Bagoly 4.

Elkészült! Sok-sok dicséretet kaptam.:)))

És az összes, hogy egyben legyenek láthatóak:

Hőség tetőzik

Ma is vegetálás volt. Helyesebben én már ezt agonizálásnak mondanám. Tetőpontjára ugrott a hő. Kint árnyékban 38 fok, bent, főzés nélkül, leeresztett redőnnyel 32. Igaz, a szobában nincs mit leereszteni, és az erkélyajtón már 11-től tűz be a nap, nem tudok mit tenni, mert a régi reluxák rég elfáradtak, leszakadtak; s ezekbe a megvetemedett, repedezett ablakkeretekbe nem akarok újat szereltetni. Ablakcserékre meg sosem lesz pénzem, ez most már biztos.
Az az egy remény éltetett, hogy állítólag holnap lesz egy hűvös nap. Egész nap szeretettel vártuk volna a lehűlést, akár vihar formájában is, de erre várnunk kellett még rendesen.

Szilvi rászánta magát és elment a Lidlbe. Nem kifejezetten a marketbeli dolgok miatt, hanem mert ma van az utolsó napja az 50%-os vásárnak, mely nem tudom, mióta tart, de már voltak Bencével ott a héten. Csakhogy ez egy nagy sátor, ahol Szilvi szerint olyan irgalmatlanul tomboló hőség van, hogy azt ember legyen a talpán, aki valameddig kibírja, úgyhogy mikor Bencussal ott voltak, nem tudtak válogatni szinte semmit. Legalább 50-60 fok között volt, és azt mondja Szilvi, hogy mikor kijöttek a sátorból, hűvösnek tűnt a kinti 40 fok! A Lidl arra volt hasznos, hogy menekülésképpen bemenjen hűlni -- persze így lehet jól megfázni... Mindenképpen ki akarta használni, hogy a gyereknek féláron megvehessen pár hosszú ujjú pólót.
Most egyedül elment még jól felszerelkezve; jégakku, hideg víz, valami fejventilátor vagy mi, spriccelőben víz... de közben mesélte, hogy a sátorban mindenkiről patakokban ömlött a víz és mindenkinek átázott a ruhája.
Közben még egy ezresért talált nekem is, magának is egy-egy nyári nadrágot.
Találkozott Imre "bácsival" is (neki bácsi), aki a templomunkban sekrestyés.
Mikor utoljára anyámnál voltam és hazafelé jöttem, akkor találkoztam Imrével, aki, mivel elég régóta nem járok templomba, megdöbbenve konstatálta a látványomat. Akkor köszöntünk, de nem álltunk meg beszélgetni.
Most Szilvitől kérdezte, hogy mi van... és hogy ne haragudjak, hogy nem állított meg beszélgetni, de tényleg meglepődött. Tudni kell hozzá, hogy az ő felesége 10 éve halt meg, akkor 50 éves volt. Nagyon-nagyon jó ember volt, több százan voltak a temetésén...
Ő is kezelve volt, sőt még Pestre is felvitte a férje valamilyen kúrakezelésre... de nem használt semmi... a vége ugyanaz lett. Mindenesetre jól meglepődött, mikor Szilvitől értesült a részletekről... Mondta, hogy majd imádkoznak értem.:) Már olyan sokan imádkoznak, tényleg, hogy illő lenne, hogy meggyógyuljak!

Telefonált anyám, majd Istvánt is felhívtam, mert ő közben telefonált volna. Anyám mondta, hogy nála már fúj a szél -- mondtam, hogy szerintem itt is, csak ugye, ő jobban látja és érzi. Mondta, hogy délelőtt még ki sem tudta tenni a lábát, de most kiült a ház elé, olyan jó hűvös lett.
Egyébként már ekkor tényleg megint alig volt hangom, annyira ki voltam purcanva. Levegőt alig lehetett kapni.

Agyáthangolásképpen ma is színeztem a baglyomat, és készen is lett!
Lefotóztam, közben lestem az eget is, hogy mi újság. Hát produkáltak a felhők érdekes dolgokat, az biztos. De viharnak semmi jele. Úgy két óra hosszat vészjósló felhők borították az eget, nem hittem volna, hogy nem lesz belőlük semmi -- pedig nem lett... Kicsit csalódtam is, mert annyira vártam már egy kis lehűlést. Bár tudom, mire a panel lehűl, az nem most lenne, még ha a vihar meg is jött volna.

Vegetálás

"A nemzetközi helyzet egyre fokozódik." Azaz a hőség.
Párszor kinéztem ma az ablakon: sehol egy lélek a parkban, játszótéren. Délután már a boltok felőli oldalon sem. Mindenki fedezékbe húzódott.
Szilvi Bencével délelőtt elment az iskolai vásárra. Én sajnos, nem vagyok menőképes. A kiszámíthatatlan hasmenés és az instabilitás miatt egyelőre rá se tudok gondolni, hogy el merjem hagyni a lakás közelségét. Kértem, hogy hozzon nekem egy egyes szemüveget (másfeles kéne, de itt csak egész számosak szoktak lenni, és van ugyan egy, de mindig keresem... ha kettő lesz, talán jobb lesz a helyzet) és egy nagyítót. Ez utóbbi a színezéshez kell, mert azon felül, hogy sok-sok türelmet igénylő "játék", azért elég szempróbáló munka az. Elég sűrűn repked is a szemem, meg káprázik; no, ilyenkor nem árt a nagyító, hogy meddig tart egy kis mütyürke kifesteni való részlet határa.
Sikerült is.

Koma elküldte a hamarosan megjelenő antológia pdf-jét, amelyet át kellett néznem. Tökéletes, nincs benne hiba. Még ma utaltam a rám eső szerzői részt.

1-kor elvitték Bencust a legnagyobb hőségben.

Délután baglyot színeztem, egész jól haladok vele a dögmeleg ellenére, persze ventilátor nélkül szerintem rég dögrováson lennék, hiába csak a 32 fokos levegőt keveri, mégsem mindegy!
Megnéztem közben az annak idején sokszor látott Mrs. Doubtfire-t, mely egyértelmű családi tetszésnek örvendett mindig.

Elvagyok - Molyplecsni 50 könyvért

Szívgyógyszerek sikerültek. A hőség rettenetes.
Fejmosás, itthoni fejfedőmosás. Almosok rendbetétele rosszullét nélkül. Egész délelőtt hasmarsok... már eléggé kínlódok bizonyos dolgokkal, úgyhogy Dani mikor rákérdezett, mit hozzon, mondtam, hogy Reparon kenőcs jó lenne. Egyúttal hozott fagyit, 2 kis sárgadinnyét, odaadtam az árát.
Hűtőbeli maradékok szanálása, 5 edény felszabadult, mosogatás -- csupa kellemes és hasznos tevékenység, ami már szinte örömet okoz, hogy tudok dolgozgatni és nem jön a fülzúgás sötétedéssel egybekötve, azaz az ájulás előszele.
Elfogyott a Kaqun víz, úgyhogy rendeltem újra az Internetpatikából. Mivel 5000 felett ingyenes a szállítás, és hogy hosszabb ideig tartson, most két zsugorral (12 palack) rendeltem, és utaltam is a 8400 Ft-ot... Drága, de mit csináljak. Más cucc még drágább, amiket nem tudok megvenni. Így legalább olyan érzésem van, hogy én is teszek valamit saját magamért. Meg egyébként finom is a víz, még ha én ezt is, mint minden mást, keserűnek érzem. El tudom képzelni, milyen finom lenne normális szerkezetű emberként inni.
Megnéztem a Szultánát, István átküldte.

Molytól jött egy plecsni, mert az éves olvasmányaim elérték az 50-et.
Ez a 315. plecsnim.

Infúzióra

Újra infúzióra mentem.
Kicsit kevésbé gyengén, ez tény, de azért a keserű érzet nem sokat változott, viszont nagy önrábeszéléssel a két legfontosabb szívgyógyszer ma nem jött ki belőlem.
Sógornőm elvitt, kirakott. Remélhetőleg ma hamarabb végzek, mint tegnap, mert az durva volt... meg azért is, mert sógornőmék utána mennek ki a horgásztanyájukra, ne tartsam már fel őket.
Előbb ugyanúgy az ambulancián kellett jelentkeznem, erősen hangsúlyoztam, hogy infúzióra jöttem. Istennek legyen hála, 9 körül beszólítottak, majd mehettem.
Ismerős arc mellé kerültem: a műtéti szobatársam volt. Ő már ekkor kapta a kemót. Nekem is hamarosan készen lett a négy cuccom, bekötötték a branülbe, és már ment is az infúzió. A volt szobatársammal sokat beszélgettünk. Ő is ugyanazokat a cuccokat kapja, mint én, neki is elment a haja, de olyan jó parókája van, hogy meg nem mondtam volna, hogy nem igazi haj.
Neki is vannak kellemetlenségei, fáj sok minden főleg a fehérvérsejtes injekciótól, de érdekes módon nem hány és tud enni. Mondjuk, én mindig tudtam, hogy ilyen gyomor-, hányóssági szempontból kuriózum vagyok, de csak lestem, mikor a kemó közepén két nagy szelet szalámis-paprikás-paradicsomos kenyeret meg tudott enni. Igaz, én ennyit sosem bírtam enni, akkor miért gondolnám, hogy most igen. Mikor mondtam, hogy dinnyén élek és sugárban jön ki a gyógyszer is, nem győzött sajnálkozni.
Ma már nem kell Nivestimet nyomni, hátha alakul valahová a helyzet!
Előbb-utóbb letelt a két-két és fél órahossza, úgyhogy nagy megkönnyebbüléssel szabadultam meg a branültől, bár épp elgondoltam, akár jöhetnék holnap is, mert a helyzet étvágytalanság szempontjából mit sem változott. De legalább nem hányok minden sz@rra. Hiába kéne enni, nem szabad erőltetni, ha nem kívánom; mert akkor tényleg hányás lesz a vége.
Mikor befejeztem, kint a kórház épülete előtt árnyékban közel 38 fokban leálltam és hívtam sógornőmet. Hamar ott volt és hazaröppentünk. Nagyon köszöntem neki a segítséget.
Otthon azért már kicsit élettelibb voltam, mint eddig. Ilyenkor mindig felcsillan némi remény, hogy lesz még máshogy is, nem lesz örökösen ez a rohadék rossz közérzet, gyengeség, keserűség, hányás, hányinger, hasmars...
Otthon baglyot színeztem. Ebben a hőségben legalább kicsit elterelődik a figyelmem arról, hogy hőguta kerülget. Szerencsétlen ventilla éjjel-nappal megy, de máshogy tényleg nem lehet kibírni, mert szívbajban fogok elpusztulni, ami persze nem biztos, hogy rosszabb...
Anyámmal, Istvánnal telefonáltunk.
Kaptam az Aranykortól 1500 Ft adójóváírást. Már rég elfelejtettem, mi is lesz ott annak a sorsa, olyan régen volt.

Labor, MRI-lelet, infúzió

Hajnali kelés, dögmeleg, elszánt pakolás és készülődés. Megpróbáltam bevenni a szívgyógyszereket, de már az első elementáris erővel visszajött. Fél napig majdnem olyan keserű volt minden, mint a Medrol hányásakor. Guszta téma, de ez van.
Fél 8 után lementem sógornőmhöz, kicsit később együtt mentünk le a kocsihoz. A liftből kiszállva Daniba botlottunk, aki jött velünk kórházi belső támasznak.
Hamar odaértünk, megbeszéltük, hogy ha végeztünk, szólok és sógornőm értünk jön.
Danival támolyogtunk befelé, illetve én támolyogtam, Dani meg néha segített navigálni, vitte a táskámat stb.
A labornál kihúztam egy sürgős számot, most 7-en voltak előttünk, bár korántsem volt akkora tumultus, mint mikor Popikával voltunk itt. Mivel kettesével hívták most csak a sürgőseket, így elég hamar bejutottam. Megvolt a vérvétel, leragasztattam (szólni kell, különben foghatom egy fél napig a helyét), majd kint ücsörögtünk még vagy 10 percig.
Utána felkészültünk a nagy és hosszú várakozásra, és mentünk az onkológia ambulanciájára. Jutott volna ülőhely ventilátorközelben, de a felvételis hölgy mondta, hogy menjek el az MRI-eredményért. Gondoltam, tényleg. Attól, hogy a gépben fent lesz az eredmény, attól még valószínűleg egy kézzelfogható dokumentum jellegű eredmény személyes átvételét biztos nem spórolom meg.
Szóval kimentünk az épületből, és átmentünk az MRI-be, ahol kikértem az eredményt. Kérdezték, nem telefonáltam-e, mondtam, hogy nem, mert ma úgyis jönnöm kellett és reméltem, hogy meg tudom kapni. Megkeresték, megkaptam egy A5 borítékot.
Mivel itt nagyon szellős, tágas várótér és klíma van, leültünk Danival, hogy áttanulmányozzam a leletet. Hála a jó istennek, a májamon az a kétcentis képlet tényleg jóindulatú érfali szövetszaporulat! A többi szerv teljesen rendben van. Tartozik a lelethez egy CD is.
Ha már itt voltunk, és az onkológián is ki tudja, meddig kell várni (csak a laboreredmény elkészültének minimuma 2 óra), mindegy, ha kis ideig itt időzünk -- úgyhogy Dani elmesélte a sárospataki két napot, mutatott egy csomó fényképet és videót, szóval elvoltunk. Aztán kaptam tőle egy hűtőmágnest, melyet dekupázzsal készített egy néni, akinél minden darab egyedi volt. Cuki bagoly.:)

Ezek után mondtam, hogy menjünk most már, nehogy véletlenül hiányoljanak...
Úgyhogy beültünk a jó meleg ambulanciára, szerencsére a ventilátor közelében volt két szabad hely. Mivel még jó korán volt és Dani éhezett, mondtam, hogy menjen nyugodtan, itt ülve hátha nem lesz komolyabb bajom.:) Tehát lelépett egy jó másfél órácskára, de nem maradt le semmiről. Vett a büfében gyrost, és kiült a Bartók buszmegállóhoz, ami viszonylag árnyékos.
Közel fél 11 volt, mikor megjött, már éppen akár be is hívhattak volna, de ugyan már.
Innen már tényleg szenvedés volt kivárni, azt hittem, leájulok a székről. Nézegettem, hol fekhetnék le vízszintbe elméletben persze, de a padlón kívül nem nagyon volt más lehetőségem.
Háromnegyed 12 volt, hogy sor került rám! Ez azért nem kicsit volt nonszensz. Már mindenki elment, aki előttünk vagy egy időben érkezett, sőt, egy csomóan az utánunk érkezettek közül is.
A doktornő áttanulmányozta az MR-leletet, majd megnyugtató volt hallani, hogy rendben van. Kérdeztem, itt kell-e hagyni a CD-t stb., de nem, annak nálam kell lennie.
Mondta, hogy még két napig szúrnom kéne a Nivestimet... erre eléggé megrökönyödve kérdeztem, hogy miért. Nekem még nem volt időm megnézni a laborleletet, bár lehet, abból sem okvetlen jöttem volna rá, de lényeg, hogy a fehérvérsejtszám nem annyi, mint kellene. Elkeseredve vettem tudomásul, mert amennyivel tovább nyomom ezt az injekciót, annál keményebb a rosszullét is. A doktornő látva kardomba dőlésemet, mondta, hogy na jó: egyet. Mármint hogy még egy Nivestimet adjak be.
És hát ugye, el kellett mesélnem a hogylétemet, igyekeztem kellően bemutatni, ő mondta is, hogy akkor célszerű lett volna infúzióra mennem már reggel, akkor már túllennék rajta -- igen, ugye, de ez hogyan valósítható meg, ha beadom a jelentkezést a kartonozóba és várok, várok. Az első kommunikáció itt van, amikor behívnak. Különben tényleg logikátlan, mert ha rosszul van az ember, elsőnek kéne lennie segíteni rajta. És akkor már mehetnék haza. De nem, ugye, most megyek fel infúzióra! Két napot beszéltünk meg, úgyhogy bennem marad a branül.
Dél elmúlt, mire felbattyogtunk az osztályra és beültem az infúziós székbe. Ott is szóvá tettük a két napot, meg hogy a branül olyan helyre kerüljön, amivel el lehet lenni plusz egy napig, aztán csak vártam, hogy az infúzió két kicsi és két nagy palackja lefolyjon, ami ilyenkor végtelennek tűnik.
Mivel délutánba hajlottunk, most nem volt rajtam kívül, csak 1-2 ember. Dani is elment, mert ugye, most mit ücsörögjön mellettem kisszéken két órahosszat -- egyrészt megint éhes volt, másrészt a Pesti utcára ment el a biciklisbótba meg turiba. Legalább hasznosan töltötte az időt. Az étvágyát meg rohadtul irigylem.
Akkor jött meg, amikor már pár perc volt hátra az infúzióból, szinte semmit nem kellett várakoznia. Kaptam a branülbe beszáradásgátlót vagy mit, majd betekerték fáslival és mehettem.
Különösebben az emésztőrendszeremben semmi változást nem észleltem, talán csak az, hogy a gyengeségem mintha kicsit alábbhagyott volna. Már ez is valami, mert nem leszek ájulófélben. Az mindenképp látszott, hogy minimum még egyre szükség lesz, hogy ennek az egynek valami értelme legyen.
Kimentünk a hőgutás szabadba és hívtam sógornőmet telefonon, aki olyan negyedóra múlva jött is, és hazaröpített bennünket. Egyben felajánlotta, hogy holnap is elhoz ugyanígy. Nagyon jó lesz, mert megúszom a 40 fokos buszozgatást. Legalább biztos, hogy nem délben jutunk el az infúzióbekötésig, legalábbis remélem.
Hazaérve Dani egy körrel hozott nekem dinnyét és 4 gömb kézműves fagyit; ez utóbbit nyomban be is faltam.
A ventilátor nélkül tutira feldobnám a bakancsot, iszonyat hőség van, de hétvégére még rosszabb lesz. Még egészségesen sem túl aktív az ember ilyenkor.
Bagolyszínezés, BK, Szulejmán -- és megérdemelt, ventilátoros alváskísérletek.

Kedd túlélése

Ma megúsztam az ájulófelet, pedig résen voltam. Nem akarom egyszer eszméletvesztéssel szó szerint a padlón találni magam, mert vigyáznom kell a törésekre is. Ha valamim eltörik, nekem most annyi.
Honestyt fésültem, szegénynek vizes törülközőt pakolok le, azon fetreng egész nap, annyira melege van. A ventilátor persze megy éjjel-nappal.
Haramiának néha tüsszögési időszakai vannak, de ez évek óta szokása időnként. Nem helyes, de most estünk át egy nagygenerálon, az én határaim is végesek mindenféle téren. Amúgy ő a bejárati ajtó melletti cipősszekrényt -- elhúzható ajtóval -- választotta ki régóta támaszpontjául, onnan jár enni, almozni, meg csap néha pár kört idebent. Itt valószínűleg melegebb lehet, mert nem nagyon szeret itt tartózkodni. Honestyvel ellentétben, akinek mindegy, csak ott legyen, ahol én.

Találtam egy szatyor kis mesekönyvet, és nosztalgiáztam egy sort, mikor végigolvastam a nagyját. Egyiket-másikat úgy, hogy szinte kívülről jöttek a sorok... pedig volt már vagy 30 éve, mikor ezeket olvastam a kölyköknek esténként.

Jött a postás a "gyesemmel", valamint megérkezett István segítsége is.
Utaltam is a közös költséget, az a biztos, amit letudunk. Nem szeretem elodázni az ilyesmit. Sem.
Danival cseteltünk, küldött pár fotót. Reggel 6-kor keltek, hogy csapjanak a tengerszemhez egy, a hőségben igen kemény túrát. Délután még várat és környéket néznek, aztán indulnak haza.
Mondta, hogy holnap eljön velem a kórházba. Sógornőm is jelentkezett, hogy autón elvisz és hazahoz. Dani meg ott fog helyszíni támaszként szolgálni, ha már ragaszkodik hozzá. Én egyébként magamtól biztos nem kérném, ismerem magam... de azzal is tisztában vagyok, hogy nagy szükségem van segítségre.