Anyámnál

Reggelre tényleg lehűlt az idő az esti vihartól. Nem volt akkora, mint a múltkor, tehát mondjuk, nem nyomta be az erkélyajtót a szél, és éjjel még nem is hűlt le. Inkább kint volt egyelőre érezhető a lehűlés. Kint jó kis szél volt és vagy 18 fok. A lakásban egyelőre még ugyanúgy kellett a ventilátor.
Készülődtem, összepakoltam a száraz kenyeret.
Anyám telefonált, hogy akkor tudok-e menni. Mondta, hogy főz, már nemsokára készen lesz, és hogy vigyek már neki No-Spát, ha van -- volt.
Kicsit aggódtam, hogy azért nem kis út, el tudok-e menni, mert tényleg elég labilisnak éreztem magam. De hát sose fogom megtudni, ha nem indulok el.
Szerintem a jó hűvösnek köszönhető, hogy el tudtam ballagni. Valóban csak poroszkálás volt, de ilyen bizonytalanul nincs értelme erőltetni a rohanást, mert elesni is tilos.
Odaérve láttam anyámon, hogy kissé döbbenten néz.
Utólag bevallotta, hogy 2,5 hét alatt is annyit változtam, hogy megijedt. Karikásnak találta a szememet, s azt mondta, hogy az egész arcomból csak két nagy szem látszik. Meg hogy látszott rajtam, hogy nem vagyok jól. Kérdeztem, honnan? Mondta, hogy ahogy bementem és megkapaszkodtam az ajtókeretben, miközben átbillentem annak másik oldalára. Arra, hogy a vállam is tiszta csont meg lóg rajtam a gatya, már csak a fejét tudta csóválni.
Mindegy: itt volt a húslevesben főtt krumpli, sárgarépa, főtt hús! Hát, nagy erőkkel vetettem bele magam, mert ez nekem minden idők legjobb kajája amúgy. Kiskorom óta imádtam mindig is e kaját, volt, hogy minden további vasárnapi ebédet elmulasztottam miatta.
Rajta a levesből rálocsolt zsír és só -- jobb nem is kell.

Természetesen az íz nem volt az igazi, de félig azért érzékeltem, úgyhogy gyűrtem lefele, amennyit csak tudtam. Sajnos, a hús nem ment, és csak egy ötcentis répa meg olyan másfél krumpli -- ez azonban a semmihez képest több volt, mint valami.
Levest majd csak úgy 3 óra elteltével tudtam enni. Grízgaluskával és a krumpliból átvett sárgarépadarabokkal -- de hús nem ment. Pulykaszárny lett volna pedig.

Kimentem a kertbe, hogy zinniákat fotózzak. A sok virágmagból, amiket vettünk, alig kelt ki valami anyámnál. Nem értjük, miért... Pl. a portulácska, ami magától is mindenütt kikel még a falak tövében is, és direkt vetette -- az sem kelt ki, egy darab se. Meg még mennyi minden! És már tavaly sem, úgyhogy megbeszéltük, hogy többször nem szerzünk be feleslegesen ennyi tasak virágmagot.
A rézvirágból viszont kelt ki, ennek kell örülni, ami lett. Igen szépek.

 

Három kosztos cica is jött, egyik-másik többször is fordult... anyámnak jelentős programot csinálva ezzel. De most már nem tud mit csinálni, ha már így idekaptak...

A krumpli és a leves közt ledőltem egy kicsit, mert anyám a már meglévő malacpörkölthöz elkezdett nokedlit készíteni. Azt is imádom, de mai nap már kizárt, hogy én még azt is egyek.

Pihentem vagy egy órát, tök jó volt néha félálomban azt hinni, hogy gyerek vagyok és nem lehet semmi baj, hisz' anyám odakint szaggatja a nokedlit...

Sokat beszélgettünk, majd úgy 6 óra felé már csak el kellett kezdeni készülődni. Anyám odapakolt mindenből, ami igen nehéz lett. Amúgy is úgy gondoltam, hogy én hazafelé nemigen fogok kockáztatni. Megér nekem egy taxit, hogy 5 perc alatt otthon legyek cipekedés nélkül. Mert még cucc nélkül sem éreztem magam biztosnak. Amúgy látható, hogy elvétve szoktam taxizni, még a kórházból is gyalog és busszal járok, bármilyen állapotban is vagyok. Kivéve, ha sógornőm elvisz.

De ez most ilyen helyzet.

Hívtam magamnak egyet, s igen hamar ott volt. Elbúcsúztunk anyámmal, és már pár perc múlva otthon is voltam. Belegondolván, hogy még csak a Kisbotoson járnék... cipekedve...

Egyébként meg utána a külső feljárat, plusz belül a lépcső a liftig pontosan elég és sok is volt a felkúszás és cipekedés szempontjából. Továbbra sem nagyon szándékoztam ilyen állapotban korzózni, ha nem muszáj.

Három nap túlélés

Csütörtök-péntek-szombat.
Semmi különös, lábam sem tettem ki, hőség.
Az étvágytalanság, keserűség, íz-nem-érzés változatlan. Szerintem már fizetést érdemelnék az agynyomorításért azzal kapcsolatban, hogy mi a frászt egyek. Merthogy semmi nem megy, semmit nem kívánok, vagy ha netán valamit mégis úgy gondolok, hogy meg tudnám enni, akkor csalódás, mert mégsem. Csomó mindent otthagytam már, amihez nagy ambícióval fogtam hozzá. Nem érzem, mit eszek, milyen; s ha ízetlen, nem olyan ízű, mint kéne lennie, akkor csak forgatom, forgatom -- nem tudom lenyelni.

Anyám telefonált mindennap, igen hosszadalmasan. Mikor elbúcsúzunk, mindig eszébe jut még valami.:) Megbeszéltük, hogy holnap megpróbálok elmenni hozzá. Hogy főz nekem valami finomat, hátha tudnék enni. Múltkor említettem, hogy kívánnék húslevest, hát mindenképpen megfőzi azt a húslevest! Az idő addigra normális lesz talán, csak tudjak elmenni a gyengeség mellett.

Pénteken Szilvire sóztam két csekket 32 ezer Ft-tal... hát ez van, mikor már még ennyi kötelezőt befizettem. Ebből az egyik csekk volt pont annyi, mint az fht.-m... No comment, még jó, hogy tudtam igazolni a hozzávalókat és kapom, mert legalább kitelik... csak 10 Ft-ot kellett hozzátenni, de ez csak az egyik.
Dani hozott fagyit és egy darab dinnyét.
Szombaton délben Bencust elvitték.
Előszeretettel vártuk a beígért lehűlést, mert már kivagyunk ettől a kiborító hőségtől...
Végig e napokon elsősorban döglés volt és olvasás.

Farm 800

Végre nagy küzdelmek után elértem a Farm Heroes Saga 800. szintjéhez, majd hihetetlen, de megcsináltam.
Előtte való állomáson szobroztam sokáig... majd túlestem.

Kezdődhetett a 800., ez sem ment egyből... aztán egyszer mázlim lett.

És hihetetlen, de elhagytam a 800.-at.

Mezei hét közepe

Dani hozott négy gömböt a megkedvelt fagyimból ajándékba.
Ezután összepakoltuk, és elvitte anyámhoz a dobozait, valamint küldtem négy nagy macskakonzervet a kosztosoknak és három rúd macskaszalámit.

Ma is hőség volt, úgyhogy ventilátor előtt fetrengtem, olvastam leginkább.
Mikor már nagyon éhes voltam, több órás, kajákról való fantaziálás után (megpróbáltam valamit megkívánni) megkíséreltem a bundáskenyér-készítést, persze csak egy tojásból, egy szelettel. Tudtam, hogy egy szeletet amúgy úgysem fogok tudni megenni, de egy tojásnál kevesebből nem lehet ilyet csinálni.
Elég érdekes íze volt, nyomokban felfedeztem azért azt is, amilyennek kellett volna lennie. Mivel már tényleg kornyadoztam, íz nélkül is legyűrtem a szelet felét. Ennyi szilárd kajával elvagyok egy nap.
Türelem a túlélésért...

Bencust hozták este, Szulejmán folytatódik. Meg a hőség is.

Hiánypótlások -- megjött a víz

8 után pár perccel jött egy sms a futárszolgálattól, hogy ma hozzák a csomagomat.
Oké, fel is keltem már előtte, rendbetettem a környezetem, macskák és tartozékait, magamat.

Ma rengeteget pótoltam. Már egy ideje ezt a blogot elsősorban. Másrészt a gportalban volt 26 verses elmaradásom, na, azokat is amíg felpakolgattam, a rutin ellenére eltelt egy pár óra közben...
Közben láttam, hogy nem minden versem van meg az alap jegyzettömbben, azokat megkerestem a másik blogból, beraktam oda is... mert így kimaradnának pár helyről, többek között a leendő könyvből is. Még jó, hogy a Kövekkel naprakész szoktam lenni!
A wordös könyvanyagba bevittem az eddig még nem ott lévőket, ellenőriztem szerkesztésileg stb.
Aztán pedig a Google fényképek, mely átvette a Picasa feletti "uralmat", azokat kellett elég régről, sajátgépről feltölteni eseményenként, dátumonként, mappánként.
Itt még nem mindig vagyok a helyzet magaslatán, anno jobban boldogultam a Picasával. De lehet, hogy csak szokatlan és nincs meg a rutin. Talán ezért is maradok el vele mindig, mert ódzkodom a sok bénázástól. De tény, hogy végül is behoztam magam, aminek tényleg nagy megkönnyebbüléssel adóztam.

Kora délután telefon a futártól. Nem szoktak pedig telefonálni, csak a mél és az sms dominál, de most azért más volt a tét: két zsugor, összesen 18 liter vizet kellett felhozzon, ezt azért a kaputelefonig sem mindegy, hogy feleslegesen cűgöli-e fel vagy sem! Egy dobozkával simán kaputelefonál, s ha nem vagyok otthon, nem történt semmi különös; de ugyanezt ekkora súllyal... már logikus, hogy megér egy telefont. Aztán már csak be kellett engedni, ami szintén mindig egy drukk, mert nem mindig nyitja, vagy néha nem hallik a kaputelefon stb. Most összejött, úgyhogy hamarosan meg is kaptam a 12 palack Kaqunt.

Anyámmal telefonáltunk, kérdezte, hogy mikor főzzön nekem húslevest, úgy tűnik, holnapra megtörténik a hús- és zöldségbeszerzés öcsém által. Mikor tudnék jól lenni:))) és enni.
Mondtam, hogy szerintem húslevest meg tudnék enni, az elmenésben meg remélhetőleg bízhatunk, bár nem kevés az a gyaloglás így, hogy le van az ember gyengülve. Mondtam, hogy azért várjunk, mert most megint 3 nap kánikula következik szerdán-csütörtökön-pénteken. Ne legyen még egy rizikófaktor. Úgyhogy megállapodtunk szombatban. Remélem, sikerül elmenni. Ha belegondolok, már tényleg majd megveszek valami jó kis húslevesért, előtte benne főtt krumplival és répával! De egyébként úgy ki van az emésztőrendszerem szipolyozva már lassan 5 hónapja, hogy elméletileg tényleg alig várnám, hogy egyszer jóllakhassak, ami nem egy-két falatot vagy kortyot jelent vagy annyikat sem! Hogy végre egyszer már jólessen valami, hogy legalább azt a keveset tudnám csak néha! megenni, amit normál állapotban! Veszettül ki vagyok éhezve, na. De ha nem megy, mert nem érzek ízeket, ha mást érzek, ha minden keserű -- akkor nem megy!

6 éves tagság

A Molytól egy újabb plecsni a 6 éves tagságért.
Ez a 316. plecsnim.

Kezdődik a hét

Hajnaltájt jött a várva várt vihar. Nem volt különösebben nagy vihar szerencsére, szóval nem nyomta be az erkélyajtót, pedig óvatosságból odaraktam a dögnehéz gépszéket az ajtóhoz. Persze tudom, hogy a múltkori hihetetlen erejű szél úgy is benyomta, de egyebet nem tudok csinálni.
Még sötét volt, de amikor az eső csendesedett, kinyitottam mindkétfelől az ablakokat úgy, ahogy nálunk lehet (kikötözve, épp macskafejnyire), hogy hűljön a 32 fokos lakás. Tény, hogy hajnal felé már valamivel jobban lehetett aludni, kint a konyhában egész hűvös lett. Az én déli szobám azért nagyon ragaszkodott a meleghez, s bár nyitva volt kereszthuzat okán mindkét ablak egész nap, továbbra is vagy 5 fok különbség volt a lakás két oldala közt.
Mindenesetre nagy megkönnyebbülés ez a lehűlés most, gondolom, mindenkinek, de nekem különösen, aki alapjáratban is utálja és fizikailag, szívileg sem bírta soha a meleget. Kemóval együtt hatványozottan nem.

Mél az Internetpatikától, hogy rendelésem státusza megváltozott. Számlával, valamint, hogy átadták a futárszolgálatnak. Estefelé a futárszolgálattól mél, hogy előreláthatólag holnap kézbesítik a cuccot.

Délután Dani hozott a kedvenc kézművestől 4 gombóc fagyit és két kis sárgadinnyét.
Én odaadtam a rávalót, és adtam neki egy kemencés lángost, amivel Szilvi akart nekem jót tenni, de egy falat után rájöhettem, hogy csak nem tudok enni. Csak forgatom a számban, és a végén valahogy likvidálni kell...:(
Istenem, még egy kemó van, és egyre hosszabb a lefolyása... remélem, még ebben az évben kimegy belőlem, mert ez nem egy élhető élet egyáltalán.

Mikivel leveleztünk, aki a betegséggel kapcsolatban nagyon hasznos linkeket, tanácsokat szokott adni. Nagyon felkészült ebben a témában. Ezenkívül a készülő újabb e-könyvemről is beszélgettünk. Már nemsokára küldöm neki az anyagot.