Nemzeti Múzeum, WestEnd

A délelőtt szöszmötöléssel telt, valamint úgy terveztük, most tényleg megtörjük az itthoni nyomasztó közérzetet, úgyhogy készülődgettünk. Minden öltözködős és mosdós dolgot rohanva kell végezni, különben sz@rrá fagy az ember. Egy kis hősugárzó nem csinál annyira meleget egy négyméteres belmagasságú szobában sem, nemhogy még pluszban az egyébként is jégverem konyhában és fürdőszobában...
Érdekes volt, hogy mit sem sejtve kaptam sms-t a banktól István hó eleji segélyutalásáról, aki kétméterre tőlem gépnél ülve intézte az akciót...😄
Dél körül indultunk, iszonyú hideg szél volt, majd elvitte az embert. Így szerencsére jó, hogy a troli mellett döntöttünk, pláne, hogy azonnal jött is.
Ez már itt valahogy természetesebb volt, mint télvíz idején nomádkodni otthon, mert nyilván kint sincs meleg, de ott nem is igény és követelmény az utcafűtés.😁 Tehát egy kicsit belül, lelkileg jobb lett a közérzet.
Metróztunk egyet, majd a Nemzeti Múzeumnál kötöttünk ki, ahol sorállás után István megvette a jegyeket a Seuso-kincsek kiállítására. Sajnos, fotójegyet nem kaphattunk, tilos fotózni.

Kicsit bonyolult volt a sok lépcsőzés ide-oda, hatalmas ez a hely, már többször is megállapítottam. Sorbaálltunk a kötelező ruhatárnál, folyamatosan meglepődtem egyébként, hogy január 2-án mennyi embernek támadt ez az ötlete, hogy megnézze ezt a kiállítást...
A kiállítás egyetlen teremben volt, nagyon ízléses, remekül előkészített, körített, részletes tájékoztatásokkal, előzmény-, történet- és tárgyleírásokkal ellátott kivitelezésben.
Mivel fotózni nem lehetett, a netről pár képet azért kölcsönvettem, hiszen rendkívüli élmény volt látni ezeket a kincseket.

Többször is körbejártuk a kiállítást, igyekeztünk mindent elolvasni a kincsekről.
Kint, míg István lement a ruhatárba felhozni a cuccainkat, megpróbáltam 205 Ft-ot keresni, hogy egy érmét nyomhassak egy erre használatos szerkentyűvel, de nem volt kétszázasom. Istvánnak szerencsére volt, úgyhogy mint mindig az ilyen érméknek, ennek is nagyon örültem.💗 Már legalább 10 db ilyenem van, természetesen más-más helyekről.

A metró felé sétálgatva megnéztük a Kálvin téri idézetes kövek egy részét. Örültem nekik!💙

Egy kis tudnivaló:
"A reformáció 500. évfordulójára emlékjeleket helyeztek el, méghozzá kőbe vésve a Kálvin téren.

Idén tavasszal a Kálvin téren 95 kőlapot cseréltek le emléklapokra, utalva Luther 95 tézisére, amit 500 éve, 1517-ben tett közzé. Ezeken a köveken nagy reformátortól vett idézet, illetve egy-egy magyar szerző témához kapcsolódó gondolata van.

Az idézeteken olyan nagy nevek mondatai szerepelnek, mint például Kálvin János, Luther Márton és Rotterdami Erasmus, de XX. századi szerzőktől is kerültek ki szövegek, mint Eszterházy Péter, Nádas Péter, Szabó Magda, Nemes Nagy Ágnes, Kányádi Sándor. Az elhelyezett emlékkövek szolidan olvadnak a hétköznapi járdalapok közé viszont, aki nyitott szemmel jár, az könnyen észreveheti őket."

Ezt a 21-et sikerült lefotóznom, mert bár szép, napos idő volt, de kissé fagypont alatt, úgyhogy nem mentünk végig... Csupán pár fotót nem tudtam választani, ugye, melyik ujjamat harapjam -- ezért felraktam mindet.

Érdemes a magyar idézeteket is elolvasni, bár így kissé nehéz olvasni, hogy a fele szöveg 90 fokban elfordítva áll.

Metróra szálltunk, és a Nyugati felé vettük az irányt, a WestEndben szándékoztunk ebédelni.

A mozgólépcsőn figyeltem a falon lévő plakátokat, és eszembe is villant, hogy egy ideje már reklámozzák a Drága örökösöket, csak most esett le, hogy már tegnap elkezdték adni a tévében... Megnézném az elejét, érdemes-e nézni. Mondta István, hogy letölti, és még a mai rész előtt megnézhetjük.

A WestEndben István a Spar felé vette az irányt, ott megvett nekem egy sört, magának egy kólát, mert itt a kajáldáknál max. egy helyen lehet sört is kapni, és bő kétszeres bolti áron adják, ráadásul ugye, többször kell sort állni, mert a kaját nem okvetlen ugyanott vesszük, azt is ketten kétfelé...

Korszakalkotó ötlet. Nem étterem, hogy bárki beleszólhat, honnan van a sör, amit a sok kajálda asztalainál iszik az ember. Láttunk mi már itt sok mindent... hajléktalant, aki betért csíkos szatyorral, abból elővéve 4 zsemlét és 5 paradicsomot, akkurátusan elfogyasztva azokat.

Most is a hétfői módszert választottuk, leültem, István elment megvenni a kosztját; miután visszatért, én is elmentem választani. Szerencsére észben tartva kértem két műanyag poharat is, mert István azt nem hozott, és hát dobozból nem igazán szoktunk inni.

Sült kacsacombot ettem petrezselymes krumplival és párolt lilakáposztával, István pedig rántott sajtot rizzsel és tartárral.

Rengeteg volt a káposzta, harmadát sem bírtam megenni, a krumplinak is úgy a felét, de a rucából is maradt pár falatnyi hús. Szerencsére nem okozott sajnálkozási gondot, mert István simán elfogyasztotta.😊

Vittünk plusz egy kaját elvileg nekem vacsora gyanánt -- már nem is emlékszem, mi volt --, de inkább megettem a 2. sparos franciasalátámat, én vacsorára már nem tudok ebédnyi cuccot megenni. De István így jól járt.😁

Hazafelé még fotóztam a WestEnd ünnepi díszítését.

Hazaérve, miután leküzdöttem a sok lépcsőt, egy darabig fel sem tűnt a jégverem. Jó, hogy a WestEndben az ember felmelegedhet két hideg között.

István letöltötte a tegnap kezdődött Drága örökösöket, így megnéztük, mire kezdődött a tv-ben a 2. rész. Így szinte folytatólagosan láttuk, szerintem nézhető sorozat. Utána megnéztem a ma folytatódó BK-t is.

Ezenkívül a Mamma mia 2. volt egy jópofa zenés film, már az 1. részt is együtt láttuk anno.

Előtte és utána A múlt árnyékában 9., 10., 11. részét osztogattuk be. Ezt elvileg én nézem, de azért István is nyomon követte végig a géptől...

***

Otthon Szilvi ma befizetett két sürgősebb (elsejés) csekkemet, de ami abszolút díjazandó, lemosta a fürdőszobai csempét (nálunk mennyezetig csempések a falak), valamint fugát tisztogatott.

Mikor hazamentem, én is csak 2 nap múlva vettem észre, pedig elég szembetűnő, a fugákat már hetek óta akartam tisztogatni, csak mindig elmaradt. Egész szépen sikerült!

Pesten -- Újév

Az új év első napja teljes zombi üzemmódban telt a fűtéshiány miatt.
El akartunk menni a Szépművészetibe, de talán még jó, hogy nem indultunk el, mert István utánanézett neten, és kiderült, hogy ma nincs nyitva. Ezen fölöttébb csodálkoztunk, mert -- talán nem is egyszer -- voltunk újévkor ott kiállításon, meg hát végül is nem hétfőről van szó, a múzeumok nyitvatartási szünnapjáról.
Nyilván mehettünk volna máshová is, de őszintén szólva kissé elment a kedvünk, ami a nomád körülmények miatt amúgy sem volt kimagasló és felhőtlen. Mondjuk, Istvánon egyáltalán nem látszott, hogy bármi probléma lenne, de belül azért nem hinném, hogy örült volna a helyzetnek. Én is igyekeztem szó nélkül idomulni a szituhoz, ami nem volt könnyű. Nekem, bevallom őszintén, belül katasztrófa volt, de ha ezt még generálom is azzal, hogy folyton zohorálok vagy dünnyögök emiatt, attól nem változott volna semmi.

Eredetileg úgy volt, hogy kajálni is fogunk valahol, de osztottunk-szoroztunk: nem szükséges kimenni ebben a szürke, pötyörgős időben. Én pl. délben megettem a sparos kocsonyámat, este a sparos franciasalátámat, oszt jónapot. Istvánnak is volt még kínai kajája és jó sok virsli, szóval múzeum nélkül igazán kár lett volna csupán kajálni kimenni a sok lépcsőmászással megfűszerezve, és jobb volt ez a pénztárcának is.😉
Tévét néztünk, illetve filmeket letöltött repertoárból.
Megnéztük a Legendás állatok és megfigyelésük 1. részét, és A múlt árnyékából a 6, 7, 8. részeket.
Befejeztem a tegnapi pezsgőt, sokat szórakoztam Murcossal, aki egyébként természetre olyan, mint Haramia volt: vadmacska. Kicsit sem ölbemacska, csak akkor jön, ha ő akar, és nem szereti, ha sokáig kényezteti az ember. Amazonka viszont folyton a fejemnél volt állandóan, és előszeretettel backurálta a hajamat -- lám, tök mindegy neki a hossza meg a színe, meg hogy évek teltek közben; régi jó szokását megtartotta.

Pesten

6 előtt keltem, lerendeztem magam körül mindent, cicát, lakást, magamat; miközben pakoltam és sokadszor átgondoltam, mi mindent nem hagyok itt.
Kicsit aggódva szemléltem a cuccokat, de már az is megnyugtató volt, hogy nem esett semmi, nem volt jeges vagy csúszós az út... valahogy majdcsak lesz.
Szilvi is előmászott indulás előtt, neki is átadtam a fontos instrukciókat, főleg Honestyvel kapcsolatban.
8 után indultam a 30-ashoz, még elég sokat vártam, de biztos, ami biztos.
Le is ültem a sok cuccal a buszon, de nem igazán kényelmes amúgy hátizsákkal, eléggé feszítve kell magam tartani.
Az állomásban nem tartózkodtam túl sokat, csak épp vettem egy szalámis zsömlét, aztán inkább kimentem a peronra, mert jobb időben az aluljárón túllenni. A sok lépcső le meg leginkább fel a legmegterhelőbb, főleg sok cuccal. Én nem is tudom, hogy gondolhattam én még egy évvel ezelőtt, hogy ezt abszolválni tudom, mert biztos, hogy nem! Úgyhogy szerintem tavaly az István influenzája emiatt nem volt véletlen. Valami őrangyal vagy ilyesmi közrejátszhatott.😇
A vonatom nem késett, és kipipálhattam a félelmeket: megláttam a kocsiszámot és jó helyre szálltam, valamint több-kevesebb manipulációval valahogy két karral fel tudtam magam húzni válltáskával és hátizsákkal, miután a nagy szatyortáskát előre felnyomtam... (azért nem bántam, hogy vége lett...)
A páros ülés ablak felőlijén szerencsére nem ült senki, nem volt tehát vita tárgya; de alighogy kezdtem lepakolni, már meg is jelent a "padtársam", egy hölgy. Mögöttünk lévő kettes ülésen a nagy gyerekei utaztak, ő pedig szinte egész úton vagy velük társalgott, vagy telefonálgatott és játszott, úgyhogy megnyugodhattam afelől, hogy nem kell beszélgetni. Én is elmélyedtem egy másfél évvel ezelőtti rejtvényújságomban, ahol lényegében a megérkezésig megfejtettem annak háromnegyedét.😊 Szolnok körül magamévá tettem az állomáson vett szendvicsemet is, és ezenkívül legfeljebb a tájban gyönyörködtem.
Püspökladányig nem volt miben, mert akkora köd volt, hogy amúgy sem látszott semmi; de aztán egyszerre csak eltűnt a köd, sőt, Szolnoktól már napsütésben haladtunk.
Fél 12-re, időben ért be a vonat a Nyugatiba, ahol István már várt.
Örömmel üdvözöltük egymást, majd a WestEndbe mentünk. Időnként észleltem, hogy István nem igazán érzékeli, hogy már nem rohanok úgy (főleg ennyi cuccal), mint a régi szép időkben; mert mi ketten aztán tényleg tudtunk haladni ezerrel! De lassacskán elkezdett igazodni ehhez a tempóhoz, sőt, egy idő után már a nagy tatyót is elvette, amit nem mondhatok, hogy rosszul tett.
A mosdót felkeresve kicsit tán jobb lett, utána megbeszéltük a menetrendet.
István ragaszkodott hozzá, hogy -- állítólag "legyen valami ajándék", amit kötve hittem, hogy ezen múlna, ismerve őt!😉 -- menjünk be a Deichmannba nekem sportcipőt venni, mivel a meglévőnek a balja a tetején kiszakadt (most bakancsban jöttem, nem abban).
Nyilván ragaszkodtam az ottani legolcsóbb kategóriához, azért nekem az is bőven jó egy D.-cipőnél. Sikerült végül is, és nem kellett, csak egyet próbálni. Elég húzós az azért ennyi cucc mellett, kabátban, bakancsot bontogatva; nekem alapból otthon sem mániám a próbálgatás. Sőt, ki nem állhatom, ruhaneműkkel sem. Amit csak lehet, anélkül szoktam megvenni.
Aztán az egyik C&A vagy hasonló nevű üzletben (mindig keverem ezeket) vettünk egy sztreccsfarmert, ugyanazon a 2600-as áron, mint szokott lenni néha otthon a  Lidlben; szóval tényleg jó áron.
Ezután mentünk ebédelni, mert azért vigyázni kell, ki ne fussunk az időből. Elvileg a boltok nagyrésze 2-ig van nyitva, de vannak, melyek már odaérkezéskor is be voltak zárva. A Spar van 4-ig nyitva csak.
A kajálást meg kellett tervezni, mert bár hatalmas az asztalokkal berendezett tér, de őrült tömeg volt. Egyszerűen jó sokáig csak keringtünk, és nem akadt hely. Ahonnan felálltak, nem érkeztünk oda idejében -- már másik oldalról elfoglalták.
Úgyhogy nem várakozhattunk ott cuccokkal, kabátokkal, kajás tálcákkal a kezünkben! Én leültem, mikor elcsíptünk egy felszabaduló asztalt, István pedig elment megvenni a kajáját. Mikor visszajött, akkor pedig én mentem el venni valamit magamnak, István persze ideadta a rávalót.
Rántott csirkemellet ettem rizzsel és csemegeuborkával, István pedig sült halat rizzsel, utána pedig az enyém maradékát...😊

Mikor végeztünk, bementünk a Sparba, mondván, hogy nekem kaját vegyünk még mára és holnapra, mert István vett magának előre két kínait, neki most venni nem kell. Tök jót találtam: 3 db-os, egyenként max. 10 dkg-nyi franciasalátát, egyik közepén egy fél szelet sonka összetekerve, másikon egy kétcentis ruszlidarab, harmadikon pedig egy főtt-tojás-karika. Holnap délre pedig egy tál kocsonyát választottam. Az egész kijött 1300-ból, büszke voltam magamra, hogy ezt felfedeztem.
Ezután István még az aluljáróban vett pár jegyet a részemre, de ma nem is kellett, mert a Ferdinánd-hídon át gyalog mentünk haza.
A cicák úgy fogadtak, mintha közben nem is teltek volna el évszázadok. Azonnal fel lettek spanolva, főleg Murcos. Amazonkán már nagyon látszik a kor, de azért jött-ment, sertepertélt ő is. Amúgy ő már tényleg jobbára csak szunyál. Ha Murcos mindenáron rágja a fülét és zaklatja, akkor pedig morgás van és fújás Amazonka részéről, és a remény, hogy hátha békén hagyja.
Murcos maga a kész tökély, szokás szerint nem győztem csodálni. Ő is már 6 éves, talán már 7 is lesz tavasz körül... úgy telik az idő... Szép, nagy, erős, nyúlánk macska nemes, hosszúkás arccsontozattal, gyönyörű bundával és szemekkel.
A probléma csak ezután tudatosult: Istvánnál nem volt jó a fűtés. Azazhogy betojt a konvektor, és nem volt fűtés. Szerinte addig jó volt, ő már itthon van egy hete, és állítólag folyamatosan ment a fűtés. Nyilván tudta a szerkentyű, hogy én megyek úgy 2,5 év után, és most kell beadnia a kulcsot.
Órákig próbálgatta, zakatolt vele, néha be is gyulladt, olyan 2 percre max.
Hát, mi tagadás, ez eléggé gáz volt azért! István beüzemelte a hősugárzót, ami egyébként az egyébként is jéghideg fürdőszobában szolgál, így végül is két réteg ruhában és takaróval el lehetett lenni, de az az igazság, én annyit nem ültem a kezemen, mint ezekben a napokban. Egyáltalán nem vagyok hőségimádó, mint köztudott, és otthon sincs télen meleg, de azért van 21-22 fok, és lehetne több is, ha feltekerném 5-ösre, sőt anélkül is lehetne jó ablakokkal több is. De ez azért elég brutális volt...😰
Az is szóba került (és még csak nem is én mondtam), hogy ha végképp nem bírom, hát hamarabb hazajövök, végül is csak a helyjegyet kell kicserélni... Örültem azért, hogy ez is opció, és nem én indítványoztam, hiszen én féltem volna, hogy megbántom vele.
Mindenesetre nem én lennék én, ha nem határoztam volna el, hogy mi mindent kibírtam már, ahhoz képest egy kis fagyoskodás már semmi -- kitoljuk a tűréshatárunkat, és végül is csak pár napról van szó. Istvánnál amúgy sem túl kényelmes úgy általában bármi, tehát bizonyos fokú nomádság akkor is van, ha netán van fűtés.😱

No, haladjunk.😊
Pár órára egész felejthető lett a dolog, legfeljebb néma imáimba foglaltam a hősugárzót, hogy legalább az ne adja meg magát, mert akkor végképp vége.
Kipakoltuk a karácsonyi ajándékainkat, és kölcsönösen örvendeztünk a sok meglepinek.
István most is elhalmozott jó macisan, nem kellett volna attól tartani senkinek, hogy tényleg nincs mit "a fa alá tennie" a ma vett holmikon kívül!

A nagy dobozban volt szinte minden a ma vetteken kívül, nagy ötlet volt már csak csomagolás szempontjából is!
Még a nyári pennys pontgyűjtéses akcióból várt rám három plüss!
Azonkívül 4 hajfesték, egy képregénykönyv, két edényfogó (stílszerűen cicás és baglyos!), két kedves hűtőmágnes, egy Ferrero Rocher és egy After Eight csoki... a ma vett cipő és farmer; na és amitől lehidaltam: pont egy ugyanolyan túrabot, mint amilyet Danitól kaptam! Őrület...🙈
Néhány részlet:

Az ő ajándékait sajnos, nem fotóztam le csomagolás előtt, de mondjuk, nem is ilyen látványosak.
Egy meleg pulóver, néhány boxeralsó, néhány thermozokni, egy óriás táblacsoki, két csomag kávé, három darab antológia és a két új rajzom keretben. Ja, és Szilvi küldött még egy szatyor édességet.
Délután felhívtam anyámat, mert pár napja nem beszéltünk.
Ő amúgy is tele van aggódással mindig, mikor Pestre megyek, mert a vonattal nyilván biztos akkor lesz valami meg ilyenek. De mióta ilyen hadilábon állok az egészséggel, azóta meg pláne. Nem mondaná, de én tudom, hogy azért is aggódik, hogy vele mi lesz, ha bármi lenne és nem vagyok otthon.

Már délután elkezdtünk filmeket nézni, amit úgy hajnali 2-ig folytattunk.
Először a Kutya-macska szerelem, aztán a Hihetetlen család 2., majd a Péter nyúl volt porondon.
Még régebben kértem Istvántól A múlt árnyékában c. szlovák sorozatot megszerezni, amit onnan ismerek, hogy nyártól, ahányszor anyámnál voltam, ő ezt minden délután szerette megnézni, és mivel 160 részes, nemrégen lett vége. Amennyit beleláttam, amikor nála voltam, nekem is bejött ez a film.
Szóval István elkezdte letölteni, és most itt elkezdtük nézni. Mai nappal túljutottam az 1--5. részen.
Még néztük jóval éjfél után a Kubo c. animációs filmet, de ebben már néha kissé kiakadt a figyelmem...😊

Este megettem két virslit tormával, és megbontottuk a pezsgőt. Végül is nekem kell meginni az egészet, jó, ha idejében nekilátok.😄 István ilyenkor kölyökpezsgőt iszik, azzal szoktunk koccintani is. Figyeltünk az éjfélre, leállítottuk a filmet, koccintottunk, Himnusz stb.
István kihasználva, hogy ilyenkor hivatalosan is szokás enni, természetesen evett bőségesen. No, énnekem ilyen alapon mindennap szilveszter van, jól kinéznék, ha mindig ennék éjfélkor, csak mert az ember fenn van és megéhezik.😄😄
Éjfél után azért hideg ide vagy oda, mégiscsak lezuhanyoztam, valamennyire az is felmelegíti az embert. A pizsamára viszont felhúztam a bemelegítőt, István is ezt tanácsolta... sőt még zoknit is húztam, de attól később megszabadultam, mert a hősugárzó miatt azért nem ment le annyira a hőmérséklet, hogy muszáj legyen elviselni.

Boldog új évet mindenkinek!

Készülődés

Szilvitől kaptam két fotót Bencusról, eddig még nem is láttam őket. Azt mondja, a karácsonyi ajándékhoz járt volna, csak elfelejtődött.
Mindegy, az ilyesminek mindig örül az ember!😊
Szép nagy "fiúcsecsemő" már Bencus. Olyan magas, már túlér az anyja vállán. De arcilag még csecsemő nekem.😊💗 (Bár őszintén szólva néha még a saját gyerekeimre is csecsemőként gondolok, sőt, Honestyt is szoktam ezzel a szóval becézgetni...😀 Tök jó szó! Mikor Szilvi megszületett, akkor szoktam rá, és azóta szünet nélkül "csecsemőzöm". Benjamin Spock Csecsemő- és gyermekgondozása tehet róla, sokat forgattam, akkoriban az volt az etalon. Minden második mondatban szerepel a szó, és néha szó szerint alkalmaztam a benne foglaltakat, hangosan mondva, hogy ezt meg ezt tesszük a csecsemővel. Maradandó, az tény.😄

Délelőtt előszedtem a "hordozóimat" az utazáshoz.
Csak kis hátizsákom van, ezért az nyilván nem lesz elég, abban a saját kevés cuccom jó, ha belefér. Ezért muszáj a nagy baglyos, sparos táskát vinni, így is kétharmadig lett a díszcsomagolt ajándékokkal. Három antológiát mégiscsak a hátiba kellett tennem, mert nagyon megnehezítette volna a szatyrot. Nem mondom, hogy használ nekem ez a rengeteg cucc, és csak imádkozni tudok, hogy valahogy tudjak felmászni majd a vonat függőleges lépcsőjén... de hát nem tudok mit csinálni.
Ezeket pakolásztam térülve-fordulva a nap folyamán.
Nyilván elég sok cuccot majd reggel tudok elrakni, mert még használom, de amiket meg lehet oldani -- pl. a gyógyszerek, piperék -- ott célirányosan inkább kipakolom előre, ami kell még, a többit meg elrakom.

Hajat mostam, fotóztam a tegnap készült rajzokat.
Édes-savanyú csirkemellet készítettem, és rizset hozzája.
Szilvi bevállalt egy porszívózást, ennek nagyon örvendeztem.😊
Délután megnéztem a Dunán a Noszty-fiú esetét Tóth Marival.
Igyekeztem, hogy ha lehet, ne 2 órakor feküdjek már le, úgyhogy éjfélkor már sikerült, bár egy jó ideig még nem sikerült megszűnni...
Még a pokoli év óta nem utaztam Pestre, úgyhogy nem csoda, hogy kicsit aggódom, hogy hogy lesz.