Na végre, ez is meglett!

Ma, alig másfél héttel az intézése után megjött a hivatalos levél arról, hogy megkaptuk a lakásfenntartási hozzájárulást idén novembertől jövő év novemberéig. Ez havi 5700 Ft mínuszt jelent a hőszolgáltatási számlából. Így alig lesz több e számlára való fizetnivaló, mint maga a havi segélyem.
De panaszra semmi ok, hisz bő éve már ugyanígy járt volna, mégsem adódhatott a lehetőség, és hát különben is, jobb később, mint soha.
Szilvi még azt is kiókumlálta, hogy "hiszen neked a havi csaknem tízest kitevő gyógyszerekre is járna némi támogatás, és már jó régóta"... de én még ezt mindig nem vagyok képes természetesnek venni, minden ilyesmit hónapokig emésztgetek... egyszerűen nem szoktam hozzá. Mindig én voltam a támogató, mai napig érkeznek a csekkek még mindig 8-10 helyről, holott mióta kirúgtak, írtam a legtöbb szervezet vagy alapítvány mélcímére, melynek volt ilyen, és néhányan válaszoltak is, hogy sajnáljuk, és köszönjük az eddigit, kivesszük a listából a nevét. Hát nem vették ki, úgy látszik, ezeken a helyeken sincs nagy kontaktus egyes fázisok között.
Pedig hú, de sokan bennfentesek ebben a témában akár sokkal élhetőbb körülmények mellett is, és simán nyomulnak a zavar és szégyen bármiféle jele nélkül. Nem én vagyok a talpraesettség szobrának modellje, az biztos; és rosszul is vagyok, ha eszembe jut, mennyi pénztől elestem már életemben, ami pedig járt volna. De vagy nem tudtam róla, vagy rosszul tudtam, vagy csak egyszerűen szégyelltem kérni azt, ami jár.
Hogy csak egy példát említsek: nekem születési évemnél fogva a nemrég már általános eseménynél, ami a magánnyugdíjpénztárakból való kilépéseket illeti,  két évvel előbb volt lehetőségem arra, hogy kiléphessek és megszüntethessem azt. Környezetemben nem volt pont ilyen évjáratú személy, aki rendelkezett magánnyugdíjpénztárral, tehát a később általánosan és tömegesen bekövetkezett kilépésekhez képest körülöttem akkor semmiféle susmus vagy hírek, tudnivalók nem terjengtek... Azt sem tudtam, mit csinálok. Tehát, mikor eldöntöttem a megszüntetést (még dolgoztam), én hülye-marha-állat-barom, rezzenéstelen arccal visszautasítottam a hozamot, mert "nem volt időm" vele foglalkozni, így nem is értettem, miről van szó, és simán aláírtam, hogy oké, a hozamot is rakják bele az állami izébe...
C'est la vie, et c'est moi! Je sais, je sais: très grand zoo Dieux!