2017. február 26., vasárnap

Vasárnapzajlás és NYT-kihívás

Sokáig aludtunk.
Mostanság úgy érzem, addig jó, míg alszom. Legszívesebben aludnék egész nap, ha nincs más program, vagy ha nem sajnálnám rá a időt. Addig nem gondolok rá, mi várhat rám. De ahogy eszmélek, már azonnal eszembe is jut. És akkor tudom: elkerülhetetlen, kikerülhetetlen, megoldásra vár kíméletlenül; és fogalmam sincs, mi fog rám várni. Az agyam folyamatosan működik a), b) és c) verziókban. Melyik esetben mi mindent kell elintézzek. Most, meg majd...

Délután cordon bleut sütöttem ki kettőt, két szem tört krumplival. Legalább fele mindkettőnek megmaradt.
A krumpli levében meg sárgarépét, fehérrépát főztem meg leveskockával, és aprókockát főztem bele. Kísz.
Tegnap az anyám sültjét és rizibizijét ettük, de még mára is maradt, Szilvi azt ette.
Haramiának is aprózok vékonyan a sült húsból, mert az ő kajáltatása nem egyszerű.

Ezután folytattam egy cicatörténetes könyvet, berámoltam az egész jövő heti gyógyszeres "komódot", miközben úgy három napja háromféle szám zaklat felváltva azon a telefonon, aminek a számát soha meg sem adom és nem is az én nevemen van -- ez a családi csomagos, előfizetéses telefon, amit Danitól kaptam, és négyen használjuk. Tehát ha ezen ismeretlen szám csörög, akkor az tuti nem engem keres.
Egyébként ezek közül két szám, vagy nagyon hasonló volt pénteken a közhasználatú telefonomon is, este fél 10-kor!!! Én ideges vagyok ezektől a hívásoktól. Nyilván nem veszem fel, ráadásul beütve a gugléba az összes telefonszám meg volt jelölve, mint zaklató -- végigolvastam a kommenteket, elég változatosak, lényeg, hogy meg van jelölve, mindegyik másokat is zaklat, van, akit vasárnap "hajnali 8-kor", mint ahogy engem péntek este fél 10-kor -- hát normális??? De vasárnap délben és utána 3 óráig fél óránként. Általában két vonalas és két mobil váltogatja egymást.
Azt hittem, le lehet tiltani az ilyen számokat, de ha jól néztem utána, naná, hogy csak okoson lehet ilyet.
István átküldött egy filmet még délután, és este meg is néztem. Bob, az utcamacska volt, amit már olvastam, és nagyon szeretem. A film is nagyon tetszett. Most pont erre volt szükségem. Nem volt véletlen, hogy olvasni is cicásat olvastam ma...

* * *

Olvassunk New York Times bestsellereket!
Ramonais vette át a kihívást, és irdatlan sokan vállaltuk be, jómagam az 1380. lettem.


Elsőre talán nem mindenkinek ismerősek ezek a könyvek de ha szétnézünk a könyvespolcunkon, biztos találunk olyan könyvet, ami felkerült a híres napilap bestsellerlistájára. (A borítókon általában feltüntetik.) Kapásból pár könyv, amit már olvastam:  Párválasztó, Beavatott, Gyönyörű sorscsapás, Egy ropi naplója, Marley meg én stb. 
Na de mi a feladat? 
- Jelentkezz! 
- Olvass el egy NYT bestsellert! Olyanok is érnek, aminek a szerzője NYT bestsellerszerző. A kihívás kezdetétől fogadom el az olvasásokat. :) 
- Linkelj, és ha akarsz, értékelj! 
Ha valami baj van a jelentkezéssel, azt mindig megírom, ezért ha nem lettél zöldítve és nem is írtam, akkor valószínűleg nem vagyok „internetközelben”.:) Maximum 1 hét türelmet kérek.:) 
És nem utolsósorban köszönöm, hogy te is megcsinálod a kihívást!!
Egy kis segítség! Összegyűjtöttem az idei ifjúsági bestsellereket, de ha megnézed a kihíváshoz csatolt könyveket, ott korábbiakat is találsz.
(Link)
Átvettem a kihívást: 2016. 11. 20. Annyiban változtatnék, hogy teljes olvasási dátumot kérek szépen. :)

Egyet kértek, én buzgómócsingmódra hármat hoztam -- mert ha lehet, miért ne? -- mindhármat szöveges értékeléssel is.
       Paula Hawkins: Lány a vonaton
       Jeff Kinney: Egy ropi naplója
       Jeff Kinney: Egy ropi naplója 2.
Megkaptam a 302. plecsnit.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése