Szentendre újra

2011. április 17. Hát igen, ez megint egy olyan nap volt, amikor 5 percenként elszorul az ember torka.

Merthogy szívem egyik ékszerdoboza Szentendre, és meg tudom számolni, összesen 7-szer voltam ott, s ebből, ebben a felállásban, azaz, hogy "mi ketten" - már 4-jére látom.

Nagyon feldob maga a tudat is, hogy Szentendre. Látni fogom. Újra. Hurráááá!

Már sok mindent ismerek, azonban biztos van még utcája, amin nem mentem végig, valamint a skanzen, az eddig mindig kimaradt, lévén, mi nem autósok vagyunk, és az állítólag maga egy napi program...

Olyankor mindig sziporkázik minden, és nincs rossz idő, eddig legalábbis mindig így fogtuk ki. Kellemes, inkább hűvöses szikrázó verőfény, ám nem meleg, amitől már az én komfortérzetem alábbhagyna.

Ezek a szűk, lejtős kis utcák, tele a színes házak, boltok hangulatával, a szép cégérek, a lépcsős sikátorok, a sok-sok templom, a szobrok, a várhegy, a múzeumok, galériák, a Duna... mind-mind a csoda részese.

És ráadásul jártunk itt, amikor a legtöbb fa virágzását éli. Csodaszép volt...

Az a bizonyos gombóc sokszor ott volt a torkomon. Megérdemlem én ezt, hogy itt lehessek?

Igyekeztünk úgy szelektálni, hogy olyanokat nézzünk meg belülről, amelyeket eddig nem. Így bementünk a Szentendrei Galériába, a Metszet Galériába, egy Mandala (és egyéb ezotériával kapcsolatos) galériába, valamint megtekintettük a Miniatűr csodák múzeumát, mely szerintem megér majd egy külön blogot.

Ezentúl időztünk a kispataknál - oldalt és a híd mindkét felén -, fagyiztunk, percenként többször csattogott a fényképezőgépünk. Megnéztük a templomokat (most csak kívülről), voltunk a várhegyen, simiztem kutyákat, láttunk cicát, fagyiztunk, rengeteg cicás dolgot fotózhattunk, sőt, sárkányosakat is.

Késő délután ebédeltünk vendégfogó fiú által a Dunacorso étterem kertjében - miután mi is megtapasztaltuk, hogy vannak helyek, ahol már nem csak az idegenforgalomra építenek, hanem rászorulnak hazaiak vendéglátására is: ún. turistamenük vannak több helyen, emberbarát árakon. És bizony, a mifélénknek nagyon is finom és bejön.

A végén elidőztünk a Duna-parton, majd indultunk visszafelé, a HÉV-hez.

A végére rendesen elfáradtunk, de csodálatos nap volt, hihetetlenül szép...

Szentendre

Mindig új és megunhatatlan,
akárhányszor erre térülök,
mintha tényleg elvarázsolnának,
szépségébe beleszédülök.
Tágra nyílt szemmel csodálom
minden mesés részletét,
a sziporkázó ékszerdobozként
tündöklő Szentendrét.

Színes házaival,
virágzó fáival,
templomaival,
lépcsős sikátoraival,
múzeumokkal,
nyüzsgő forgataggal,
keskeny zegzugaival,
a Duna méltóságával,
kedves szobraival
és sok-sok virággal,
apró boltjaival,
galériáival,
csörgő kispatakkal s a
Tündérellátóval...

Mindezt veled együtt láthatom
negyedjére pár éven belül,
ezer fotó tanúskodik róla,
s gyarapodó emlékeinkről.
Szó nincs rá, mennyire szeretem,
óvom, féltem az élményt,
a sziporkázó ékszerdobozként
tündöklő Szentendrét.