Fanyűvős Macskaklub

Nagyon kellemes macskás baráti találkozón vettem részt szombaton. Budapesten voltunk, törzshelyünkön, a Fanyűvőben.
15-en jelentünk meg, nagyon jól éreztük magunkat.
Vinnie rengeteg, csodaszép fotót mutatott az esküvőjükről, Ilditől saját készítésű, dekoratív, gyöngyfűzős technikával készült gyűrűkből kaptuk ajándékba azt, amelyet választottunk többen magunknak. Flamira rásóztuk Meoival az adóbevallásunkat a közben beérkezett adóigazolásokkal, és apró ajándékkal megköszöntem neki a Gourmet-fekvőke meglepetés-ajándékot.
Safi beszámolt a héten zajló tv-felvételéről, s közben találkoztunk olyan topiktársakkal - Mokával, aki közben kétgyermekes anyuka lett; valamint Sophie-val, férjével és fiukkal, Ricsivel - akikkel legutoljára már bizony elég régen, 3-3,5 éve.
Nagyon jókat beszélgettünk!

Bobi régi képeket hozott "sovány fiú" korából, ezeken nem győztünk ámulni. Hatalmasakat ettünk, söröztünk, üdítőztünk (ki mit), mi ketten Flamival belevágtunk egy kétszemélyes sasliktálba... nagyon finom volt, ám reménytelen vállalkozásnak tűnt teljesen befejezni, úgyhogy a maradékot elcsomagoltattuk...
Végignéztük, ahogy Safi férje és Vándor jóízűen eszegetik a lépcsőzetes desszertet, és Tibbével együtt 3-an voltunk (Meoival és velem), akik aktívan fotózgattunk.
Míg mi felszabadultan beszélgettünk, emlékezgettünk és ökörködtünk, addig Ricsi és Máté (Sophie-ék és Safiék kiskamasz fiai) jól eljátszogattak egy külön asztalnál.
Nem voltak összetolhatók az asztalok, ezért a vacsora időszakát kivéve mobil volt a társaság - jöttünk-mentünk kedvünkre.

Régen szerveztük már ezt az összejövetelt, most végre összejött, igen simán hál' istennek, bár 2 új topiktársunk nem jelent meg betegség és a havazás miatt, ám reméljük, ez hamarosan pótolható lesz.
Ahhoz képest, hogy ez a topik tulajdonképpen a nyár folyamán lett beindítva - bár szinte mindnyájan több éve ismerjük egymást máshonnan -, már ez a harmadik nagy talink. Találkoztunk Horányban, Vándor kerti bográcsolásos taliján; aztán Szentendrén, Vinnie esküvőjén, melyet sétával kötöttünk össze Tibbe tibetkéi kíséretében; valamint most.
Azért írom, hogy nagy, mert kisebb, 2-3-4 fős találkozók igen gyakran, szinte hetente vagy még sűrűbben zajlanak. Ilyen kisebb összeállításokban szokunk kiállításokat nézni Meoival úgy, hogy Flami is velünk van, és/vagy Safi. Flami és Safi színházba járnak rendszeresen, Safi, Vándor és/vagy Bobi szakmai és egyéb privát randikon vesznek részt egymás közt.


De előfordul, hogy Meoi állít össze Flamiéknak egy vadiúj gépet, valamint, hogy én elmegyek arra a kutyakiállításra, ahol Tibbe versenyez a tibetkéivel, hogy lássam őket és más kutyusokat, illetve, hogy beszélgethessünk.
Jó ez. Kikapcsolódás a taposóból.
Remélem, sok ilyen lesz még...

(Az első és az utolsó két kép Tibbe fotója.)

Egy nap a sok közül

Mi tagadás, jólesett végre a hajnali 5-ös kelés után, 3/4 7-es indulással este 19.15-re hazaérni.
Kissé elfáradtam, a hátam majd beszakad, a szememet a buszon alig bírtam nyitva tartani, holott én nem vagyok egy bárhol elbóbiskolni tudó típus. A fájó szemnél problémásabb az, ha pluszban még nem is látok, vagy ha minden pislogást tripláznom kell fókuszálás miatt, már csak amiatt is, hogy ebben a csúszkálásban nem mindegy, hova és hogyan lépek.
A munka szokásosan "már tegnap is késő lett volna" tempójú és erősen koncentrált volt, délután már majd megfeszültem, hogy hatékony legyen a figyelmem. Végre letelt, így frappáns kis várakozás után felmásztam busszal a városba, s még egy másikkal az állomásra. Ott sorba álltam vonatjegyekért - már arcizmom sem rezdült, hogy immáron 7800 helyett 8800-ba kerül Pestre egy menettérti IC-jegy.
Aztán persze meg kellett venni a helyi tömegközlekedési bérletet, mert 6-án jár le a mostani, amikor én elvileg Pesten leszek, tehát hazajönni vele 7-én már nem lehetne. Mindez úgy, hogy hétfőn kapok majd csak fizetést - háromszoros hurrá!
Hazafelé egy villamos, egy busz. "Itthon" még épp befértem a 7-ig nyitva tartó postára, ahol felvettem az ajánlott levelemet, melyben egy adóigazolás érkezett, s aztán még a Coopban is csaptam egy gyors kört, 2 szatyorral nehezebben és párezerrel ismét könnyebben.
Így ez elég könnyed leírva, de tekintettel a nagy hóra, csúszósságra nem volt éppen egyszerű. Mindig azon veszem észre, hogy fájnak és hótra bemerevednek a végtagjaim, nyakam, hátam a folyamatos megfeszítettségtől és a levegő-visszatartástól; nem tudom, miért kell ez - ha megfeszítve vagyok és nem lélegzem, talán nem terülhetek el nagyalföld gyanánt?
Sosem a hideggel van bajom, jobban viselem, mint a dögmeleget. Ébredés után első gondolatommal viszont már rögtön azon kezdek parázni mindig, hogy vajon mennyire csúszik, esett-e kedvenc ónos eső nevű csapadékom és egyebek. És fele királyságom odaadnám így hétvége felé egy normális alvásért.
Amúgy minden oké...

Cicafekvőke

A tegnapi bejegyzéshez tartozik: azóta megtudtam, hogy nem a múltkori beküldésemet vették újra a sorsolandó nyeremények közé, hanem Flami ajándékozott meg a nevemben a beküldéssel. Ugyanis az ő cicái rendes makkák, és imádják a Gourmet-et. Az én cicáim meg előnyben részesítik a Félixet, Premiert és Shebát, valamint a DM-tálkásak egy részét.
Nálunk a Gourmet amúgy kicsi is, hogy egy 75-80 g-os májkrémes doboznyi kaját osszak ketté a macskáknak, még néha a 100 g-osból sem jut pl. Haramiának, mert mire feltápászkodik, Hony rég befalta. Flami két makkája részére viszont garmadával veszi ezeket, úgyhogy gondolt egyet, és beküldött az én nevemben is - tehát így aztán kedvezett a sors, és mi is kaptunk egy fekvőkét.
Milyen önzetlen, kedves és jószívű emberkék is vannak!:))
Köszönöm, Flami! Igazán szuper meglepetés volt!
Hazaérve Haramia bóbiskolt benne, mikor kajáltam, akkor pedig Honesty élvezte a dolgot.
Hozzátartozik a tegnap óta, hogy Haramia most éjszaka nem produkált zajokat, nem kellett éjféli lefekvésnél még egy órát szenvedni az elalvással, mert Haramia rendetlenkedik... ugyanis Haramia kint aludt a "függőágyban". Így hagyta Honyt is aludni a fejemnél, és ezáltal én is nyugton alhattam. Remélem, ez a jó szokás továbbra is fennmarad!

Cicás meglepi

Még pénteken jött egy értesítő postai küldeményről.
Aznap már nem tudtam felvenni. Nálunk szombaton nincs posta, hétfőn Szilvi-nap van, így leghamarabb ma tudtam érte menni.
Hiába törtem a fejem, az értesítőn levő jelzésekből meg nem tudtam állapítani, mi lehet ez és honnan jött, csak azt, hogy nem kell érte fizetni és hogy "csomag"!
Úristen, mondom. Lázasan próbáltam visszaemlékezni, van-e még antológiaféléből tiszteletpéldány-hátralékom, de szerintem nincs. Rendeltem-e valamit? - szerintem nem. Szóval meg nem tudtam fejteni, hogy mi az és honnan.
Ma kiderült, hogy kaptam egy radiátorra szerelhető macskafekvőhelyet. Ezen teljesen "kiakadtam", mert tudomásom szerint én most ebben a játékban nem is vettem részt. Küldtem már be vagy kétszer a Gourmetnek cuccokat (konzervekről vonalkódokat), de az legalább egy éve volt szerintem. Mióta hallom pár hónapja egy csomó embertől ezt az ilyen-olyan jutalmakat, hogy kanapé, fekvőke, etető, ez-az, én úgy gondoltam, nekem ehhez semmi közöm, én ehhez már nem küldtem semmit. Lényeg, hogy valószínű, hozzátehették az előző beküldéseket is, mert mégiscsak kijött nekem egy radiátorra szerelhető fekvőke, amihez szívből granuláltak, kifejezve reményüket, hogy továbbra is aktív vásárlójuk leszek...
A gond, hogy nálunk nincs szabad gladiátor. A konyhai előtt egy kétszemélyes pad vagy mifene van, a szobai előtt pedig a vasalódeszka, ami azért van folyamatosan kinyitva, mert a cicáknak az is kedvenc pihizőhelyük és ráférnek néha anélkül is mind a ketten, hogy egymáshoz kelljen érniük. Az én macskáim ugyanis nem szeretnek egymáshoz bújva, egymáshoz érve aludni... (A Dani szobájában meg nem tanyázhatnak tartósan cicák az asztmája miatt.)
És ezeket az "akadályokat" már nincs hova elhúzni bútorraktár jellegű lakásomban... úgyhogy ideiglenesen a konyhai pad támlájára tettem, majd kitalálok valamit...
Első 5 percben belement Haramia, rögtön otthon érezte magát benne, nem sokkal utána pedig Hony is kipróbálta, miután mindent elkövetett, hogy Haramia menjen már ki belőle...
Mindenesetre ki ne örülne a meglepetéseknek - nyilván én is örültem. Remélem, a cicáknál is beválik.

Kleofás

Él nálunk egy 17 éves ékszerteknős, Kleofás a neve.
Arról már írtam, hogy Dani még nem volt 3 éves, mikor kiderült súlyos allergiás asztmája, szinte mindenre 3-4 keresztesen allergiát állapítottak meg nála. Így nagyfokú védőintézkedések kellettek - pl. plüssjátékok likvidálása, tollpárnák kiiktatása, átlagnál sokkal gyakoribb portalanítás, de el voltunk sokáig tiltva tollas, illetve szőrös állatok tartásától is. Sajnos, így is igen gyakori volt a befulladás, a kórházba rohangálás. Viszont a gyerek folyton állatért rimánkodott. Így napi szinten kellett meggyőzni, hogy nem, nem hozhatunk semmiféle papagájt, hörcsögöt, tengerimalacot, cicát, kutyát meg pláne.
Ovis korában indult be a Tinininja-őrület. Én nem is tudtam, hogy léteznek, ő világosított fel, kik azok: Leonardo, Raffaello, Michelangelo, Donatello... kérem, micsoda elmaradott anya vagyok én, hogy azt hiszem, ezek festők vagy szobrászok...
Elbűvölten nézte az akkor még német nyelvű RTL-en szombaton kora reggelenként játszott Tinininja-rajzfilm részeit, szedte össze az oviból hazafelé jövet a földről az összes eldobott Tini ninjás rágósdobozkát, valamint lassacskán meg kellett venni az egész teknőscsaládot játék gyanánt, s jöttek az olasz, török cuccok között a piacra a pólók, szabadidőruhák, pulcsik, pizsamák; mind-mind Tinininja-ábrákkal - nyilván ilyeneket vettünk, valamint a Tinininja-képregényújságot is rendszeresen és természetesen beszereztük.
El volt varázsolva, mikor elvittük moziba, nagyfilmként Tini ninja teknőcöket megnézni. Ezután született meg a frappáns ötlet: ha nem lehet papagája, cicája, hörcsöge stb., akkor legalább kell neki egy teknős!... Egy pár hétig még sikerült úgy-ahogy elterelni a figyelmét, aztán beláttuk, mivel nem lehet más állatfajta és annyira akar, még mindig jobb, mint egy kélgyó.
Úgyhogy egyik nap ovi után irány az állatkereskedés, és vettünk egy parányi teknőcöt.
Gyönyörű szép, élénkzöld, mintás kis hatszögrajzolatokkal díszített páncélzatú kitűzőféleségként nézett ki, alul sárga haspáncél, ami úgy nézett ki, mint egy radír... Apró sárga-zöld csíkos lábakkal és fejecskével bírt, mikor megvettük 1993-ban.
Aztán persze Szilvi is elkezdett duzzogni, hogy neki miért nem lehet, tehát pár nap múlva vettünk még egyet. Aranyosan néztek ki, mint két gyönyörű kis dísztárgy, és viszonylag karbantartásuk sem volt még akkora gond. Kis műanyag medencében elevickéltek, 2 naponként beérték pár pici falat kajával, lecseréltük a vizüket egyúttal és kész. Tóbiásnak és Kleofásnak neveztük el őket.
Azt vettük észre, hogy egyik teknőcünk nő, mint akit fújnak, a másik nem. Egyik eszik, a másik ímmel-ámmal. Azt hittük, hogy mint a többi állatnál, hát teknőséknél sem egyforma mindenki. Amelyik nem nőtt, annak teljesen puha lett a páncélja, mire észrevettük, sajnos, el is pusztult... ő volt Tóbiás, szegényke.
Mivel Kleofás addigra már kétszer akkorára nőtt, nem ragaszkodtak a kölkök újabb teknőchöz, hanem eldöntötték, hogy Kleofás a kettejüké marad.
Mondjuk, 1-2 év alatt nagyjából el is vesződött az érdeklődésük szegény kétéltű iránt.
Addigra már akváriumot kapott, cserépdomborzatot, amire kifeküdhet napozni - külön kislámpája lett, amit bekapcsolunk, ha hazaértünk, kivéve kánikulában. Lett fűtőszál, vízhőmérő, és hát igen körülményes takarítani, úgyhogy kiskorukban én magam beszéltem le őket a takarításról, hiszen még nekem is nehéz volt az akváriumot cipelgetni ide-oda, meg a cuccokat súrolgatni az algásodástól. Mai napig az én dolgom; bevallom, néha kissé terhes a dolog, meg aztán néha várakozáson felül bebüdösödik idő előtt a víz, pedig külön lavórban történik az etetés.
Nem mindig hiányzik holtfáradtan hazaérve, hogy azonnali dolgom a teknős- és akváriumtakarítás legyen.
De hát ezt bevállaltam, nincs más, meg kell csinálni.


Azért azóta már voltam egyszer kórházban, és műtét után is pár hétig nem cipelhettem az akváriumot. Megcsinálták, igaz, többen egyszerre, de az a lényeg, hogy némi okítás után számon lett tartva, mikor kell etetni, takarítani, és tudták, hogy most ki van zárva, hogy én csináljam.
Meg aztán mikor 2 éve el volt törve a vállam, akkor jó bő 2 hónapig csak Dani csinálta a takarítást... nem azt mondom, hogy tapsolt örömében, de már nem kellett figyelmeztetni, hogy ki miatt is van nekünk teknősünk...
Egyszerre több havi kaját is lefagyasztok neki, ez általában hal és csirkemell. Csirkemájat is kapott eleinte, de aztán azt köszönte egy idő után és nem kérte. Ezekkel váltakozva kap teknőstápot, szárított bolharákot, szárított marhaszívet, illetve szárított fehérhalat.


Ha elmentünk nyaralni, akkor közelben lakó nagynéném jött át etetni, na persze tőle nem kívántuk, hogy megfogja és kivegye a tenyérnyi nagyságúvá nőtt békát, hanem csipesszel adagolta neki a kaját, be az akváriumba. Még a víz feltöltése volt rábízva. Nyilván 1 hétnél hosszabb időre sosem mentünk el, de számítottunk is rá, hogy hazaérve nem a kipakolás lesz az első, hanem az akváriumtakarítás, olyan bűz lesz... többnyire valóban az volt az első...

Sok mindent átéltünk már együtt. Költözést például... Vagy: jó néhányszor elromlott a fűtőszál. S mivel nem nyúlkálunk be állandóan, hát nem vettük azonnal észre, hogy rendesen lehűlt a víz. Ez sokszor előfordult, és hála istennek, mindent túlélt még idáig velünk.
Kb. 4-5-ször kellett kicserélni az akváriumát. Ez 17 év alatt nem annyira nagy szégyen. Nyilván amiatt, hogy hozzákoccant valamihez, aminek folytán repedés keletkezett rajta. Ha még használható is volt, mert nem folyt belőle látványosan a víz, azért én sosem voltam nyugodt, és az első adandó alkalommal rohantam új akváriumot venni. A fűtőszállal meg úgy vagyok, hogy akkor vagyok nyugodt, ha van itthon "pót". Főleg télvíz idején.
Oké, nem simizni való állat különösebben, de azért hozzám nőtt. És Kleofás megismer engem. Ha más eteti, depis lesz. Ha én megyek ki a konyhába, ahol van, akkor vitustáncot jár az akváriumban, majd széjjelveri. Figyel a hangomra, nem kap szívinfarktust, ha minden takarításkor lesúrolom a páncélját, egész jól tűri.
Cicákat most már hidegen hagyja, nem piszkálják, de mikor idekerültek, akkor bizony résen voltam, nem hagyhattam, hogy szegény Kleofásra a frászt hozzák. Mert pl. Honesty előszeretettel belelépett az akváriumba, rá a cserépre, és paskolgatta a vizet vagy Kleofást. Ha nem állt bele, az volt a jobbik eset, de akkor kívülről benyúlkálva a vízbe, paskolgatta szerencsétlen kétéltűt... aztán egy idő után hozzászokott a cica, hogy jövök és hessentek, tehát inkább nem kéne; meg aztán szerintem egy idő után talán nem volt számára annyira nagy újdonság.
Az biztos, hogy ha etetés van, Honynak feltétlenül az asztalon, a lavór mellett a helye. És saját kajája után éhesen lesi, hogy marad-e neki a csirkemelldarabokból. Mert amit Kleó meghagy, az a Honyé.
Jó kis sztori volt még az is, hogy kb. 3 éve egyszer etettem épp Kleofást, mikor megszólalt a telefon. Bementem miatta a szobába. Mire kimentem, a kirakott 6-7 db szárított marhaszívkocka eltűnt... Na most, nehezen tudtam elképzelni, hogy Kleofás kiszállt, megvacsorázott, majd jól végezve dolgát, visszamászott az etetőlavórba.
Inkább az tűnt logikusnak, hogy Honesty falta fel a cuccost.
Mi tagadás, eléggé megrémültem, de aztán szerencsére egy idő után némi taccs következtében megoldódott a probléma.

Fák, virágok, fények, árnyékok

Ma pedig január 30. van, így aztán ma újból jubilálás...
Egyéves lett a Fák, virágok, fények, árnyékok c. fotóstopikom.
(A zenét pedig annak örömére, hogy ezer éve imádom a Nightwisht.)

A topikleírást másolom be, abból sok minden kiderül:
Olyan topikot szeretnék, mely - elsősorban saját fotóink által - békét, nyugalmat, örömet sugall. Szóljon a természet szépségeiről, benne az állatokról, szóljon az évszakokról; fákról, virágokról, napsütésről éppúgy, mint az eső, hó, vihar szépségeiről... és azért díszíthetik olyan építészeti, művészeti alkotások, szobrok, amelyek újra és újra érdemesek csodálatunkra.
"Csodálatos, ismeretlen dolgok játszódnak le az égen. Az ember a hajnal pompájától szinte hangosan felujjong, és a szíve egy másodpercre megáll a felkelő nap különös, örökegy fensége láttán; és ez a nap minden reggel fölkel, immár millió és millió év óta. (...) És néha akkor is így érzi, ha napnyugtakor egyedül áll egy erdőben, és a titokzatos, mély, arany csönd ferdén rávetül a fák ágai között, és mintha halkan újra meg újra súgna valamit... Ismét máskor a mélykék éjszakák végtelen nyugalma kelti ezt az érzést, amikor odafenn a csillagok milliói állnak és figyelnek..." (Francis Hodgson Burnett)

Ma lett 1 éves ez a topik.

Köszönöm mindenkinek, aki közreműködésével azon volt, hogy szebbé tegye, gazdagítsa, s ennek érdekében dekoratív, szemgyönyörködtető fotókat hozott. Kívánom, hogy maradjon meg ilyennek, amilyen most!

Gyöngyszemek

Rájöttem, hogy elfelejtettem a saját topikom születésnapját, mely 25-én, hétfőn volt. Igaz, keveset tudok otthon lenni benne, hiszen munka mellett és után annyi egyéb dologgal kell foglalkozni, törődni, annyi kötelesség és feladat van, annyi minden foglalja le az embert... az életben és a neten egyaránt, és a nap csak 24 órából áll. Nem tudok annyit ott lenni, mint szeretnék. De akkor is az az első saját topikom... Az a minimum, hogy megemlékezzek róla:
25-én 3 éves lett a Gyöngy.
Köszönöm mindenkinek, aki rendszeresen vagy időnként odalátogat és visz valamit, de az is jó érzés, ha tudom, hogy csak olvasgatni jár oda. Örülök, ha létezik olyan ember, akinek sikerül valamit adni, ha mást nem, pár percnyi felüdülést, megpihenést, jó érzést.
Boldog szülinapot, Gyöngy!

Ezt írtam ma a Gyöngyszemek, kavicsok, aranygondolatok című irodalmi topikomba, ahogy rádöbbentem arra, hogy a héten évforduló volt. El is szégyelltem magam; régebben ilyen nem fordulhatott volna elő.
Több topik - bár nem sok - van, ahova rendszeresen írok, ebből kettő a sajátom.
A Gyöngyöt véletlen szükségszerűség hívta életre, hiszen sokáig máshol verseltem (bizony, lényegesen aktívabban, mint mostanában a saját topikomon - azért az első két évben itt is több időm jutott rá).
Egy idő után úgy éreztem, hogy kiforrta magát az igény, hogy saját irodalmi topikom legyen, így egy hideg téli napon munkából hazajövet - még arra is emlékszem, hogy a buszon épp a sofőr mögötti ülésen ültem - megszületett a számomra teljesen kézenfekvő ötlet. És nem felejtem el, hogy volt az életemben egy nem is kevés idő, amikor csupán a Gyöngy volt az, ahol igazán saját otthonomban lehettem a net birodalmában.
Azóta kicsit felpörgött az élet, mióta magam is "nyilvánosan" írok. Több irodalmi oldal is van, ahol több-kevesebb rendszerességgel létezem, ahol megjelennek írásaim, reagálnak, válaszolok és viszontreagálok.
Ez magával hozza azt is, hogy írnom is "kell", hiszen ez a dolog, ha egyszer elkezdtük, nem áll meg csak gombnyomásra...
Ebből következik a rengeteg ismerős, akikre azóta szert tettem kortárs szerzők személyében, illetve az olvasók, a portáltársak - velük való levelezés, egymás számon tartása itt is, ott is.
Aztán létrejött a gportalos oldalam, amelyen lényegében minden írásom fent van, egyszerű és célszerű, praktikus gyűjtőoldalam - "őt" is karban kell tartani, valamint fotóstopikom és blogom is lett, s A macska magazinnak is rendszeresen írok.
A Picasán a 3. képtáramat töltöm "befele". A fotóimat szinte azonnal rendszeresen feldolgozom képszerkesztővel és felhasználom a netes oldalakon, saját oldalaimon. Szeretek önkezű fotókat használni a blogomban, ha csak egy mód van rá.
A versek, írások nyomán felfedeztek régi ismerősök is, akik ámulva hitetlenkedtek, hogy valóban én vagyok-e, aki ír - számtalan, több évtized óta szünetelt ismeretség éledt újra levelezés formájában.
Mindezekre idő kell, kellene... rengeteg idő. És ez csak a net!
Amellett ott a munka, a család, bennük gyerekeim és unokám, a kedves, a barátok, a rokonok, a hétvégi itthoni munkák, a "jószágaim", a háztartás, a fotózás, a rajz, néha több igényem lenne olvasásra és dvd-nézésre, ha már a tv-ről úgy 3,5 éve szinte teljesen lemondtam (minden nem lehetséges!), bár sosem voltam nagy tévés -, és ha érdekes kiállítás van, azt sem hagyom ki - mindezt csak azért soroltam fel, hogy önmagam előtt mentegetőzzem a mulasztásom (hanyagságom, feledékenységem) miatt, hogy egyrészt miért nincs már annyi időm verselni a Gyöngyön, mint az első 2 évben; másrészt meg, hogy elfelejtettem a születésnapját...
De azért tisztában vagyok a jelentőségével, rendeltetésével és fontosságával legalább saját magam számára; és azért igyekszem mindennap legalább megjelenni rövid időre, ha nem is vagyok túlságosan aktív, legalábbis a régi gyöngybeli énemhez képest.
Tehát még egyszer felköszöntelek: Boldog 3. születésnapot, kedves Gyöngy!:)