Szégyen vagy sem -- tények

Tudtam, hogy előbb-utóbb eljutunk ide, és még így is adjak hálát, hogy nem előbb... s legyek elég elégedett amiatt is, hogy minden elérhetetlen igényem dacára sikerült megmaradnom a keserves realitás szintjén, és kellő alázattal sikerült a kötelezőkre koncentrálnom a kevés anyagiakkal, úgymint macskatartás és a havi 7-9 csekk befizetése. Mikor ezek lemennek a hónaponkénti "jövedelemből" és segítségekből, akkor továbbá az sem érdekel, ha 2-3 hétig gyakorlatilag nincs semmi.
E hónaptól viszont Daninál  a 3 műszakkal nagynehezen megkeresett 90 ezerből a lakásfenntartása mellett beállt az örökösödési illeték részletfizetése, így ő is ott áll, hogy minden áldott hónapban jelentősen belemászik a hitelkeretébe, s még ha netán erőltetné is a támogatást, nem engedhetem.
Ez tehát kiesett, ellenben itt a fűtés, ami a kapott segélynek épp a felével több csupán... és így is kész csoda, hogy még a maradék 7-9 csekket (van, amely kéthavonta fizetendő, azért írom mindig így a mennyiségeket, mert nem állandó összegű minden hónapban) volt lehetőségem betuszkolni.
Megtanultam tartósan gyakorolni a lemondást (nagyon nem állt tőlem távol soha, hiszen egyedüli keresőként, 4 albérlet során két gyerekkel, majd lakás-, családfenntartóként nagyon is gyakorolnom kellett a beosztást... de ez azért most igen más. Spártai, predesztinált és kilátástalan), s előszeretettel gyakorlom nagyanyám egyik nagy horderejű mondását, hogy "minden nappal eltelik egy nap". Túlélés.
De egyszerűen NEM tartozhatok szolgáltatóknak, hiszen, ha egyszer elkezd az ember tartozni, a büdös életben nincs egy egyedülállónak módja arra, hogy azt valaha is rendezze, s ezáltal a tartozások csak egyre gyűlnek, a végén jön a teljes eladósodás, jelzálog, végrehajtás és kilakoltatás.
Számtalan hasonló eset szaporodik körülöttünk mostanában, pont ezekből az okokból: az idősebben, de még kevés szolgálati évvel utcára tett emberek nem tudnak mit kezdeni, s mivel nem kellenek sehova, merthogy nincs munkalehetőség, itt csak támasszal, segítséggel lehet túlélni! Akinek nincs, az gyakorlatilag jobb, ha elkezdi ásni a sírját, ha nem akar belátható időn belül hajléktalan lenni.
Kétségbeesett szomorúsággal töltött el ráadásul az, hogy 13-án lányom névnapja, 26-án fiam 27. születésnapja lesz, és én egy Sport szelettel sem tudom majd őket felköszönteni, és az se vidámít fel, hogy mentségemül szolgál az, hogy én meg éhezem.
Hihetetlen dolgokat megcsináltam az elmúlt időszakban éhenhalás ellen. Apránként felfőzöm az egész elfekvő tartalék készletemet, elfogynak a rég megvett konzervek, enyhén lejárt tészták, rég lefagyasztott dolgok. Olyan dolgokat elkészítek és eszek meg -- naponta kétszer -- pár falatként, amiket régen nem tudtam volna elképzelni. Mert bár mindig nevetségesen keveset ettem, de azért nem voltam képes akármit. Ha valami egy kicsit is nem ízlett vagy bármi is nem stimmelt vele, egyszerűen nem ment le, kifordult a számból. Persze a kákabélemmel most sem tudok azért mindent megenni, akkor inkább alkalmanként 2-3 háztartási keksszel tömöm be.

Egyszóval elvittem a már végül is rég nem aktuális karikagyűrűmet, egy keresztanyámtól örökölt jelentős aranyláncot, valamint Szilvi általi besegítésként neki két arany karláncát és egy hajszálvékony, épp keresztanyám által nyolcadikos ballagására kapott kis aranyláncot felvásároltatni. Vittem egy fülbevalót is, ám azt hamar visszadobták, hogy csak aranyozott.
Soha nem vittem még így eladni semmit. Egyszer el kell kezdeni.
Nem is tudtam, hogy megy ez a művelet. Nem csak a nagyítózás, hanem bizony megreszelgették a cuccokat, a láncrészt és az összekapcsoló izét egyaránt, és valamiféle savat cseppentettek rá, majd megtörölgették.
Szóval a végén összeszedtem egy minimálbérnyi összeget.
Futottam az aranyfelvásárlótól a legközelebbi postára, mivel ma a szombat munkanap lévén, a délelőtt folyamán minden nyitva volt, a posták is; így nagy örömmel benyomtam a hőszolgáltatós csekket.
Valamint vettem egy gyrost elvitelre, hisz annyira, de annyira szeretem, és már isten tudja, mióta nem ehettem.
S vettem a két gyerek közelgő ünnepére fehérneműket, édességet, mert bár biztos el akarnák hárítani, hiszen jól ismerik a helyzetet, de ÉN nem bírnám ki, hogy életünkben először nem vagyok képes semmivel felköszönteni őket. Aztán eszközöltem még egy bolti bevásárlást, s nagyjából leállok, hogy a decemberi hőszolgáltatást is ki tudjam majd fizetni...
És addig is imádkozzunk, hogy régi, csupáncsak a "torkuk véres" háztartási gépeim továbbra is működjenek,  mert most már képtelen leszek bármit is pótolni vagy simán megcsináltatni... s persze az állataim is maradjanak egészségesek, mert ha nem, az is anyagi csőd még a kereső ember számára is.