Anyámnál szomorún

Anyámnál voltam, meglehetősen hideg volt, de lényeg, hogy megúsztam eső nélkül. Mert ahogy az ég kinézett, afelől bármikor rázendíthetett volna. De tény, hogy hol elborult, hol vakított az áprilisi fény, igazándiból az eget lehetett volna tartósan fotózni, de inkább igyekeztem a két nem könnyű hordozó miatt nem megállni.
Nem volt amúgy sem valami jó napom, mert előző nap telefonált anyám, és amiket mesélt, nem voltam tőle feldobva. Öcsém megegyezett az új szomszédokkal és csont nélkül meg is kapta a "valamit valamiért" összeget, tehát elkezdte egyelőre kihordani és elhelyezni a cuccokat a régen műhelyként szolgáló kisházból, majd pedig el fogja bontani. Mivel a több pénzt kapta (gondolom, ő is így akarta), így a szomszéd felajánlott segítségét a kevesebb pénz okán nyilván nem lett volna jogos elfogadni, tehát egyedül csinálja.
De nála természetes, hogy ha valami nem megy azonnal és zökkenőmentesen, azonnal fenn van a plafonon és szerintem olyankor isten ne adja, hogy a közelében tartózkodjon valaki. Az sem szokta érdekelni, ha a fél utca hallja a -- finoman szólva -- "nemtetszését"... ez azért olyan ciki. De az ő dolga. Az már viszont nem az övé, ha anyámon vezet le dolgokat... na mindegy, ezt nem részletezem, de nem igazán tudtam jókedvre derülni azóta, amióta anyámmal beszéltem. Egyrészt egy csomó dühöngő, leginkább egyoldalú vitában nem volt igaza; másrészt, ha netán igaza lett volna is, anyám 85 éves lesz mindjárt. Ahhoz képest nagyon is észnél van és normális. Nem mondom, hogy nem felejtett sokat, leginkább az utolsó évtizedekből, de semmi lényegeset. Ehhez képest a tényleg zseniális nagynéném, a nővére, a mindig család ESZEként emlegetett keresztanyám, aki 82 évesen hunyt el, már halála előtt 10 évvel sem rendelkezett olyan emlékezőkével, mint anyám most.
Az embernek az öregségért és egészségi állapotáért nem jár büntetés! Főleg nem a saját gyerekétől, csessze már meg. Szóval nagyon letörtek ezzel kapcsolatos dolgok... És sajnos, előre látom fényes jövőmet is.
Ő az a típusú ember, akivel nem lehet vitatkozni, mert azonnal ordít, meg sem hallja a másikat és mondja és mondja, így a másik fél ész nélkül és azonnal kussol inkább, minthogy folytassa, mert teljesen felesleges bármiféle vita, hiába van az embernek igaza.
Egészségi bajaim is voltak - meghúzódott valami a hátamban és a szokásosnál is jobban fájt. Ráadásul olyan helyen, ahol alig bírtam bekenni.
Aztán olyat ettem, amit nem igazán kívántam, de csak megettem: nem pocsékolunk -- kicsit émelyegtem is.
Na meg hát gondolom, erre az ideg is rásegített.
Most kb. 1 hétig fog ott melózni öcsém, mindenesetre úgy beszéltük anyámmal, hogy kivárjuk, míg elmegy, nehogy rajtam is csattanjon valami -- így 4 körül szólt anyám, hogy ha tudok, mindenképp mégiscsak menjek már. Ott vannak a csekkjei, meg vásároltatnivalója is lenne, listát írt meg minden.
Nekem is adódott száraz és nem száraz, de lejárt kenyér, amit ilyenkor anyám megszárít. Jelenleg összegyűjti, és mikor egy nagyobb zsáknyi összejön, átszól a kisboltosnak, aki elviszi.
Meg hát vittem két tálkás Reno nevű -- tán pennys? -- macskakaját a szomszéd cicának, mert anyám már kétségbe volt esve, hogy mifenét adjon neki, ha átjön nyávogni. Pont ezért vittem el egy jó margarinos doboznyi sűrű, kocsonyás szaftot egy nagyon kis tarhonyával, meg a múltkori telefonos csekkjét, amit múlt héten befizettem, hogy ne jöjjön már rá még büntetés is...
Mivel később mentem, kevesebb időm is volt, borult is volt, újdonságok még nem nyíltak a kertben, úgyhogy most nem nagyon fotóztam. Anyám azért frissen sütött tepsis krumplit és fasírtot, de most mondtam, hogy csak szemezgetek belőlük, mert valamit már muszáj volt ennem, nem nagyon vagyok éhes, meg amúgy is olyan sz@r a gyomrom...

Így nagyon hamar eltelt az idő, mire személyesen is megbeszéltük a történteket és a lényeget; meg hogy hogyan legyen a vasárnap, mert még emiatt is kétségeim voltak, hogy a másik oldalról ez hogyan fog beleszólni ebbe, na most még ezt nem tudjuk, de anyám azt mondta, hogy ő szándékosan nem szokott meghívásokat tenni; amelyik gyereke és annak családja úgy gondolja, hogy felköszönti, nyilván jöhet, aki meg nem, az nem. Eddig is így volt...
Karácsonykor ugyan meghívta a másik két unokáját is, de milyen érdekes: én és az én kölkeim elárasztottuk a hónapok alatt gyűjtögetett és beszerzett, tényleg nem nagy, de szükséges dolgokkal, szépen becsomagolt ajándékokkal; míg a másik két, egyébként dolgozó unoka mintegy egy kisdoboz kókuszgolyóval érkezett a karácsonyi ebédre... Slussz, elvégre itthon vagyunk, nagyanyánk 84,5 évesen hadd robotoljon "ingyen".

Magyarul ne feszélyezzük magunkat, ha úgy gondoljuk -- csupán azért, mert mondjuk, a kisház lebontása folyhat akár... ezt sem tudhatjuk.
Ez az én életemben természetes, hogy ki mennyire jószívű, adakozó és segítőkész, nem függ az anyagi helyzettől. Meg az is természetes, hogy a testvéreknek nem kötelező hasonlítani belső tulajdonságilag egymásra egy szikrát sem... Meg hogy mindig az AD, akinek magának is kevés van. Akinek VAN, az panaszkodik legtöbbet, és na, az tutira nem AD. Mivelhogy nem ismeri, mi az, amikor TÉNYLEG NINCS...

Itt csak az a probléma, hogy anyám egyedülálló, idős. Ki van szolgáltatva!
Nálunk is elég kiszolgáltatottak vagyunk anyagiak és férfierő híján, sőt nálam már ez az idős kórság, ahogy robban lefelé az ember egészségügyileg is -- egyszóval kiszolgáltatottak vagyunk, nem győzöm hangsúlyozni. És csupán ezért szerencsétlen anyámnak is el kell viselnie és fogadnia mindent úgy, ahogy kapja, a kisegítés fejében (nagyobb háztartási dolgokat öcsém vásárol be, ott van autó, erő meg önbizalom...), de pl. ki nem vinné a temetőbe évek óta (én járok ugyan buszokkal, de néha ő is szeretne kimenni! -- Nem mer neki szólni...).
Anyámon ez a csalódottság és önérzetében sértettség úgy jön ki, hogy miután már 3 éve, hogy nem tette ki a lábát a házból és bottal jár odahaza is, aszongya nekem, és olyan hangon, mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy ó, kimegy majd ő a buszhoz és kimegy két megállót a Pósa úti postára-gyógyszertárba, meg majd elmegy ő a Gyepűsor eleji (félúton van kettőnk között!) hentesig, és ő nem fog tőle húsbeszerzést kérni...:( Őrület. Mikor mondom neki, hogy amíg én el bírok menni akárhogy is, addig majd beszerzem én, amit tudok. Oké, nem vezetek és nincs autóm, tehát nem tudok mindent olyan olcsón összehozni, mint öcsém, nem tudok gázt szerezni, nem tudom a temetőbe vagy esetlegesen orvoshoz el- és kivinni. De eddig is mi csináltuk az apróságokat, mint posta, gyógyszer, ruházati dolog, kisebb háztartási kellékek! Nehogy már elinduljon az önérzete miatt. Mondjuk, a palackosgáz-beszerzést nem tudjuk neki megoldani, s az a baj, hogy miattam nincs pluszpénze arra, hogy bárki mással, idegennel is akár, megoldathassa az ilyeneket! Még a kertásásért is fizet az unokahúgomnak... aki keres. Akinek évekig jól tartotta és időnként most is a kutyáját, aki bármikor mehet hozzá plusz egy-két fővel, barátnőkkel-barátokkal, aki úgy nyitja a hűtőt odaérkezve, hogy azonnal kínálja a vele hozottat is.
Na, ezt mondta Szilvi is, hogy ő életében sem ásott és közel sem olyan sportos, mint unokahúgom, de inkább nem ásna, minthogy pénzt fogadjon el érte -- mondja az, akinek NINCS.
Ezek miatt van anyám rászorulva sok, már erejét meghaladó dologra. Mindamellett, hogy tesvírem évtizedek óta depónak használja az egész területet, és még mi minden szívességgel tartozna egyébként anyámnak azért, amit ő biztosít neki meg a gyerekének-kutyájának...
Mindenesetre azt azért megmondtam anyámnak, hogy nyilvánvaló joga van szólni, hogy rá NE ordítson. Kérje ki magának nyugodtan! Ha az én gyerekeim így tennének velem, én kikérném...
Nem tett azért semmit, hogy bárkinek, főleg családtagnak hangulata legyen vele büntetlenül és pláne abszolút igazságtalanul ordítozni. Úgyhogy legyen szíves, aki sértegetni akarja és kitölteni rajta a saját hülyesége miatti dühét és levezetni a vérnyomását, akkor gondoljon már arra, hogy nem őriztek együtt libát még akkor sem, ha az anyja felnevelte... és hogy az nem kedvtelésből és nem ingyen kíván semmit, sőt, végtelenül utálja ezt a kiszolgáltatott állapotot, csak hát az öregséggel és özvegységgel kikerülhetetlen!

Hoztam amúgy két napja főzött fehérbabfőzeléket, fasírtot némi tepsis krumplival, valamint prézlis-tejfölös v. lekváros metéltet...
Hazafelé borzalmas fekete volt az ég, elég gyanakodva pislogtam mindig nyugat felé... de nem jött fel, hál' istennek. Otthon fel is hívott anyám, hogy nem kapott-e el valami eső, mert ő otthonról még nem is látta, hogy milyen vészjósló felleg van nyugat felől.