És még a Gyöngyök... irodalmi topikomból is idekéredzkedik a Tipla által beírt komment, s vele együtt Mihancsik Zsófia Popper Péterrel készült riportja - Tipla által közvetítve.
"Mit is lehet erre a hírre tenni? Lehajtott fejjel elcsendesedni, nem meghallani álságos dolgokat, magunkat sem, csak a belső hangra figyelni, ami üzen.
Tőle is, és Általa is.
Nyugodj békében, Popper Péter! Köszönjük, hogy voltál, hogy vagy s maradsz nekünk."
* * *
"Miért foglalkozik sokat a halállal?
– Erre most majdnem azt feleltem, hogy azért, mert ez az egyetlen kérdés, amellyel érdemes foglalkozni: a világ alapstruktúráját tudná megmagyarázni az ember, ha erről tudna valamit. Nem röstellek Russelre hivatkozni, mert tekintély mindig kell: azt mondta, már idősebb korában jött rá, hogy csak két témáról érdemes beszélni, a szexről és az istenről, a többi érdektelen. Én a valláspszichológia kapcsán is nagyon belementem ebbe a kérdésbe. Ha valaki megkérdezi, milyen vallású Gábriel arkangyal, az egy barom. Gábriel arkangyalnak ugyanis nincs vallása. Ugyanígy az se értelmes kérdés, hogy Lurkó kutyának mi a vallása. Vallása, hite ugyanis csak az embernek van, két okból. Gábriel arkangyal halhatatlan. Lurkó kutyának pedig nincs tudata. Halandóság és tudat kell ahhoz, hogy az ember egyáltalán eljusson valami vallásféleséghez. Ha most hirtelen kiderülne, hogy minden ember halhatatlan, a vallások húsz éven belül eltűnnének. Vagyis azért kell a halállal foglalkoznom, mert ha kiderülne, hogy nincs utána semmi, megoldódnának életem nagy kérdései. Ez még akkor is igaz, ha mindenki gazember – én is –, aki azt mondja, nincs utána semmi. Mert aki ezt mondja, az a pokol tüzétől menekül. Aki meg abban bízik, hogy van valami, az a mennyország üdveiről ábrándozik. Én lemondok az üdvösségről. De a pokolról is.
– És megpróbálja felfogni azt, hogy volt egy adott időtartam a maga számára, aztán vége?
– Ez felfoghatatlan. Erre azt lehet felelni, a halhatatlan költő szavaival: „És ez a legfurcsább: a semmi, / hogy lehet többé sohse lenni – / ez a legérthetetlenebb: végső lakójául agyamnak / a nagy csodálkozás marad csak, / hogy voltam és hogy nem leszek”. Irigylem Szabó Lőrincet, hogy ezt ilyen pontosan tudta. Az élet legtöbb problémájára nincs megoldás. De nekem könnyebb ezt tudomásul venni, mint azt, hogy igenis van tudat agy nélkül, és én elkapható vagyok a halálom után is.
– Fél a haláltól, azaz sajnálja, hogy meghal?
– Általában igen, de ez hangulat kérdése is. Néha olyan a hangulatom, hogy azt mondom, nem baj, néha viszont tíz körömmel kapaszkodnék az életbe. Nem állandó viszony ez. De abból is látom, mennyire fontos nekem ez az egész, hogy az egyetemen a halálmítoszokkal foglalkozom a legnagyobb terjedelemben. Van bennem valamiféle várakozás, hogy hátha még bekattan erről valami. A nagybátyám mindig végigülte a betegei haldoklását, és amikor meghaltak, mindig szomorúan jött haza, mert sose sikerült újat megtudnia a halálról. Ami meg engem illet, most már sok, hozzám közel álló ember halt meg, és örömmel konstatálom, hogy egyikük se jelez vissza.
– Lehet, hogy csak maga zárja be a jelzéseik előtt az agyát.
– Ez is lehet, hisz épp ez a baj, hogy semmit se tudhatunk biztosan. Ugyanannyit tudunk a halálról, amennyit a neandervölgyi ősember tudott. Legfeljebb olyan jelzések vannak, amelyeket így is meg úgy is lehet értelmezni. Púnában elvittek a maharishihez – a nagy bölcshöz –, aki egy ház kőfallal körülvett udvarán üldögélt egy fa alatt. A maharishi foglalkozása ebből állt: semmit se csinált, csak ült. Bár volt egy pogácsával teli kosár az egyik oldalán, és ha gyerek jött, adott neki egy pogácsát. Ettől eltekintve mozdulatlanul ült, semmire se reagált. Jöttek asszonyok, férfiak, megcsókolták a köntöse szegélyét, kicsit ültek a társaságában, megfürdöttek a bölcsességében, és elmentek. Én is odaültem – egy hindu ismerősöm vitt el hozzá –, és néztem a maharishit, aki semmiről sem vett tudomást. Egy idő után aztán úgy gondoltam, hogy most már elég sokáig tanulmányoztam, hogyan ül ott a maharishi, és intettem szemmel a havernak, hogy talán menjünk. Ekkor megszólalt a maharishi – ezt nem hallgathatom el –, és azt mondta, angolul: Magának az a lépcsős álma nem álom volt, hanem emlékezés. Szörnyű mondat volt. Amikor már elhagytuk az udvart, a hindu megkérdezte: Te tudod, hogy ez miről beszélt? Sajnos tudom, mondtam. Nagyon régi álmom volt, évtizedekkel korábbi: egy azték típusú naptemplomból jövünk lefelé hárman a rengeteg lépcsőn, feltehetőleg valami istentisztelet után, napkeltekor. Jövünk lefelé, és nagyon jó érzéseim vannak. Nagyon nagy rend van a világban is, meg bennem is. Helyén vannak a dolgok, és bennük én. Érdekes, hogy a piramis felső része napfényben fürdött, az alsó része viszont homályba borult. Tehát mi a homály felé tartunk, és ennek megfelelően kezd el egyre romlani a hangulatom. Aztán a naptemplom is megszűnik naptemplom lenni, s én bejutok egy pesti bérház rothadó zöldség szagú, büdös csigalépcsőjére, ahol azelőtt a cselédek jártak. Ezen megyek lefelé, és már minden iszonyú rossz: a közérzetem, a hangulatom, a világ, minden. Az egyik fordulóban aztán találok egy barna ajtót. Bemegyek. Kis szoba, asztal, szék, lichthofra néző ablak, vaságy, valaki alszik rajta, nem tudom, férfi-e vagy nő. Én meg leülök a székre, és várom, hogy az illető felébredjen. Kész. Ez volt az én lépcsős álom. Más hasonló álom nem jutott eszembe. Na most ha akarom, vemhes, ha akarom, nem vemhes.
– Azon gondolkozott, mit jelent az, hogy nem álom volt, hanem emlékezés?
– Persze, hiszen ő egy reinkarnációs vallásban hisz, nyilván az egyik előző életemre célzott. Ami ellen nekem semmi kifogásom, csak ne legyen folytatása.
– Én nagyon szkeptikus vagyok ilyen ügyekben, úgyhogy feltételezem, ez a nagy bölcs többek közt attól volt nagy bölcs, hogy tudta, miről álmodnak az emberek. És amikor magára nézett, úgy látta, maga az a típus, akinek biztosan vannak lépcsős álmai.
– Én is nagyon szkeptikus vagyok, kivéve, ha engem trafálnak telibe. És volt egy-két ilyen beletrafálás az életemben. De vonogattam a vállam, és azt mondtam magamban, hogy pontosan erről van szó: nem tudom biztosan, hogy a nihil jön-e a halál után, tehát nyugodtan lehet azzal próbálkozni, hogy megingassák a halál utáni semmibe vetett hitemet.
* * *
Popper Péter már tudja, mi jön a halál után. Szeretném, ha örömet és megnyugvást találna ebben az új, végső tudásban."
(Mihancsik Zsófia)
Bejegyzések
