Költészet napja, pályázat és egyebek

A Költészet napja alkalmából kivételesen feltettem egy éve írt haikusoromat, mely négy szabályos, összefüggő haikuból áll, ugyanakkor nemcsak tartalmilag, de rímesen is stimmel.
Elég sok kedvenc József Attila-versből emeltem ki felismerhető szókapcsolatokat bele, ahhoz képest, hogy négy haiku az tulajdonképpen "apróság".
Elég sokan jeleztek vissza, ennek örültem is. Másnapra már 57-en lájkolták, illetve véleményezték, ehhez nem igazán szoktam hozzá, mert amúgy tényleg nem mániám FB-re verset tenni.
Rengeteg író-költő ismerősömet nem zavarja, hogy a FB nem igazán irodalmi oldal, van, aki árasztja nap mint nap rá a verseit. Aztán meg rosszul esik neki, hogy nem, vagy kevesen lájkolják. Na, többek között ezt szeretném kiiktatni. Szerintem teljesen természetes, hogy olyan oldalakon osztom meg az ilyesmit, ahol értékelik az irodalmat -- és mondjuk, nem fele részben tréfás dolgok, szép vagy aranyos fotók-posztok, saját fényképek-albumok, megemlékezések, zenék, viccek stb. mennek, a többi részben pedig politizálás dívik, amit rühellek. Bárki elkezdhet tényleg bármilyen témát, van egy réteg, amely bármihez képest és bármiből képes politikát csinálni, sértegetni, ócsárolni, veszekedni, kenni-vágni egymást.
Na szóval, ezt felraktam, mert szinte minden költőismerősöm ünnepelte valahogy. József Attila- vagy más verssel, illetve sajáttal.
Egy kedves ismerősömnek, aki azzal foglalkozik, hogy azokból a versekből, melyek megtetszenek neki, képeket csinál, meg is ajándékozott hálából eggyel -- ezzel szerette volna kifejezni, mennyire tetszett neki.

A haikusorom:

J. M.:

Haikusor József Attila emlékére

Kóbor kutyaként

vadul szaladgál a szél

a város körül.

Vacogó kis szív

hangtalan reszketve a

semmi ágán ül.

Szelíd csillagok

merengve figyelik őt,

mind köréje gyűl.

Könnyű a test, de

súlyosabb most a lélek

a sínek körül...

Az ajándékba kapott képvers:

Lényeg, hogy egyébként meg sajnos, elkezdődött a szokott, szó szerint ismert forszírozás, hogy miért nem rakok fel többször saját verset a FB-ra (holott aki ismer, tudhatja, miért nem), innentől meg még ugyanezt, szokásból, meg hogy ne legyen csend, meg úgyis mondani kell valamit, folytatták ennek a nógatását, "ló aláadását".
Mivel ért egy öröm is, gondoltam, jó, oké, legyen meg ennek a baromságnak a látszata: megosztottam a Dél-Alföldi Művészeti Kapocs Alapítvány pont mára, a Költészet napjára kihozott, Újjászületés című pályázat eredményhirdetését, s alá hozzászólásban azt a -- egyébként véletlenül pont ugyanilyen című -- versemet (tényleg véletlen, mert a vers már megvolt, amikor felfedeztem ezt a pályázatot, amire beküldtem), mely egyik nyertesként szerepel a 134 versből bekerült 50-ben -- melyekből antológia lesz, és tényleg nagy örömet szerzett ezt a poszt. Ugyanezt megkaptam mélben is.

Na, és itt van a válasz, amiért ezentúl is minimálisan fogok és csak kivételes alkalmakra sajátot felrakni: minő véletlen, ezt már látták is vagy hárman. Legalábbis nagyjából ennyi lájk érkezett rá, és ugyanennyi hozzászólás. Leginkább költőismerősöktől. Hát ezt meg lehetett volna takarékoskodni. Most komolyan: ezért KELL saját verset IDE (oda) felrakni? Hát én erre nemigen fogok rászokni, és az udvariassági körökről el lehet feledkezni. A JA-haikusor tetszett, oké -- ott be kellett volna fejezni az ismertetést. Csak Manóka olyan hülye, hogy komolyan veszi a sok felesleges udvariassági biztatást és azok szajkózását.
Már többször estem pofára, leginkább ajándékba adott könyvekkel, ajándékba írt versekkel -- hogy azért azt gondolnám, nagyobb örömet szereztem, miközben... mintha mi sem történt volna.
Erre mondják, hogy egyszer hopp, máskor kopp. És ez egy kicsit pont olyan, mint amikor a Bencus nőnapi ajándékát utasították vissza a tanárok... vagy szegény keresztanyám visszautasította és nem fogadta el a születésnapjára (amit egyes-egyedül én tartottam számon az egész családban!) nagy örömmel vett és adott ajándékokat. Ismeri ezt az érzést valaki? Mert ha ismerné, soha életében nem tenne ilyet, még akkor sem, ha szart kap!
Azért felrakom az 50 legjobba belekerült versemet, mely 2 hónap múlva antológiában lesz...
Nem olyan rossz ez, és ami fő, hogy átéltem. És átéltem már többször, hogy valakik átélték...

J. M.:
Újjászületés

Egyedül fekszem kórházi ágyon,

mélázom: ez még létezés?

Vagy túlléptem volna bizonyos határon,

s ez valahol... másutt ébredés?

Szemem még zavarja, égeti a fény,

szemhéjam szelíden rebben,

emlékszem egy kézre homlokomon, tény,

valaki törődött velem.

Némán sikoltok: élni szeretnék!

Hagyom, hogy lelkembe tépjen,

felülbírálok, máshogy látok mindent,

az életért küzdök ott mélyen.

Egyébként meg költészet napja ide vagy oda, ma is írtam jópárat annak ellenére, hogy egész nap pakoltam és takarítottam, mert hálisten, Szilvi délelőtt, mikor jött vissza Bence elviteléből és vásárlásból, meglátta, hogy rovarirtás lesz. (Reggel még nem volt kiírva! Most, ha mondjuk, reggel elmegy a paraszt dolgozni, nem jön haza 5-re... vagy ha hazajön pont akkorra, hogy végzi el ezt a többórás melót?)
Mivel be vagyunk zsúfolva, pont elég a vizes blokkokból mindent kipakolni, a konyhában is a földről amit csak fel lehet, mindent kigyűjteni, mosogató alatti szekrényből kipakolni, kimosni, új bélést rakni és várni a rovarirtást. Ja, és míg el nem felejtem, minden pakolás után jól felmosni mindent, ahol linóleum van. Lehetőség szerint úgy, hogy száradjon meg, mire jön a jóember, mivel úgy van értelme, ha utána két hétig nem mosunk fel... Meg természetesen úgy lenne értelme, ha MINDENKI beengedné és elvégeztetné az egyébként közös költségben benne lévő rovarirtást.
Miután megtörtént, a visszapakolás mindenhova már valamivel könnyebben ment, de mivel melegszik az idő, így dögmelegem volt egész nap, nyitott ablakok ellenére...
Macskák meg meg voltak őrülve az egész napos nyüzsgés és pakolászás miatt...

Ennyit a költészet napjáról, melyen nosztalgiával emlékeztem meg a hasonló napokról, amikor programokra is eljutottam. (Ugyanis tök véletlenül ráadásul Debrecen város napja is van!)
Olvastam most is könyvelhagyási szervezést, többnapos maratoni versolvasást, vagy pl. a Verslista vagy 20, hétvégén Pesten talizó tagja kapott fejenként 25 antológiát elhagyásra. Nagy élvezettel számoltak be róla, sőt, fotókat, írásokat is hoztak az akcióról.:)) (Ha valaki megnézné, s nem indulna, két dolgot javasolnék: egérrel a Youtube szóra állni és akkor automatikusan ott nézhető meg, vagy pedig itt a bal alsó nyilat kicsit előre csúsztatni.)



Vagy hogy sokan, főleg, akik nyomtatni tudnak, direkt ez alkalomra kinyomtatnak n+1 verset -- lehet klasszikus, lehet kortárs, mindegy --, és kirakják, ahol csak tudják. Ez is olyan kedves és megható gesztus, terjeszteni a költészetet.
Volt néhány kortárs költőtársam is, akik olyan boldogan számoltak be róla, hogy másik városban valakik az ő verseit is pakolgatták ki bárhova... Ez azért, el tudom képzelni, milyen öröm lehet!
Ha velem ilyesmi egy ezreléknyi eséllyel történhetett volna, hát egy évig élnék az élményből. De ilyesmitől nekem nem kell tartanom.:)))