A hét lecsengése

Szilvire rásóztam két csekket befizetésre, plusz vásárolt több helyen mezei szükséglet szerint.
Sok emberrel cseteltem.
Kissé idegesített, hogy sokan úgy érdeklődtek a tegnapi programmal kapcsolatban, mintha tudnom kéne már a döntést. Mintha úgy jöttem volna el, hogy kész eredményt közöltek volna velem. Hát nem tudom, régen hogy volt, vagy miből lehet azt gondolni, hogy egy ilyen felülvizsgálat (vagy minek is nevezzem) után az ember már gyakorlatilag mindentudó; de kisebb-nagyobb ingerültségekkel igyekeztem finoman közölni, hogy bármilyen hihetetlen, nem közöltek azonnal végeredményt.

Anyám telefonált, neki is el kellett mesélnem részletesen a tegnapot.
Fasírtot készítettem, krumplipürét hozzá. Ettem, majd megnéztem a tegnapi Elifet.
Este a krumpliléből erőlevest csináltam, azt toltam be.
Megnéztem a BK-t, aztán még neteztem.
Isten bizony baromi jó érzés, hogy vége van ennek a hétnek! Mármint a hétköznapoknak... Kicsit túl... khm, "változatos" volt. A mai nap már a lecsengésé volt.

Rehabnál és nőnap

Hát... nem mondhatnám, hogy 3-4 óra alvás után bármilyen akcióra készen állok. Nagyon keveset sikerült aludni.
5 előtt már készülődtem és macskákat rendeztem több felvonásban.
Súlyt mértem, hogy ha kérdezni fogják, legyek naprakész. 58 kg vagyok, tőlem így is maradhatnék. Ez 3 kg gyarapodás az 55-höz képest, amire lementem, úgyhogy szerintem már szavam nem lehet.
Az 55 is jó lett volna végül is, csak akkor jártányi erőm alig volt a fél év alatt -18 és a kínos év megpróbáltatásai után.
Negyed 8-kor indultam a 30-ashoz, szerencsére minden úgy sikerült, ahogy kellett.
Háromnegyedre értem a RSzSz-hez. Popika, aki előző délután jelezte, hogy jön, már ott volt. Sajnos, mára igen beteg lett, s én nagyon sajnáltam, hogy így is eljött. Egyrészt egy lázas betegség bárkit felment egy ilyen dolog alól, ígéret vagy sem. Abszolút megértettem volna. Másrészt meg hát ugye, bárki elkaphatja; én is félek bármitől, mert a legyengült immunrendszer miatt tényleg minden szart elkapok. Úgyhogy innentől csak a legjobbakat lehetett remélni, hogy mégsem.
Ettől függetlenül jólesett, hogy velem volt, hogy nem voltam egyedül.
Az az érdekes, hogy bár én nagyon frászos vagyok, ideges, izgulós; most mégsem izgultam valahogy. No, itt már egy kicsit igen, de magamhoz képest én is meglepődtem magamon. Úgy látszik, "elért" hozzám, hogy jelenlegi helyzetemhez képest tényleg nem veszthetek semmit, megteszek mindent, ami telik tőlem, és ennyi. Nem vizsga ez, és nem is egy állásinterjú. Lehet, hogy a múlt év nagy hullámvölgyei és szenvedései érleltek meg lelkileg erre.
A recepciós férfinál lejelentkeztem, elkérte az irataimat, az innen kapott levelet, kipipált a listán. Majd foglaljak helyet, és majd szólítanak.
Végül is tényleg gyorsan eltelt az idő, így, hogy Popikával beszélgettünk közben. Nagyon sajnáltam, mert folyamatosan köhögött, és nagyon látszott rajta, hogy borzasztó állapotban van. Közben 8 órától gyűltünk is szép lassan a nagy, négyzet alakú váróban, de meg is kezdték hamarosan a rendelést. Mivel a rendelők, vizsgálók egy másik részen, csapóajtón túli folyosóból nyíltak, így személyesen jöttek az emberekért -- gondolom -- az asszisztensek.
Kb. 3/4 9-kor értem és egy másik nőért is jött egy hölgy. Követtük a folyosóra, miközben Popika ottmaradt a kabátommal a váróban.
Ott helyet foglaltattak velünk egy rendelő előtt. Pár perc múlva jött a hölgy, hogy készítsem elő az irataimat, a háziorvosi papírokat és a saját egészségügyi leleteimet. Úgy 10 perc múlva jött, és elvitte ezeket. Amin meglepődtem, az az volt, hogy én, ugye, gyönyörűszépen rendbe raktam dossziékba, azon belül műanyag irattartókba betegségi kategóriánként az iratokat. Nos, most minden dossziét és irattartót le kellett mindenről kapkodni! Hú, gondoltam, de kár volt a szokásos precizitásért, de én magam is akkor igazodom el a papírjaimon, ha csoportosítva vannak. Hát akkor ők hogy fognak?
Mindegy. Különösebben nem hinném, hogy változott volna a vérnyomásom.
Ahogy hallottam már előtte is, előbb beveszik a papírokat, és addig nem szólítanak be, amíg mindent át nem néznek... Hát, hogy mindent-e, az szerintem lehetetlen, akkor ugyanis itt fogok ülni délig, gondoltam. Így is lett. Szerintem egy félóra sem volt, már behívtak.
Vagy 5-6 stócban állt a doktornő előtt az összes iratom. A mellette lévő kérdezgetni kezdett, de teljesen általános alapadatokat. Lényegében szinte azokon a kérdéseken ment végig, amelyek a beadványos nyomtatványon szerepeltek. Nem is értettem, hogy ami már úgyis ott van, azzal miért töltjük az időt. Utána a betegségeim és a műtéteim felén ment át, amelyekre nekem lényegében csak a beleegyezéses válaszomra volt szükség. A lényeg a tavalyi év műtétje, kezelései és jelenlegi állapotom volt, ezen túlmenőleg igazából a szívbetegségemről esett több szó, a válltörésem is szóba került, valamint elhangzottak egyéb műtéteim. Passz. Sem a reumatológiai dolgok, sem a súlyos csontritkulás, aranyérműtét, szem, neurológiai dolgok...
Azután le kellett vetkőzni derékig, meghallgattak elöl és hátul, valamint megtekintették a műtétjeim helyét. Nemcsak a legutóbbit, hanem a hasi műtéteket is.
Ezek után gyakorlatilag végeztünk, mondták, hogy kicsit kint várjak még a folyosón. Egy öt perc múlva a doktornő kihozta az összes iratom, és mondta, hogy most nincs egyéb teendő, majd 30 napon belül értesíteni fognak.
Fura érzés volt, nem éreztem valami nagy megelégedettséget, mert úgy éreztem, valahogy hiányos az egész. Bár ki tudja, lehet, ennyi is elég nekik. Végül is a háziorvosi leírásban ott vannak a betegségek felsorolva, ott bőven vannak olyanok, amelyekről itt most ezen nem esett szó. Úgyhogy fogalmam sincs. Mindenesetre akik arról beszéltek, hogy "panaszkodni kell", azok nemigen mostanában lehettek ilyenen, mert itt nem volt idő ilyen magánakciókra. A kérdések jöttek egymás után, nem volt erre idő és alkalom, hogy még én kezdjek el siránkozni -- ennek végül is örültem, mert nem az én műfajom. Soha nem szerettem sopánkodni és panaszkodni, én max. tényeket mondok el, ha kérdeznek. Ha nem kérdeznek, azt sem.
Tehát most nincs mit foglalkozni innentől ezzel, majd jön a határozat és végzés, és kész.
Popika meglepődött, hogy milyen hamar végeztem. Ami azt illeti, én is, hiszen 10 előtt már készen is voltunk. Azért szétáradt bennem a letudott dolog nagy nyugalma, míg Popika ivott egy kávét.
A buszmegállóm közel volt, addig és ott még egy kicsit beszélgettünk, míg vártuk a buszt, de mondtam is neki, hogy menjen nyugodtan, ne ácsorogjon itt, és pihenjen le -- mindenesetre nagyon köszöntem, hogy még így is eljött velem.

A 30-as busszal mentem hazafelé, felmentem lepakolni a dögnehéz szatyrot az iratokkal, meg a táskámat is, és csak egy bevásárlóval mentem le, mert eleve főznivalókat akartam vásárolni, csak aztán úgy döntöttem, hogy felesleges ennyi cuccot cipelni magammal bármelyik boltba.
Vettem fel pénzt a Coopnál, majd tovasétáltam a Lidlbe.
Minden üzletnek megvannak azok a számomra fontos cuccai, amelyeket beszerzek, ha odamegyek. Meg hát vettem főznivaló kiszerelt húsféléket is. Nem tudtam túl sok mindent, az biztos, ugyanis megszüntették a húzós kiskocsit, mikor ez tudatosult, már bent voltam -- a közepes és nagy tolókocsikat pedig kintről kellett volna hozni. Így kénytelen voltam -- sokan másokkal egyetemben -- a kezemben hordozni a vásárolt cuccokat. Nem tudom, miért jó ez, ha mindenki szekerekkel közlekedik, hiszen sokkal kevesebb a hely, nehezebb közlekedni. És egy csomóan bent döbbennek rá, hogy nincs kiskocsi, sem kosár, és akkor már bizony csak annyit tudnak vásárolni, amennyit a kezükben elbírnak.
Na, és kifelé kaptunk (mármint a nők!) egy-egy kicsi szál rózsát, ami feldobta a napot. Én fehéret kaptam. Később megtudtam, hogy Szilvi is a Lidlben volt reggel, és ő is fehér rózsát kapott.:))

Mivel a zűrök miatt a héten nem néztem Elifet, így most megnéztem a hétfő-kedd-szerdait.
Este fél 7 körül jött Dani, ő is nőnapot köszöntött! Én kaptam tőle egy gyönyörű, fehér cserepes jácintot (bár szerintem kár belém a cserepes virág, mert itt semmi nem marad meg, a cserepes jácinttal sem volt soha szerencsém. Amint elhervad a virág, vége is az egésznek, sajnos). Ezenkívül egy ananászkrémes Tibit (minden étcsokis-gyümölcskrémes Tibit imádok), és Szilvivel közösen még egy doboz Raffaellót is kaptunk, amit szélsebesen ketté is osztottam. Szilvi is kapott egy szép fehér rózsát és egy barackkrémes Tibit még.
Dani még innen készült anyámhoz: vitte neki az A5 nagyságú keretes cicája-képet, fehér rózsát, csokit, multivitamint.
István is telefonált: nőnapi köszöntésen kívül beszámolózni kellett a napról.:)

Istvántól jöttek itt-ott a neten:

Modemcsere

Korán keltem, hogy a szerelős időintervallumnak akár a kezdő időszakára is készen legyek. Nem beszélve róla, hogy elég sok pakolásznivalóm volt még.
Még háromnegyed 8 sem volt, mikor jött egy bankos sms, amely hatalmas meglepetés volt. István utalta nekem a vízszerelés árát, ami óriási segítség. Hihetetlen ez az ember, nem létezik... :-O
A pakolászás kezdődött azzal, hogy nyitva állt a ruhaszárító, mert épp tegnap, még mielőtt tudatosult a vízprobléma, beindítottam egy gépi mosást. Az ágytakarómat mostam ki pár cuccal egyetemben. Nem egy vékony darab, és annyira még meleg sincs, de csodálatos módon megszáradt mára, a pólókat átraktam a radiátorra, hogy összecsukhassam a szárítót. Így fel is raktam a takarót az ágyra.
Minden szokásos tennivaló mellett most igyekeztem szerelési szempontok szerint is nézni a dolgokat. Így tehát kissé arrébb húzgáltam a modem elméleti helyétől, amit csak lehet. A régit természetesen nem dugtuk vissza, minek, ha egyszer nem csinál semmit. Elhúztam a dvd-állványt, kiszedtem a táskaírógépet, kivittem a fedett almost... Még szerencse, hogy nemrég volt porszívózás, nem hömpölyög mindenfelé a macskaszőr.:D
Fél 11 után telefonon jelentkezett a technikus. Mivel itthon vagyok, jelezte, hogy 10 perc múlva itt van. Kaputelefon, majd jött is, hóna alatt egy dobozzal! Akkor még csak azt gondoltam, biztos azért van a doboz, hogy megpróbálja feltámasztani a régi modemet, és HA nem sikerül, akkor lesz modemcsere.
De nem, nem is foglalkozott egyáltalán a régivel! Szerintem szerencsére megértették, hogy egyrészt nem először van már vele ez a probléma, másrészt nekem 12 éve van netem, amikor pl. még azt a szót, hogy wifi, nem is igen ismerték, nemhogy még nekem lenne. Tehát éppenséggel bőven rám fért már egy modernebb modem cseréje!
Egyébként nem győztem magyarázkodni és elhitetni már többször emberekkel, hogy nekem nincs wifim. Hát hogyhogy? Akiknek később lett netjük, azok ezt el sem tudták képzelni. Én magamtól be nem mentem volna a szolgáltatóhoz wifit kérni, az biztos, mert hiszen nem volt okostelefonunk egy évvel ezelőttig, tehát megvoltunk nélküle. Én amúgy is, mert gépen szeretek netezni, Szilviéknek viszont, amikor lett okostelefon, nem ártott volna a wifi. Addig Szilvinek volt napi pár órája a gépem mellett, hétvégeken több. De mikor elmúlt karácsonyhoz visszamenőleg egy évvel kaptak okostelefont, nagy szerencséjük volt, hogy találtak a környéken egy olyan szabad wifit, amihez rengetegen csatlakoztak. Ezzel elvoltak vagy 10 hónapig. Amikor az megszűnt, talán költözéssel?, pár napig minden bajuk volt! Utána viszont Szilvi megint talált egyet, amit időnként használhatnak. Nekem is jó, mert így bármikor ülhetek a saját gépem mellett, nem kell időt biztosítani másnak. Nekik is, mert nagyon sok olyan házi feladat van, amihez internet kell. Nem tudom, mit képzelnek, azért nem olyan ezerszázalék manapság sem, hogy mindenkinek kötelező, hogy netje, okostelefonja legyen... Meg hát Bence játszik rajta ezerrel. Szilvi netezési gondjai is meg vannak oldva, profi módon tudja használni.
Nálam meg, ha nem a nettel, hanem a géppel van gond, akkor az okoson rá tudtam volna nézni a netre, ha van wifi; de nem volt.
Szóval kicserélte a technikus a modemet, a régit elvitte. Az új nagyobb, egy fehér álló téglatest, három piktogram zöldül rajta, hogy mi a hozzáférhető: wifi, telefon, net. És nem 8 apró kis bigyó villog rajta, hanem egy zöld csík "ég" alul folyamatosan.
A fizikális csere után kivártuk, míg feléled a net, közben a férfi elmagyarázta, hogyan működik és mi micsoda a modemen; majd a gépnél is történtek beállítások, adatok és (gondolom, a modemhez tartozó) paraméterek beírása, visszaigazolások a központból -- majd készen lettünk.
Csudás érzés volt.
Egy órát a pótlásokra fordítottam, megválaszolgattam a leveleket.
Ezután viszont már illett, hogy a holnappal is foglalkozzak.
Szerencsére nekem mindig nagyjából rendben voltak az orvosi irataim, lényegében csak átnéztem és a kategóriánként műanyag irattartóba pakolt cuccokat sorrendbe raktam.
Három nagy papírdossziéba kerültek a dolgok. A legnagyobb az az elmúlt év termése. A második maga a reumatológia. A harmadik pedig vegyes, ebben vannak műanyag irattartókban a különböző betegségek, műtétek... úgy mint kardiológia, traumatológia, nőgyógy, epeműtét, fejfájás-szakrendelés, szemészet, bőrgyógy, mammográfia, aranyérműtét... hurrá. Mikor mindent átnéztem és burkolatot újítottam, úgy éreztem, ennél többet az ügy érdekében tenni nem tudok. Csupán annyit, hogy reméltem, holnap simán el tudok majd menni a jelenésre, nem fogok elkésni busz miatt stb., onnan meg már majd lesz valahogy.

Később Danival beszélgettem, hogy mi újság.
Intézi anyám meglepetését, ami az imádott, kedves elveszett cicája fotója lesz. Én küldtem át neki az ott készített cicás fotókat, és abból választottunk egy közelit. Estére kinyomtatta a DM-ben 15x20-as méretre, majd elment a Tescóba és vett hozzávaló keretet.
Anyám is felhívott, hogy jól emlékszik-e, hogy holnap kell mennem a bizottság elé. Így aztán jól elbeszélgettünk az e heti egyéb problémákról is...

Szilvinek odaadtam Bence szülinapjára az odaszánt háromezret, hogy invesztálja be valami szükséges dologba.

Meg akartam nézni a BK-elmaradásomat, a hétfőit engedte, a keddit az istennek sem. Mert hogy a legújabb Flash kell hozzá. Egyébként az van feltéve... mindig szarozik ezzel a Flashsel, állandóan újítani kell. Istvánnak írtam, hogy ha tudja, valahonnan küldje már el a tegnapi részt, hogy ma már tudjam a BK-t legalább folytatni részkimaradás nélkül.
István is telefonált egy gyorsat, és még meg tudtam egy idegen helyről nézni a tegnapi BK-t.
Este a tévén így aztán már a folytatást nézhettem, valamint ma volt Szulejmán is, ami alig éjfél után ért véget...

Pengle 1500 -- Honesty

Megcsináltam a Pengle 1500. szintjét!
Szinte hihetetlen.
Néha bosszant, néha lelkesít, de sohasem untat. Ám végképp nem hittem volna, hogy ebben el lehet eddig jutni, meg hogy képes leszek elérni.
Kedvenc.:)

* * *

Mindeközben: Honesty baba és a kényelem

Vízszerelés... modem...

A baj sosem jár egyedül. Itt a meghalt modem, de ez még hagyján. Reggel tocsogó víz köszöntött a konyhában. Szerencse, hogy nemrég kezdődhetett a gond, mert mikor 5 óra és fél 6 között valamikor kint voltam macskákat rendezni, még nem volt érzékelhető jele.
A mosogató alatti szekrényben állt a víz. Míg nem mi laktunk itt, ez a szekrény elázhatott már egy párszor, mert eleve hullámos, felpuffadt a szekrény e részének az alja, ami igen konkrét elázásokról tanúskodik. Olyannyira, hogy bár én itt tartom a tisztítószerek jó részét és a szemetest, a tisztítószereket igen rafináltan kell forgatni ahhoz, hogy megálljanak a lábukon...
Itt ilyenkor nincs min gondolkodni. Már azért is hálás vagyok, hogy nem a tavalyi év tavasztól ősz végéig tartó borzalmas időszakomban történt, mert akkor nem tudom, hogy bírtam volna ezt a fizikai strapát, amikor magamat is alig bírtam odébb tenni.
Minél gyorsabban kiürítettem a szekrényt és szedtem fel a vizet... Hát ez nem volt leányálom.
Nem igazán tudtam eldönteni, honnan jön a gyors csepegés, mert ahonnan csepeg, ott lehet, hogy összegyűlik a valahonnan folyó víz, nem tudok szakérteni benne. A guggolásokból művészet nekem feljönni, szinte lehetetlen; de van, amikor egyszerűen nem érek el valamit máshogy. Csak utána rá kell szánni egy csomó időt, míg fel bírok állni. Semmi erő nincs a csontjaimban.
Erővel higgasztom le magam ilyenkor, szinte kényszerítem magam, hogy ne essek pánikba. Alig jut így is eszembe az idegtől, hogy honnan hozzak rongyokat, vagy mit kéne tenni. Odaraktam egy edényt, és igen szaporán öntögettem kifelé. Sajnos, nem fért túl nagy.
Később hazajött Szilvi, látta, mi van. Ő vett elő higgadtabb ésszel egy félliteres zománcos csuprot, amit az enyém fölé, a csövek hajlásához be lehetett állítani, így nem áztatta a víz legalább az alatta levő főcsövet. De félóránként minimum önteni kellett, nem szabad volt elfelejteni...
Mivel nem volt net, nem tudtam vizest sem keríteni. Újság sem jár, mióta munkanélküli vagyok. Előkerítettem egy Superinfót, abban mindig szokott vizes lenni. Többször átnéztem, mire egyetlenegyet találtam, de Szilvi okosabb volt: az okostelefonnal ők csatlakoznak egy közeli wifihez, ráadásul ő meglehetősen szakért is okossal, úgyhogy talált itt a közelben kettőt is. Részletes hirdetések, infók, igen pozitív vélemények róluk. Például egy kft. pont itt van a mellettünk lévő lépcsőházban! Gyakorlatilag nonstop!
Áttisztítottam a mosogatót, nézzen már ki valahogy, bár nem sok változás történt, mert a ragaszkodó vízkövektől sehogy sem tudok megszabadulni. Rendbetettem, megtakarítottam az edényszárítót is.
Úgyhogy dél körül őket hívtam fel, mondta a férfi, hogy egy óra múlva itt tudnak lenni.
Kicsit meg is nyugodtam, hogy akkor nem kell majd egész éccaka 20 percenként vizet öntögetve fent kuporogni...
Két korrekt ember jött. Felmérték a hibát, ők azonnal látták, hogy nem ott van a gond, ahol folyik, hanem fentebb, balra -- a flexibilis cső "durrant" szét.
Egyúttal már szerettem volna a fél-egyéve csöpögő csapjaimat is megjavíttatni. Gondoltam, tömítéseket cserélnek és szevasz. Ám ez az enyémekhez már nem volt elég. A csapot megbillentve mondták, hogy ez gyakorlatilag már kuka. Mondjuk, valóban csepeg az már elég tisztességgel vagy egy éve... hol jobban, hol kevésbé. Mindkettő, de a melegvizes különösen.
Aztán a fürdőszobainál meg a zuhanytelepnél egyenesen folyik a hideg víz, bele a mosdóba. Négy-öt éve cserélték az egészet, amikor a mosdót is, meg az alsó szerelvényeket. Ez is folyik már vagy egy éve... Azontúl pedig kínkeservesen lehet elzárni a melegvizes csapot.
Elmondták az opciókat, volt több is, de néhánynál a hiba egy része maradt volna.
Legkedvezőbbnek azt láttam, hogy felső teljes csap és flexibiliscserék alul a konyhában, a fürdőszobában meg akkor csapcsere és melegvizes tömítéscsere. Ha mindet megcsináltatom, a fürdőszobainak elengedik a munkadíját (6000 Ft). Így 25000 jött ki, de később még egy plusz bigyó is hozzájött és hát elengedték a fürdőszoba munkadíját, ezekkel 32 lett volna.
Elmentek mindehhez bevásárolni, úgy 40 perc múlva jöttek is.
Egyik a fürdőszobába, másik a konyhába vetette be magát, és villámgyorsan, igen precízen dolgoztak. Mindig mondták és mutatták is, hogy mi van. Kb. 20 perc alatt végeztek így, ketten két helyen. Tényleg jól dolgoztak, gyorsan, normálisan kommunikálva, rendesek voltak. Kifizettem a 25-öt, még jó, hogy a tegnapi fht.-mhoz még nem is nyúltam... már csak ki kellett egészíteni...
Mikor legutoljára a vécétartályt cserélte ki egy vizes, aki azelőtt többször járt már nálunk, na, azt még ma is emlegetjük Szilvivel. Ijesztő volt, mert a fickó kikészült attól, hogy "mindenhol ezek a régi szarok" vannak -- nyilván nem esett neki jól, hogy a régi szar, a '96-os Dömötör-tartály annyira ragaszkodott a helyéhez, hogy gyakorlatilag szinte le kellett fúrni. De addig ütötte-verte, sehogy nem sikerült. Ő meg influenzásan jött ki szerelni -- hát erről én igazán nem tehettem pedig; miért nem mondta, hogy sajnálja, nem tud jönni? Valamint ha új és jó dolgaim lennének a régi szarok helyett, akkor nyilván nem szorulnék őrá! Szóval ez a lekezelő magatartás, amit végig művelt a szerelés alatt (több órát töltött itt, végig átkozódott... de közben 4-szer lement a kocsihoz, valamint egyszer pluszban vásárolni valamit, jópár telefont is lebonyolított, időnként szintén veszekedős stílusban), ez nekem arcpirító volt. Szilvi kijönni sem mert ez idő alatt, ahogy dühöngött a kis hapsi. Amúgy ügyes szerelő volt ő is, csak valahogy az udvariasság vagy netán tolerancia nem az ő asztala. Akkor el is döntöttem, hogy őt nem fogom többet hívni.

Délután cseteltünk Danival, röviden elmeséltem neki a netet a modemmel, meg a vízszerelést is.
Mondta, hogy estefelé jön, elviszi a modemet a Fórumba, este 8-ig van ügyfélszolgálat.
Hát, én már nem is gondoltam rá, mikor fél 8 tájban jött! Mert hát álmos volt és aludt...
Még akkor ki kellett emelni a sok tyúkbél közül itt a zsúfoltságban, közben sietett volna... hát, nem sok reményt fűztem hozzá, hogy valamit tud-e intézni, hogy odaér-e egyáltalán.
Tényleg elég húzós volt, ráadásul emeletet is váltott azóta az UPC, s erősen ketyegett a zárásidő, mire Dani megtalálta a helyet!
Viszont nem találtak működőképes adaptert, meg hogy ki sem tudják próbálni stb., úgyhogy a végén végül is annyit mégis sikerült intézni, hogy holnap délelőttre intézett nekem egy kijövő szerelőt. Aminek ugyan nyilván nem örülök, valahogy elég volt mostanában ez a szerelősdi; de ha csak ez a módja a javításnak, mit tegyünk. Meg ha nem viszi be, és én kezdek telefonálgatni (mobilról egy vagyonért, mert nyilván ha a modem nem működik, nincs vonalas telefon sem!), akkor ki tudja, mikor jutok megint élő emberhez, hogy bejelentsem a problémát, azzal megint csak elmegy egy csomó idő!
Tehát Dani visszahozta a kütyüt, és hogy legyen valami jó dolog is, hazafelé került egyet az Aldi felé (természetesen biciklivel ment mindenhova!), és hozott nekem almot. Illetve nyilván a macskáknak. A következő két alomra valót pedig odaadtam neki, mivel ezzel elfogyott a Daninak ilyen célra adott pénz. Én sopánkodtam egy darabig, hogy te jó isten, micsoda hét ez, mennyire elegem van, most megint  rendezhetem át a lakást, hogy nézzen ki valamelyest emberien...  meg várakozhatok... stb., de Dani nem nagyon izgatta magát -- ez van és kész.
Mivel még mindig itt volt a laptopja és szóba került, hát mondtam, hogy szerintem nyugodtan elviheti. Vésztartalékként hagyta itt, hogy ha mégsem működne a Linux a gépemen, vagy ha Word kéne, ilyesmi. Így össze is pakolta, és lett a taszterem mellett végre a kezemnek is hely, valamint Honesty is időnként újra ide tud települni...
István telefonált, elmeséltem neki az egész cirkuszt.

Hurrá, ez is egy jó nap volt! És még nincs vége! :D

Februári magyar kihívás

Olvassunk februárban magyar íróktól!
BubbleTea kihívása, 270. résztvevő voltam.

Sziasztok!

A kihívás lényege, hogy februárban olvassunk, csillagozzunk és szövegesen értékeljünk egy magyar író által alkotott könyvet. Az újraolvasások nem számítanak, de bármelyik kor szülötte lehet a szerző.
A kihívást az ihlette, hogy mostanában nagyon sok a havi kihívás, amiket imádok, és rájöttem, hogy magyar írós nincsen. Én személy szerint nem nagyon ismerem a kortárs magyar írókat, és gondoltam, ezzel a kihívással havi szinten megismerhetjük őket közösen. Igen, ha lesz rá érdeklődés, szeretném ezt havonta csinálni, legalább erre az évre.

Játékszabályok: 
1. Jelentkezz a kihívásra! 
2. Olvass el egy könyvet, amelyet magyar író írt! 
(Az olvasások február 1. és 28. között érvényesek, továbbá nem lehet újraolvasás.) 
3. Hozd az Én + a könyv linkedet (csillagozás + szöveges értékelés).
Mindenkinek nagyon jó szórakozást kívánok! :)

U.i.: az alkotók megjelölésénél csak beírtam pár kortárs írót, de természetesen bármely magyar szerzőtől lehet hozni olvasásokat. Ugyanez igaz a könyvekre. Betettem, amit ismerek, és ahogy hozzátok az olvasásokat, bővítem a választékot.

Homonnay Gergely: Az elnökasszony c. könyvével jelentkeztem.
Megérkezett a 324. plecsni.

Problémák

Nos, volt egy kis kiakadás a hétvége után, mégpedig Bencussal kapcsolatban.
A láthatás kéthetente dukálna szabály szerint, de annyira ragaszkodik a minden hétvégén való elvitelhez a nagynéni, hogy Szilvi nem támaszt akadályt, ameddig Bence is ezt szeretné és persze, ha iskolaidőben nem megy a tanulás rovására. Tehát ez a kritériuma, hogy akkor viszont megtanulnak, bármennyi is a lecke. Ugyanis ha vasárnap este hazajönnek, már esély sincs rá, hogy több tantárgyat is akkor kezdjenek el, este 7 után.
Rengeteg házi van feladva minden alkalommal, csak Szilvi vagy két órahosszat tölt csupán azzal, míg rájön és egy csomó lapon összeírja részletesen, hogy pl. a 9 magyar könyvekben/munkafüzetekben mi minden lehet feladva, mert Bencének jó, ha a fele eszébe jut. Az üzenőt meg néha úgy tűnik, csak dísznek tartják... és ez csak egy tantárgy. Külön még nyelvtan, környezet, matek, ének, időnként technika és rajz... és nem csupán tantárgyanként 1-1 feladat van, hanem sokszor oldalszámra. Plusz még tartalmak, vers, szabályok... Néha felsorolni is nehéz. Szóval Szilvi sokszor már péntek éjjel bányássza a táska tartalmából a potenciális házi feladatokat, és oldalak tömkelegén kiírja, összefoglalja egyszerűsítve, lényegítve a dolgokat, mert ha csupán a táskát adná oda, ők pláne nem jönnének rá a "mit és hogyan tovább"-okra. Még így is marad jócskán itthonra.
Van, amikor a szóbelit már a buszon hazafelé olvassa át Bence...
Ha pedig még hiányzást is kell pótolni, na, az még hab a tortán! Mert minden tantárgyból az órai munkát is be kell pótolni! Szóval sokszor mást sem csinálna a gyerek, mint egész hétvégén tanulna, még a péntek estét is beleértve. Tényleg iszonyat.
Így aztán természetes, hogy eddig sem volt minden tökéletesen elvégezve nyilván, hiszen szinte lehetetlen, hogy ott legyen, éljen is a gyerek, meg minden házival végezzen. De hát kicsire nem ad az ember, ne keressünk kákán is csomót; azt még este itthon gyorsan bepótolták... vagy hétfőn kora reggel...
No de most olyan eset állt fent, amikor a rahedli lecke fele eleve nem volt elvégezve semmilyen szinten. Hiányoztak rajzok, hiányzott egy oldalnyi másolás, az ének házi, nyelvtan totálisan. És a legborzasztóbb, hogy a magyarból a pótolandó 6 oldalban Szilvi felismerte, hogy ez nem a Bence írása. Nyilván az apjáé. A mateknál egy feladatlapot csinált meg Bence, de az egyebek megint nem az ő írásával voltak.
De a tanárok pláne nem hülyék! Szilvi átnézéskor néha javít, mondjuk, 1-1 számot, betűt, bal kézzel... És még azt is észreveszi a tanár. Szép pirossal örökre díszeleg az akármilyen füzetben, hogy ez nem a Bence írása! Egy számnál vagy betűnél! Akkor itt, amikor 6 oldalt az apja írt?
Úgyhogy teljes volt a felháborodás. Vasárnap éjjel és hétfőn napközben is ezen törtük az agyunkat, és hát hétfő reggelre el kellett Szilvinek dönteni, hogy mi legyen a gyerek apja által megírt dolgokkal. Szilvi nem merte bevállalni, úgyhogy kiradírozta az egészet. Inkább legyen rossz jegy amiatt, mert nem csinált házit. De mivel az egyik tanár hiányzott már egy hete, megvolt az esély rá, hogy hátha még megússza a gyerek, és a héten be tudják pótolni az elmaradt dolgokat. Csakhogy Bencus egyáltalán nem szokta teljesíteni, hogy ezt vagy azt a tantárgyas könyveket-füzeteket hozza haza, hiába tesz Szilvi cetlit a tolltartójába. Mindig azt mondja, hogy nincs rá idő. Mindig rohanni kell. Például enni sem jut idő... Őrület.
Egyébként nem kellett hozzá sok találgatás, hogy miért történt így: Bence tabletfüggő, az apjánál egyszerűen hozzá van nőve. Előző nap már a nagynéni sem tudta rávenni a tanulásra, mert akkor is nála volt a tablet. Másnap meg az apja sem bírt vele, így Bence tabletezett, a szerencsétlen apja meg úgy-ahogy, megcsinálta a magyar házit és a matek egy részét. Szóval Bence a hibás alapvetően, na de ha nem bírnak hatni a gyerekre, nem kell elvinni! Kínlódjon vele itthon az anyja... mert bármennyire összevesznek, de ha itthon van, végül mindig megvan a házi.
Szerencsére ezt most megúszták... nem jött haza a gyerek egyesek vagy "rendbontók" tömegével, ami pedig simán benne volt a pakliban. Ráadásul Bence is érezte, hogy sáros, mert hazahozta mind az öt tantárgy cuccait, és hétfőn megcsinálták a lemaradás nagyobb részét, kedden meg a maradékot.
És hát ugye, a nagynénivel kellett valahogy még tudatni és lerendezni ezeket a dolgokat, mert ez így nem lesz jó... (Mint kiderült, a nagynéni erről nem is tudott -- ha az apjánál van a gyerek, ő nincs ott --, de érezte, hogy valamit sumákolnak!)

Megjött a postás a fht.-mmal. Mindig elfelejtem megkérdezni, hogy akkor ez már az új kézhez kapási dátum-e, merthogy eddig elseje volt. Igaz, az azelőtti évben meg 6-án kaptuk...
Csak hogy ne kelljen már 1-jétől glédában várni a postást egész délután, ezért jó lenne tudni.

Délután megnéztem A gépész c. spanyol thrillert.
A BK előtt bekapcsoltam a tévét, ám a médiabox távkapcsolóját eredménytelenül nyomkodtam. A frász is rámjött. Azt gondoltam, hogy biztos az elemek merültek le benne. Szerencsére volt itthon a hűtőben a vékonyabbfajta ceruzaelem, nagy keservesen végre sikerült kicserélni. Természetesen semmi változás. Ettől féltem.
Az a baj, hogy annyira rövidek ezeknek a kütyüknek a kábelei, hogy meg se merjük moccantani, a környékükre sem merek nyúlni. Ráadásul a polcnak hátulja van, a mélységében tök sötét, kifordítani szinte egyetlen kütyüt sem lehet. De Szilvi felfedezte, hogy a médiaboxból kicsúszott a kábel. Na, hogy a franc törné ki, még a port sem merem alóla kitörölni pedig!
Dugjuk be... igen ám, ez nem olyan egyszerű! Ugyanis nálunk minden kábel rázós itt ezen a környéken! Mivel Szilvi látja, én nem, hogy mit és hova kellene bedugni, ezért ezt ő csinálja -- én meg a dolgot megkönnyítendő, gondoltam, hogy lehasalok az asztal alá, és áramtalanítok. Előbb teljesen normálisan kimentem a gépen a programokból, kikapcsoltam. Utána lekapcsoltam a főelosztó kapcsolóját. Szilvi nagy keservesen visszaügyeskedte a kábelt a boxba, visszakapcsoltam az áramot, és nyilván működött immáron a tévé. De persze minek, hiszen a BK már rég véget ért... nem volt tovább mit nézni. Mivel nem az elemekkel volt baj, ezért Szilvi azt is visszacserélte a távirányítóban.
No, hát így jártam. Bekapcsolom a gépet, oké minden, csak éppen nincs net! Nézem a modemet, se kép, se hang. Már volt egyszer ilyen vagy két éve, amikor egy áramszünet után nem éledt fel! Akkor Dani elvitte a modemet a szolgáltatóhoz, ahol kicserélték az adaptert és kész. Gondoltam, most is ezt kéne majd tenni, hogy a "kutyafáját neki"!! (Ezt nagyon brutális káromkodás helyettesítésére finomkodtam így ide.) Így aztán net nélkül maradtunk, azon sem tudtam megnézni a BK-t. És még mennyi mindent nem tudtam csinálni!