A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szentendre. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szentendre. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. április 27., szerda

Miniatűr csodák múzeuma


Szentendrén 2005-ben nyílt a Mikrocsodák Múzeuma, a Fő téri Korona étterem felett berendezett, minden nap nyitva tartó kiállítás, mely bejárta az egész világot. Szinte véletlenül fedeztük fel, holott, amióta megnyílt, negyedjére jártunk ott... Egy pici sikátorban, mely a Fő térről vezet kifele, nyílik a bejárata.
Magam részéről, sajnos, még csak nem is hallottam róla, pedig egyáltalán nem mindennapi teljesítmény az, amit a művész csinál. Szabad szemmel alig érzékelhető piciny mikrodolgot láthatunk - mindegyik előtt ott a mikroszkóp, mely a nézők igénye szerint állíthatók élesre. 3 termen át néztünk végig az itt kiállított fantasztikus csodákat.
Olvastuk hozzá a múzeumbeli írásos útmutatókat is: a művész igyekszik egy-egy apró műveletet két lélegzetvétel, két szívdobbanás közé "beiktatni", hiszen ezek nagyban befolyásolják a munkát...


Mikola Szjadrisztij ukrajnai ötvösművész munkái mindenütt csodálatot váltanak ki a nézőkből.
Az adatok miatt kénytelen voltam innen-onnan ollózni a hihetetlen művészet nyomában.
Emberi aggyal szinte fel sem foghatóak:

"Szélmalom egy félbevágott mákszemen... Tevekaraván egy tű fokában... Étkészlet egy cukorszemen... Megpatkolt bolha... Hemingway portréja egy rizsszemen... Lenin összes műveiből készült portré... És még hosszasan lehetne sorolni. Ezek az egyedi mikro-miniatűrök szabad szemmel láthatatlanok, csak több százas mikroszkópos nagyításban tekinthetők meg."

"A fecskecsalád fészke egy fél mákszem, a szülőpár és a fiókák aranyból készültek, arányosak a mákfészekhez képest. A világ legkisebb sakktáblája egy gombostű tetején áll, egy Aljohin-Capablanca játszma állását mutatja, a karaván pedig egy tű fokában lépked. A négy teve mellé piramis és pálmafa is került a hangulat fokozásáért. Az égővörös rózsaszál egy belül kifúrt és kívül fényesre polírozott hajszálban rejtőzik, a virág átmérője 0,05 milliméter. A Santa Maria aranyhajó 256 alkatrészből áll, a vitorlafeszítő kötél mindössze 0,003 milliméter."
 
"Mikola Szjadrisztij zömében arannyal dolgozik. Az alkotások alig nagyobbak 1-2 milliméternél. Mint egyik művében írja: az ember egyedi, csodálatos teremtménye a természetnek. Mindenkiben ott rejlik valami apró szikrája a tehetségnek, hiszen szerves részei vagyunk a mikrokozmosznak... Csak keresnünk kell és megtalálnunk magunkban azt a bizonyos Isteni szikrát..."

A művészről:
"A mikro-miniatűrök világhírű mestere egy Harkiv megyei kisfaluban született. Képzőművészeti tanulmányait Harkivban végezte, majd egy váltással a mezőgazdasági főiskola diákja lett. 1960–1967 között Kárpátalján dolgozott agronómusként. Innen a fővárosba került, ahol az Ukrán Tudományos Akadémia mérnökeként tevékenykedik. Negyven éve foglalkozik mikro-miniatűrök készítésével. Magát a szót is ő találta ki: mikro – kicsinyített; miniatűr – finom műgonddal kidolgozott kis méretű műtárgy. Minden alkotása kézimunka, különleges és kifinomult technológiával készült remekmű. A mester az általa kifejlesztett technológiát két könyvben Nehezen patkolható-e egy bolha? és A mikro-technika titkai írta le. Utóbbi 1970-ben bestsselerré vált az akkori Szovjetunió könyvpiacán és megkapta a legjobb tudományos-ismeretterjesztő kiadvány címet is."

És most tessék:


Ajánlott olvasmányok hozzá, továbbá a mikrocsodák fotói és a barna színű szövegek eredete megtalálható:
http://microart.kiev.ua/en/galery.html
http://www.freeweb.hu/koronarestaurant/mikro/muvesz.html
http://www.rovart.com/hu/index.php?nid=2098
http://www.szentendre.net/ilj/hu/a-news/2001/0407-makszemnyi-csodak-Szentendren.htm
http://www.hhrf.org/karpatiigazszo/060819/gy02.html

2011. április 21., csütörtök

Szentendre újra


2011. április 17. Hát igen, ez megint egy olyan nap volt, amikor 5 percenként elszorul az ember torka.
Merthogy szívem egyik ékszerdoboza Szentendre, és meg tudom számolni, összesen 7-szer voltam ott, s ebből, ebben a felállásban, azaz, hogy "mi ketten" - már 4-jére látom.


Nagyon feldob maga a tudat is, hogy Szentendre. Látni fogom. Újra. Hurráááá!
Már sok mindent ismerek, azonban biztos van még utcája, amin nem mentem végig, valamint a skanzen, az eddig mindig kimaradt, lévén, mi nem autósok vagyunk, és az állítólag maga egy napi program...


Olyankor mindig sziporkázik minden, és nincs rossz idő, eddig legalábbis mindig így fogtuk ki. Kellemes, inkább hűvöses szikrázó verőfény, ám nem meleg, amitől már az én komfortérzetem alábbhagyna.


Ezek a szűk, lejtős kis utcák, tele a színes házak, boltok hangulatával, a szép cégérek, a lépcsős sikátorok, a sok-sok templom, a szobrok, a várhegy, a múzeumok, galériák, a Duna... mind-mind a csoda részese.


És ráadásul jártunk itt, amikor a legtöbb fa virágzását éli. Csodaszép volt...
Az a bizonyos gombóc sokszor ott volt a torkomon. Megérdemlem én ezt, hogy itt lehessek?


Igyekeztünk úgy szelektálni, hogy olyanokat nézzünk meg belülről, amelyeket eddig nem. Így bementünk a Szentendrei Galériába, a Metszet Galériába, egy Mandala (és egyéb ezotériával kapcsolatos) galériába, valamint megtekintettük a Miniatűr csodák múzeumát, mely szerintem megér majd egy külön blogot.


Ezentúl időztünk a kispataknál - oldalt és a híd mindkét felén -, fagyiztunk, percenként többször csattogott a fényképezőgépünk. Megnéztük a templomokat (most csak kívülről), voltunk a várhegyen, simiztem kutyákat, láttunk cicát, fagyiztunk, rengeteg cicás dolgot fotózhattunk, sőt, sárkányosakat is.


Késő délután ebédeltünk vendégfogó fiú által a Dunacorso étterem kertjében - miután mi is megtapasztaltuk, hogy vannak helyek, ahol már nem csak az idegenforgalomra építenek, hanem rászorulnak hazaiak vendéglátására is: ún. turistamenük vannak több helyen, emberbarát árakon. És bizony, a mifélénknek nagyon is finom és bejön.


A végén elidőztünk a Duna-parton, majd indultunk visszafelé, a HÉV-hez.


A végére rendesen elfáradtunk, de csodálatos nap volt, hihetetlenül szép...



Szentendre

Mindig új és megunhatatlan,
akárhányszor erre térülök,
mintha tényleg elvarázsolnának,
szépségébe beleszédülök.
Tágra nyílt szemmel csodálom
minden mesés részletét,
a sziporkázó ékszerdobozként
tündöklő Szentendrét.

Színes házaival,
virágzó fáival,
templomaival,
lépcsős sikátoraival,
múzeumokkal,
nyüzsgő forgataggal,
keskeny zegzugaival,
a Duna méltóságával,
kedves szobraival
és sok-sok virággal,
apró boltjaival,
galériáival,
csörgő kispatakkal s a
Tündérellátóval...

Mindezt veled együtt láthatom
negyedjére pár éven belül,
ezer fotó tanúskodik róla,
s gyarapodó emlékeinkről.
Szó nincs rá, mennyire szeretem,
óvom, féltem az élményt,
a sziporkázó ékszerdobozként
tündöklő Szentendrét.