Tanfolyamon

Ma - igen, vasárnap! - be kellett mennünk a munkahelyre, ahol két turnusban átestünk (illetve a délutános turnus "átesése" még most is zajlik) egy ötórás, Alapszintű Újraélesztés (BLS) és Automata Külső Defibrillátor (AED) tanfolyamon.

Nagy zúgolódást, felháborodást váltott ki a program, mert mostanában már kicsit több volt a soknál a szabadidőnkre való rászervezés a cég részéről. Bár nálunk ez nemcsak az utóbbi időkben megy így, mindig is eléggé beosztották azt az igazán kevés szabadidőnket, ami nálunk valóban kevés - nincs elmenetel semmilyen intéznivaló dolgában, ha mégis nagyon muszáj, akkor le kell dolgozni. Nincs a fapofával való "amennyivel később jövök, annyival korábban megyek, de a fizetésem legyen meg", nincs pénteki rövidített munkaidő, nincs táppénz, max. ha valakinek lóg a bele, különben nem kap kajacsekket; és szigorúan le kell dolgoznunk az ebédidőt is, ez akkor is így van, ha történetesen nincs evésre idő! Mikor odakerültem a céghez, háromnegyed óra volt az ebédidő, és nem volt semmilyen étkezési lehetőség, de vinni sem volt miért, mert sem hűtő, sem mikró, nemhogy kondi, de reluxa, ventilátor sem, semmi nem volt, ellenben 38 fok - DE azért 8 és 3/4 órát dolgoztunk! Mert nyilván, ha nem eszünk és maradnunk kell, akkor már inkább dolgozik az ember. Az a pár keksz meg közben is megoldható, hogy életben maradjunk...

Szóval igen gyakran történnek nálunk munkához nem kapcsolódó akciók, amelyeket szemrebbenés és vállveregetés nélkül simán muszáj végigcsinálnunk munkaidőn kívül, időnként hétvégéink vagy estéink rovására. Lassan odáig jutunk, hogy rizikó hétvégére bármi fixet tervezni... ha meg mégis, akkor azon imádkozunk, nehogy jöjjön mégis valami ukáz. Mert bizony az is gyakran péntek délután derül ki, és nincs apelláta akkor sem, ha hétköznap fél 5-kor szólnak, hogy ezt vagy azt még aznap meg kell csinálni (érmet szalagra fűzni, biztosítótűket négyesével összepakolni, internetre felvinni nevezéseket sporteseményre az éjféli nevezési időig; vagy éppen 5 méteres karácsonyfát díszíteni az Aranybikában, mert speciel karácsonyi műsort szervezünk; de volt már, hogy irodalmi előadás-sorozatos napot szerveztünk az egyetemen, s ott konkrétan az én feladatom a vendégek, látogatók büféztetése volt kívánságműsor szerint... úgy, hogy hajnali 6-tól 10-ig csináltuk a szendvicseket, mások ládaszámra bevásárolták az üdítőket, kávét stb., megint mások könyvet árultak, számlaírással; vagy volt, hogy munka után pár napig este 11-ig párezer mikuláscsomagot töltöttünk meg, mert akkor épp a Nagytemplomban szerveztünk gyerekeknek Mikulás-műsort... amikor karácsony előtt kézzel írtunk meg napokig nemtomhányszáz vagy -ezer képeslapot; jaj, és nem beszélve a választásokról...) - s ez egyáltalán nem tartozik a munkájához az embernek, illetve akkor nem számított sosem, hogy égetően fontos a könyv, amin dolgozom, vagy az iskolaújság máris késésben van.

Bele lehetne menni, hogy mindezért évek óta nincs fizetésemelés, eltűnt a 13. havi és az üdülési csekk... de most ez nem feltétlen erről szól - az ember fogja be és örüljön, hogy munkahelye van. Emiatt néha már úgy tűnik, teljesen nullára amortizálódik az embernek a maradék méltósága, és már totál megszokott dolog, hogy magánéletünkkel, családunkkal kapcsolatos dolgok és elintéznivalók halasztódnak és dőlnek-borulnak, és ez a kutyát sem érdekli...

Mint megtudtam, tegnap, szombaton nemcsak én, de mindenki abban reménykedett, hogy jön valami telefon, hogy á, nem kell menni, nem lesz, elmarad vagy hasonló, és meghagyják nekünk a vasárnapot... de aztán persze erre hiába vártunk.

Összességében véve nem volt ez haszontalan és felesleges időtöltés végül is, sőt!, és nem is a tanfolyam ellen voltunk kiakadva, hanem amiatt, hogy mostanában nagyon rástartolnak a dolgozók hétvégéjére. Ha munkaidőben lett volna, szerintem mindenki szívesen részt vesz rajta...

A tanfolyam időtartama 5 óra volt elvileg, de csúsztunk, és majdnem 5,5 óra lett belőle; utána szegény oktatónak egy félórája volt, hogy valahova elszaladjon enni valamit, hiszen 2-re jött a délutános csoport.

Állt kb. 1,5 óra elméleti és majdnem 4 óra gyakorlati részből, mely a vizsgát is magában foglalta! Bizony, vizsgáztunk...  Az oktató mentőorvos nagyon értette a dolgát, és azt is, hogy a tanfolyam ne legyen unalmas, ellenkezőleg: élvezhető, időnként humoros stílusban, közérthető módon adta közre az ismereteket. Érthető formában ismertette a keringésmegállás okait, tüneteit, és ezek gyors felismerésének és ellátásának lehetőségeit, a stabil oldalfekvést és a száj idegentesttől mentességének ellenőrzését. Azután folyamatosan bevont minket is a gyakorlati részébe, és eleinte egyenként végeztük el, többszöri ismétléssel és gyakorlással az általunk Dávidnak elnevezett "Ambu"-n a teendőket, mindig hozzátéve az újat, így egyre nehezedett is teendő; majd a végén páros, egymást váltó formában ment a vizsga.

Végeztünk rengeteg 100-as mellkasi kompressziót (1 perc alatt egyenletes száz nyomás - erre tökéletes zeneanyag pl. a Bee Gees Staying alive c. száma, szerintem még éjjel is ez fog járni a fejemben, ugyanis erre gyakoroltunk, nagyon vidám látvány volt mindig az illetékes, küszködő alany:)), megtanultuk a szájon át lélegeztetést, szigorúan figyelve a mellkas emelkedését (ehhez, hál' istennek, külön-külön kaptunk gézanyagot...). Szerepjáték gyanánt zajlott az egész; mint egy terápiás csoport, 10-en körben ültünk székeken a földön fekvő Dávid körül, és beszéd formájában is meg kellett nyilvánulni - észrevenni az ájult embert, mit kérdezek, mit mondok, segítséget hívok, miután észlelem fölé hajolva, 10-et számolva, hogy lélegzik-e vagy sem, majd a segítő (ha van) által hívott mentő, amíg megérkezik a defibrillátorral (bikásító, mondják a szakterületen), addig hogyan alkalmazom a mellkasi kompressziót és befúvásos lélegeztetést felváltva. A defibrillátor megérkeztekor annak gyors rákapcsolását és használatát, a sokkolást - úgy, hogy a defibrillátor utasítását követve csak addig állunk meg a manuális tevékenységgel, míg az újraélesztő játszik szerepet, hiszen utána folyamatosan megy a 30 db 100-as kézi mellkasi kompresszió+két szájon át lélegeztetés, minimum 1 órán át - nyilván nem kell addig, ha közben magához tér a beteg...:)

Levizsgáztunk - oktatónk mondta, hogy pályafutása alatt 1, azaz egy ember volt, aki nem volt képes levizsgázni:)) -, így talán most már valamivel nagyobb biztonsággal tudnánk eljárni, ha isten ne adja, ilyesmiben segíteni kellene. Ja, és papírt fogunk róla kapni.

Azt is elég meggyőzően észbe véstük, hogy azzal, hogy a tőlünk telhető segítséget megadjuk minél hamarabb annál, aki ilyen tekintetben arra rászorul, a dolog esetleges negatív végkimenetelétől eltekintve egyszerűen felejtsük el, hogy rosszat teszünk tevékenységünkkel, félünk tőle és ezért késlekedünk! Rosszat tenni egy nem lélegző, szinte halott embernél nem tud az, aki ezeket alkalmazza. Viszont, ha nem tesszük meg ezért vagy azért, és az az ember meghal, mielőtt a mentő kiérkezne, akkor a másnap reggeli tükörbe nézés és a tudat, amivel ezentúl élnünk kell - az lesz a kereszt.