Anyám kertje sárgállik a tömérdek nárcisztól. Hogy virágai ne menjenek kárba, általában ki szokta vinni a temetőbe. Igen ám, de most már ez nem ennyi, már nem bír kitömegközlekedni, nem beszélve a temetőbeli hosszas járkálásról; így hát megbeszéltük, hogy sebaj, kimegyek én. Amúgy is szándékomban állt már a hosszasan tartó, nagyon szeles idő után menni. Olyan hirtelen jött ez a meleg, hogy még nem asszociáltam a temetőre.
Péntek estére anyám leszedte a nárcisz nagyját, csokrokba kötötte, és öcsém szerencsére autón elhozta nekem. Húsz csokor lett, és a csokrok elejéhez még némi jácintot is tudott tenni. Éjszakára vödrökbe és vízbe tettem, majd reggel kosárba és egy széles táskába pakoltam újra őket. Összeszedtem még metszőollót, kisseprűt, "kapircsot" (nem tudom, mi a hivatalos neve, felmenőim mindig így emlegették ezt a szerszámot), és indultam ki a buszhoz a cuccokkal, ki a temetőbe.
Hét sírt látogattam végig a ragyogó, kora nyárhoz illő időjárásban, olyannyira, hogy egy szál nyitott kardigánban majd megpusztultam a melegtől...:))
Persze tudvalevőleg minden sírnál van több-kevesebb mászkálás, ha az ember egyedül van; hiszen el kell hordani a lejárt szavatosságú száraz virágokat, le kell takarítani a sírt. Ha nyitott, meg kell locsolni az ott lévő évelőket, ha zárt, leseperni a ráhullott özön tűlevelet/tölgylevelet, melyikről mit. Valamint a vázákat kimosni, tiszta vízzel visszavinni és "megrakni" virágokkal. Ha szerencsénk van, nem kell száz métereket gyalogolni szemetesig vagy kútig síronként többször.
Azért jó volt, még ha összességében azért e 4 órás programban kissé el is lehet fáradni. Szeretek temetőzni, általában tényleg olyan békés, nyugodt, zavartalan és hangulatos az egész.
Természetesen fotóztam is, a szokásos sírfotókon túl szerintem a serkenő természet nemigen hagyhat senkit érzéketlenül.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése