Nyolc napig volt közöm egy disszertációhoz. Ismerősöm felkérésére vállaltam annak számítógépes rendbetételét, mely a szedés leszámításával tördelést, korrektúrázást, egységesítést, formázást, tipografizálást tartalmazott. Napszaktól teljesen függetlenül érkeztek a töredékfájlok, igyekeztem postafordultával "megmunkálni" és visszaküldeni. Bizony volt olyan másfél nap, melyben nettó 13-14 órát dolgoztam egy háromoldalas táblázat újrakreálásán -- állóból fekvőbe -- és többszöri kiegészítésén-javításán, áttördelésén. A többi melléklet ennél azért jóval kevesebb időbe telt, csak már néha nem láttam fától az erdőt... ki kivel van, sorrend, egyebek... utókiegészítések, újrakorrektúrázott fájlok oda-vissza... Közben váltogatva az e-mailek és a Word-dokumentumok között, merthogy ott kaptam meg rendre az utasításokat, vagy külön dokumentumban az alapszabályzatot. És a főszöveget is elkezdtük közben: 10-ből 2 fejezetet is megolvastam, megkorrektúráztam, beállítottam.
Az általában laikusként való szerkesztgetések Wordben nem kis galibát és fejtörést okozhatnak annak, aki tisztában van a megfelelő megoldásokkal, és ez utóbbi bizony néha már azt érzi, hogy inkább újraszedné-szerkesztené az egészet, egyszerűbb lenne.
A rossz beállítású Wordben szerkesztett anyag néha képes felülbírálni a jó beállítású wordös új igazításokat, áttördeléseket, átszerkesztéseket, és jó sok kínlódás után az ember azt látja, hogy visszaáll sok minden az eredeti hülyeségekre. Ezért első dolognak kellene lennie mindenhonnan kiszedni a stílusmegőrzéseket, számozott és listás felsorolásokat, automatikus javítások nagy részét, mert ezek abszolút tönkre tudják vágni az egészet annyira, hogy már a függelékben előforduló párbeszédes dolgokat is megszámozza anélkül, hogy kérné az ember...
Nem beszélve azokról a dolgokról, hogy pl. hogy nyitnak laikusok új oldalt? Hát hogy máshogy: lemennek enterrel a gépileg éppen aktuális új oldalra. Aki tördeli, az meg szív... Hogy zárnak középre? Mint régen az írógéppel: szóközökkel elmennek középre... ááááááááááá. Csak nyomtatási megjelenítésben dolgoznak, a láthatatlan karakterek megjelenítését nem is ismerik. Vagy ha ismerik, kit érdekel, ugye.
S a különböző tipográfiai és helyesírási-szerkesztési hibák korrektúrái még csak a beállítások után jöttek -- de ezek a legkevesebbek!
Lényeg, hogy szigorúan jegyzett nettó időben (ami azt jelenti, hogy le volt számítva a munka alatt folytatott telefon, pisilés, netezés vagy ivás is) 31:50 percet töltöttem az anyaggal, mire ismerősöm rákérdezett, hogy "most hol is tartunk". Megjegyzem, közben csodálkoztam is párszor, hogy ugyanazt az anyagot hányszor szerkeszteti át velem, mondom, neki nem számít vajon, hogy az idő pénz? Mert mondjuk, elsőre is el lehetett volna dönteni, hogy hogy nézzen ki valami, gondoltam; de hát ő tudja, nekem végül is mindegy...
Én olyan árral számoltam órabért, melyen 2005 óta nem változtattam és akkoriban sem én találtam ki a tarifát; nekem és eddig tudtommal másnak sem volt vele gondja.
Konzekvenciaként rá kellett jönnöm: ebben a mai, jó magyar gazdasági helyzetben az embernek lassan ne legyen pofája ellenárat kérni a munkájáért. Annyit semmiképpen, mint 6-8 évvel ezelőtt, amikor még itt, HB megyében is léteztek relatíve normálisabb átlagfizetések. Most, amikor elvileg kötelező lenne embertömegeknek havi 22, 47 ezrekből kijönni, hogy kérhetek én akkori fizetésnek megfelelő árat -- mármint annak 30 órájának megfelelőt? Olyan agymosott felfogás dívik pár éve, hogy illik az embernek padlóig degradálni saját munkáját, és megélni levegőből, köszönömből, esetleges vállveregetésekből. Ahogy pl. a fiam dolgozik 3 műszakban, szombati túlórákkal, és verje padlóhoz az ülepét, ha akár már 70-80 ezret is kézhez kap, sőt örüljön, hiszen VAN munkahelye...!
Ismerősöm kedvesen közölte velem, hogy ő max. a felére gondolt... én meg enyhén pofaégve kértem majdcsak elnézést, és mondtam, hogy rendben, akkor adjon annyit. A hátralévő 8 fejezetet pedig -- mely elvileg már sima, és talán az első 2 fejezet után nem lesz gondja vele -- majd ő megcsinálja valahogy. Végül is a neheze, a sallangok (mellékletek, függelékek, jegyzetek stb.) már megvannak. Aztán olyan lesz, ahogy püffen.
Biztos igaza van, mások is úgy adják be, hogy nem feltétlenül kérnek nyomdász szakemberi segítséget a disszertációjukhoz; van, ahogy van, ugyanúgy megkapják a doktori címet, hiszen nyilván főleg a tartalom számít, nem a precizitás, esztétikus kinézet.
Azért biztosított róla, hogy neki is kényelmetlen a helyzet, de hát ő nem szán rá többet, neki nem ér többet. Mindenesetre ne gondoljam, hogy ez most azt jelentené, hogy nem lenne maximálisan megelégedve a munkámmal. Ez is biztosan így van, hiszen közben többször bizonygatta, mennyire örül, hogy én csinálom, merthogy hihetetlenül precíz és alapos vagyok.
Mindegy, tény, hogy jelenlegi helyzetemben ez sem volt egy önbizalom-erősítő konkrétum, de több is veszett Mohácsnál.
Bejegyzések
