Egy örömteli találkozó

Kedves régi macskás ismerősömmel beszéltünk meg találkozót, akivel annak idején macskástopikon ismerkedtünk meg virtuálisan, és annak idején Ephemer néven fórumozott.
Már felvettük a kapcsolatot előzőleg mélben, több levelet is váltottunk. Konkrét lényege a találkozónak az volt, hogy szeretne tőlem könyvet, de helyhez kötött szegény, nem túl rég lezajlott infarktusa után most megint nemrég jött ki a kórházból igen súlyos és komplikált érrendszeri betegsége miatt. Így nyilván a postai megoldás sem volt megfelelő, és hát az időmből igazán kitelik, így felajánlottam, hogy elviszem neki a Szívhangot szívesen. Amúgy is rég találkoztunk...
A debreceni macskástalikon két alkalommal is láttuk egymást, 5 és 6 évvel ezelőtt.
Jól emlékeztem, hogy egyik alkalommal ő is vendégfogadóként (a debreceni topiktagok hívták meg lényegében a zömükben főváros környéki egyéb topiktagokat) volt köztünk, másik alkalommal pedig rengeteg doboz jégkrémet hozott... és már akkor is nehezen közlekedett, tehát elhozta az unokája, és vele volt egy kiskutyus is, kinek ott nagyon örültünk.

Végül is egyszerűen eljutottam hozzá, csak annak a lakótelepnek a közlekedését most egyébként is jó ideje gátolja a megrekedt villamospálya-építés... végigbontott és árkolt út, lezáró és átkelést tiltó szalagokkal végig körbevéve. Aki nem ismerős arra, nincs elég rutinja az áthelyezett buszmegállók és a "hivatalos" átkelőhelyek észrevételében, annak igen nehéz zökkenőmentesen átkelni, ezt már tapasztaltam az idén kétszer is, amikor mammogni, majd tüdőszűrőzni mentem.

Örömmel köszöntöttük egymást és bár nem akartam sokáig zavarkodni, a nagyjából félórásra tervezett látogatásból kétórás lett. Nem mintha ez alatt meg tudtunk volna mindent beszélni, mert azt, szerintem rengeteget tudnánk még! De sok fontos dolgot megtudtam, és ő is tulajdonképpen minden lényegeset tud minden olyan régi ismerősről, amelyet, ha valakinek elég igénye, türelme és ideje van és szereti a netezést, konkrétan meg is lehet tudni. Sok újdonságot én nem is igazán mondhattam magamról... Ismeri a helyzetemet, az elmúlt évek gondjait-bajait, családomat, blogjaimat, verseimet, írásaimat... a topikjaimat, gportalos oldalamat -- egyedül a fb-on nincs rajta. Nekem viszont ő tudott újat mondani, hiszen egyik sokak által igen kedvelt irodalmi blogger rejtőzik az ő személye mögött, akinél megtisztelő és már természetes is egyben, hogy szépséges blogjaiban az én verseimet is kitünteti figyelmével...
Fiával és az ő családjával egy nagy lakásban, mégis szépen elszeparáltan élnek; nagyon tetszett a környezet, az elrendezés, a saját készítésű gobeline-képek a falon (pl. Mucha-kép), és olyan képek, melyekhez hasonlóak vagy szinte ugyanolyanok nekem is voltak. (Ugyanaz a festő, ugyanaz az évjárat, olaj, ugyanaz a táj, csak talán kicsit más szemszögből -- csak én már Daninak adtam, hogy helye legyen a nagynéném képének nálam, mely Daninak nem annyira jött be, én viszont szeretném őrizni az ő emlékét. Vagy a fekete filcen szalmából készült kép... nekem is van ilyen technikával készült képem, csak ez Szilvinél van, és anno még gyerekkoromban kaptam nagynénémtől.)

Na és hát az állatoktól el voltam ragadtatva!
Rögtön érkezésemkor a -- talán kétéves -- kis Lilivel még a kezem sem kellett szagoltatni, azonnal pártfogásába vett! És azt lehet mondani, hogy összességében az ott töltött idő nagyrészében részesültem a kutyázás örömeiben. Masszív, fekete rövid szőrű, tömör kis testét imádtam gyomrozni, masszírozni, vakargatni. Legnagyobb bizalma jele volt, hogy többször is hanyatt vetette magát, pocakolásra kínálva fel a megfelelő felületet.:))

Viszont érezhető volt, hogy Lilinek, bár isteni kapcsolata van a vele élő két cicával, azért ha velük foglalkoztam, féltékeny lett. Ez olyan kutyás.:)
Mert azért simiztem őket is! Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy megengedték. Igaz, nem önként való ölembe ugrással, de mikor szépen feléjük nyúltam, enyhe kis tartózkodással mindkettőt tudtam többször is simizni, végtelen örömömre.

Mirci 8 éves sziámi, gyönyörű világoskék szemeit sajnos, a fényképező nem volt képes visszaadni. Szándékosan mindig igyekszem nem belevakuzni az állatszemekbe, így több-kevesebb sikerrel próbáltam kivárni, míg nem épp rám néz, viszont azért látszhat a szeme színe. A világoskék nem látszik, viszont szép fókabarna bundája, elegáns, háromszögletű arca, finom kis testalkata igen. Ő maximum Haramia-súllyal rendelkezik...

Marcinál, a hároméves, erős testalkatú, gyönyörűséges karthauzinál a szemszín-fotózás sikerült is: csodálatos ékkövek azok a borostyánszín szemek a fantasztikus kék bundában!
Nagyon tetszett Mirci a leopárdmintás takarón, Marci az étkezőben, a virágdísszel ellátott asztalon, meg az a pillanat is sokat ért, amikor Marci és Lili együtt aludtak egy rövidet. Előtte-utána Lili, merthogy rend a lelke mindennek, meg is mosdatta Marcit.

Én folyamatosan lelkesen fotóztam az állatbrigádot, miközben Margóval beszélgettünk. Ennek érdekében előre megfontolt szándékkal elvittem mindkét gépemet az összes pótakksival... kellett is.
Nem hagyhattam ki és tettem egy próbálkozást is: felvettem Marcit, a kék makkát az ölembe. És... taraaaam! -- kis ideig ott is maradt! Lehetett simizni, nyakat-fültövet-állat vakargatni, minden! Nagyon jó érzés volt.:)
Belegondoltam, hogy az enyémek bizony tartózkodóbbak olyanokkal, akiket először látnak -- bár néha előfordul, hogy okoznak meglepetést, mint pl. legutóbb Haramia az unokatesóm, Éva társaságában. Honesty félénksége csak egy idő után oldódik, az első órában úgy figyel, hogy látható, és ő is jól lásson minket, majd fokról fokra előrébb jön. Egy idő után már meg lehet simizni.
Haramiára viszont még ennyi sem igazán jellemző az esetek többségében. El szokott bújni és jót aludni addig... Nagy dicsőség, ha valakinek azonnal előjön és hajlandó kezet szagolni vagy enged magán pár simit elsőre.

Ja, és hát hogy a menetelem céljáról való mesélést ki ne hagyjam: még az elején odaadtam a könyvet előre dedikálva Margónak, és vittem egy Poet antológiát is, melyben szerepel versem, mintegy bónuszként, mert vásárolt.
Ő pedig ajándéktasakkal lepett meg, melyet csak otthon néztem meg, hiszen az ottlét alatt ezer más dolga is volt az embernek:), meg természetes módon az állatkák imádták a szatyrokat, és nemegyszer nyakig benne voltak valamelyik táskában. Finom édességek lapultak ajándékként -- pl. egy doboz isteni Milka feketeerdő szaloncukor és egy doboz szintén finom csokis aprókeksz-féleség.
Na és hát a könyvem árát tartalmazó boríték... mely épp két könyvre valót rejtett.

Egy 2007-es talifotó az unokával

Egy más alkalommal náluk készült fotó,

melyen látható Mirci világoskék szemszíne

Margókám, köszönöm. Köszönök mindent, a kedvességedet, az emberségedet, azt a lelki többletet, mely benned is megvan; azt, hogy tetszenek a verseim, hogy számontartasz, s hogy örömködhettem csodás állatkáiddal.
Jobbulást kívánok egészségileg, és legyen nagyon szép ünneped kedves családod körében!