Duna-parti cipők...

Április 18-án az én kívánságom volt a holocaust-emlékmű, a Duna-parti cipők meglátogatása.

"A hatvan pár, öntöttvasból mintázott korhű cipő a nyilasterror idején Dunába lőtt embereknek állít emléket a Roosevelt tér és a Kossuth tér közötti szakaszon. Az általában tömegesen végrehajtott kivégzések során az áldozatokat arra kényszerítették, hogy sorba rendezve álljanak a Duna partján, majd (jobb esetben tarkólövéssel) a Dunába lőtték őket. Az emlékmű helye szimbolikus, hiszen a budapesti Duna-part szinte minden pontjáról megtörtént, hogy zsidókat lőttek a Dunába, különösen a Margitsziget északi része felőli oldalon. A szobrászművész hatvan pár korhű lábbelit formált meg vasból. A parti szegély terméskövére erősített cipők mögött 40 méter hosszúságú, 70 centiméter magas kőpad húzódik. Az emlékhely három pontján öntöttvas táblákon magyarul, angolul és héberül olvasható a felirat: 'A nyilaskeresztes fegyveresek által Dunába lőtt áldozatok emlékére állíttatott 2005. április 16-án'. Az emlékmű civil kezdeményezés eredménye. A kompozíció ötlete Pauer Gyula Kossuth-díjas szobrászművésztől és filmrendező barátjától, Can Togaytól ered." (internet, 3 forrásból tömörítve)

Ragyogóan fénylett az áprilisi nap, ám mégis, mikor odaértünk, egy sötét felhő kúszott a napra.

Számomra igen megrendítő volt látni élőben azt, amit már évek óta tudok, hogy létezik... ráadásul teljesen véletlenül a holocaust emléknapja után 2 nappal láttuk mindezt; gondolom, ennek tulajdoníthatók a cipőkben elhelyezett virágok és mécsesek.

Megrázott... főleg a kis, kb. 3 éves gyermekre való cipő látványa... az ember az érzéseit nem is tudja szavakba önteni.

És bizony, sosem lehet tudni, ilyen alapon az emberiségre bármikor, bárhonnan rátörhet egy hasonló, értelmetlen, világuralmi törekvésre és érthetetlen faji megkülönböztetésre kihegyezett ideológia, ami által ártatlan emberek millióinak sora tehetetlen és sorsa megpecsételt...

Cipők a Duna-parton

Istenem...
Bénult bánattal borzongva
barangolt tekintetem
az árva cipők során
a Duna-parton,
s egy időre a Nap is
felhő mögé riadt.
Némelyiknek párja sincs...
Istenem...
sokukban orgona vagy
mezei virág hervadt.
S az a kicsiny gyermekcipőpár
jeges marokkal
fojtogatta torkomat.
Istenem...
A mécses lángja
küzdött a szélben,
s én karodba takartam
néma zokogásomat.