütközik semmivel, mivelhogy nem is nézek semmi mást. De A szultánát szerettem volna. Így úgy oldjuk meg, hogy István minden éjjel letölti nekem és átküldi. Kb. negyedóra, míg feltöltöm saját gépre, és úgy meg tudom nézni.
Mivel fent vagyok éjfél körül, mikor küldi, általában még akkor megnézem... úgysem igen fekszem fél 2 előtt.
Eddig minden részt sikerült megnéznem több-kevesebb csavarral, pl. társítanom kell hozzá másik lejátszóprogramot, mint amivel mások nézhetők. A szultána egyébként ráadásul mindennap van, nem csak heti egyszer, mint a Szulejmán.

Könyvek, antológiák...

Szilvi összeírta a coopos, olvasóbarát áron árult, anyámnak is adható könyveket ismert és megszokott szerzőktől.

Ebből én kiválasztottam azokat, melyeket még nem olvastunk és adtunk; átnéztem molyos lista alapján stb. Van néhány új több szerzőtől, úgyhogy szép fokozatosan nem árt elkezdeni a karácsonyi bevásárlást anyámnak, mert ez nekem amúgy is elég fokozatosan kell legyen, akkor is, ha emberbarát az áruk ezeknek a könyveknek. Hála isten, hogy néha a mezei bótokban lehet ennyi pénzekért könyveket kapni.

Úgyhogy most kapásból vett Szilvi a megjelöltekből nyolcat, ez négyezer píz volt. És karácsonyig nekem sem árt elolvasni, hiszen nekem is jó szórakozások ezek a néha igen izgalmas témákkal vagy bűnügyekkel kevert könyvek, melyek a romantikát sem nélkülözik.

A Napkorongra visszaküldtem a szerződést, tök jó, hogy a szerkesztő nem csinált belőle gondot, hogy okvetlen ki kellene nyomtatni és kézzel aláírva postán küldeni vissza. Háromféle módszert is elfogadott, ellenőrzésként úgyis megőrzi a méleket, -címeket, pláne, hogy a legtöbben nem először veszünk részt az innen származó az antológiákban. Én a wordös változatot választottam, s az aláírás helyére képként beillesztettem az aláírásomat.

Mely nyilván még egy Mikinek kézzel aláírt és postán visszaküldött szerződésről származott az e-könyvek kapcsán, és Miki ezt az aláírást szkennelte be, s aki dedikálva kéri az e-könyveimet, ezt szokta beleilleszteni. Mivel István is kapott már lényegében már négy darab e-könyvemet, így ő is ki tudta vágni és képként lementeni az aláírásomat, s elküldte nekem. Huh. Kicsit bonyolultnak tűnik, pedig nem az, csak elmagyarázni.

Utána az aláírások helyére én ezt illesztem be képként. Mindenesetre hitelesebb, mint géppel beírni a nevem, még ha nem is volt követelmény. Azonkívül vissza lehetett küldeni a szerződést PDF-et kinyomtatva, aláírva, beszkennelve mélben (vagy akár postain, aki ragaszkodott hozzá), valamint a mélben lévő szerződést ott helyben aláírni géppel és válaszként visszaküldteni. Tény, hogy ez utóbbi lett volna a legegyszerűbb, a második az számomra kiesik, mivelhogy nem tudok nyomtatni-szkennelni, a wordös volt a legkivitelezhetőbb és elegánsabb, mint a mélbeli válaszhoz folyamodni.

Úgyhogy már minden sínen van, hiszen beküldtem az anyagot betördelve, a bemutatkozást fényképpel, melyekhez ingyenes helyet kapunk, szinte pár nap múlva visszaérkezett a PDF-formátum, átnéztem, áldásomat adtam, kész. Már csak a számlaszámra és a fizetendő hozzájárulás kiszámolására kell várni, és állítólag még karácsony előtt meglesz az antológia.

A Sodrásban pedig már nyomdában van. Szóval mindenképp lesz még ez évben két antológia...