És ami nem a gépről szólt

Azért a szürke, borús, csepergős péntek-szombaton volt egy-két, géptől független momentum is.
Így pl. az öröm, hogy csaknem 3 hónap után találkozhattunk Istvánnal, még ha az most elsősorban muszájból történt is leginkább.
Megszokott és kedvelt szokásunk bő 6 éve, hogy mikor ő jön ide, mivel egyikünk sem szokott reggelizni,  első utunk az állomástól egy séta a Mekiig. Általában az ottani reggeli-időszak vége előtt szoktunk odaérni, és olyan megnyugtató tradíció, hogy ilyenkor hagymás-sajtos rántottát eszünk pirítóssal, mellé kóla és kávé.
Ezalatt átbeszéljük az aktualitásokat, örvendezünk egy kicsit, és -- máskor, tehát idáig mindig -- ilyenkor a tervezett és előre kitalált programokra megyünk, majd késő délután szoktunk hazaérni.
Most ettől kissé eltértünk. Ugyanis indultunk volna a Széchenyire a buszmegállóhoz, mikor észleltem az adventi vásárt, így egy félórával elodáztunk a buszhoz menést, legalább ennyi program hadd legyen még, hogy kicsit szájtátunk. A gép miatt tényleg sietnünk kellett, de az egyébként csepergős, hideg idő miatt amúgy is kizárólag fedett helyi programokat tudtunk volna látogatni.
A vásár szokásosan tetszett, szép volt, és időben még annyira a kezdetén járt (még két nap múlva következett az első adventi gyertya gyújtása), meg hát péntek délelőtt lévén elég kevesen lézengtünk a Fő téren -- tehát hozzáférhetőek voltak a pavilonok.
Egész büszke voltam magamra, hogy István háromszori ajándékvásárlási javaslatát is keményen vissza tudtam utasítani. Nagy anyagi teher van most rajta. Nem elég, hogy fél éve rendszeresen támogat, azonkívül is elhalmoz ajándékokkal, ha találkozunk, és most még a gépemet is javítja, már csak a vonatköltség is, ugye... és akkor még fogalmam sem volt, hogy a hátizsákja majd' egy komplett új gépet rejt. Úgy volt a megbeszélés tárgya, hogy újra kell húzni és minden programot újrarakni.
Azt mondtam, mindent megnézünk, de nem vehet nekem semmit, mert nekem is ciki, hogy nem tudom viszonozni. Ennek ellenére már bőven a vásár felén túl az egyik üzlet igencsak elvarázsolt bennünket. Telis-tele volt varázslatos, csodás dolgokkal: speciális műgyantából készült tündérek, sárkányok, manók, koboldok, boszorkányok, macskák, törpék -- a legváltozatosabb formákban és társításokban... fali és polcra való díszek, horoszkópok, medálok, hűtőmágnesek, szélcsengők, képek, apró és nagy szobrok tömkelege... s az egészet belengte egy különleges hangulat természetesen Loreena McKennitt zenéjével, valamint a jellegzetes földszínek voltak jellemzőek az egész boltra, melyek kompletten és konkrétan a Gyűrűk urát idézték.
Hát szóval, itt jól elnézelődtünk. És habozni tűnhettem, mikor István felajánlotta, hogy válasszak valamit az egyébként nem túl olcsó szépségek közül. Ráadásul az eladók is igen kedvesen és meglehetős nagy rutinnal vetettek be minden vevőcsalogató fogást...
Így hát a végén valahogy meg lett véve nekem egy pompás sárkányon lovagló büszke és szép tündér. Mentségemül újra jelzem, hogy nem tudtam az amúgy is nagy, karácsonyra szánt ajándékomról, a gépről; még meg is kérdeztem azért, hogy de biztos-e, hogy... amire ugyan nem volt határozott nem a válasz, de azt gondoltam, hogy a "szokásos apróságok" esetleg másolt dvd-ket és csokimikulást rejtenek.

Minekutána kellőképpen és folyamatosan örültem, látszott, hogy az eladók is örülnek, s közben szívesen megengedték, hogy készítsek pár fotót a boltban. Annyira szerettem volna többet csinálni, de a gépem akksija is épp akkor döntött a merülés mellett... Volt ugyan velem pótakksi, de az eső is cseperegni kezdett, nem akartam feltartani az eladókat... Úgyhogy ezek sajnos, csak egy sarok tartalmai, lett volna mit bőven még fotózni.

Ez pl. egy hatalmas tündéres sárkányszobor volt, ráírva, hogy Eladva...

Ezután felszálltunk egy buszra, majd bevetettük magunkat a Tescóba, ahol elsősorban hazaviendő készkaják környékén néztünk szét, meg István még nem látta az újjáalakított Tecsót, de a végén úgyis a kínai kajáknál kötöttünk ki, én már több alkalommal is bevásároltam előzőleg az otthonra kellő egyéb kajákat és Szilvinek is adtam délelőttre egy listát; szóval mást nem akartunk venni.
Úgyhogy vettünk 4 különböző kisadag kínait. Gyakorlatilag én választottam -- István nyugodtan rám bízta a dolgot, mivel sokan voltak és nem akart hátizsákkal tolongani a kajáldában --, de fizikailag ő adta rá a pénzt. Jelzem, ez a kisadag hegyet játszik egy lapostányéron, és én kb. 3-szorra tudok egy ilyet megenni, de István simán. Úgyhogy 3 az övé volt, 1 az enyém (amiből kétszer laktam jól, és a harmadik harmadával később Szilvi lakott jól... ez nálunk komolyan így van, ennyit eszünk...).

Újabb busz, majd hamar hazakerültünk. A két macskám úgy fogadta Istvánt, mintha reggel ment volna el. Holott bizony, jó másfél éve járt nálunk... sok ismert okból kifolyólag; s ha találkoztunk, inkább én mentem. A cicák imádják őt. (Szerencsére ezt én is elmondhatom: ha én hozzá megyek, az ő macskái sem tartózkodnak egy cseppet sem.)
Bencus még oviban volt, Szilvi pedig most ismerkedett össze Istvánnal. Eddig, ha jött, Dani lakott itt...
Elpakolásztunk, beszélgettünk, Szilvi és Haramia párosa ismét meg lett örökítve jónéhányszor:

Ezután átvedlés és ajándékozás következett. No, itt döbbentem meg, mikor István átadta a tegnap már felrakott alaplapot-memóriát-központi egységet, mert tudtam, hogy ő sok gépet állított már össze nagyon ügyesen és gazdaságosan (tehát a lehető legjobbat veszi a lehető legolcsóbban, ezeket a cuccokat is 3 helyről vette és úgy állította előre össze, s mint kiderült, már hónapok óta foglalkozik a témával...)
De az ajándékcsomagban még volt 2 másolt dvd (az egyik egy újabb 50 rész egy sorozatból, aminek már az előző 54 részét megkaptam), egy doboz Q10, egy cicás hűtőmágnes, egy csokimikulás és egy facica... na meg a mai sárkányos tündér! És még én vagyok néha levert vagy depis?

 

Később kajáltunk -- én egyharmad, István egy teljes kínait --, majd Szilvi elment a gyerekért az oviba.
Aztán István megismerte Bencust is, ő is kapott tőle egy csokimiklóst és egy kis fa kacsapuzzlét. Bejöttek egy rövid időre, ahol István félóráig fotózott hármónkat, de Bencus eléggé hajcihős-handabandázós sajtkukac mivoltát hozta, úgyhogy a képek többsége mozgókép lett. Hony rémülten leste a párnák közül Bencus aktív hangoskodását.

Este István bevágta a maga második teljes adag kínaiját simán, én már csak 5 szelet parizert ettem magában...
Ebben a bejegyzésben szándékosan nem a gépezésről írok, hisz amúgy meg 90%-ban azzal telt az idő. Így innentől hajnalig folytak a már előző bejegyzésben leírtak.
Én persze még egyáltalán nem gondoltam a magam részéről karácsonyi ajándékozásra, bár fogalmam sincs, miből tudnék. Így is, amivel most meg tudtam lepni Istvánt, az is csupán csak némi adás-vételnek és egy kevés adottságnak köszönhető. Én is megleptem táblacsokikkal, csokimiklóssal, egy kis fekete plüssmacival, kávéval, falinaptárral, és A4-es üvegkeretben egy rajzzal (részemről ez volt a főajándék):

Nagyon keveset, 1-2 órát alhattam kb. 20 részletben, részben a macskák miatt is, mert Haramia amúgy is elég zakkant éjszaka, nemhogy így, hogy többen vagyunk. Másrészt, ugye, idegesített, hogy a tápegység is rossz, és izgultam, vajon sikerül-e holnap délelőtt lerendezni, valamint meg tud-e István az estére tervezett utazásáig mindent csinálni... na nyilván efelől még alhattam volna többet, mert nem változott volna semmi azáltal sem, de hát ha foglalkoztat valami, nagyon nehezen és felületesen alszom, bármilyen döglött is vagyok.
Reggel felkeltem 6-kor, elvégeztem a reggeli teendőket, megcsináltam István 6 tojásból, hagymából, sonkából, Erős Pistával és sajttal készült reggelijét, melyet gond nélkül megevett, hogy még a második szelet kenyér végével ki is törölte a tányért... Én ilyenkor nem tudok még enni.
Elrendezkedtünk, elkészültünk, és nyitás után nem sokkal elindultunk tápért, de erről is beszámoltam már, szóval lényegében sikerült minden, sétáltunk is egy kicsit, és folytatódott a tápcsere, majd az apróságok, mutatgatás, tanítgatás.
Persze közben főztem rántott csirkemellet és krumplipürét, s most mind a ketten ezt ettünk, nekem ilyenkor szok' lenni az első kajám. A többi kaját -- egy adag kínai, sült csirkecombok, némi sült kolbász, egy doboznyi krumplipüré, egy kis rizs sült csirkemellkockákkal, chiliszósszal -- felkészítettem az útra.
Már vígan besötétedett, mikor Istvánt kísértem a buszhoz, majd ki az állomásra. Megállapítottuk, hogy rohadt hideg van... Az állomáson elbóklásztunk egy darabig, majd kiálltunk a peronra, időnként újra és újra konstatálva, milyen rettentő hideg van... És kivételesen nem késett az IC, sőt, 2 perccel hamarabb befutott, így kivárva az indulási időt, most tovább tudtunk egymásnak integetni, már amennyit ő bentről kifelé tudott belőlem látni, vagy csak nagyjából becélzott a vonat túlsó oldalából a megfelelő ablak felé.:)
A búcsúzás mindig nehéz, de tele van az ember emlékekkel, melyekkel minden alkalommal gazdagabb lesz. És végül is minden jól ment, jó a gépem, soha az életben nem volt ilyen gyors és azonnal bármire hajlandó masina a kezem alatt!
Újra és újra csak köszönni tudok mindent...