2016. április 8., péntek

Közmunka vissza

Szilvi tehát másnap úgy tett, ahogy közösen eldöntöttük: elvitte a gyereket, utána újabb buszjegydömping, és kiment megint a Dehuszhoz, ahol megmondta, hogy átgondoltuk az egészet, és nem megoldható a dolog. Ha három hónapról lett volna tényleg szó, még bele is ment volna, de így a nyári szünetben is képtelenség végig, hogy anya nélkül legyen a gyerek! Még most iskolaidőben is elég nyűg, hiszen akinek nincs elsős gyereke, soha nem fogja megtudni, mekkora odafigyelés, és a szülő részéről is mennyi tennivaló, felelősség jár ezzel. Nem beszélve arról, hogy elég gyakran beteg, és mint nagyanya, én speciel nem tudom csont nélkül egyik percről a másikra átvállalni az összes tennivalót, infót, tudást, milyen cucca, mikor, hol van, tanulni vele és lényegében az én életem szűnjön meg. Mert ez az egész nemcsak a gyerek viteléről és hazahozataláról szól. Majd 1 évről van szó, szünetekről, betegségekről, miközben az én tennivalóimat sem mulaszthatom el. Gondoljak csak vissza, mit kínlódtam, míg a TB-t úgy-ahogy (remélem) lerendeztem. Ez alatt végig cibáltam volna Bencét magammal? Meg a reumára, 8.15-re a dexára, TB-hez, kormányhivatalhoz, MÜKhöz n+1 alkalommal?
Nem tudni, mikor lesz szinkronban a dolog, mert mióta átkerültek ezek az aktív korú és egyéb ügyek más intézményekhez, felborult minden, és úgy tűnik, soha nem lesznek fedésben a dolgok, vagyis nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb. Tehát lehet, hogy Szilvi még hónapokig kapni fogja az fht.-t, de már nem szabad elkölteni, mert így, hogy nem vállalta el végül is a közmunkát, már nem jár neki és vissza fogják követelni!
Tényleg sz@r ügy.
De tető van a feje fölött és éhen sem fog halni.
Az a borzasztó, hogy a gyerek apjára sem lehet számítani egyáltalán, az is munkanélküli, és őt meg gyakorlatilag Cica tartja el egy az egyben. Ő harcolta ki neki is a 22800-at, de a gyt.-t is Cica fizeti, meg az apja rezsijét is, kajáját is... (mondjuk, ez szerintem mindig is így volt, mert az ő keresete még a láncdohányzását is szűken fedezi, nem hogyha még másba is belegondolunk...).
Cicának ezért kell nyugdíj mellett is dolgoznia, hogy a volt férjet is eltarthassa...:(
Meg ezért kellett már a volt férj két esküvőjén is kitennie magáért. Állásokat is hiába szerzett neki, ha egyszer "nem bír állni", meg "szédül". Valamint hipochonder, és nagy valószínűséggel ugyanaz is, ami miatt főleg elváltak, meg a következő asszony is lelépett... Ő éppen csak megvan úgy valahogy...
Eh, mindegy.

Ma a Lidlben voltam akciós Félixért, de csak egyfajta 12 tasakot tartalmazó dobozos volt, mindegy, azért hármat vettem..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése