Húsvéti idők

Szép időnk lett húsvétra, meg egész héten sem panaszkodhattunk.

Az előző évekhez képest eléggé készülnöm kellett, mert most Bencusék jöttek el, egyébként meg évtizedek óta nem vagy csak ritkán foglalkoztunk vendégeskedéssel. Sok húsvét telt el úgy, hogy pl. azalatt takarítottam ki, mivel valamikor a tavaszi nagytakarítás-féleségeket is meg kellett csinálni, és hát ugye, nem volt rá előzőleg idő.

Most is lényegében a szombat-vasárnap és hétfő fele a sikálások, mosás-főzés-takarítás ideje volt, hogy hétfő délutánra glédában álljon, ami csak úgy állhat. Úgyhogy nagyon elfáradtam mindennap, még az inam is reszketett... a főzés órái alatt 31 fok lett a konyhában, szinte mint nyáron. A macskaszőr egyszerű porszívózás útján nem jön fel a padlószőnyegből, ezért négykézláb végzem ilyenkor a  szőnyegtisztítóhabos-vizes szivacsos átsúrolását. Mivel dögmeleg volt és szakadt rólam a víz, ezt nem lehetett, mondjuk, egy ócska nadrágban tenni, hanem sortban, minek következtében véres-horzsolásos, retykető térdekkel végeztem...

Na, de ezek csak részletek, nem akarom az összes házimunkát felsorolni az akváriumtakarítás, csempesúrolás, tűzhelykipucolás mellett; csak maga a módszer érdekesen egyéni: észrevettem valamit, amit feltétlenül le kell mosni, sikálni, de még nem is végeztem, mire észrevettem a következőt... és így tovább, a végén 6-7 dolog volt, ami félbe lett hagyva más miatt, így visszafelé is el kellett játszani ugyanezeket - sajátos módszer. Az csak természetes, hogy ilyenkor égnek ki az égők, ilyenkor kezd el csepegni a csap, ilyenkor romlik el a zuhanyos csaptelep - nehogy csökkenjen kicsit sem a tennivaló.

Pihenni nem pihentem semmit.

Délután jöttek Szilviék hárman. Bencus nagyon szépen viselkedő "hároméves elmúlt" nagyfiú lett, már nem sír, nem fél senkitől, és nem is hiperrosszcsont, mint picikorától - a rengeteg dobálással, kiabálással, visítással, rohangálással. Kicsit aggódtam, hogy majd a cicák hogy bírják, meg az összes mütyürömből mennyi marad épen, de a világon semmi baj nem volt.

Bencus szépen, lassan nyúlt a cicához, Haramiát meg is tudta simizni, pedig általában ő a kevésbé hízelgősebb macskusz, de csodák csodája, 8 éve alatt még mindig tud meglepetést okozni: önként és viszonylag elég hamar előjött és kellette magát Bencusnak, akire néha a szívbaj jött, amikor valahonnan mellé ugrott Haramia nyekegve, élénken lengedező farokkal.:)

Honesty bebújt az íróasztal alá, és egész idő alatt nem jött elő, onnan nézett kifelé nagy szemekkel. Annyi történt javulásként, hogy több óra elteltével már egészen kijött az íróasztal legszéléig, a feje teljesen kint volt, és úgy kémlelődött szanaszét.

A mütyürjeimet meg, még az elérhető közelségűeket sem bántotta Bencus, nem kellett neki semmi úgy, hogy mindenáron, és magának akarja; a plüssöket pl. levette, fogta-nézegette egy darabig, majd önként visszatette. Szilvi régi fényképalbumokat nézegetett sokáig, Bencus is mellette üldögélt, és nem tépte, nem rángatta: normálisan tudta hajtogatni.

Tényleg fantasztikus, hogy pár hónap alatt is mennyit tudnak változni a gyerekek.

Anyukámnál voltak, mielőtt hozzám jöttek, délelőtt ott reggeliztek, kora délután ott ebédeltek, de azért nálam is simán tudtak táplálkozni, ám amúgy úgyis odapakoltam nekik a hűtőszekrény 90%-át (anyukám is), tudtam, hogy náluk jobban elfogy majd.

8 óra körül mentek el, Bencus délutáni alvása egy az egyben kimaradt, de hát nem csoda, egész napja igen mozgékony és ingerdús volt. Estefele már nagyon járt az a cummogó a szájában, és fogta az arcához az alvós egerét, s nagyon laposakat pislogott, elcsendesült - de akkor sem aludt el.

Gyönyörű, drága, aranyos, kedves, jó kisfiú lett - egy éve még ezek közül nem mindegyik volt igaz, a "jó gyereket" pl. semmiképp nem lehetett volna ráfogni.:))

Nem vagyok elfogult; ugyanúgy, ahogy saját gyerekeimmel mindig tudtam, merre hány méter, láttam és soha nem tagadtam hibáikat, hiányosságaikat sem; valamint soha nem magasztaltam vagy értékeltem fel egyiket sem - Bencust is ugyanúgy tudtam objektíven nézni mindig. (Szerintem, tapasztalataim szerint anyához, nagyanyához képest ez azért nem mindennapos tulajdonság, ill. hozzáállás a realitás - volt, hogy kívülállók meg is botránkoztak rajtam, hogy saját gyerekeimet nem dicsérgetem stb.; ám mindenesetre nálam a szeretet nem attól függött és nem abban nyilvánult meg, hogy ajnározva dicsőítem a gyereket és meg sem látom a hibáit.) Bencus, bizony, kis égedelem, kezelhetetlennek tűnő, hisztis, izgága rosszcsont volt, akinek legfőbb öröme a mindent földhöz vágás és bárkihez dobálás volt. Ennek most nyoma sem látszott. És nem tagadom, így azért jobban előjött belőlem és fizikailag is hatalmába kerített a szeretet érzése...