2010. április 27., kedd

Csillagszemek



2007. december 19-én léptem a
Csillagszemekbe - ez életemnek egyik ritka jó húzása volt.
Ezen az oldalon naponta 2, max. 3 szerzőtől jelenik meg egy cikk - gondolatok, esszék, kisprózák - vagy verscsokor. Sokszor hetekig kell várni egy beküldött anyag megjelenésére... ami nem baj, mert annál értékesebb maga a megjelenés.
Bátortalanul beküldtem néhány verset - utólag belegondolva, nagyon amatőr módon, mindenféle kísérőlevél, bemutatkozás nélkül. Egyszerűen nem tudtam, hogy vajon hogyan szokás; én addig csupán az AMF-en szerepeltem - ahol egészen biztos, hogy nem igényeltek ilyesmit -, valamint azokon az oldalakon, ahova azok gazdái vagy mások elvitték a verseimet, leginkább tudtom nélkül - legtöbbször ezekre véletlenül bukkantam rá, némi rácsodálkozással kísért, enyhén elfogódott megilletődöttséggel.
S egyszer csak mit látok? 4 nappal a beküldés után megjelentek a versek... Örömömnél csak ámulatom volt nagyobb.
Az oldal szép, a színvonal nívós. Büszke vagyok rá, hogy hamar az állandó szerzők közé soroltak, pedig akkoriban még nagyon kevesen voltunk - mostanra már elég sokan felfedezték e helyet, és jelentősen gyarapodott az állandó szerzői létszám. Az állandó szerzők között a szerzői fotók és alapadatok mellett szerepel a főszerkesztő által írt tömör összefoglaló az én részemnél:

"Magdileona
Verseiben nem használ elvont, bonyolult költői szóképeket, a szabad próza nyelvén ír és az érzelmek szívhangjait használja verselésre. Nem formáz meg felszínes érzelmeket, mindig mélyről fakadó valódi, létező érzéseket ír meg sajátos ritmusú verseiben. Mégsem önmagának ír, nem öncélú merengések ezek, minden versében kicsit ott vagyunk mindannyian, emlékeinkkel, fájdalmainkkal és lelkiismeretünkkel."

Nagy megtiszteltetés volt az is, hogy az elismert, komoly tudású és tehetségű szerkesztői hármas az új és vitatott, kérdéses beküldések véleményezéséhez segítőket hívott egy belső fórumba, s oda is meghívást kaptam.
Nemrég új profilt, megjelenést váltott a Csillagszemek, és fokozatosan kialakulóban ez az új oldal, melyet egyre inkább megszokunk. Előbb-utóbb ugyanolyan otthonosan fogunk mozogni és értékes, kellemes időszakokat eltölteni, mint a régi oldalon.
Mára 107 megjelenéssel 349 versem (prózám) jelent itt meg, tetszetős kis csokrokba gyűjtve, kellemes tipográfiában, hozzáillő képpel szerkesztve.
Az idők során többekkel közvetlen privát levelezések is kialakultak, a hangulat a Csillagon teljesen emberi, közvetlen, nincsenek áskálódások, hamis felhangok, rivalizálások.

Jó nekünk itt...
Kívánom, maradjon meg a Csillag nagyon sokáig, legyen hova betérni, ha egy kicsit el akarunk bújni egy olyan helyre, ahol rengeteg remek dolgot kapunk, olvashatunk; miközben akár zilált lelkiállapotunk is helyrebillenhet, kisimulhat, ha úgy adódik.


2010. április 25., vasárnap

A zene és látvány harmóniája



Azt hiszem, kevés ember nem ismeri A Gyűrűk Urát, vagy így, vagy úgy...
Nem létezhet ember, akire nincs hatással valamilyen formában a hatalmas trilógia misztikus világa, színes, fantáziadús meseszövése, s maga a sokfelé ágazó, lenyűgöző történet - azt mondanám, J. R. R. Tolkien ezzel a művével valami egyszerit és megismételhetetlent alkotott.
Persze, a fantasy világa azóta mérhetetlenül kitágult, a kínálathoz több emberöltőt kellene élnünk. De A Gyűrűk Ura szerintem akkor is AZ alapmű.
S én mégiscsak hozzáteszem, hogy Loreena McKennitt zenéje iszonyúan klappol hozzá...

Egy számomra fontos dolog a Wikipédiából:

"J. R. R. Tolkien egyszer úgy jellemezte A Gyűrűk Urát, mint 'alapvetően vallásos és katolikus mű', amikor barátjának, az angol jezsuita Robert Murray atyának írt. (J. R. R. Tolkien levelei, 142.) Nagyon sok teológiai téma jelenik meg az elbeszélésben: a jó és a rossz harca, a gyenge harca az önpusztító gonosz felett, kegyelem gyakorlása, halál és halhatatlanság, feltámadás, megváltás, bűnbánat, önfeláldozás, szabad akarat, alázat, igazság, barátság, hatalom és gyógyítás. Az irgalom és szánalom magasztos erényei, melyeket Bilbó és Frodó Gollammal szemben mutatnak, győzelmet hoznak; a Miatyánk szavai: 'És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg minket a gonosztól' jártak Tolkien fejében, amikor Frodó és az Egy Gyűrű hatalmának harcáról írt (Levelei, 181 és 191)."

2010. április 21., szerda

Noé - Mary, egy újabb csau

Legújabb noés támogatottam Mary. Újra van egy csaum 5 napig!:))
Vele együtt megérkezett a támogatásom egy másik csaura is, Zsófira, de vele majd szombattól lép érvénybe - jelenleg még támogatják.



v: Mary
Nem: szuka
Született: 2008. 09. 09.
Bekerült: 2010. 04. 05.

Virtuális örökbefogadás:
Jelenlegi támogatója: Bűvössárkány

Mary kedves, érdeklődő, türelmes, fiatal szuka. Pórázon szépen sétál. Idegenekkel tartózkodó, de hamar feloldódik. Remek házőrző, éber társ. Kan kutyákkal jól kijön, testi-lelki rehabilitációja folyamatban van. Mary fajtatiszta csau, szőre még megviselt, de megfelelő gondozás mellett ismét rendbe jöhet.



(A fotó és a barna színű szöveg forrása: Noé honlapja)

Köszönöm...


Nem mindig habostorta, néha háztartási keksz.:)
Nem kaptam szabit, egyetlen napot - na, nem pihenésre, csak egy aktuális, időpontra hívó kontrollvizsgálatra. "Szó sem lehet róla", hangzott a válasz. Jó, nincs más megoldás, le kell dolgozni, amennyivel később jövök. Csak "fáj a szemöldököm" attól, hogy maradjak egy nagy, üres épületben tök egyedül este 8-ig, azután meg én zárjak és félóráig várjam későn a buszt ezen a külterületen... szóval ha lehet, nem akartam volna.
Mindegy, a kontrollnak meg kell lenni, nem egy teljesen problémátlan eset, hogy elmulasszam a magammal szembeni minimális törődést.

Előző nap művezetőm találta ki, hogy vigyek haza olyan korrektúrát, mely nem gépi - s azt otthon is olvashatom.
Ezért ő az egyik, akinek köszönetet mondok. Hogy mégis lehetett tenni valamit azonkívül, mint teljességgel elzárkózni. Teljesen egyértelmű és humánus megoldás.
Így kontroll után szép nyugisan elvégeztem otthon csendben, jövés-menések és hangoskodások figyelemelterelő mozzanatai nélkül a munkám, sokkal gyorsabban, mint odabent tudom...

Este feldolgoztam a hétfő esti esőben készített fotóimat, majd újra tudomást kellett vennem arról, hogy bizony sz@rakodik a netem, mint az utóbbi időben egyre gyakrabban. Hétvége óta nem lehet nem tudomást venni róla.
Tegnap, sajnos, állandó küszködéssel, modem ki-be, újraindítások kíséretével még megválaszolhattam néhány levelet, tudtam tenni néhány hsz.-t egyetlen topikra - aztán kész.
A dühítő az, hogy nem vettem tudomásul, hanem csak kínlódtam tovább, ahelyett, hogy az esti pár órát másra használtam volna. Annyi mindent szerettem volna csinálni a neten... és a fiam is jelezte, hogy már hétfő este - amikor én nem szoktam bekapcsolni sem, mert későn érek haza - sem volt neki sem netje odaát a másik szobában.
Ráadásul reklamálni sem tudtam, mert a telefonvonalam is - ugyanabból a modemből - megszűnt.


Felhívtam némi ódzkodás után Tiplámat, aki nemrég még lelkesen ügyfelezett ennél a szolgáltatónál - tud-e valamit tanácsolni, esetleg megérdeklődné-e, hogy valami komplex zűr van területileg, vagy mi van? Ő volt az, aki segített abban, hogy mindenem egy szolgáltatónál legyen, hogy a nekem megfelelő időben jöjjön az üzletkötő, ő figyelmeztetett az akciókra, hogy mindig a legjobban járhassak, mint ügyfél.

Tiplám megint segített.
Órákon át tartottuk a kapcsolatot, én őt hívtam bizonyos időközönként, ő meg körbetelefonálgatta az ismerőseit.

Annyit sikerült leszűrnünk, hogy valószínűleg a modemem ment tönkre, hiszen a kábeltévém működik. És be is jelentette a hibát, ott, ahol kell - lévén, nekem a mobilkártyám nagyjából így is ráment a beszélgetésekre - hisz a vonalas süket volt.

Leghamarabb péntek este tudnak kijönni... de Tiplám, aki a segítőkészség és emberség, lelkiismeretesség maximalistája, azóta is telefonálgat az ismerősei között, hátha lehetne még hamarabb...
Hát ilyen embert építettek le annál a cégnél...

Köszönöm, Katám!


2010. április 18., vasárnap

Stephen Wiltshire - városrajz emlékezetből

Kaptam egy linket, melyet már sokadjára néztem meg, és mellé a youtube-on található hasonlók között is böngésztem.
Stephen Wiltshire-ról van szó - lehet, másnak nem mondok újat, viszont én most találkoztam nevével először. Ez az egyébként autista fiú egy háromnegyed órás helikopterrepülés után lerajzolta Rómát, ahogyan ő emlékezett rá. Három napra volt szüksége hozzá.
S mint a videók közt böngészve kiderült, ezenkívül több nagyvárost is megörökített hasonló úton-módon.
Nem tudok egyebet mondani: fantasztikus...

2010. április 17., szombat

Popper Péter

Úgy döntöttem, ez a Meoindil ajánlotta videó még idekívánkozik. Nagyon-nagyon jó...





És még a Gyöngyök... irodalmi topikomból is idekéredzkedik a Tipla által beírt komment, s vele együtt Mihancsik Zsófia Popper Péterrel készült riportja - Tipla által közvetítve.

"Mit is lehet erre a hírre tenni? Lehajtott fejjel elcsendesedni, nem meghallani álságos dolgokat, magunkat sem, csak a belső hangra figyelni, ami üzen.
Tőle is, és Általa is.
Nyugodj békében, Popper Péter! Köszönjük, hogy voltál, hogy vagy s maradsz nekünk."

* * *

"Miért foglalkozik sokat a halállal?

– Erre most majdnem azt feleltem, hogy azért, mert ez az egyetlen kérdés, amellyel érdemes foglalkozni: a világ alapstruktúráját tudná megmagyarázni az ember, ha erről tudna valamit. Nem röstellek Russelre hivatkozni, mert tekintély mindig kell: azt mondta, már idősebb korában jött rá, hogy csak két témáról érdemes beszélni, a szexről és az istenről, a többi érdektelen. Én a valláspszichológia kapcsán is nagyon belementem ebbe a kérdésbe. Ha valaki megkérdezi, milyen vallású Gábriel arkangyal, az egy barom. Gábriel arkangyalnak ugyanis nincs vallása. Ugyanígy az se értelmes kérdés, hogy Lurkó kutyának mi a vallása. Vallása, hite ugyanis csak az embernek van, két okból. Gábriel arkangyal halhatatlan. Lurkó kutyának pedig nincs tudata. Halandóság és tudat kell ahhoz, hogy az ember egyáltalán eljusson valami vallásféleséghez. Ha most hirtelen kiderülne, hogy minden ember halhatatlan, a vallások húsz éven belül eltűnnének. Vagyis azért kell a halállal foglalkoznom, mert ha kiderülne, hogy nincs utána semmi, megoldódnának életem nagy kérdései. Ez még akkor is igaz, ha mindenki gazember – én is –, aki azt mondja, nincs utána semmi. Mert aki ezt mondja, az a pokol tüzétől menekül. Aki meg abban bízik, hogy van valami, az a mennyország üdveiről ábrándozik. Én lemondok az üdvösségről. De a pokolról is.

– És megpróbálja felfogni azt, hogy volt egy adott időtartam a maga számára, aztán vége?

– Ez felfoghatatlan. Erre azt lehet felelni, a halhatatlan költő szavaival: „És ez a legfurcsább: a semmi, / hogy lehet többé sohse lenni – / ez a legérthetetlenebb: végső lakójául agyamnak / a nagy csodálkozás marad csak, / hogy voltam és hogy nem leszek”. Irigylem Szabó Lőrincet, hogy ezt ilyen pontosan tudta. Az élet legtöbb problémájára nincs megoldás. De nekem könnyebb ezt tudomásul venni, mint azt, hogy igenis van tudat agy nélkül, és én elkapható vagyok a halálom után is.

– Fél a haláltól, azaz sajnálja, hogy meghal?

– Általában igen, de ez hangulat kérdése is. Néha olyan a hangulatom, hogy azt mondom, nem baj, néha viszont tíz körömmel kapaszkodnék az életbe. Nem állandó viszony ez. De abból is látom, mennyire fontos nekem ez az egész, hogy az egyetemen a halálmítoszokkal foglalkozom a legnagyobb terjedelemben. Van bennem valamiféle várakozás, hogy hátha még bekattan erről valami. A nagybátyám mindig végigülte a betegei haldoklását, és amikor meghaltak, mindig szomorúan jött haza, mert sose sikerült újat megtudnia a halálról. Ami meg engem illet, most már sok, hozzám közel álló ember halt meg, és örömmel konstatálom, hogy egyikük se jelez vissza.

– Lehet, hogy csak maga zárja be a jelzéseik előtt az agyát.

– Ez is lehet, hisz épp ez a baj, hogy semmit se tudhatunk biztosan. Ugyanannyit tudunk a halálról, amennyit a neandervölgyi ősember tudott. Legfeljebb olyan jelzések vannak, amelyeket így is meg úgy is lehet értelmezni. Púnában elvittek a maharishihez – a nagy bölcshöz –, aki egy ház kőfallal körülvett udvarán üldögélt egy fa alatt. A maharishi foglalkozása ebből állt: semmit se csinált, csak ült. Bár volt egy pogácsával teli kosár az egyik oldalán, és ha gyerek jött, adott neki egy pogácsát. Ettől eltekintve mozdulatlanul ült, semmire se reagált. Jöttek asszonyok, férfiak, megcsókolták a köntöse szegélyét, kicsit ültek a társaságában, megfürdöttek a bölcsességében, és elmentek. Én is odaültem – egy hindu ismerősöm vitt el hozzá –, és néztem a maharishit, aki semmiről sem vett tudomást. Egy idő után aztán úgy gondoltam, hogy most már elég sokáig tanulmányoztam, hogyan ül ott a maharishi, és intettem szemmel a havernak, hogy talán menjünk. Ekkor megszólalt a maharishi – ezt nem hallgathatom el –, és azt mondta, angolul: Magának az a lépcsős álma nem álom volt, hanem emlékezés. Szörnyű mondat volt. Amikor már elhagytuk az udvart, a hindu megkérdezte: Te tudod, hogy ez miről beszélt? Sajnos tudom, mondtam. Nagyon régi álmom volt, évtizedekkel korábbi: egy azték típusú naptemplomból jövünk lefelé hárman a rengeteg lépcsőn, feltehetőleg valami istentisztelet után, napkeltekor. Jövünk lefelé, és nagyon jó érzéseim vannak. Nagyon nagy rend van a világban is, meg bennem is. Helyén vannak a dolgok, és bennük én. Érdekes, hogy a piramis felső része napfényben fürdött, az alsó része viszont homályba borult. Tehát mi a homály felé tartunk, és ennek megfelelően kezd el egyre romlani a hangulatom. Aztán a naptemplom is megszűnik naptemplom lenni, s én bejutok egy pesti bérház rothadó zöldség szagú, büdös csigalépcsőjére, ahol azelőtt a cselédek jártak. Ezen megyek lefelé, és már minden iszonyú rossz: a közérzetem, a hangulatom, a világ, minden. Az egyik fordulóban aztán találok egy barna ajtót. Bemegyek. Kis szoba, asztal, szék, lichthofra néző ablak, vaságy, valaki alszik rajta, nem tudom, férfi-e vagy nő. Én meg leülök a székre, és várom, hogy az illető felébredjen. Kész. Ez volt az én lépcsős álom. Más hasonló álom nem jutott eszembe. Na most ha akarom, vemhes, ha akarom, nem vemhes.

– Azon gondolkozott, mit jelent az, hogy nem álom volt, hanem emlékezés?

– Persze, hiszen ő egy reinkarnációs vallásban hisz, nyilván az egyik előző életemre célzott. Ami ellen nekem semmi kifogásom, csak ne legyen folytatása.

– Én nagyon szkeptikus vagyok ilyen ügyekben, úgyhogy feltételezem, ez a nagy bölcs többek közt attól volt nagy bölcs, hogy tudta, miről álmodnak az emberek. És amikor magára nézett, úgy látta, maga az a típus, akinek biztosan vannak lépcsős álmai.

– Én is nagyon szkeptikus vagyok, kivéve, ha engem trafálnak telibe. És volt egy-két ilyen beletrafálás az életemben. De vonogattam a vállam, és azt mondtam magamban, hogy pontosan erről van szó: nem tudom biztosan, hogy a nihil jön-e a halál után, tehát nyugodtan lehet azzal próbálkozni, hogy megingassák a halál utáni semmibe vetett hitemet.

* * *

Popper Péter már tudja, mi jön a halál után. Szeretném, ha örömet és megnyugvást találna ebben az új, végső tudásban."

(Mihancsik Zsófia)

2010. április 16., péntek

Popper Péter emlékére


76 éves korában elhunyt Popper Péter pszichológus, pszichoterapeuta, író. Egy értékes, nagy gondolkodóval lett kevesebb a világ.
Kommentár nélkül inkább álljon itt néhány idézet tőle, sok-sok kedvencem közül.





Az emlékek és a múlt

Makacsul őrizd az emlékeidet, ne hazudd el őket még magadnak se, mert te az emlékeidből álltál össze emberré, azzá, aki vagy, s nélkülük valóban elvisz az ördög.

Ne menj a romok közé! Ne töprengj azon, hogy alakíthattad volna-e másképp a múltadat. Legfőbb lelki erőd csak a megtörténtek vállalása lehet. Fogadd el, hogy ami történt veled, amit cselekedtél, az a törvényed. Ezért űzz messze magadtól minden megbánást, bűntudatot, lelkiismeret-furdalást, minden olyan belső történést, szégyent, ami megaláz.

Ha rajtakapjuk gondolatainkat, hogy az emlékmezőnkön szeretnének legelészni, rántsuk vissza, zabolázzuk meg őket, mondván, hogy nincs ott semmi keresnivalójuk. Az emlékmező hervadó füvétől és halott virágaitól csak felfúvódni lehet. Mert először is a múlt irrealitás, hiszen már nincsen.


Szeretet és szerelem

A szeretet két ember között azt jelenti, hogy a másik öröme, jó érzései (...) fontosabb, mint az enyém. A szeretet lemondást jelent az önző, egocentrikus életvitelről. A szeretet szívesen vállalt áldozatokkal jár utólagos számlabenyújtások, megbánások nélkül. A szeretet - ha már megszűnt is - visszaragyog a múltból, mint az élet legfontosabb ajándéka. Még egyszerűbben: a szeretet annak az öröme, hogy a másik a világon van.

A szerelem lopakodó gyilkosa a lustaság. Amikor a megszerzett boldogság biztonsága elkezdi rongálni a hétköznapokat. Amikor már lusták vagyunk udvarolni, csábítani, kívánatossá tenni magunkat - a mosakodást, a fogmosást, a fésülködést, a kölni használatát és a vonzó ruhát, pizsamát is beleértve. Minek? Hiszen már a miénk. Csakhogy ezzel kondul meg a halálharang egy férfi-női kapcsolat felett. Mert a szívünkbe kellene felírni csupa nagybetűvel: AZ EMBER NEM TULAJDON!

Hallgassunk minden olyan dologról, ami egy kapcsolat szempontjából jelentéktelen, s a másiknak csak fájdalmat, megaláztatást vagy féltékenységet okoz. Ne légy gyáva és gyenge, viseld egyedül a terheidet, ne akard a partnered vállára lőcsölni!

Ha szeretsz, de néha eleged van, ha nem tudsz nélküle élni, de időnként untat, sőt gyűlölködsz, azt kívánod, bár menne el... Mindezt fojtsd el magadban!

Még el kell mondanom egy szomorú hírt. Az "Igazi" nem létezik. Nincsen. Sehol nem él valahol egy nő vagy egy férfi, aki az igazi, s akit csak meg kell találni. De aki szerencsés, élete során találkozhat két-három olyan emberrel, akiből lehetne "igazi". De ehhez nagyon sok türelem, lemondás, megértés, háttérben maradás szükséges, ám végül kialakulhat egy olyan viszony, melyben a másik már nélkülözhetetlenül belecsiszolódott, vagyis igazivá vált.


Kapcsolatok

Egy kapcsolatból olyan súlytalanul kellene leválni, mint ahogy a levelét engedi el a fa, vagyis csak akkor, ha ez már érzelmileg lehetséges. Akkor kezdjen hullani a szirom, ha már bennünk is meghalt a virág.

Mind a túlburjánzó őszinteség, mind a túlburjánzó hazudozás és elhallgatás nem embernek valók, szétrombolják az intim kapcsolatokat.

Minden kapcsolat rohad néha. Azonnal elmenekülni - nem megoldás. Meg kell próbálnod megmenteni, kihúzni a rohadásból - ez az igazi emberi magatartás.

Minden emberi viszony megszűnését, ellenségessé válását megilleti a halálnak kijáró gyász, elkeseredés és megborzongás a végső egyedül maradás hideg leheletétől, ami megérinti az embert.

Minden kapcsolat, történés valahonnan valahová tart. Erre kell figyelni. Úton vagyunk-e még? Vagy már csak ismételjük magunkat? Mit "hoz ki" belőlünk az együttélés? Jót? Előre lépést, derűt, szabadságot, munkaképességet? Rosszat? Idegességet, beszűkülést, rosszkedvet? A kapcsolat változik, és benne változunk mi is. Előfordulhat, hogy az utak szétágaznak. Ha tartósan úgy érezzük, hogy már nincs dolgunk egymással, harag és gyűlölet nélkül is el lehet búcsúzni. Azonban sokszor a másikra haragszunk, mert nem olyan vagy nem vált olyanná, amilyennek elképzeltük. Pedig nem tehet arról, hogy nem vagyunk elég jó emberismerők, és olyat kértünk, amit nem tud megadni. Elmenni könnyen kell, ahogy a levél leválik a fáról. Elmenni egyszer szabad csak és véglegesen. Egy foghúzás rossz, de elviselhető. De ha mindennap húznának rajta egy keveset - azt nem lehetne kibírni. Az ilyenfajta szétválásban tönkremegy két ember.

Szakítás után már ne újíts fel régi kapcsolatokat, ne szervezz még egy búcsúlefekvést, újrakezdést, és ne alakíts ki "se veled-se nélküled" jellegű kapcsolatokat. Az élet teremt olyan helyzeteket, amikor választani kell. Ne menekülj el a döntés, a választás felelőssége elől.


Emberek vagyunk, s olykor gyarlók

A dührohamra különben is vigyázni kell. Egy hirtelen felindulás, felbosszankodás nem veszélyes. Az ember kiadja a mérgét és kész. De ha valaki heteken, hónapokon, esetleg éveken át némán gyűjti haragjait, akkor már aggasztó egy indulatkitörés.

Ha hidegen tudsz célozni, szavaid pontosabban fognak találni, mintha őrjöngve üvöltözöl. Az őrjöngő, önuralmát elvesztett ember rövid idő alatt nevetségessé válik.

A megbocsátáshoz nem kell hívő embernek lennünk. Csak jó embernek. Ez is sok? Akkor rendes embernek. Aki nem őrizgeti magában az összes rosszat, amit átélt.

Van egy régi legenda, amely szerint egy fehér és egy fekete angyal kerülgeti a Földet, és figyelik, hallják, hogy az emberek mit mondanak, gondolnak. Ha valaki jól állítja be magát, jót vár, jót remél, akkor a fehér angyal azt mondja, hogy "úgy legyen". És a fekete angyal köteles erre rámondani, hogy ámen. Ha viszont valaki rosszul állítja be magát, szomorú, keserű, akkor a fekete angyal mondja azt, hogy "úgy legyen". És a fehér angyal köteles rámondani azt, hogy ámen. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a hívő, az optimista, a jóra készülő emberek dolgai általában jobban sikerülnek, mint a keserű, pesszimista és rosszat váró emberekéi. Ez nagyon szép legenda, amely megmaradt bennem. Vigyázni kell, hogy mikor száll el fölöttünk a két angyal. Csakugyan hiszek abban, hogy az egyik legfontosabb dolog a bizalom.

Akiben zűrzavar van, zűrzavart hoz létre környezetében. Akiben rend van, rendet teremt maga körül.

* * *

Nyugodjék békében.