Kleofás

Él nálunk egy 17 éves ékszerteknős, Kleofás a neve.
Arról már írtam, hogy Dani még nem volt 3 éves, mikor kiderült súlyos allergiás asztmája, szinte mindenre 3-4 keresztesen allergiát állapítottak meg nála. Így nagyfokú védőintézkedések kellettek - pl. plüssjátékok likvidálása, tollpárnák kiiktatása, átlagnál sokkal gyakoribb portalanítás, de el voltunk sokáig tiltva tollas, illetve szőrös állatok tartásától is. Sajnos, így is igen gyakori volt a befulladás, a kórházba rohangálás. Viszont a gyerek folyton állatért rimánkodott. Így napi szinten kellett meggyőzni, hogy nem, nem hozhatunk semmiféle papagájt, hörcsögöt, tengerimalacot, cicát, kutyát meg pláne.
Ovis korában indult be a Tinininja-őrület. Én nem is tudtam, hogy léteznek, ő világosított fel, kik azok: Leonardo, Raffaello, Michelangelo, Donatello... kérem, micsoda elmaradott anya vagyok én, hogy azt hiszem, ezek festők vagy szobrászok...
Elbűvölten nézte az akkor még német nyelvű RTL-en szombaton kora reggelenként játszott Tinininja-rajzfilm részeit, szedte össze az oviból hazafelé jövet a földről az összes eldobott Tini ninjás rágósdobozkát, valamint lassacskán meg kellett venni az egész teknőscsaládot játék gyanánt, s jöttek az olasz, török cuccok között a piacra a pólók, szabadidőruhák, pulcsik, pizsamák; mind-mind Tinininja-ábrákkal - nyilván ilyeneket vettünk, valamint a Tinininja-képregényújságot is rendszeresen és természetesen beszereztük.
El volt varázsolva, mikor elvittük moziba, nagyfilmként Tini ninja teknőcöket megnézni. Ezután született meg a frappáns ötlet: ha nem lehet papagája, cicája, hörcsöge stb., akkor legalább kell neki egy teknős!... Egy pár hétig még sikerült úgy-ahogy elterelni a figyelmét, aztán beláttuk, mivel nem lehet más állatfajta és annyira akar, még mindig jobb, mint egy kélgyó.
Úgyhogy egyik nap ovi után irány az állatkereskedés, és vettünk egy parányi teknőcöt.
Gyönyörű szép, élénkzöld, mintás kis hatszögrajzolatokkal díszített páncélzatú kitűzőféleségként nézett ki, alul sárga haspáncél, ami úgy nézett ki, mint egy radír... Apró sárga-zöld csíkos lábakkal és fejecskével bírt, mikor megvettük 1993-ban.
Aztán persze Szilvi is elkezdett duzzogni, hogy neki miért nem lehet, tehát pár nap múlva vettünk még egyet. Aranyosan néztek ki, mint két gyönyörű kis dísztárgy, és viszonylag karbantartásuk sem volt még akkora gond. Kis műanyag medencében elevickéltek, 2 naponként beérték pár pici falat kajával, lecseréltük a vizüket egyúttal és kész. Tóbiásnak és Kleofásnak neveztük el őket.
Azt vettük észre, hogy egyik teknőcünk nő, mint akit fújnak, a másik nem. Egyik eszik, a másik ímmel-ámmal. Azt hittük, hogy mint a többi állatnál, hát teknőséknél sem egyforma mindenki. Amelyik nem nőtt, annak teljesen puha lett a páncélja, mire észrevettük, sajnos, el is pusztult... ő volt Tóbiás, szegényke.
Mivel Kleofás addigra már kétszer akkorára nőtt, nem ragaszkodtak a kölkök újabb teknőchöz, hanem eldöntötték, hogy Kleofás a kettejüké marad.
Mondjuk, 1-2 év alatt nagyjából el is vesződött az érdeklődésük szegény kétéltű iránt.
Addigra már akváriumot kapott, cserépdomborzatot, amire kifeküdhet napozni - külön kislámpája lett, amit bekapcsolunk, ha hazaértünk, kivéve kánikulában. Lett fűtőszál, vízhőmérő, és hát igen körülményes takarítani, úgyhogy kiskorukban én magam beszéltem le őket a takarításról, hiszen még nekem is nehéz volt az akváriumot cipelgetni ide-oda, meg a cuccokat súrolgatni az algásodástól. Mai napig az én dolgom; bevallom, néha kissé terhes a dolog, meg aztán néha várakozáson felül bebüdösödik idő előtt a víz, pedig külön lavórban történik az etetés.
Nem mindig hiányzik holtfáradtan hazaérve, hogy azonnali dolgom a teknős- és akváriumtakarítás legyen.
De hát ezt bevállaltam, nincs más, meg kell csinálni.


Azért azóta már voltam egyszer kórházban, és műtét után is pár hétig nem cipelhettem az akváriumot. Megcsinálták, igaz, többen egyszerre, de az a lényeg, hogy némi okítás után számon lett tartva, mikor kell etetni, takarítani, és tudták, hogy most ki van zárva, hogy én csináljam.
Meg aztán mikor 2 éve el volt törve a vállam, akkor jó bő 2 hónapig csak Dani csinálta a takarítást... nem azt mondom, hogy tapsolt örömében, de már nem kellett figyelmeztetni, hogy ki miatt is van nekünk teknősünk...
Egyszerre több havi kaját is lefagyasztok neki, ez általában hal és csirkemell. Csirkemájat is kapott eleinte, de aztán azt köszönte egy idő után és nem kérte. Ezekkel váltakozva kap teknőstápot, szárított bolharákot, szárított marhaszívet, illetve szárított fehérhalat.


Ha elmentünk nyaralni, akkor közelben lakó nagynéném jött át etetni, na persze tőle nem kívántuk, hogy megfogja és kivegye a tenyérnyi nagyságúvá nőtt békát, hanem csipesszel adagolta neki a kaját, be az akváriumba. Még a víz feltöltése volt rábízva. Nyilván 1 hétnél hosszabb időre sosem mentünk el, de számítottunk is rá, hogy hazaérve nem a kipakolás lesz az első, hanem az akváriumtakarítás, olyan bűz lesz... többnyire valóban az volt az első...

Sok mindent átéltünk már együtt. Költözést például... Vagy: jó néhányszor elromlott a fűtőszál. S mivel nem nyúlkálunk be állandóan, hát nem vettük azonnal észre, hogy rendesen lehűlt a víz. Ez sokszor előfordult, és hála istennek, mindent túlélt még idáig velünk.
Kb. 4-5-ször kellett kicserélni az akváriumát. Ez 17 év alatt nem annyira nagy szégyen. Nyilván amiatt, hogy hozzákoccant valamihez, aminek folytán repedés keletkezett rajta. Ha még használható is volt, mert nem folyt belőle látványosan a víz, azért én sosem voltam nyugodt, és az első adandó alkalommal rohantam új akváriumot venni. A fűtőszállal meg úgy vagyok, hogy akkor vagyok nyugodt, ha van itthon "pót". Főleg télvíz idején.
Oké, nem simizni való állat különösebben, de azért hozzám nőtt. És Kleofás megismer engem. Ha más eteti, depis lesz. Ha én megyek ki a konyhába, ahol van, akkor vitustáncot jár az akváriumban, majd széjjelveri. Figyel a hangomra, nem kap szívinfarktust, ha minden takarításkor lesúrolom a páncélját, egész jól tűri.
Cicákat most már hidegen hagyja, nem piszkálják, de mikor idekerültek, akkor bizony résen voltam, nem hagyhattam, hogy szegény Kleofásra a frászt hozzák. Mert pl. Honesty előszeretettel belelépett az akváriumba, rá a cserépre, és paskolgatta a vizet vagy Kleofást. Ha nem állt bele, az volt a jobbik eset, de akkor kívülről benyúlkálva a vízbe, paskolgatta szerencsétlen kétéltűt... aztán egy idő után hozzászokott a cica, hogy jövök és hessentek, tehát inkább nem kéne; meg aztán szerintem egy idő után talán nem volt számára annyira nagy újdonság.
Az biztos, hogy ha etetés van, Honynak feltétlenül az asztalon, a lavór mellett a helye. És saját kajája után éhesen lesi, hogy marad-e neki a csirkemelldarabokból. Mert amit Kleó meghagy, az a Honyé.
Jó kis sztori volt még az is, hogy kb. 3 éve egyszer etettem épp Kleofást, mikor megszólalt a telefon. Bementem miatta a szobába. Mire kimentem, a kirakott 6-7 db szárított marhaszívkocka eltűnt... Na most, nehezen tudtam elképzelni, hogy Kleofás kiszállt, megvacsorázott, majd jól végezve dolgát, visszamászott az etetőlavórba.
Inkább az tűnt logikusnak, hogy Honesty falta fel a cuccost.
Mi tagadás, eléggé megrémültem, de aztán szerencsére egy idő után némi taccs következtében megoldódott a probléma.