Október 23-i kihívás

Október 23-a
somonik kihívása volt, 83 résztvevővel.

Újabb, nevezetes napokhoz kapcsolódó 3 napos kihívást nyitok. 
A lényege, hogy olvassunk október 23-a és október 25-e között legalább 1 könyvet. 
Tehát: 
– 3 nap alatt olvass ki 1 könyvet (október 21-én elkezdted, de legkorábban október 23-án befejezett könyvet is elfogadok);
– pontos olvasási dátum kell, ez lehet újraolvasás is;
– minimum 150 oldal legyen, mangából minimum 200 oldal.

Ezt a kihívást
Wass Albert: A költő és a macska / Te és a világ könyvével teljesítettem.
...És tádáááááám, megjött a 200. plecsni is!

2014-ben 50 könyv kihívása

Olvassunk el 50 db könyvet 2014-ben
Izzyofp vette át Vivke e címmel indított kihívását, majdnem 500 résztvevő volt már jelölve az én jelentkezésemkor. Én még Vivkénél jelentkeztem, Izzyofp jelentős könnyítéseket végzett azóta a kihíváson.

A cél: idén olvassunk el 50 db könyvet :) 
Amit tenned kell: 
– Részt veszek gomb megnyomása;
– elolvasni 50 db könyvet 2014-ben. :)) 
– Legalább a feléhez értékelési linket :) -- Nem kell :)) (Ez a könnyítés már nekem is megvolt.)
-- 2014 olvasmánypolcát linkelni. :) 
Minimum 100 oldalasak lehetnek a könyvek, nem lehet mesekönyv vagy képregény -- "utánam" már lehetett bármi (nem lényeg az oldalszám, és mostantól a mesekönyvek, képregények és a mangák is érnek :));
– ezek után megy a plecsni. ;)

Megtörtént, ahogy meghaladtam az 50 könyvet.
Jött a 199. plecsni:

Budapest -- 4. nap

Ez a nap már nem lehetett teljes, hiszen este háromnegyed 6-kor indulni kell a Nyugatiba.
Számtalanszor volt már, hogy simán elindultunk még ez utolsó napon is bármilyen programra úgy, hogy időben legyünk és mondjuk, 4-re legkésőbb hazaérjünk; de most gyakorlatilag folyton mentünk az előző három napon, és még itthon is voltak elmaradások, így mai napra nem terveztünk menőkét.
Fotózni akartunk még macskákat, jó sokat; valamint összegyűjtve és elrendezve az összes ajándékot, amit kaptam. Ugyanis István minden reggelre tartogatott meglepetést...

Ajándékaim színes egyvelege:)))) -- és most kivételesen nem maradt le még több fázisban ez meg az, még a szemceruza és a kétféle fényképezőgép-akksik is ott vannak!
Újabb cicás keresztszemes, macis csoki, négy hajfösték, zöld facica, csengettyűs filcbagoly, apró sárkány abból a figurashopos jellegűből, lapos akksi a kis Canonba, négydarabos a nagy Fujiba, akrillakk, szemceruza, digitális tablet és 18 db dvd. Ezek négy napra, négy ajándékozásra voltak elosztva... :-O
Lesz mit hazacepelni!

Ezt muszáj külön ide beraknom, egyrészt nem láttam még ilyen macis csokit, másrészt szép a doboza, és olyan cukik a macik. Ezt már otthon fotóztam le, mielőtt még lába kelt volna egynek is...

Utána mindezt és az összes széthordott cuccomat elpakolni, útrakész állapotba helyezni.
Valamint tervbe vettük az István falain lévő dolgok rendbetételét, mert Murcos igencsak leigázta a felrakottak közül azt, amit elért. Itt ezt lehet fúrás nélkül is, simán csak kalapács és szeg kell hozzá. Nem is nagyon értem, István miért nem csinálja meg, ezt egyedül is meg lehet. Nálunk más az ilyesmi, mert mindenhez betonfúró kellene, de itt ha ő egy pár órát rászánna, meg lehetne oldani. Úgy gondolnám, felesleges a szűkösre szabott közös időnket erre pocsékolni, s nekem is meglepetés lenne, ha idejőve látnám, hogy milyen szépen meg tudta csinálni. Már hoztam neki régebben aprószegeket, könnyebb dolgokhoz csomó gombostűt -- elvileg nincs akadálya a dolognak. Szóval csak le kék küzdeni a lustaságot, megcsinálni, hogy ne legyen a falakon az a kusza összevisszaság, és Murcos ellen is védve legyen pl. a plüssmacik sokasága (mert elsősorban azokat vadássza le a deg).

Fotók a cicákról, de változatossága miatt elsősorban Murcosról:

A gazdi a két makkájával. Jelzem, Amazonka sem volt soha olyan ölcica és bújós, mint Pocak anno; de Murcoshoz képest sokkal foghatóbb. Murcosnál előre kellett beélesíteni mindent, és exponálni mint őrült, míg csak lehet...:))) Kb. mint nálam Haramia esetén... :D

Amazonka éjszakánként a fejemnél aludt, szinte folyamatosan dorombolt, és "villával ette" a hajamat... nekem jólesett, de neki ez nem feltétlenül előnyös... viszont nem lehetett lebeszélni már 5-6 éve sem... Már megszoktam, és hát hadd csinálja, nem most fogom megpróbálni lebeszélni; eddig még nem lett tőle baja, szerencsére. Úgy látszik, a kuriózumot, kiváltságos élvezetet jelenti neki, hogy itt van valaki, akinek van haja.:)))

Murcos elnyerte maximális csodálatomat különcségével, kivételes, elegáns alkatával, szépségével. Ha macskák között lehetne manöken, Murcos biztos az lenne.

Vékony, magas, hosszú lábú, kecses, különleges. Minden porcikája színtiszta izom, egy tized milligramm felesleg nincs rajta. Annak idején apró sárgaszemű szőlőhöz hasonlítottam a szemeit: mostmár enyhén zöldek ezek a szemek... valahogy úgy zöldek, mint a Honestyé, sötétebb változatban: Honestynél a világos-pasztellsárgában van a pupilla körül zöld árnyalat, míg Murcosnál a sárga szőlőszemben, szintén a pupilla körül.

István egy "indokolatlan" fotója rólam, merhogy macska nélkül vagyok rajta. De most ez a FB-képem.

Visszatérve Murcoshoz: arca, feje formája is különlegesen hosszúkás csontozatú. Lehet, nevetséges, amit írok, de nekem valami "nemes állat"-benyomásom van róla, ha látom, fogom, simogatom; amilyen különös módon jön az emberhez, az sem egyedi, és egyáltalán nem részesülteti az embert annyi ideig a közelségével, hogy elég lehessen! Amazonka hozzá képest olyan... macska. Egyszerű (pedig mondom, Pocakhoz képest ő volt a különc!).

Néha sajnáltam szegényt, mert ha Murcosra rájött a bolondóra (úgy minden második órában!), akkor vele is játszani akart: minduntalan zaklatta, ráugrott volna, birkózott volna -- s mivel Amazonka ezt nem óhajtotta (mégiscsak van köztük 10 év!), kénytelen volt menekülni előle. Még almozni sem hagyja nyugodtan Murcos, mert ott, annak kiszolgáltatott helyzetében letámadja... nemegyszer álltam őrt, míg Amazonka dolgát végezte, hogy Murcos ne tudja zaklatni.

Na mindegy, summa summárum, természetesen most sem jutott a faldíszítési renoválásokra idő. Hiszen a fentebbi dolgok elvégzése után még le kellett tölteni mindkettőnk gépeiből a memóriakártyák tartalmát, melyek alapján kiderült, hogy ketten valami 1200 fotót csináltunk! Azokat felmásolni (az övéit elsősorban) a pendrájvomra (mindig így szoktuk, hogy mindkettőnknél meglegyenek mindkettőnk fotói); ezek után csak arra kell vigyázni, hogy itt ne maradjon pendrájv, memóriakártya, semmi...

Ezután István lement a közeli kínai kajáldába, ahonnan hozott nekünk kajákat.
Én sült kacsát ettem zöldséges-tojásos rizzsel és a tegnapi pörkölthöz vett csemegeuborka maradékával, István meg csípős csirkét rizzsel.

Még most is kaptam egy meglepit: a kínai kajásnál lehet szerencsesütit venni, így kaptam egyet Istvántól! Ami a bónusz, hogy sárkány van az aranypapíros tasakján!:)

Kb. negyedórát töltöttem a netre való ránézéssel.
Aztán volt még egy kis alapvető dolgunk: a digitális tablettel való, az eddiginél kicsit részletesebb ismerkedés, kipróbálás.
Nyilván rajzprogramok kellenek hozzá, ezekből István már előre telepített is néhányat a gépre, meg nem volt probléma az eszköz feltelepítésével sem, ezek már megvoltak. Egyébként elmondanám, hogy rohadt kényelmetlen ezt az egészet macskákkal körbevéve használni. Úgy, hogy elmerülsz, elmélyedsz benne (illetve elmerülNÉL, elmélyülNÉL), de nem lehet, mert a macskák folyton felugrálnak, és az valahogy nem tesz jót a tabletnek és semmilyen tartozékának, ha a macska lelöki vagy arról rugaszkodik tova...:(
Mindenesetre István magyarázott, én meg csináltam, amit mond. Próbálgattam az eszközöket, mindenféle kelléket a programok alapján, meg érdekes érzékelni azt, hogy miközben az egér helyett digitális ceruzával rajzolsz egy (valahogy) előtted-melletted lévő tabletre, annak eredményét a monitoron látod... Sajnos, már ezzel sem tölthettünk elegendő időt, mert összepakolni és készülődni kellett; de azért sebtiben, tényleg gyorsan összedobtam ezt:

Amit nem árt róla tudni: ez a masina nem rajzol az ember helyett. Korántsem. Ugyanúgy én rajzolok, én árnyalok, mindent a világon én csinálok. Tehát akinél pálcikaembernél nem terjed tovább, az ne gondolja, hogy ettől majd fog tudni rajzolni. Amiben segít, az a rajzprogramoknál adódó eszközválasztási lehetőség, annak méretének, színének, fedettségének és még egy csomó ilyesminek megválaszthatósága, háttér, skicc, rétegek lehetősége. Ha minden fázisnál új réteget kezdek, akkor lehetőség van arra, hogy ha úgy gondolom, az addigi 5 rétegből mégsincs szükségem a 2-on elkészített skiccre, azt eldobhatom. Mindenesetre rá kell szánni az időt, ha valaki akarja ezt, hogy kitapasztalja, megismerje a programo(ka)t, amely(ek) adódik/nak.
Otthon István gépemre való ránézési programja és küldött, illetve pendrájvon hozott anyagok segítségével később megoldottuk, hogy a gépemen is rajta legyen minden, ami kell. Úgyhogy itthon is lehet vele "játszani", ami nem újdonság, hogy a macskák miatt néha egy rettenet a gépi rajzolás IS. (Merhogy a kézi is, mindig is az volt, csak annak legalább nem volt ilyen drága tétje, hogy lelökjük a ceruzát, átkarmoljuk a tablet "képernyőjét" stb. Eh, de kellenek nekünk cicák!:))

Az idő egyébként a netes előrejelzéshez képest ma is kirándulóidő lett volna -- itt.
Mint utólag megtudtam, Debrecenben tegnap végig esett az eső, ma meg borús volt.
Arra számoltunk, hogy tutira itt lesz valami eső majd lehetőleg pont akkor, mikor megyünk a Nyugatiba (volt már rá nem egy példa!). De nem, simán megúsztuk! Kellemes 20 fok körüli időben bandukoltunk két karácsonyfaként a Westenden is át, ahol István vett nekem egy sajtos rolót az útra, aztán segített felcihelődni a bent álló vonatra is. Elrendezkedtünk, cseppet még beszélgettünk, elbúcsúztunk. Aztán mikor leszállt, még megvárta, míg elindítják a vonatot, közben mobilon szoktunk még kommunikálni, majd búcsúzni... Nehéz ilyenkor mosolyogni... de most elvileg nem ilyen sokára fogunk talán találkozni, ha minden rendben lesz, hiszen 2,5 hónap múlva itt van az év vége. Ekkor elvileg (2 alkalom híján: egyszer a friss válltörésem, másikszor pedig nagynéném 28-án bekövetkező halála miatt) mindig szerepel találkozás a tervben, csak néha nem mi döntünk...

Mindenesetre sok kellemes élménnyel, emlékkel feltöltődve jöttem haza -- szoktuk mondani Istvánnal, hogy ezek tartják bennünk a lelkierőt, bármilyen hosszú idő után is tudunk majd találkozni...

Budapest -- 3. nap 2. rész

Folytatnám az óriásszoborral való találkozás utáni sétánkkal.
A tervet megvalósítottuk, innentől már tényleg csak kóboroltunk, sétáltunk "valamerre"; mindenesetre a belváros itt hatalmas, és István úgyis tudja, hol és mikor kell majd felszállnunk valamire vagy sem...
Innentől kezdve minden látnivaló a véletlen ajándéka lesz.:)
Itt a Széchenyi téren még körbenézegettük Deák Ferenc szoborcsoportját, ilyen közelről még sosem láttam, nyilván amiatt, mert sosem jöttünk erre a "szigetszerű" részre át (mert hogy hogy lehet szabályosan átjönni, utólag sem bírtuk felfedezni).

Van ezen a téren egy ún. Európa-fa:

Természetesen cégérek és jelentősebb, érdekesebb műemlékek, emléktáblák most sem maradhattak ki.

Ha pad lett volna, az szokványos, tehát nem valószínű, hogy lefotózom. De ez egy pad jellegű, ám egyszemélyes szék.:)

A Dorottya-palotánál is jól elfotózgattunk:

Lassan a Vörösmarty térre értünk. Ráismertem a nagy szoborcsoportról, meg most is volt (baromi drága) kajáldasor a téren, valamint utcazenészek is.

A Kristóf téren van a Haláruslány szobra és kútja, mutatós részletekkel.

...és lassan megérkeztünk a Ferenciek terére, mely helyett hajlamos vagyok mindig Ferencesek terét mondani. Mikor legutoljára itt jártunk, talpig fel volt állványozva itt minden...

Itt található a Néreidák kútja is:

A templom mellett:

Természetesen most is szeretettel üdvözöltem magamban a Leó panzió patinás bejáratát.:)

Hozzá passzolónak találtam rögtön nem túl messze egy csatornafedelet:

Közeli épületek, melyek közelében utcai forgószékekben is lehetett tanyázni:

Miután újfent rendesen elfáradtunk, itt lementünk a metróhoz, és azzal mentünk a Westendhez, ahol kajáltunk egyet (én: hawaii csirkemell, István grillezett csirkemell, mindkettő kukoricás rizzsel). Annyi bajom volt vele, hogy abszolút sótlannak éreztem, és ez eléggé agyoncsapta a cuccost. Mindig szoktam kiszacskós sót elvenni az ilyen kajáldáknál, ha kell, ha nem -- de most nem volt. István az ilyesmit nem szokta észrevenni, simán megeszi a tök sótlan kajákat is; így a maradékommal sem volt gond.

Vettünk vacsorára valót is elvitelre, én sertéspörköltet választottam nokedlivel és csemegeuborkával. Mikor este sor került rá, hogy legalább a felét megegyem, Murcos kiverte a fejemből a lefotózását... ugyanis ő rendszeresen kihasználta, hogy személyemben nem a kőszívű gazdi kajál...:D

(Pszt: nem bírom ki, ha eszem és a macskák kunyerálnak. Amazonka egyáltalán nem szokott, de Murcos rendszeresen jött hozzám, mint a jó kútra, ha kajáltam. Otthon Haramia is ezt csinálja, Honesty ritkábban... Mivel megszoktam, hogy Haramiát is beszámítom a kajámba:)), ezért Murcos is ezt a gyengeségemet szimatolhatta meg. István nem nézi jó szemmel, hogy falatkákat dugdosok Murcosnak, mire én helyeselve rábólintottam... Khm, de csak nem bírtam megállni, úgy kunyerált a deg, és hát Esvány se nézett oda mindig, hehe...:))) Mivel nagyon keveset szoktam vacsorára enni, ezért még így is bőőőőőven maradt Istvánnak az övé után az enyémből is. Míg itt vagyok, legalább rendesen és bőven táplálkozik. Hát akkor miért pont szegény éhező kis Murcos ne kapjon? ;-)))

Megnéztük a Tintaszív című amerikai--angol--német fantasyt, majd ránéztem a netre -- valahogy mikor itt vagyok, automatikusan ráálltam arra, hogy nem foglalkozom a nettel. Kicsit macerás ki-be jelentkezgetni, nekem nagyon idegen a gépe, a többnyire linuxozás; idegesít, hogy nem találok semmit, úgyhogy nem sokat foglaltam előle a gépet.

Ez megint egy élménydús nap volt, lesz mire emlékezni! Szerencsére a vízhólyag a talpamon sem zavart, mert most sportcipőben mentem, zoknival. Az izomláz meg olyan dolog, hogy kutyaharapást szőrivel.:)