Január 8-án megjelent A macska magazin, melyben többek között a Haramia-történet 9. része is megjelent. 13-án késő este már sikerült is hozzájutnom az újsághoz.
Szép lett, azt leszámítva, hogy az írás tördelője az egyik mondatba berakott egy "nem" szót, mert ő úgy gondolta... holott már többször kértem, hogy az én írásaimat NE korrektúrázzák... ezáltal csak megváltoztatta a mondat teljes értelmét. Na de mindegy. Úgy látszik, ezt nem tudom kiküszöbölni.
Tehát, előre leírt javításként, hátulról a 4. bekezdés 2. mondata:
"Roppant jó érzés, mikor sikerül, főleg, miután már, mondjuk, a harmadik napnál tartunk, és még mindig sikerül!" - Így van az eredeti beküldésben, így szerepel minden oldalamon. Helyette: "Roppant jó érzés, mikor sikerül, főleg, miután már, mondjuk, a harmadik napnál tartunk, és még mindig nem sikerül!" Hogy mitől tűnt ez így jobbnak??
Az már csak másodlatos, hogy a hármaspontokat elhagyják és csak egyet raknak. Holott a hármaspontoknak igenis, van jelentősége. Továbbgondolásra, jelzésként, hogy tovább is mondhatnánk, de rábízzuk az olvasóra stb. Én elhiszem, biztos helytakarékosság, mert másképpen nem fér el a szöveg.
De az én eredetimben pl. az utolsó mondat IS hármasponttal végződik, s ez így van jól, jelezve, hogy folytatódik majd a dolog. Lehagyták, így olyan, mintha nem lenne befejezve.
Hát mindegy, nem újkeletű a probléma, és hát legalább... a lényeg, megjelenésre érdemes macskám története megjelent.:)
Haramia
9. rész
Orvosnál
Még lényegében csak Haramia hozzám kerülését, természetének bemutatását ecseteltem az eddigi részekben. Nem volt szó viszont füstszínű macskámról egészségügyi szempontból.
Azt tudom, hogy Haramia valahonnan elkóborolt anyjának nagy szerencséje volt, hogy kis idővel a szülés előtt állatszerető, lelkiismeretes emberek fogadták be – s valljuk be, hogy egyáltalán valaki befogadta! A befogadó család eredetileg nem szándékozott nemhogy egy, de öt macskát tartani egyáltalán, a helyzet csak egyszerűen így adódott. Azt hiszem, Haramia anyjának kivételes szépsége is segített a befogadási döntésben. De még ez esetben sem hiszem, hogy sokan megtették volna azt, amit Rita anyukája tett: amikor betegség tüneteit észlelte a macskacsaládon, dobozba rakta az egész almot anyjostul, és elgyalogolt velük párszáz méterre egy állatorvoshoz. Aki aztán diagnosztizálta a párhetes alom és anyjuk baját: macskainfluenzások lettek! A család előtt is titkolva súlyos pénzeket fizetett ki a ház asszonya, míg mind az öt cicát helyrehozták az influenzából injekciókkal, úgy, hogy nem csak egy alkalommal cipelte el őket...
Talán ebből a betegségből maradt vissza az a dolog, hogy Haramia és Cincúr, a Ritánál maradt másik füstszínű cica hajlamos a visszatérő kötőhártya-gyulladásra. (A másik két, fekete cicatestvérnél is elképzelhető, hogy így van, de az ő életútjukat nem kísérhettük nyomon.) Így szinte minden év telén-kora tavaszán ez a műsor megy nálunk: Tiacil szemcseppezés napi három alkalommal, míg a szemcsepp el nem fogy, nagyjából másfél-két hétig tartóan. Ez épp elég idő arra, hogy rendbe jöjjenek a gyönyörű szép borostyánszemek, ha szerencsénk van, akkor egy teljes évre!
Ugyanis a szemcseppezés Haramiánál felér emelkedőn való többszáz méter lefutásával. Volt olyan kezelésünk, ami eredménytelenséggel zárult és kezdhettük elölről, új szemcseppel, mert képtelenség volt neki rendszeresen és normálisan cseppenteni. Azért ez egyedül nem kis dolog; aki próbálta, tudja, miről beszélek! Ha Haramia meglátja, mire készülök, úgy elbújik, hogy ember nincs, aki meg tudná találni, vagy olyan helyre, hogy lehetetlen előszedni! Ha mégis elcsípem olyankor, amikor már tudja, mi vár rá, akkor számíthatok szó szerint vérre menő védekezésre, hadakozásra; csak négy lába van, de olyankor többnek tűnik! Rúg-vág-karmol-üt-harap, ami tetszik. Egyszerűen, küzd az életéért! S mikor már több sebből vérzik a gazdi, akkor feladja, elengedi – s illa-berek, nagyjából a nap hátralevő részében nem is látom a macskuszt. Így aztán, ha már észrevette Haramia, hogy szemcseppezés következik, akkor inkább nem is próbálkozom.
A bevált módszer nálunk a következő: minden esetben alváshelyzetet választok (mármint nyilván a cicáét), mégpedig derékmagasságban – ez nálunk egy imádott alvóhely, a vaskos pokróccal leterített vasalódeszka –, hogy mögé tudjak állni, és a tolatását saját törzsemmel megakadályozni, mivel az embernek minimum mindkét kezére szüksége van! Ja, és ne egy szál bikiniben végezzük a harci feladatot, mert egy hátsó lábbal aktívan rugdosó macska maradandó sérüléseket tud okozni!
Tehát alszik a gazfickó, én lecsavart kupakú szemcseppet fogok jobb kezemben, ugyanakkor két kézzel vastag frottírtörölközőt tartva észrevétlenül mögé osonok, s innentől villámgyorsan kell cselekedni: törölköző macskára, nyakánál tartom bal kézzel a fekvő cicával együtt; határozottan, de ugyanabban a pillanatban ugyancsak bal kezem alsó három ujjával felemelem az állát, bal kéz hüvelykujjával homloka bőrének felfelé húzásával egyik szemhéja emelése, jobb kézzel a már fölötte lefelé tartott fiolából cseppentés; majd ugyanez a másik szeménél. Ha valamelyik szeménél nem sikerült tökéletesen és még nem fogta fel teljesen a cica a dolgot, akkor lehetséges ismételni. És a szerencsétlen cseppentő személy természetesen közben testével szorosan simuljon a cica mögé, hogy annak eszébe se jusson hátrafelé menekülni!
Mindenesetre ez csak leírva ilyen hosszadalmas, egyébként az egész művelet, ha sikerül álmában és megfelelő helyen meglepni, pár másodperc! Roppant jó érzés, mikor sikerül, főleg, miután már, mondjuk, a harmadik napnál tartunk, és még mindig sikerül!
Haramia 3,5 hónaposan került hozzám, 5 nap múlva vittem el a közeli állatorvoshoz, aki átvizsgálta, és cicám akkor kapta meg első kombinált oltását, valamint a féreghajtót. A következőt pedig erre egy hónapra.
Az orvosnál nem viaskodott, fülét lesunyva, szemét szinte teljesen behunyva állta az orvos vizsgálatát; érezhető volt, hogy retteg, de a másik fél határozottsága miatt nem is próbált menekülni vagy védekezni. Helyette inkább azt játszotta, hogy "nem, ő nincs is", és szinte belesüllyedt a fémasztalba...
A második oltásnál, majdnem 5 hónaposan azért már tudta, miről van szó már akkor, mikor a hordozóba nagy nehezen bevarázsoltam, és egész úton keservesen nyávogott. A dokinál aztán kivettem a hordozóból. Reszketett, eggyé vált az asztallal, és amikor megtörtént az általános vizsgálat, meglett az oltás; hipp-hopp, azt láttuk, hogy a vizsgálóasztal, bizony, egy maréknyi nyúlbogyóval lett gazdagabb! Még szerencse, hogy Haramia mindig is – azóta is – ilyeneket produkál, mert nem volt sok gondja az orvosnak vele, úgy is mondhatnám, nem sokat cicózott: felvette a kukát és papírtörlővel beleseperte...
Bejegyzések
