Rekviem egy fülbevalóért

Ma, a boltban a hentespult előtt állva tűnt fel, hogy nincs meg a bal fülbevalóm.
Egy kiscsaj beszélgetett az anyjával fülbevalóról, és én ösztönösen a fülemhez kaptam. Pont ahhoz, amelyikből eltűnt... Vajon mióta nincs meg?
Mi tagadás, nem esik jól... Ragaszkodó típus vagyok, nálam nem törvényszerű, hogy elhagyogatok dolgokat, sőt. Dupla számjegyű éveket bírtak ki még az ernyőim is, pedig az esernyő az a dolog, amelyet a lehető legtöbbször elhagyogatnak emberek; fogyóeszközként kezelve könnyedén akár évente többnek is tulajdonosai.
Próbáltam erős koncentrálással kitalálni, mikor láttam utoljára, de egyáltalán nem bírtam rájönni, semmiféle nyomot nem találtam. Nem túl sokszor készül rólam kép, de utoljára a Bencus szülinapján nyilván készült, így azokat nézegetve rájöttem, hogy te jóisten, már akkor sem volt meg... Újév környékén viszont még megvolt, ezt meg István fotóiból állapítottam meg. Ergo valamikor a kettő között szabadulhattam meg tőle?! Eszméletlen...
Olyan, mintha valami hozzám tartozótól, akár testrésztől fosztódtam volna meg. Sokszor vágtak már le 20-30 cm-es copfokat tőlem, na, valami hasonló érzés... csak még valami más is.
Áldozok akkor egy pár szót rá.
25 éves koromig nem volt kifúrva a fülem. Nem voltunk egy ékszerező család, soha nem kaptam hasonlót semmilyen ballagásra vagy szalagavatóra... A mi családunk ilyen téren sem dúskált, ékszerként a családban anyámék vékony kis karikagyűrűjét láttam, a világon semmi mást. Gyűrűm sem volt soha, 17 éves koromban kaptam az első kis aranygyűrűt -- nem szülőktől. Nyakláncom, karkötőm se, ez magától értetődik.
De fülbevalót mindig szerettem volna.
25 éves voltam, mikor keresztanyám nekem ajándékozta az ő nagymamája (tehát az én dédanyám) egy patinás kis fülbevalóját, melyet megtisztítottam és sokáig csak alkoholban ázott. Aztán 1981-ben a 3 hónapos Szilvinek kifúrta a fülét a gyerekorvos, akitől megkérdeztem, nem fúrná-e ki az enyémet is, merhogy van itten egy fülbevaló, és hát izé. Legalább érezni fogom, mitől ordít ennyire ez a gyermek...
Hát meg is éreztem. Házilag semmiféle érzéstelenítést nem kaptam hozzá, és baromira szégyelltem volna hangot adni, ezért csak levegőt nem kaptam és cserébe folytak a könnyeim. De megvoltak a likak! És a fülbevalók már bele is kerültek, tehát utána már csak a büszkeség számított amiatt, hogy úristen, végre nekem is van fülbevalóm!
Aztán persze sajnos, kiesett az egyikből a kő, mely már maga is körbe volt kopva, és nem vállalták a megjavítását. Na, ezentúl próbálkoztam sok mindennel, ha már lyuk van, be ne forrjon! Baromi hamar kiderült, hogy semmiféle bizsut nem tűr a fülem. Begyullad. Az ezüstök akkor még lájtos árban voltak, tehát volt nekem kis karika, nagyobb karika, közepes karika -- egy darabig mindig tolerálta a fülem, majd egyszer csak azoktól is begyulladt... Sok kínlódás volt vele, fájt, kenegettem... aztán kénytelen voltam belehúzni egy kis cérnát. Szevasz, én nem t'ok most csak azért venni egy arany fülbevalót, mert ilyen macerás a fülem.
Negyedszázados volt ez a kis karika fülbevaló, amit most vesztettem el. Egy karácsonyra kaptam 1989-ben, az akkori páromtól; tökéletesen ideális volt és soha nem volt vele semmi gond, sem a fülemmel. Nem nyílogatott ki, nem szúrt alvásnál, mint a csavaros fülbevalók (ezüsttel anno kipróbáltam azt is), nem akadt bele fésű; szóval soha ki nem vettem, csak műtétnél volt muszáj. Abszolút megoldottnak éreztem életem végéig a fülbevalóhordás égbekiáltó problémáját.:) Ezt a fajtát nekem találták ki, s mivel hiába kapható millió divatos bizsu, gyönyörű ezüst -- én mást úgysem tudok hordani.
És bár voltam/vagyok az utóbbi években olyan helyzetben, hogy nem volt egy vasam sem sok-sok hétszámra, ehhez mégis ragaszkodtam. Ha eszembe is jutott, hogy mit adhatnék el, hogy tudjak számlát befizetni-enni-némi ajándékot venni valami fontos ünnepre stb., stb., ez a fülbevaló soha nem volt veszélyeztetve.
Aztán hát mégis elhagyott... hogy hogyan tudott kiszabadulni észrevétlenül a fülemből, hogy mégis, hol lehet, mikor gyakorlatilag alig járok el itthonról, hol tűnhetett el -- fogalmam sincs. Nyilván átnéztem itthon minden szóba jöhető helyet, de miért is találnék meg egy ilyen pici dolgot? Utcán meg szerintem csak észrevettem volna tán! Gyűrűt is rántottam már le kesztyűvel a kezemről, és a pengésre kapcsoltam... igaz, hogy egy fülbevaló azért csak más. Könnyebb és nem peng úgy, mint egy erővel lerántott gyűrű.
A párja a fülemben van. Így is marad. Amíg ő is meg nem lép.:)