Száguld az új gép

Hú, milyen öröm ért vínsígemre! El lehet gondolni, egész életemben számítógépen dolgoztam, habár az első 10-15 év inkább mechanikus, lyukszalagos volt és csak közvetve kapcsolódott hozzá számítógép, de azért a maradék 20-25 év sem semmi -- és mégis az ember képes hozzászokni, hogy mindig a lexarabb gép az övé. Ez főleg az utóbbi helyemen volt így, hogy mindig figyelmen kívül hagytak, legyintve rám: jó neki más levetett cucca. Ha az a más jó szakember volt régi, bár megfelelően működő géppel, annyira rosszul nem is jártam.
Itthoniak szempontjából nyilván az adott időnek megfelelő gépem volt a beszerzés idejét tekintve, de hát ugye, ezek idővel elavulnak, még akkor is, amikor pár éve irigylésre méltó volt az akkor új gépem, ez a tendencia gyorsan változott. Nem csak amiatt, hogy néha újra kell telepíteni a gépet, ez vele jár. De szóval telnek az évek, és mindig ugyanazt a gépet telepítjük újra... És ez már (januárban lesz) 7 év óta nem ugyanaz, mint akkoriban. Azóta rémesen sokat dolgoztam rajta, és nincs nap, hogy ne lenne bekapcsolva. Netezünk rajta órákon át, meg váltva Szilvivel. Régen még Danival is...
Tény, hogy nyár óta rettenetes, szemmel látható és kézzel fogható halódásnak volt szegény gépem kitéve, nem tudtuk persze az okát, aki kicsit is ért hozzá, az a pár ember a környezetemben mind arra tippelt, hogy végül is ideje másfél-két év óta újrahúzni a Windowst, mert teleszemetelődik, ésatöbbi.
Jó, ennyiben is maradtunk, és ezért is hálás lettem volna, hogy akad, aki ezt kellő biztonsággal és nagy hozzáértéssel meg tudja csinálni, időről időre.
Istvántól még a 7 éves gépem megléte óta azért több dógot is kaptam hozzá, szavam nem lehet. Kaptam pl. egy új, hatalmas vinyót, mert annyit fotózok, hogy az eredetiről minden hónapban ki kellett volna írni a képeket -- ami nem mondom, hogy amúgy sem lenne helyes, mert az. Vesztek már el képeim a gépem meghalása miatt. Szóval a régi vinyó is megmaradt, és mellette az új, nagy, mely eddig csak a képeim tárolását szolgálta (és a velük való szórakozást). Kaptam már tőle memóriát, DVD-írót, pendrive-ot, kártyaolvasót, fejhallgatót, USB-t, mittomén, szóval sok mindent. De az egyéb alapok különösebben nem változtak a gépemen belül.
A halódás úgy kezdődött, hogy egyre lassabb lett. Emiatt egyre idegesítőbb... Aztán eleinte ritkábban, majd egyre sűrűbben belefagytam programokba. Még csak azt sem mondhatom, hogy túlzásba vittem a sokfül-megnyitást, vagy feltétlen mindig hatalmas tárolt fájlok és adatok programjába fulladt bele, bár legtöbbször igen.
De az utóbbi hónapban már alig tudtam vele megmoccanni. Mert hogy a FB-ba, Molyba rendszeresen fagyogattam, de volt, hogy a TC-n kívül semmi más nem volt nyitva és csak másoltam. Volt, hogy kizárólag a gmailes csevegőt használtam, miközben a 3. sor után végzetesen belefagytam.
Szóval sokszor már bekapcsolni a gépet sem volt kedvem. Ami csak eleinte tűnik elviselhetetlennek.
Mondjuk, azért a méljeimet igyekeztem mindennap megnézni, az én helyzetemben ez az egyetlen kapcsolat a külvilággal, hisz mióta munkanélküli vagyok, nem járathatok napilapot stb.
István sokszor segített már rajtam és gépemen táveléréssel, de mostanság rendszerint már az is túlterhelte a gépet és belefagyott... Így nem maradhatott a dolog, megbeszéltük, hogy jön és újrahúz rajta mindent. Ez általában 1,5 nap alatt kell, hogy sikerüljön, és szokott is.
Készülődött már régebben, de múlt hétvége nem sikerült, mert beleszólt a munkahely. De hát a mostani helyzetben örül az ember, ha VAN, ami beleszólhat a hétvégébe...:(
Így aztán most péntek-szombatra sikerült szabadságért jó előre szólni (szombat is munkanap lévén), és a Pestről való ideugrás is összejött!
Nem töltöttük az időt programok beiktatásával, mint máskor, mindössze a Mekiben kajáltunk, valamint a gyakorlatilag útbaeső karácsonyi vásárt tekintettük meg, s utána hazafelé beugrottunk a Tecsóba. Ezekről majd később.
Szóval korán hazaértünk, és 1-2 óra ismerkedés (Szilvivel, Bencussal), macskázás, elpakolászás, átvedlés stb. után ajándékozás következett...
Aminek során kiderült, hogy a karácsonyi ajándékom majd' egy komplett, István által nagyon jó érzékkel, több helyről összeszedett, nagy teljesítményű gép "bele" volt: alaplap, memória, CPU...
Majd' elájultam. Miközben magam kiskanalazásával voltam elfoglalva, István már kezdte is szétszedni a gépem, ami hozzáférhetőség szempontjából sem kismiska, ráadásul az időjárás sem kedvezett nekünk, mert a borús, esős idő miatt esti "fény" volt gyakorlatilag egész nap... Úgyhogy minden lámpa fel, és a szűk helyen artistamutatványok, hogy a gépet némi szabad helyre lehessen mozgatni.
Íme az új és a régi bele a gépnek:

Kiderült, hogy István már nyár vége óta elkezdte szépen-lassan összeszedegetni és összeállítani az összes hozzávalót, és meglehetősen jól leplezte előttem.:) Előbb mechanikus összeszerelés, majd kezdődött a szoftveres sorozat. Voltak apróbb kis gondok tartozék-összecserélésnél, de ezek seperc alatt helyrehozhatók voltak, mindenesetre egy idő után elérkeztünk ahhoz, hogy mindent felismert a gép, és a formatálás után következhetett mindennek a gondosan eltervezett újratelepítése!
Csakhogy este 6 órakor derült ki, hogy valami mégsem stimmel! Mégpedig túl forró a gép bizonyos helyen, s mint megállapította István, a ventilátor sem forog, a tápegység túlmelegedett, és még így is összetehetjük a kezünket, mert állítólag a beépített összes új cuccot egy felhevült tápegység egyértelműen leszedálhat! De hát ezt előre senki nem tudhatja! Lényegében még a tápegység volt az egyetlen cucc, ami nem volt ezek után és mellett a gépben kicserélve, és azt még a régiként gondolta el István, hogy a felújult egyéb kellékek közt az még elmehet! De a sors nem így gondolta.
Mivel netünk nem volt, így Danitól érdeklődtem meg telefonon, beszámolva a gépi helyzetről, hogy nézzen már utána, mifene olyan üzlet van nyitva még akár ma, akár szombaton, ahol tápegységet lehet venni. Postafordultával válaszolt, hogy ma már (pénteken 6 után) semmi esélyünk, és szombaton sincs semmi ilyesmi nyitva általában, egy Szent Anna-i boltot leszámítva. Általában; mondom. Merthogy a holnapi szombat munkanap! És Danitól tudtuk meg (ő is ért kicsit ezekhez a dolgokhoz, a saját gépét ő szokta bütykölni), hogy lényegében itt, a mi utcánkon, nem egészen 1 megállónyira van egy relatíve új számtech-bolt, ő vett már ott memóriát, és nem túl drágán.
Ezen felvillanyozódtunk: mégsem kell Istvánnak dolgavégezetlenül hazautaznia Pestre, sőt.
Most az volt a lényeg, hogy szombat du.-ra készen is lehessünk, ugyanis attól, hogy másnap lesz új tápegység, addig is nyomni lehessen az oprendszereket és programokat felfelé! Ez pedig csak tápegységgel lehet. Így kézzel párszor megadta a kezdősebességet a ventilátornak, és miután beindult, igyekezett többé nem kikapcsolni a gépet. Valószínűleg ez volt az oka az állandó, néha indokolatlan lefagyásaimnak is: a túlmelegedett tápegység. És néha ezért tudtam itt dolgozgatni több órát is óvatosan, kevésfül-megnyitással és a sokadatos programok azonnali bezárásával, ha máshova lépek -- merthogy olyankor elindult a ventilátor! Ha meg nem indult el vagy leállt: be is fagyott, de úgy, hogy csak a bekapcsológomb tartós nyomásával lehetett tőle megszabadulni!
Hajnal felé járt már, mikor aznapra bezártuk a bótot, és időben végül is nem álltunk rosszul a géppel, sőt.
Másnap korán kelve reggeliztetés, kötelező házimelók és reggeli teendők; majd elsétáltunk a kb. 200 méterre lévő számtech-boltba. Ami hálisten, nyitva volt, és István megspékelte a karácsonyi ajándékomat egy tápegységgel is. És ahhoz képest igaza volt Daninak: príma jó áron (még ha ez most nem is hiányzott volna már szegény Istvánnak).
Nagy vidámságban cammogtunk haza, István ripsz-ropsz, bevarázsolta a tápot, s ezek után már csak a finomítások és egyéb, kisebb, kisegítő vagy általam használt programok felrakása volt hátra.
Természetesen nekem túl sok hasznom nem volt ebben az egészben. Ha István kért valamit, akkor roppant megerőltettem az agyam, hogy ha az VAN, akkor hol van. Újrafestettem párszor ezüst zseléstollal a billentyűzet betűit is, mert István nem tud vakon írni. Szerencsére működtek a kislámpák és lett zseblámpa, nagyítóként meg olvasószemüveg... áááá... Mindig félek ilyenkor, hogy valami, aminek lennie kéne, nincs, és amiatt fogunk becsődölni. Szerencsére alapvetően elhozott mindent, ami a legfontosabb: újabb változatú oprendszerek és egyéb programcsomagok.
Ja, és persze folyamatosan gondoskodtam szegény ember táplálásáról, etetés-itatás-nasiztatás-kávéztatás szempontjából, nem maradtam le háztartás, főzés és állatellátás, rendtartás szemszögéből sem.
Szombat du. István még továbbképzéseket adott nekem, linuxos és egyéb tudnivalókról. Mert nyilván a linux forszírozása lépett előtérbe, az tisztábban dolgozik, nem szemetelődik tele, csak ott még képfelrakás szempontjából vannak kiderítenivalók.
Mikor visszaindulása előtt elkezdtünk készülődni és pakolászni, élvezet volt a gépet próbálgatni. Mintha tényleg tök új gépem lenne. Le kell vonnom a konzekvenciát: ilyen jó, gyors és erős gépen még nem dolgoztam! És ráadásul mily csendes. Hozzá voltam már szokva a meglehetős hanghoz... ami persze nem mindig volt ugyanolyan, és igen gyakran változott... traktorzötyögéstől a ciripelésig mindenféléket kiadott, de ha csak az alapzajt nézem, az is feltűnően csökkent mára.
Nem tudom eléggé megköszönni, mint ahogy már sok mindent sem. A szimpla köszönömöt szinte szégyellem, mert nem tudom eléggé kifejezni, hogy nem úgy gondolom, mintha egy jóétvágy-kívánásra mondanám...
Magamban érzem ám, milyen iszonyú hálás vagyok, csak tudom, hogy soha-soha nem fogom tudni ezeket a hatalmas segítségeket meghálálni vagy viszonozni. Mikor Istvánnak ilyesmiről beszélek, mindig lebeszél és nyugtat, meg hogy neki öröm, ha segíthet nekem... Hát nem is tudom. Én is segítőfajta voltam mindig is, na de ennyire, ennyi anyagi áldozatra soha nem voltam képes... Mert ha képes lettem volna, akkor nyilván minimum a magam dolgait képes lettem volna egytől-egyig lerendezni. De hát még azt se, pláne, mióta még viccnek sincs miből.