Anyámnál

Jóanyám szólt, hogy ha fényképezni szeretnék a kertben, most van mit.:)
Kisebbik unokahúgom három délelőtt felásta azokat a részeket, melyek szükségesek -- ez kb. a kertfelület harmada. Ez az a kevés idő, amíg tiszta és belátható a kert, mert még nincs gaz, a meglévő növények, virágok zöldellnek, virágoznak aktualitásuktól függően, a fák nagyrésze is díszruhát öltött.
Egy hete voltam, de már útközben is hatalmas változások történtek, tényleg szemünk előtt zajlik a természet élete. A félórás sétából egy óra lett, mert lépten-nyomon meg kellett állnom.

Meleg volt, szó szerint, 25 fok. Ehhez képest a rövidujjúra tavaszi dzsekit vettem, mert múltkor is jó időben indultam (bár nem ennyire), és hazafelé fújt a szél és szakadt az eső; és nem győztem hálát adni, hogy mégis vittem egy könnyű sálat. Most is vittem, de az út elején ki kellett szedjem a nyakamból, mert tényleg nyári meleg volt.
Akármilyen lassan bandukoltam, eléggé főttem. Nem is csoda, hiszen a dél körüli indulásom megszokott, s ez télen-nyáron valahogy így szokott lenni. Akkor van a legmelegebb, bármilyen évszak van -- mondjuk, kánikulában szinte mindegy.

Na, most nem vett rajtam erőt a fáradtság ennek ellenére, lépten-nyomon leraktam a két nagy tatyót, amiben cuccokat vittem, hiszen máshogy nem tudtam volna az útközbeni szépségeket is lefotózni! Márpedig voltak!
Kezdődött rögtön a hátsó bejáraton való kilépésnél, a lépcsőházunktól pár méterre, ezzel a rózsaszín virágú fával. Emlékszem, tavaly Bencussal lett fotózva...

Életemben most láttam először pl. ezt a virágot, az Angyalföld téren!

Még a Tócósban fotóztam e nyíló tulipánokat, A derék utcán a japánbirset, szintén tulipánokat és györgyikéket, majd alul a fehér virágú fát. A japánbirssel tényleg már vagy 10 éve nem tudok betelni, annyira gyönyörű...

Átérve a két kertség közti részen, át a Hatvan utcai kertbe, rögtön a Gyepűsor elején a társasház előtti kertes utcarészben rengeteg dolgom akadt hirtelen... s az első emeletről egy, szerintem direkt miattam ablaknyitó és mosolyogva kinéző hölggyel beszélgettem közben. Szemmel láthatóan nagyon büszke volt a kertjükre, s ahogy kivettem, ezt ő csinálja ilyen szépre, esetleg néhány lakóval. Jót beszélgettünk, s még ő hívta fel néhány különlegességre -- pl. a lila holland tulipánra -- a figyelmem; valamint elmondta a kis alkalmi sziklakert, azaz -domb történetét. Kivágtak itt egy fát, mert nagyon korhadt volt már (látszik is a maradék tönkön, ami látható a ráépített kövek és futónövények között). A legtetején pedig, mintegy koronaként három szál délceg tulipán virít. Hát, fantasztikus fotótéma volt, az biztos!

Ezek után tovább úgy haladtam, hogy mindig arra az utcafélre mentem, ahol érzésem, észlelésem szerint épp fotóznivaló van. Szóval cikcakkban haladtam az utcán!
Itt egy virágszőnyeg, az egy hete fotózott, akkor még csak nyiladozó rózsaszín szirmú fák alatt...

A szokásos, minden évben fotózott, A alakú villanyoszlop melletti, bájos kis növényzetet lefotózva épp áthaladtam szembe, ahol "kis termetű" japánbirs bokor áll; mikor egy újabb néni jött elő a villanyoszlop mögötti udvarról. Na, ővele is elbeszélgettem, mutatta, hogy na, AZT nézzem meg! Mondtam, hogy épp onnan jövök, és hogy minden évben, tavasztól őszig le szoktam az oszlop tövén nyíló virágokat fotózni. Ő is nagyon örült neki.

Ezek utcán vannak. Egyébként tényleg, udvarra befelé mindig kissé ódzkodva és félve fotózom, ettől függetlenül megteszem. Mindig van kivétel, mindig lehet számítani kuriózum személyre, akik nem szeretik, ha a kertjükbe fotózom. Pedig nincs igazuk, mert ha olyan a kerítés, és olyan, látnivalókban gazdag a kert, akkor kinek csinálták, ha nem az emberi szemnek? Hogy mások is csodálják a természeti szépségeket?
Ez mindig benne van a talonban, de szerencsére nem szoktam dorgálásokat kapni.

 

 

Pedig most is fotóztam rendesen egy udvari magnóliafát is, mert szinte palota előtti utcafronti kertben áll, és valami fantasztikus. (Ilyen fát múltkor is fotóztam, az anyám utcájában, a Kisbotossal szemben, de már a Szotyorin; fel is raktam itt. Csak akkor még nem voltak ennyire kinyílva.)
Anyám udvari kamraoldali részénél végig nyílnak a fokföldi ibolyák. Na, ez aztán egyébként nagyon sok helyen díszeleg. A kertünk nagy részén is -- irtó szép egyébként, nagyon mutatós. Több és nagy területen is van, ráadásul tulipánok között, pl. a kert jobb oldalának több mint felét épp ezek miatt nem kell felásni (másik felét meg a málna miatt, elkerített, udvari rész és a szerszámos "kisház-műhely" külön orgonabokros kertrésze miatt). Szóval tényleg nem sok ásnivaló van, de ha nincs, aki megcsinálja, akkor azért az mégiscsak baj.

Múltkor már hoztam anyámnak egy jó adag virág- és zöldségmagot; most is küldte Szilvi, amit még utólag hozzáírtunk a listához. Vittem a szokott dolgokat, göngyöleg és száraz kenyér, meg elvittem a Mollyról írt verset kézzel többszörösen írva, melyet a hevenyészett ír szetteres vázlattal keretbe raktam. Nekem hiányérzetem volt, hogy szebben is meg lehetett volna csinálni, ha mondjuk, nem fogy ki a fekete alkoholos vékony filcem... de anyámnak tetszett. Már fel is kellett ám rakni a falra -- tök jó, hogy itt is csak úgy szegelheti-kalapálhatja az ember a falat! --, úgyhogy kitaláltuk, hova, és már fent is volt.
Na meg Szilvi küldött egy zacskónyi édességet -- volt abban táblacsoki, meg egy csomó húsvéti csoki; hiszen Bence annyit kapott rokonoktól, iskolai locsoláskor, hogy az életben meg nem enné.
Ezután enni volt ildomos -- savanyú káposztás töltött káposztával laktam jól.

Rengeteget fotóztam a kertben... a tulipánok, ibolyák, jácintok, nárciszok és hát a díszbe öltözött gyümölcsfák óriási fotótémát adtak. Legalább másfél órát élvezkedtem itt...

 

 

Aztán kávézni kiültünk a lócára, a konyhaablak elé. Mutatta anyám, hogy ott lakik Dezső... illetve az idén már csak a "kis Dezsőt" látja, nem tudja, hova tűnt a nagy... Ez az ablakkeret és fal közti résben aktuális. Nem láttam őket, de anyám tavaly is nagy haverságban volt Dezsővel, nem is engedte Etelkának, hogy az ablakot azon a helyen megtisztítsa... Hát én azért nem igazán dőltem hátra a padon.:)))
Ahogy így beszélgettünk, a második kamránkból előjött a jobban is megbecsülend(het)ő, félhosszú szőrű fekete makka, akit Szilvi múltkor sikeresen lefotózott. És mutatta anyám, hogy itt, a pad melletti asztalon, két lefordított műanyag rekeszbe belerakott ócska takarón szokott aludni a cica... ezt bizonyítandó, fekete szőrök igazolták ezt. Nem mindig jár ide kosztolni, tehát biztos adnak neki enni, de egyszerűen szeret itt lenni. Amit nem is csodálok, mert nyugalmasabb, mint odaát... Csak Mollytól féltem, mert Molly valahogy a macskaüldözésről nem lett lenevelve, és hát ugye, azt sosem lehet tudni, ők mikor esnek be. Mikor unokahúgom múlt héten ásott, mindhárom délelőtt itt volt Molly is.
Okos ám, mert tudja, hogy anyám ad neki enni... a gazdája oké, szereti, de nem hagyja, hogy egy gramm felesleg is legyen a kutyán. Meg például nem ad neki indulás előtt enni... úgy jön ide. Merthogy állítólag nehogy bélcsavarodást kapjon. Én elhiszem, hogy imádja a kutyát, meg abban is laikus vagyok, hogy mennyire igaz ez, hogy reggeli mozgás előtt ne kapjon enni a kutya... meg hogy folyton csak tápot ehet...
Háát, mikor Molly itt van vagy pláne, ha anyámra sózza (mint pl. hónapokig, mikor Londonban volt unokahúgom), akkor anyám ezekkel nem foglalkozik. Azt mondja, ha nem tetszik, ne hozza ide; de ő nem fogja nézni a kutya bánatos arcát, ahogy beszédesen könyörgi a normális kaját... Úgyhogy ő megfőzi neki a zacskónyi száraztésztát, elegyíti maradékkal, szafttal, levessel stb. Hihetetlen, milyen étvággyal eszik itt bármit is a kutya...
Fél 6 után indultam azért haza, hogy még emberi idő legyen hazaérve is.
Változatlanul majd megdeglettem a melegben, szinte ugyanúgy, mint idejövetkor -- némi túlzással azt szoktam mondani, hogy még a fenekemen is csurgott a víz...

Korábbra datálom ezt az írást, mint ahogy megírtam, tehát szokás szerint a napjára.
Ezen a napon ugyanis, mikor 6 körül ránéztem volna a gépre -- Szilvi ugye, 4-ig netezett és semmi gond nem volt --, nem volt net.
Sokadszor próbáltam, így is, úgy is, adapter ki-be meg minden, újraindítás stb., majd beletörődtem, hogy tegye arrébb akárki, nincs net. Természetesen a modemen is láttam, hogy nem rendesen villog. Így természetesen vonalas telefon sem volt...
Éjfélkor jött vissza a net! Szinte pontosan!
Addig viszont feltöltöttem a ma készített, nagyjából 340 fotót, és átmentem rajtuk a Photoscape-pel. Javítások, erősítések, vágások, kétféle átméretezés. Ehhez nem kell net, de azért megnyugtatóbb lett volna, ha van, mivel ma még nem is neteztem. Csak szerettem volna tudni, mi újság.
Ja, és kábel sem volt -- tv-bekapcs után a Maradj talpon-nak csak az utolsó negyedórájára jött vissza az adás! Pedig a médiabox és a tv is működött, nem igazán értettem. Minden kábelt a félsötétben nagyjából megnéztem, nem hullott-e ki valahonnan valami... már amennyire én látok, meg értek hozzá.
Aztán mikor már volt tv, akkor a BK alatt természetesen István felhívott, akit inkább utána visszahívtam.
Ráadásul szulejmános nap volt -- ezt a hármat nézem összesen a tv-ben. Mindre esett valami, mert a Szulejmán reklám nélkül le is ment volna addig, míg Dani a délutános műszak után, majd 11-kor jött a szennyesével... de így az utolsó, rohadék 3. reklám utáni részt már nem láttam. Dani ezalatt ránézett a netre, ide-oda kattintgatott, ilyen panel, amolyan; újraindította -- semmi, ő sem tudott többet mondani annál, minthogy valószínűleg szolgáltatós probléma.
Hát, nagyon, de nagyon reménykedtem benne, mert már előre míszem volt mindenféle szolgáltatós kommunikációtól!
Aztán mikor éjfélkor visszajött a net, hát kb. 2 óra volt, míg nagyjából minden oldalamra valahogy ránéztem, hol, mi újság, milyen üzenetek, esetleg válaszírások, reakciók...
Lesz dolgom másnap... illetve még eznap...