Verslistás ajándékok

Mióta verslistás vagyok, megszaporodtak a postási látogatások nálam.:)
Mindegy, hogy a jövő évi tagdíjamat fizették be, az idei év végi időszakban is részt vehetek a belső pályázatokban, játékokban, olvashatom a többiekét. Írtam már az elvárások szerint bemutatkozó, igen részletes "fogalmazást"/önéletrajzot (nem is tudom, minek nevezzem) magamról, többen is reagáltak rá, hogy jól írok, köztük a helyem.
Részt vettem 4 soros iniciálés versírásban (4 m betűs szónak kell benne lennie), melyben pluszban még szerepelnie kell az ablak szónak és nem elhanyagolható, hogy rímképlete a b a b legyen; négyet küldtem be.
Részt vettem olyan vers írásában, melyben szerepel a dal és a temető szó.
Részt vettem olyan vers írásában, melyet egy megadott fotó ihletése alapján kellett írni.
Ezeket nem publikálhatom sehol addig, míg el nem bírálják őket -- nyilván van egy beküldési határidő, s utána olvassák, bírálják, értékelik a beküldött cuccokat; de ha bárhova felrakom vagy beküldöm, akkor kizárható leszek a pályázatokból. Tehát nem teszem.:)
Anélkül, hogy bármi is kötelező lenne, természetesen. Ha ihletet kapok és jólesik megcsinálni, megteszem és beküldöm. Már amennyiben én is meg vagyok vele elégedve...
Ehhez képest még ajándékok is jönnek: hétfőn jött egy levélként kapott küldemény, benne két Képzeld el... folyóirattal, melyben a tagok írásai szerepelnek, pont a hasonló, fenti jellegű játékos versírások és egyéb írások alapján. Egy ilyenben jó régen már, én is megjelentem; ezek valószínűleg elég új kiadványok.

Ma pedig csengetett a -- hála Istennek! -- "leveles" postás, aki nem szokott itthagyni a poroson, mint a csomagosok, miután kínlódunk a kaputelefonnal. Fel kellett neki mindenképp hozni, egyrészt mert nem fért volna amúgy sem a postaládába, másrészt pedig ajánlott volt, ergo alá kellett írni. És lényeg a lényeg, hogy kaptam bubis borítékban 3 dvd-t, melyek szintén a tagok életéből fakadóan lettek ajándékokká: különböző országokban való utazások fotói (Brazília, Bolívia, Peru, Egyiptom), valamint a 15 éves Verslista irodalmi műsorainak videofelvételei.

A tegnapi előtt nem is tudtam, hogy Attila ilyeneket adott fel, csak délután, mikor Szilvi a gyermekkel hazajött az iskolából, akkor hozták fel a borítékot a folyóiratokkal. Utána a netes verslistás oldalunkon derült ki, hogy Attila feladott ezt-azt az új tagok számára... Akkor tudtam meg, hogy várható egy dvd-s, ajánlva feladott küldemény is. Milyen érdekes, hogy a simát kaptam meg először, az ajánlottat meg másnap; míg a másik tagnak fordítva érkeztek...:))

Íme a két küldemény együtt.
Még mindig meglehetősen hihetetlen ez az egész.:)
Csupán azért, mert dobogós lettem a Macska pályázaton és felfigyeltek rám...

Candy Crush 300

No, el se tudom mesélni, hogy az, hogy már 300 szintes teljesítést megörökítek a Candy Crush Saga c. játék által, az mit jelent. Sokszor abbahagytam már, néha hónapokra, mert egyszerűen abszolválhatatlannak találtam a szintet.

Már 100 körül voltak olyan szintek, melyeknél csak azért nem hagytam végleg abba, mert láttam, hogy akik már jóval régebb óta játszottak vele, valahogy, valahogy, hogy a francba, nem tom, de valahogy csak megcsinálták! Akkor hát?
Nekimentem egy-egy sor menetnek (vagy 6 menetet ad egyszerre, úgyhogy mai napig nem tudom, mit jelent az a tömérdek ajándék bónusz, amiket küldenek ugyanezzel játszó ismerősök -- ugyanis, nem tudom, ki hogy van vele, de egy játékindítás után NEM játszhatok többet egyszerre, mint 5-6 játék, tehát vagy nem jöttem rá, hogy kell "beváltani" a sok plusz játékot azon kívül, hogy leokézom őket, s ezáltal a program nekik is küld tőlem egy ugyanilyet; vagy nincs semmi értelme), aztán vége, és csak bizonyos idő elteltével lehet vele játszani, de ez mondjuk, a többi játéknál is így működik (csak ennél kapom a legtöbb bónuszt, "ingyenmenetet", soron kívüli játszmát stb., amiből, mondom, SEMMIT nem észlelek).
A sikertelenségek meg a lehetetlenség szinte nyilvánvalósága miatt annyira elmegy a kedvem, hogy néha hetekig felé se nézek, de volt már majd' fél év is...
Aztán egyszer mégis, és akkor az épp aktuális adott 5-6-ból ha mégis mázlim van, akkor lehetséges, hogy mégiscsak sikerül, és akkor már csak megyek tovább! Ilyenkor van néha olyan, relatíve könnyebb szint, hogy meghozhatja az ember önbizalmát és játszik rendszeresebben. De így, úgy 250-en felül néha majd' elájultam: úgy jön elő az új szint, hogy már ELEVE át van rajta írva, hogy NEHÉZ SZINT! Na, az ilyennél, ha mondjuk, naponta 1-2-szer behívod és végigjátszod alkalmanként az 5-6-ot, akkor is el lehet vele lenni hetekig anélkül, hogy bármi is történne... Merhogy tényleg qrva nehéz.
Istenigazából itt aztán legtöbbször tényleg nem a rutin, a tudás, a logika, a profiság kell, mindez szerencsés kiosztás "lapjárás" nélkül gyakorlatilag sz@rt se ér.
Szóval ezért örökítem meg a 300. szint elérését, mert ez... néha idegölően borzasztó.:))

Hogy miért játszom vele mégis, ha egyszer néha úgy elveszi az ember kedvét a sorozatos sikertelenség? Talán éppen a kihívás. Meg az, hogy látom, hogy előttem járnak jó sokan. Ha_ egyszer_ ők_ meg tudták_ csinyááááni, na nehogy má én ne. Valami hasonló.:)))
A sikertelenség, a kudarc semmibe vész, ha egyszer csak... MÉGIS! Királynak érzi magát a ember, és hozsannázik.:))))

Anyámnál

Anyámnál jártam, odafelé szakadó esőben. Nem ez volt a tervben, de egész héten beszéltük és vasárnapra lyukadtunk ki. Szombaton felhős volt az ég, s mint telihold, látszott a felhők mögött a nap. De legalább nem esett. Vasárnap viszont egyszer csak, pont indulás előtt ugyanilyen gyanús, egybefüggően szürke égboltból elkezdett esni. Nem annyira kicsit, hogy ne kelljen ernyő -- mert én egészen kis esőcskében nem szoktam ernyőt húzni. Mivel anyámhoz egy kosárral és egy nagy, erős műanyag (fressnapfos) táskával megyek az átellenben magamra vett tarisznyán kívül, így nem annyira esik jól, ha ernyőt is kell tartani... De a kosárba így direkt a könnyű dolgokat tettem, végül is maradékok, rahedli száraz kenyér és a szokott -héj, egy kis nasi, csoki, rejtvényújság, a befizetett csekkjei, pár doboz, göngyöleg, használható befőttesféle üveg.

Nagy hátrány volt az eső miatt, hogy így be voltam zsúfolva, de még így is ráfértek a szelektáltba szánt flakonok az egyik cuccra, ha már arra megyek -- az sem súly. Szóval hátrány nemcsak a teljes lekötöttség miatt volt, hanem hogy a csúf idő ellenére lehetett volna bőven mit fotózni útközben, és nem tudtam! Az a töméntelen színes levél, fák, bokrok, még mindig nyíló rózsabimbók... de reménytelen volt.
Anyámhoz érve már a kapuban éreztem a húsleves illatát. Hazajöttem...:)

Persze ő szabadkozott, mint mindig, hogy hát ő nem tudja, ez nem is jó, mert ő nem érzi az ízét. Kacsaszárnytőből és csirkenyakból főzte, szokásosan telezöldségelve. Megnyugtattam, hogy azért, ha már az utcára illatozik, akkor nyugodjon meg, az íze sem lehet rossz.
Én tulajdonképpen szinte be is fejeztem az evést a húslevesben főtt krumplival -- gyerekkorom óta imádom, ez a lényege a húslevesnek szinte.:)
Na persze nem jelenti azt, hogy pár óra elteltével nem ettem húslevest is pár nyakkal és sárgarépával, de semmi egyebet nem bírtam.

Pedig isteni finom karalábéfőzeléket főzött zsenge karalábéból, és mellé kisütötte a kacsaszárnytöveket, pluszban még zöldséges rizst is csinált -- na, ezeknek a látványával megelégedtem.:)
Elállt az eső, úgyhogy kimerészkedtem, hátha itt is van mit fotózni. Imádtam azt a pár rózsaszín és sárga összes árnyalatába öltözött fát, de most valahogy -- természetesen itthon, gépre feltöltve -- fele fotót ki kellett dobjam. Hiába, nem szoktam még meg ezt az Istvánom által Vaterán szerzett kis gépet. Biztos sokat tud, nem ismerem még szinte kicsit sem, automatára állítva gondolkodva fotózom, de nagyon szerencsétlenre sikerednek, legalábbis úgy a fele. Nem élesek, olyan, mintha duplikálva lennének a levelek meg minden részlet, valamint olyan seszínű, amin mondjuk, lehet javítani; ám ha homályos, olyan, mintha futás közben készítettem volna, akkor már górom is kifelé... Nem jöttem még rá, hogy mi a különbség ennél a gépnél, a fotózásnál akkor, amikor mégis jól sikerülhet egy-egy kép...

       
Jól elbeszélgettünk, sajnos, enyhe túlzással, de a borús idő miatt szinte már 2 órakor olyan szürkület volt, mint nyáron este 9-kor... röhej.
Anyám egész nap -- ha épp nem tevékenykedik, dolgozgat -- a tévében lévő híreket nézi. Nincs egyéb szórakozása szegénynek amúgy sem. Csak legalább a tévéje legyen már jó, ha már úgyis csak az a pár csatornája van...
Ritkán bővültek a hírek újdonsággal, szinte óránként ugyanazokat a dolgokat mondják a párizsi szerencsétlenséggel kapcsolatban.:(
Kutyusokat most nem etettünk, azt mondja anyám, hogy másodnaponta szokta leginkább, hacsak nem lógnak "rajta" feszt; és tegnap rengeteget kaptak. Én azért láttam Hajast egyszer-kétszer, de nem volt nagyon kitartó, úgyhogy valószínűleg kaptak a helyükön is. Egyébként vittem nekik egy egész nagy kutyaszalámit, amit Szilvivel vetettem a százas boltban, ott relatíve olcsó, és azzal is ki szokta anyám a kutyakaját egészíteni.
Ja, meg még vittem egy tálkás cicakaját is, mert hát sajnos, úgy látszik, a jobb oldali szomszéd cicát sem etetik rendesen. Van, amikor 3 napig sem jelentkezik, de anyám szerint odajár inni elég rendszeresen, meg volt már, hogy nem ment el, nyávogott... mire gondolhat ilyenkor az ember? Hát esetleg arra, hogy éhes. Anyám szerint időnként rengeteget eszik a cica, tehát tuti, hogy nem adnak neki rendszeresen enni...:(( Minek az ilyeneknek állat?? Most ugyan nem láttam a cicát, de jó lesz a tálkás majd, ha jönne a makka, mert anyám néha képtelen neki mit adni...
Este 6 körül jöttem el, mit ne mondjak, nagy szerencsém volt, hogy épp nem esett az eső (mert míg ott voltam, egyszer-kétszer megint elkezdte rövid ideig), ugyanis a cuccom hazafelé több volt súlyra, mint idefelé. Mert természetesen pakolt "gazdag" húsleveseket nemcsak nekem, de Szilviéknek és Daninak is... Meg hát iderakta az egész főzeléket (ő nem tudja enni, mert nagyon "puffad" tőle) és a kacsaszárnytövek nagy részét.
Fél 7 előtt értem haza, elég vánszorogva, de mindenképp hálát adva, hogy emberrel alig találkoztam, nem merültem nyakig semmibe, a hátam is kibírta, és főleg, hogy nem esett az eső.
Otthon miután jól elpakoltam, átöltöztem, aztán jutott eszembe, hogy hát a visszatelefonálást elfelejtettem -- na, gyorsan bepótoltam. Mert anyám addig nem nyugodt, míg nem tudja, hogy hazaértem, ha ilyen setétben indulok.
Még Istvánnal is társalogtunk vagy egy órát, aztán pedig szinte éccaka megjött Dani is, ahogy már beszéltük előző nap -- szennyest hozott, majd tisztát vitt 1-1 zsákban, meg hát a hátizsákja sem maradt üresen: raktam neki kétféle hurkát, sokpörcös-soktejfölös túrós csuszát, amiket nemrég főztem, plusz odaadtam anyám húslevesét. Még olyan rendes volt, hogy felvitte ledobni a szemeteseimet is, mondtam, hogy óvatosan próbálja már becsúsztatni éccaka lévén (mondjuk, más is szokta), mert nem szeretem, ha itthon tele van a szemetes éjjelre, plusz egy külön használt almos csomag előkészítve a bejárati ajtónál, és ugye, holnap van a szemétszállítás. Amit el lehet vinni, hadd vigyék el időben. Még megint úgy járok, mint a múlt héten, hogy pont előtte dugult el a ledobó...
Ja, meg Szilvi ilyenkor már nem jön elő, mert Bence lefeküdt, de Dani ideadta a névnapjára ajándékba szánt összeget, hogy vegyen magának, ami épp kell -- nem is baj, hogy nem jön elő Szilvi ilyenkor már (11 óra!), mert utólag én szoktam "garnírozni" (vagy hogy szokták mondani) az összeget: virágos kétlapos képeslapba a pénz, s úgy bele borítékba. Daninak ilyen... hát hogy is mondjam, "finomságok" nem szoktak eszébe jutni, örüljünk, hogy fiú létére az alkalom maga igen.
De bármit mesélek neki (kérdésére már csak elmondok ezt-azt, ha érdekli), mindent olyan rövidre zár, hogy ne idegesítsem magam... meg hogy attól nem lesz jobb, ha felhúzom magam... Na mindegy. Ezeket tudom én magamtól is, mondom is neki, hogy csak azért mesélem, mert kérdezi.:))
Ezután még pótoltam a mai netnélkülizést, úgyhogy nem hazudtoltam meg magam, 2-kor feküdtem le...

Dugulás

Ott kezdődött, hogy egy csütörtökön felmentem szokás szerint félemeletet a szemétledobóba és ledobtam a szemetet. Valami már akkor sem stimmelt, de nem tudatosult: pár másodperc hiányzott a zörgés megszokott hosszához. (1 hét múlva derült ki: ez pont két emeletnyi hossz volt. A másodikon valaki eldugította a ledobót, és persze akik dugítanak, csesznek tenni ellene valamit -- de ez akkor még a hetedikről nem volt egyértelmű, csak utólag lett világos.)
Vasárnap megint felvittem ledobni a szemetet. 60 literes elvileg a szemetes zacskónk, még ezt is többnyire kétnaponként le kell dobni. Plusz még a használt macskaalom külön. Ez utóbbit szoktuk ráküldeni -- na, az a mienket tutira leviszi. Most is ezt tettem -- de hopp, még a több kiló súlyos macskaalmos szemetes is kb. félemeletet ment.
Múltkor már végigjátszottam ezt: nem értem ugyanis, miért van az, hogy az emberek, még az intézkedni imádó tüsténkedők is -- várnak. Hátha majd valaki intézkedik... Nem tagadom, én is, míg egész nap nem voltam itthon évtizedekig, egyrészt ritkábban is kellett szemetet kivinni, másrészt ha volt is dugulás, valaki mindig idejében szólt, és az erre megbízott jóember elvégezte a dolgot, mire én este hazamentem. Szerintem a dugulások nagyrészéről én nem is tudtam, annyira keveset voltam otthon.
Mostanában ez valahogy nem jön be. Én is hiába várok ugyanis. Senki nem szól.
De bennem legalább megvan a böcsület, hogy nem is hagyom ott a szeméttel tele cuccaimat a ledobóban, csak azért, mert dugulás van. Nekem, szabály szerint, semmi nincs a ledobóhelyiségben! Nem úgy a szomszédnak: teljes festőfelszerelés vegyszerekkel, festékekkel, létrákkal, lomtalanítandó dolgokkal, vett háztartási gépek dobozaival, néhány biciklivel teletömve. Isten bizony, volt olyan időszak, hogy a rengeteg lomtól csupán épp a ledobóhoz nem lehetett odaférni! Mindennek a teteje... Én meg nem vagyok veszekedős fajta, de azért több a soknál.
Minden alkalommal, amikor ledobótisztítás van vegyszeres, erős slaggal, előre kiírják és tűzrendészeti okokból figyelmeztetik is a lakókat, hogy ne találjanak ott cuccokat. De a mi szomszédaink vagy le vannak velük paktálva, vagy fogalmam sincs, mi van, de egy fogpiszkálót nem hoznak onnan ki! Mindkét kedves szomszéd lakásból ott tárolják a hagymát és a krumplit, nagy tételekben. A pofám leszakad! Nálunk jobban szerintem senki nincs belakva, én mégsem akarnék a pár szem krumplimért meg a hagymámért felrohangálni...
A kedves szomszédok ezt csinálják... Már azért is hálás vagyok, hogy a szemétledobóban odaférek, és le tudom dobni a qrva szemetemet!!
És az is feltűnt, hogy míg én ugye, elhordom az olyan szemeteimet a szelektáltba a Coop mögé, melyek odavalók (flakonok, üvegek pl.), a szomszédok azokat is felsorakoztatták a tárolóban. Naná, mindenkinek kocsija van, csak nem fogják berakni az ótóba és kitenni valahol, ha szelektált mellett mennek el? Áááá, nem! De Manóka olyan hülye, hogy sokszor csak ezért gyalogol el annyira nem keveset, hogy megszabaduljon a szelektálttól.
Ők -- kivitték a szemetet. A lakás nem bűzlik. El lehet felejteni. Majd csak lesz valaki barom, aki egyszer csak majd szól.
Legközelebb szerdán lett aktuális a saját szemétledobás. Valahogy bíztam benne, hogy addig tán csak elrendeződik, de azért szóltam Szilvinek, menjen már fel és nézze meg, hogy mi van, mert ha legutóbb már csak félemeletnyit zuhant le a szemetem, akkor itt már 3 nap óta bele se merek gondolni, mi van. Szilvi mondta, hogy hát bizony, a ledobó ajtaja félig nyitott állapotban, és tele minden... a kedves szomszédok szemetes szatyrai pedig glédában sorakoznak. Feltehetőleg azt gondolják, hogy éjjel majd lábuk kél és önként lelifteznek a konténerbe.
Egyébként már a múltkorinál is ott tartottam, hogy levittem volna már lifttel a hetedikről a szemeteket az utcáról nyíló szeméttárolóba, bele a konténerbe, HA_ nyitható lett volna a tároló ajtaja. Végigpróbáltam az összes kulcsot: nem nyitotta egy sem. Na, most mi a lószart csináljon a paraszt?
Én nem vagyok otthon ezekben a dolgokban, itt a mi lépcsőházunkban már nincs házfelügyelő, gondnok vagy ilyesmi. A közös képviselő a Tócós téren, akinek jó sok hasonló háza van, pláne nem ilyen dolgokban kompetens. Mi egy 340 lakásos tízemeletes kanyarház vagyunk, ahol három-négy lépcsőházanként vannak emberek megbízva takarítással, gondnoki feladatok ellátásával, liftkarbantartással, villanyszereléssel, vízszereléssel stb.
Csak kb. 1 éve van kint egy lista egy üveges szekrényben, amit még a gonosz, garázda, már bő 20 év körüli ikrek és társaik nem zúztak még össze (amin végtelenül csodálkozunk, mert egyéb szemétségek közel sem szűntek meg a lépcsőházban, hiába telnek az évek és hiába reménykedünk, hogy hátha egyszer csak felnőnek, mi meg megússzuk anélkül, hogy egyszer ránk gyújtanák az egész házat). No, ide mentem le a múltkori duguláskor megnézni, konkrétan csak ezért, házi ceherungban, hogy nincs-e ott valami gondnok neve kiírva. Mert jobb házakban úgy van általában, itt évtizedekig nem lehetett ilyen. Akkor én sem tudtam volna megoldani! Most, hálisten, volt, felhívtam, és még aznap kidugították a ledobót.
Mivel volt annyi eszem, hogy elmentsem a számot, most előkerestem, és nem volt mit tenni, úgy tűnik, itt senki mást nem zavar, hogy egy hete dugul a ledobó: szóltam.
Előre ki is nyitottam a tárolót, kitártam az ajtaját, hogy be tudjon menni, akit "nemsokára küld".
Így is történt. Szerencsétlen jött, működött vagy két óra hosszat, de nem járt eredménnyel. Nálunk hiába szedte ki a ledobóajtót, kihordta a kedves szomszédok szemeteit és flakonjait, hogy hozzáférhessen, és döfölhesse a dugulást -- nem járt eredménnyel. Naná, mert nem nálunk volt a dugulás. Viszont nem minden emeleten tudott bejutni...
Jelzem, már a tizedikig el volt dugulva, és tudta azt is, hogy lényegében már csak az elsőről tudják ledobni a szemetet. 32 lakás van a lépcsőházban! Ebből akkor 5 nem érintett, mivel a földszinten kettő van, elsőn három. 27 lakás lakói közül senkit nem zavart rajtam kívül, hogy egy hete el van dugulva a ledobó! Vajon ha én is ezt csinálom, vagy dolgozom, netán kórházban vagyok vagy valami, karácsonyig így maradt volna?
Aznap nem is tudta megcsinálni!
A nyitott szemétledobót viszont este 8-9 körül valamelyik kedves szomszéd érdekes módon mégiscsak bezárta, visszahordva a cuccaikat! Valószínűleg az, akinek cucca is van benn, a tilalmak ellenére.
Másnap már reggel háromnegyed 7-kor Szilvi kiment kinyitni a ledobó ajtaját, és találkozott is az ipsével, épp mosta fel a lépcsőházat. Beszéltek is, mondta, hogy épp azon volt, hogy elkezd becsengetgetni a lakásokba, hogy nyissák ki neki a tárolóajtókat...
Úgyhogy utána kezdődött is a hadd-el-hadd, püfölések, dübögések, volt ott minden. Segítség is kellett -- hallottuk a hangokból --, mert alulról is hiába mozgatták.
Drága kedves ifjúság, bedobják a pizzásdobozt úgy, hogy pontosan lefedi a ledobó átmérőjét. Nem, á, nem hajtják félbe, á, francokat; hiszen az még igényelne pár másodpercet, netán egy kis energiát! Ők meg laza csávók, csajok; majd biztos égetik magukat ilyesmivel saját maguk előtt is...
És könnyű, tehát nincs súly, ami  ha beakad, okvetlen levinné. Csupán jól beszorul. És ha sikerül alaposan beakadnia, a rázúdult szemetek bizony, nem fogják levinni egykönnyen... ugyanez vonatkozik a petpalackokra. Megakadnak keresztben, s a jóisten nem fogja levinni.
Szóval reggel 7-től 10 után lett vége a kalapálásnak, püfölésnek, dübögtetésnek, mikor végre a valószínűleg több helyen is eldugult utat sikerült kiüríteniük!
Felmentem, hogy bezárjam az ajtót, közben felcipeltem a közben összegyűlt szemeteseinket, és hála a jó istennek, végre megszabadultam tőlük. Kicsit azért nekünk jobban égő volt, hogy végig az előszobában már azok sorakoztak -- mint annyiszor említettem már, mi_ enélkül sem_ vagyunk fogadóképesek...

Baráti kezdőbetű kihívás

Legjobb barát kezdőbetűjével
Doryy kihívása, 80. résztvevőként vágtam bele.

Sziasztok! 
Először is: ha már lenne ilyen kihívás, szóljatok, és ezt törlöm!:)

A kihívás lényege, avagy mit várok kommentben: 
– a legjobb barátod/barátnőd keresztnevét;
– egy olvasási linket: a legjobb barátod/barátnőd keresztnevének kezdőbetűjével válassz egy írót/ költőt (ugyanazzal a kezdőbetűvel), és olvass tőle 1 könyvet/kötetet. (Pl.: legjobb barát – Noémi, tehát 'N'. Olvasok pl. Nora Robertstől.)
Külföldi és magyar írók/költők is érnek; lehet olvasni minden nyelven:)
Újraolvasás NEM ér:) 
Az olvasások a kihívás kezdetétől érnek!:)
A kihívás ennyi lenne. 
Szóval kérek egy nevet, egy olvasási és egy értékelési linket:) 
Bármi kérdés lenne, írjatok!:)

Andrea egyik jó barátnőm, így
      Kónya Anikó: Sebesült főnixmadár
      c. könyvét választottam.
Megérkezett a 258. plecsni.

Cirkuszban

Mivel már megvolt a jegy, ezért ma már nem volt kérdéses, hogy délután cirkusz lesz a program.
Úgy is készültünk eleve, tehát a mai hímzésem pl. elmaradt, mert mikor átadtam Szilvinek pár órára a gépi helyet, és addig én megfőztem a túrós csuszát rengeteg füstöltszalonna-pörccel és tejföllel, már nem volt annyi időm, hogy még hímezgessek is -- 4-kor Szilvi ment az iskolába a gyerekért, én pedig készülődtem.

Utána már negyed 6-kor elindultunk, újra megtettük a magunk kis sétafikáját, ahol most nem álltunk sorba, hanem egyből be tudtunk lépni a cirkuszba. Hát bizony, a kuponosoknak kijelölt C szektor 80%-a máris betelt... Szerencsére a második sor szélén volt hely, ahova le is tettük magunkat. Elnézegetve és próbálgatva a padot, nem nagyon tudtam elképzelni az én hátammal, hogy hogy fogom kibírni most még kezdésig a 25 percet, utána meg a 2,5 órát, de hát bíztam, hogy valahogy hátha mégis. Szerencsére legalább a felnőttek lába leért az előző sor vas "lábtartórészére", ami persze lehet, nem is azt a célt szolgálta, de lényeg, hogy az már egy nem akármilyen kényelmi szempontnak számított. Pluszban rájöttem, hogy ha végleg elzsibbadok a kb. 20 cm széles padon begörnyedve hátrész nélkül, akkor leállva a földre, fenékkel pont nekitámaszkodva a padnak, ferdén állva egy darabig a más póz segíthet. Így is lett, tehát kibírható volt végig, de csak így, időnként variálva...

Mivel eleve fel voltak a vasrácsok szerelve, innen arra következtettem, hogy az elején tutira a tigrisek fognak jönni, és így is lett. Öt gyönyörű bengáli tigrinccsel hajtott végre ugyanaz a pasi mutatványokat, aki később a lovakkal, három zebrával, három kétpúpú tevével, zsiráffal és kenguruval is. Állatok közül szerepeltek még cuki kis pónik és kutyusok is. A pónik hátára galopp közben ráugrottak a kutyusok, és úgy szállíttatták magukat a pónikkal. Voltak még struccok is, bölények is. Tényleg meglehetősen gazdag állatrepertoárral rendelkeztek.

Voltak természetesen majdnem minden cirkuszban előforduló akrobaták, labdákkal, karikákkal és buzogányokkal dolgozó zsonglőrök, kötél-, hinta-, karika-, hálóhintás légtornászok, fenn a tető közelében kifeszített zsinóron motorozó hősies férfiú, akinél a motor elejére szerelt hintán közben egy tornászlány végzett produkciókat a motor oda-vissza repdesése között.
Voltak bohócok, volt 40 karikát is forgató leányzó, valamint vagy 4-féle illúziószekrénnyel dolgozó csapat.
Összességében nem volt rossz, tényleg.

Én végig a (szerintem) túl hangos zene miatt aggódtam, egyszerűen nem hiszem, hogy az állatok süketek és jót tenne-e ez az állati nagy zaj nekik. Hogyhogy nem vadulnak be tőle, mellette a villogó, színes reflektoroktól?
A szünetben Szilvi őrizte a helyünket, én meg elmentem Bencével sétálni. Vettem neki egy minden színben és többféle ütemben világítós, csillagvégű, hajlékony szárú "akármit", meg közepes popcornt. Mindezekért kifizettem 1500+700 Ft-ot, de jelzem, nem Bence kunyerált, hanem én kérdeztem meg tőle, hogy szeretne-e ezt vagy azt; miután hiába kérdeztem sokszor, hogy akar-e pónin lovagolni (ugyanis lehetett, és ha akart volna, inkább erre fizetem be, mert akkor beállok én is és fotózom őt), de nem akart. Valamint lehetett dromedárokkal fotózkodni, azt is felkínáltam neki, még azt is, hogy én is odaállok vele, de azt sem akarta. No, így került sor a világítós varázspálcára és popcornra.

Milyen érdekes még az is, hogy mindez Szilvi névnapján, természetesen és magától értetődően péntek/13-án zajlott, hogy cirkuszban voltunk közösen...

Névnapi

Boldogságos névnapot kívánok!:)

Ez a 40 centis, jó kis stabil kézimunka Maki is a baglyos rendelésekkel együtt érkezett postai úton. Szilvi szereti az ilyeneket, és bár nem volt filléres dolog, de persze kapott még mellé kiegészítéseket is.
Plusz anyukámtól és Danitól is.