Eső

Hát ez nagyon tetszik, bámulatos!

"Először hallgasd meg csukott szemmel, majd amikor véget ért, nézd meg újra nyitott szemmel és tátott szájjal!" :)

Ők a Perpetumm Jazzile Szlovéniából.

Virágrajzok sárkány módra

Szerettem már gyerekkoromban is virágmotívumokat rajzolni. Nagy emlékkönyvidőszak volt az én gyerek- és tinikoromban, emlékszem, sokszor alkalmaztam a virágos díszítéseket.

Ezenkívül már ovis koromban megtanított jóanyám -- sose felejtem el -- először is a keresztszemes hímzésre. Nagyon élveztem. Ajándékozási alkalmakra imádtam a kapott hímeznivalókat, élvezettel nézegettem egyre gyarapodó színes gyöngyfonalkészletemet. Akkor még napszövetre hímeztünk, később volt a kongré, majd a díszpárna- és falvédőanyag, nem tudom pontosan a nevét -- szürkés, erős vászon --, majd felnőtt koromban inkább a filcre hímzés dívott. Ilyen terítők mai napig vannak a lakásban, bár leginkább a macskák által rágható tyúkbélgócok eltakarását szolgálja... pl. a padlón.

A keresztszemes után jött a száröltés, huroköltés (láncöltés), majd a pelenkaszegés megtanulása. Mikor ezek már jól mentek, akkor tanultam meg a tömött hímzést, s innen már lehetett szárnyalni kalocsai, matyó, kalotaszegi, sárközi, buzsáki és egyéb hímzésfajtákra. A tájegységek szerinti hagyományos hímzésnél szabott színek voltak... de ebbe már nem megyek bele. Mikor elkészült egy-egy kisebb terítő, megtanultam a tömött szegőhímzést is, de innen már nagyon türelmetlen voltam mindig -- hiszen készen volt az adott, többhetes-hónapos meló, és a szegélyhímzés már nem volt olyan izgalmas --, de úgy fair a dolog, hogy a munka be legyen fejezve. Anyám büszke volt munkáimra, kimosta-keményítette-vasalta őket, és leginkább a kézimunkák saját dobozában tároltuk.

Valamiért egyszer az óvodába is felkerültek a hímzéseim -- gondolom, szóltak a szülőknek, hogy akinek a kölke bármilyen plusz képességet produkál, vagy hobbinak áldoz a gyerekek közül, tegye közzé, hogy feldobják az ovis élet mindennapjait...

Emlékszem, ilyen alkalmakkor csicsás színpadot kellett rajzolnunk színes krétával és egyéb díszekkel körberakva, és ott kellett magunkat produkálnunk. Ezt nem szerettem. Általában óvodában tanult énekeket vagy verseket adtunk elő egyenként, de egyik ilyen alkalomra pl. be kellett vinnem a tangóharmonikát és eljátszanom-énekelnem pár egyszerűbb gyerekdalt vele. Aztán arra is emlékszem, mikor Gy. Magdi tartott egy kis balettbemutatót a csoportnak, mert ő balettozni járt. És arra, amikor Sz. Kati és az én hímzéseimet nézték végig az óvónők, és mutatták végig a társaságnak, összetolva annyi asztalt, amennyire ráfértek a kettőnk hímzései.

Lényeg, hogy ezek a virágmotívumok jutottak eszembe, mikor rajzolhatnékom támadt. Vettem zselés filceket, bár ahol vettem, az egy pici bolt, s nem volt túl nagy választék. Már gyerekeim korában is léteztek ilyenek, nekem még nem volt sosem. Miért ne most? Vettem hozzá fotókartont, felnyestem, lesúlyoztam vagy két hétig, mert iszonyatosan göndörödtek a darabok, aztán elkezdtem rajzolgatni.

Seperc alatt kész van egy ilyen rajz (kb. B5-ös az oldal). Nem mondom, hogy nem lehet gondosabban, pontosabban csinálni, és aprólékos szimmetriára sem törekedtem feltétlenül, de szándékosan is csinálom gyorsan: ne száradjon ki túl hamar az ezüst zselés toll, mert abból csak kettő volt összesen a boltban, és az a lényeg. És azt sem mondom, hogy ezek hasonlítanak bármilyen tájegység szerinti hímzésre, ugyanis mint említettem, ott igen komoly szabályok vannak mind a hímzésmintákban, hímzéstechnikákban, mind a színekben. De azokból indultam ki, a többi már saját vizuális képzelőerő, fantázia; ettől lesz "sárkányos". Előbb megrajzolom a fő-, majd a mellékmotívumokat, s a hézagot a folytonosság miatt feltöltöm illeszkedő "pótanyaggal".

Hogy mit csinálok vele, nem tudom, de szerintem elég mutatósak.

Lánykérés (videó)

Egy videó, mely nagyon tetszett.:)

Egyedisége, vidámsága, ötletessége mellett akárhányszor nézem, mindig elhomályosul a látásom és elkezd esni az eső.:)

Felmerül bennem: egy ilyen műsor után elképzelhető nemet mondani? ;-)

"Hozzám jössz-e feleségül? A kérdést sokféleképpen fel lehet tenni, de ilyen eredeti megoldást csak ritkán látunk.
Szimplán csak letérdelni életünk választottja elé, és felnyitni előtte a gyűrűt tartalmazó dobozkát ma már több, mint snassz. A léc a YouTube-korban egyre magasabbra kerül, rendre születnek az izgalmasabbnál izgalmasabb lánykérési ötletek szerte a világon...

A legújabb jelentkező, egy portlandi színész, Isaac Lamb egy eddig még senki által ki nem próbált módját választotta a nagy pillanatnak. Szülei házába hívta barátnőjét ebédre, akit bátyja váratlanul beültetett egy terepjáró hátsó felébe, és a fejére adott egy fülhallgatót. Ami ezután következett, az a világ egyik legnagyszerűbb -- és a könnyzacskókat is próbára tevő -- lánykérése.
Bizony, a rokonok és barátok táncolva-forogva playbackelték el a talpig meglepett lánynak a házasság témájú dalt, sőt, akik nem tudtak jelen lenni az eseményen, azok laptopon át szálltak be a profin összerakott mutatványba. Nehéz lesz ezt bárkinek is überelnie, de egyébként nem muszáj, tisztelt uraim -- egy jó lánykérés legfontosabb kelléke úgysem más, mint a szerelem." (Forrás: www. nyugat.hu) 

Utolsó munkanap jubileuma

Ma egy éve, hogy konkrétan azért keltem fel hajnalban, hogy dolgozni menjek. Ma egy éve, hogy ledolgoztam a felmondási időm utolsó napját. Rá két napra már kísértem nagynénémet a klinikára... és kicsivel később naponta jártam hozzá a kórházba-lakására, utána meg csak a lakására hozzá, őt gondozni és minden ügyeit intézni, mert ő innentől ki sem tehette a lábát otthonról.
Még egy kicsivel később kicserélődött lakásom másik szobájának használója: egyik gyermekem elment albérletbe, hogy a másik vissza tudjon költözni valahova az unokámmal. Teljesen átalakult az életem, gyökeres változások álltak be, abszolút átértékelődött minden. Kicsit (kicsit?) ki is borultam, úgy éreztem, ellopták az életemet... hol van mindaz, ahogy eddig éltem?
Ilyen emlékezetes napokon érdekes visszagondolni az elmúlt egy évre. Mennyi minden történt ezalatt, szent isten...
Meg kellett emésztenem azt, hogy beleestem a csoportos elbocsátásba, és vele azokat a tényeket, hogy jópár típusú melót egyedül csak én végeztem a cégnél, nem is akárhogy... hát akkor miért pont én? Ráadásul orvul történt, úgy, hogy egy hang nem volt előtte. Nehogy már fel tudjunk készülni a trauma megélésére.
Leküzdenem a lázongásomat, megalázottságomat, mert kirúgásomat elsősorban büntetésként fogtam fel olyan dolog miatt, amiről nem tehetek: a korom. Két munkahely, 36 év folyamatos munka után bele kellett törődnöm abba, hogy nem kapok többé fizetést. A végkielégítéssel a magamfajta ember kegyetlenül spórol, míg bír, de ez is véges. Még akkor is, ha többszöröséig kihúztam vele, mint egyébként tartott volna ki a nem egetverő összeg.
Viszont dolgom volt, és szoknom kellett a másféle szolgálatot. Ugyanakkor tudatosulnia kellett annak, mennyire más ez a világ, amikor munkahelyet keres az ember, és hogy egyáltalán nem az van, mint 20-30-40 éve, hogy tárt karokkal várták az embert és akár válogathatott munkahelyek közül. Vagy mint akár csak 10 éve. Akkor még el tudtam volna helyezkedni, a szakmának becsülete volt, nekem némi nevem benne, és még munkahelyek is akadtak.
Régebben a munkanélküliség alatt lehetett ingyenes tanfolyamokat végezni. Mire én idekerültem, már jó féléve befagyasztottak mindenféle tanfolyamot. Egyetlen ajánlatot nem kaptam a 9 hónap alatt a munkaügytől. Sem.

Fél évig elápoltam, majd eltemettem egy hozzám nagyon közel álló embert. Ezzel kapcsolatban egy csomó olyan dolgot végeztem, intéztem és tettem egyedül, amelyet addig még soha, s nem is tudtam elképzelni, hogy valaha képes és kénytelen leszek ezen tennivalók zömére. Egyedül.
Minden egészségügyi adósságomat, lemaradásomat törlesztettem: letudtam a kontrolljaimat, kezeltettem a gerincemet, ízületeimet... bár nem sok látszattal, hiszen azzal együtt lótottam-futottam egész nap a betegem miatt, semmi javulást nem vettem észre...
S aztán pedig ez évben a kudarcok sorozata munkakeresési ügyekben, mely mind egy-egy látványos pofára esés volt. Ahol szükség van rám, megtalálnak maguktól időnként és ritkán, rendszertelenül, anélkül, hogy én kutakodnék -- hiszen ahol kutakodok, oda meg tutira nem kellek, szakmában alkalmazni senki nem tud. De szakmán kívül sem.
Végül nem utolsósorban az elkerülhetetlen következmény, ami ellen hiába kapálózunk, olyan, mint a mocsár, lehúz, megfullaszt... a végső elszegényedés. Ezt még az is súlyosan megérzi, aki egyébként soha nem volt elkényeztetve. Nem volt gazdag, nem nyert, nem örökölt, nem tettek alá lakást és/vagy autót, hanem mindent saját gürizéséből produkált és spórolt ki; de még csak biztonságos anyagi helyzetben lévő sem, és egykereső lévén évtizedekig sokat tett azért, hogy pótolja a hiányzó társkeresetet, gyerektartást rengeteg hétvége feláldozásával, elsősorban a két gyerek segítség nélküli ellátása végett. Mindezek szigorú tények, nem sápítozás -- ez volt, így volt, kész.
Az óra ketyeg, a szolgálati idő meg nem gyarapszik.
Őszinte leszek, ez az én blogom. Szégyen vagy sem, nem amiatt rúgkapálok, mert annyira beleháborodok abba, hogy mindenáron dolgozni akarok és nem tudok. Igenis, nem szégyellem: elfáradtam. Szeretek itthon lenni. Most van az idő, amikor időseinket gondozni, ápolni és elápolni kell... amikor unokagondozásban van ránk szükség... és az a nem lényegtelen tény is, amikor esetleg már eléggé lerobbant az ember egészsége, több műfajban. Vagy másfél évtizedig hétvégém is alig volt szabad... s hétköznapokon is hányszor dolgoztam késő éjszakáig a hajnali kelések és melók után. S nem azért, hogy luxusdolgokat vegyek, nyaralgassak, utazgassak, hanem hogy pl. a két gyereknél meg legyen oldva az iskolakezdés, vagy a lerohadt mosógép helyett tudjak venni másikat. Lehet, hogy ezt szívom most egészségileg, de mit tehettem?
Nem volt hülye ember annak idején, aki kitalálta a régi nyugdíjkorhatárt, nem volt az véletlen.
Csomó dolgom van itt is, ott is, segíthetek több helyen, s a fennmaradó idő még kevés is ahhoz, hogy végre minden kedvtelésemhez hozzáférjek, melyekre sosem volt elég idő.
Ha szakmai meló akadna, mindemellett elvégezném. De való igaz, nem hiányzana már nekem a napi 3 órás utazás, a güri reggeltől estig, mikor felkelés után félórával már beszakad a hátam, és a Pál utcai fiúk pedellusaként járok a térdfájásaim miatt, és nem hiányzik a lealázó vállalkozó-tulajdonosi napi szankcionálás és uralkodás, parancsolgatás, szipolyozás, munkakörtől független fizikai melóra beosztogatás, amit előző este tudok meg, vagy éppen aznap. Nem hiányzik, hogy nem tudok elmenni fontos ügyeimet intézni, nem tudok kontrolljaimra eljárni, és pláne, ha kéredzkedni kell, mert olyan intéznivaló van -- pl. szerelő fogadása --, hogy semmi szín alatt nem sikerül munkaidőn kívül lerendezni. Istenemre, nem hiányzik.
De a túléléshez muszáj lenne dolgoznom, mert fenti érzések mellé senki nem ad még egy minimálbérnyi nyugdíjat sem. Ahhoz még 9 év hiányzik.
És addig? (Tudom, a kérdés költői, de azért feltettem magamnak...)

Úrnapja

Pünkösd utáni első vasárnap a Szentháromság vasárnapja. Pünkösdre két héttel tartják az Úrnapja ünnepét. A Megváltó tiszteletére az Úr testének és vérének ünnepén szentmise után körmenetet tartanak. Az utcára viszik az Oltáriszentséget, így hirdetik a keresztények: ők Krisztus követői. A körmeneten jellemző a sok virágdísz, hiszen ekkora már teljes virágdíszben pompázik a természet. Az úrnapi körmenettel összeforrt a virágszőnyegek (általában az utoljára elsőáldozott leányok szórják a karjukon lévő kis kosárkákból a virágszirmot az útra), a virágokkal gazdagon díszített oltárok képe.
A körmeneten Magyarországon négy stáció van: négy, virágokkal feldíszített oltárt állítanak, melyek a négy égtájat szimbolizálják. Ezeket a pappal és az Oltáriszentséggel végigjárják a hívek, s hálát adnak a megváltás csodájáért, dicsőítő imákkal és énekekkel emlékeznek Jézus Krisztus szenvedéseire.

Az úrnapi körmenetnek saját liturgiája van. A stációknál evangéliumot olvasnak, a pap az égtájak felé áldást oszt. Ilyenkor azokért is imádkoznak, akiket a négy égtáj felé osztott áldás akaratlanul is elér.
Az Úrnapja ünnep gyökerei a 13. századig nyúlnak vissza.
Az elmúlt évszázadokban az Oltáriszentség úrnapi körbehordozásának a gonoszt és a betegségeket elűző erőt tulajdonítottak. A katolikus egyház szerint az úrnapi körmenet nemcsak a közösségteremtés, hanem az élet átértékelése miatt is fontos.

Nyögdíjas bérlet nyögdíj nélkül

Nyugdíjasbérletem van, hehe... persze nem ártana valami nyugdíj is mellé.
Legalábbis jelen rendeletek szerint, aki aktív korú, munkanélküli egyedülálló és eljut a valahogyan nem reklámozott hír a fülébe, az kap egy sokoldalas határozatot (miután megkérvényezi személyesen az önkormányzatnál, 100 igazolással), s hogy ne maradjon totál pénz nélkül, ezen jogon 22800-at kap havonta ellátásként, cucjális alapon. Régebbi években ez is több volt, de már csak ennyi. Nyilván az árak süllyedtek ekkorát, hogy már csak ennyit érünk.
Egy panellakás fenntartásához nem kell sorolni, hogy ennek hányszorosa lenne szükséges. Aki nem tudná: háromszorosa. És persze még etetni magunkat, akármilyen igénytelen szinten (csirkelábpörkölt, pirítós, far-hát-, nyakleves... nyakból rizses hús... rakott krumpli nem kolbásszal, mezítlábas slambuc és a többi), a macskákat az őket megillető szinten (nem RC, de prémium), a teknőssel együtt, netán a rendszeres kötelező gyógyszereket tudni kiváltani... Luxusdolgokról nem is beszélek, mint pl. ajándékozás, utazás bármilyen kis távra, vagy isten ne adja, kulturális vagy gasztronómiai élvezetek, ezekről már régen lemondtunk, de még inkább isten ne adja, az állataim betegsége... ezt gyorsan felejtsük is el!
Sorra utasítom vissza az antológiába való felkéréseket, mert egyúttal nem tudom a beugrót -- annak a pár db tiszteletpéldánynak az árát -- befizetni. Ugyanis az antológiák természetesen ezzel járnak, hogy a sok szerző, akinek művei szerepelnek a könyvben, rakja össze az árát a nyomdai költségeknek azáltal, hogy kötelezettséget vállalnak x példány -- ami egyúttal tiszteletpéldány is -- a megvételére. Mi tagadás, fáj a szívem... mert számomra ez még mindig megtiszteltetés, hiába vagyok 20 antológián és 2 köteten túl...
Viszont amíg ez a cuciális segély egyedülálló aktív korú munkanélkülieknek kapható, addig jár a tb is, és nyugdíjas bérlet a rendesnél félárnál kicsit többért. Ez is több a semminél. Épp kiszámoltam, alommal és kajával ennyibe kerülnek az állataim.
A határozattal futni újra az önkormányzathoz, és kérni a nyugdíjas bérleti jogosultságom felé a jegyzői határozatot, s ezzel és fényképpel együtt már mehetek is nyugdíjas bérletigazolványt csináltatni.
A másik bérletigazolványomat optimistán félreteszem, hogy ha adódna mégis valami, akkor a következő bérletet aktív szerint vegyem. Igazság szerint már múlt hónapra járt volna, de szerencsétlenségemre épp aznap vettem meg a dolgozó kombináltat, mint eddig mindig -- mikor megjött a határozat a jogosultságról... Ennyit a szerencsémről. Ahol csak lehet, totál jellemzően még azt is elvesztem, amit elveszthetek...

Egy vélemény hitről és tökéletességről

Alga, költő- és hitbéli társam harmadik gyerekükkel van otthon gyeden, mint a másodikkal is annak idején, s most is kispapanaplót ír. http://www.ujkispapa.blogspot.com/
Változatlanul szívesen olvasom írásait, szinte hangulatjavítóként adagolva.
Egy párnapos beírásából ragadok ki egy részletet, mely nagyon megfogott. Sajnos, ezt rajtunk kívül kevesen gondolják meg és ítélkeznek, kárörvendenek, ha úgy gondolják, okuk van rá. Pedig a dolog nem úgy működik, ahogy azt gondolják...

"Azok, akik nem tartják magukat vallásosnak (de azért ők is vallanak ám valamit, mert nem idióták, hogy ne legyen elképzelésük a világról), azt hiszik, hogy mi, keresztények jobb embernek gondoljuk magukat azért, mert keresztények vagyunk.
Ha mi csinálunk valami rosszat, akkor megelégedéssel tölti el őket, örülnek neki, hogy no, ők sem jobbak.
Most így, krisztusi korba lépve közlöm mindenkivel, aki eddig nem tudta, hogy nem vagyunk jobbak, mint bárki más. Esendőek vagyunk és bűnösök, épp ezért lehet velünk madarat fogatni örömünkben, amiért valaki azt mondja, hogy én szeretlek és megbocsátok neked, ha elfogadod az irgalmamat.
Egy tökéletes embernek nem lenne szüksége a Megváltóra. Nekünk szükségünk van rá. Hála neked, Istenem, a bűneimért, a hibáimért és az esendősségemért, mert így sosem vagyok egyedül, így nem vagyok elég magamnak, így szükségem van rád, és szükségem van embertársaimra, hogy segítsük egymást!" (Alga)

Ennyi az egész, szerintünk teljesen logikus és érthető, egyenesen következtethető. Felesleges köszörülni rajtunk az embereknek a nyelvét, vagy csak azért, mert valaki nem hívő, hülyének néznie és ítéletet mondania felettünk; s ha egy keresztény ember körül van valami zűr, azonnal degradálni, mert annak szerintük másnak kellene lennie, nem átlagembernek. Pedig nem ők, a keresztények hirdetik magukat tökéletességként, ez téveszme. A hívő emberek általában szerényebbek és alázatosabbak, elfogadóbbak, mint úgy általában mások. De ugyanolyan gyarlók és esendőek, mint minden átlagember. Legfeljebb az igyekezet és az akarat erősebb és tudatosabb a jobbá válás felé... de ez is valami.