2017. február 24., péntek

Anyámnál


Még csütörtök estefelé anyám hívott fel, megbeszéltük, hogy ma megyek, de majd még ideszól előtte. Úgyhogy kevéssel dél előtt ideszólt -- jó idő volt egyébként, csak igen nagy szél fújt. Ami olyan szempontból nem baj, hogy ezt a sok vizet segít felszárítani.
Most nem szakadtam bele a sok mindenbe, amit vittem, mivel szombaton voltam nála, tehát lényegében 6 napja. De azért most is összejött egy zacskó kenyérhéj, a leveses "vödör", vittem két tasak Luise cicakaját a hozzájáró macseknak, meg Szilvi is adott egy zacskó nasihagyatékot.:)
Nem is csodálkoztam, hogy a Gyepűsoron, azoknál a kerteknél, ahol máskor is szokott, most láttam először az idén hóvirágot. Az egyiknél dús sorban, sok van, szép nagyfejűek; viszont messzebb van a kerítéstől, nem tudom hatékonyan fotózni. A következő ház kertjénél ugyanez a probléma, ott foltokban vannak, de szintén elég messze.
Mivel ebben az oldalban építkezés van és ki van teljesen az úttestig kerítve a telek, ezért itt mindig kénytelen vagyok átmenni a túloldalra, pedig később is ráérnék a Kisbotosig. De talán ennek köszönhető, hogy mégis tudtam hóvirágot fotózni, ráadásul szép nagyfejűek, sűrűn nőve, és mit ad isten, végre közel a kerítéshez! Így is manipulálni kellett kicsinyég, míg a objektívvel beevickéltem a drótháló lyukjába, s onnan próbáltam néhány egészséges fotót produkálni úgy, mintha dehogyis lenne itt drótkerítés...

 
Na, eközben volt egy telefonhang, amit nem tudtam elég korán előhalászni, és hamar is abbahagyta.
Mivel az Emlőcentrum számát elmentettem, döbbenten észleltem, hogy szent isten, péntek kora délután... és ez AZ volt. El nem tudom képzelni, mi lehet péntek délután annyira fontos, hogy fel kellett volna hívniuk! Ami nem ér rá hétfőig... mert egyébként meg csütörtökre vagyok híva a szövettani eredményért.
A múltkorihoz hasonlóan -- akkor sem tudtam a rövid hívás alatt időben felvenni -- most is azt gondoltam (féltem is, de főleg reméltem), hogy visszahívnak; ámde nem hívtak vissza! Úgyhogy mikor erről pár óra elteltével levontam a konzekvenciát, akkor tudatosan intettem magam higgadtságra -- most innen úgysem tudnék, mondjuk, bemenni; nekem nincs kocsim, hogy olyan egyszerű lenne beugrani! De hétvégére minek is hívnának be? Hétvégére még a kórházakba is max. az igazán sürgős ügyek kerülnek.Úgyhogy erről a hívásról még anyámnak sem szóltam, később másnak sem.
Majd megtudom legkésőbb csütörtökön, de ha ennyire sürgős, akkor hétfőn majd felhívnak.
Anyámnál jól elbeszélgettünk, finomat főzött megint: rizibizi és egyben-sertéssült volt, csalamádéval.

 
Láttam az ide enni járó cicát is: egy cirmos cica, nem túl nagy. Anyám ugyanis kivitte neki összevagdosva a maradékomat és a rizset is: mindet befalta.
Közben csak pár percet kinéztem a kertbe, közben jött a postás anyámhoz.
Láttam, hogy már itt is bimbóban állnak a hóvirágok azon a helyen, ahol szoktak!
Valamint megállapítottam ismét, hogy a Bartók B. u. felé van észak.:)))





Ezután összekeresgéltük a befizetendő csekkeket -- egyik máris egynapos késésben van és jön a hétvége... de remélhetőleg nem lesz gond belőle. Anyám kiszámolta erre-arra a pénzt. Megbízott még -- azaz inkább Szilvit -- némi virágmagvétellel, és adott egy ezrest, hogy olcsó cicakaját vegyünk már neki... mert nincs mindig maradék, ő sem főz mindennap.
Valamint kaptam támogatást, és megkért, hogy háromezret majd töltsek fel a mobiljára.
Ezek után még elhoztam némi Etelka által hozott ruhaneműt, amit már a múltkor kiválogattam találomra -- leginkább Szilvinek meg a gyereknek --, csak nem tudtam, illetve túl nehéz lett volna még azt is hozni. Most nem hoztam hazafelé sok mindent, bár a kajákból pakolt; s ezek után hazabattyogtam.
A BK után még gondűzőnek számított A mi kis falunk című magyar vígjátéksorozat-szerűség máról.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése