István nálam -- szombat

Úgy beszéltük meg, hogy a műtét előtt még mindenképp találkozunk Istvánnal, nem beszélve arról, hogy a szilveszteri pár nap is elmaradt az akkori, majd 1 hónapig húzódó influenzám miatt.
Már ki akartuk várni a tavaszt, hogy esetleg én megyek majd, ahogy a Sakura esik, de hát ugye, közbeszólt a Sors.
Amúgy is időszerű volt már neki is jönnie, hiszen isten tudja, hány éve járt le az XP-korszak, folyamatosan beszéljük az újratelepítést, de hát ahhoz, hogy szerencsétlen se dolgozó-se nyugdíjas korszakomban támogatni tudjon, nem ugrálhatunk csak úgy oda-vissza, ahogy régebben (bár nekünk akkor is ki kellett szorítani, lévén, nagy keresettel egyikünk sem rendelkezett) igyekeztünk.
Most már azért jó ideje kezdtek problémák lenni a gépemen, úgyhogy ezt a műtét előtti hétvégén, több okot is összehozva az ő idejövetelével kompenzáltunk.

A tervezett másfél napnyi gépáthúzás mellett amúgy sem mentünk volna sehova, mert nem fért volna bele -- ezt már tapasztalatból tudjuk. Ezt a döntést ráadásul "megkönnyítette" az eső, mely természetesen egész nap esett e napon. Kimentem tehát ernyővel, az ide-oda pakolgatásával reklámszatyrokba, ha összecsukom... gyaloglásokkal és két járművel az állomásra, nagy mázlim volt, hogy 1 perc múlva volt a vonatérkezés... tehát mindenképp odaértem, viszont a vonat így is késett majd' félórát.
Ez alatt tehát volt időm lefotózni az eddig még nem látott, első vágány mögötti festett dolgokat, melyek lényege, hogy Debrecenről szólnak. A peron fedett volt, tehát az eső nem zavart ebben.

             
Aztán megjött a vonat, végre létrejött a régen várt találkozás.
Én vettem magamnak pár különböző, nem mezei de nem is drága szendvicset; István pedig, miután kiszámoltuk, hogy kb. 3 buszjegyre lesz szüksége, ezt.
Aztán felsétáltunk a Kossuth utcai buszmegállóig, egyrészt, hogy azért valamit mégiscsak sétáljunk, még ha eső van, is.
Közben megnéztük és lefotóztam a Petőfi-szobrot, mert így közvetlenül pár nappal március 15-e után élőben még nem is láttam, amikor a sok kis zácslócska köré van szúrva. Sajnos, amúgy ezen túl nemigen tudtunk semmit fotózni, nem is volt érdemes, még amúgy "kopasz" volt minden. Ennek fotózása is úgy történt, hogy István fejem fölé tartotta az ernyőt...

Ezután kivártunk egy 25-öst, hogy a Tecsóban tudjunk kaját venni, így István vett is két nagyadag kínait, én pedig hátul egy Dubarry csirkemellet rizzsel.
Ezután nagy mázlink volt, mert egyből jött egy hazafelé menő busz, 2 megállónyi esernyőzést megtakarékoskodva, és már otthon is voltunk.
Az elrendezkedés után, meg miután találtam Istvánnak itthonra öltözéket (egy része meglett), elpakolgattunk, lényegében egy óra örömködés kezdődött, amikor is a szilveszterkor egymásnak kölcsönösen ajándékozandó cuccokat adtuk volna egymásnak, no, az most történt meg.:)
Én gyakorlatilag odaadtam egy (amúgy földig érő, nagy, műanyag, lidles, tele) szatyrot, hiszen neki névnapja is volt -- így legalább nem nekem kő elcűgölni, majd elviszi magának.
Ezt, azt hiszem, becsomagolt állapotban az egész készletet lefotóztam úgy év vége felé, és ide is beraktam. Másnapra betegedtem le...
Tőle én végül is a tv-t kaptam ajándékba, arról anno beszámoltam.
De persze nem lenne István, ha üres kézzel jött volna. Azt mondja, még a váratlan tévéakció előtt megvette ezeket a dolgokat, úgyhogy megkaptam...
Nagyon szépek egytől-egyig.
Így nézett ki átadáskor...

Így nézett ki kicsomagolás után!

Részletek -- a könyv dedikáltatása kedvéért István még el is ment egy írós találkozásra! :)
Már eldöntöttem: ezt viszem magammal a kórházba. Tudom, hogy ha nincs az ember egyedül ott, akkor nemigen van idő az olvasásra, meg kérdés az is, hogy egy kézzel hogy fogom ezt megtenni, de könnyű, nem foglal sok helyet, és cicás.:))

Baglyos bögre. Míg István itt volt, ebből itta a Neocitránját. Ja, mert persze előzőleg két héttel ő is bekapott valamit, és most annak utóhangja még tart.

A Radnóti-fotók könyve kezdettől fogva valahogy egyikünkben sem volt kérdés -- mivel már a naplókat is megkaptam, s ez igen szoros tartozéka --, hogy valószínűleg összejön.
Előtte egy kis vörös cica, ha nem lenne elég macskám még minden polcomon:)), aztán két hűtőmágnes. Bagoly és cica; nyilvánvalóan.

Ezt a tatyót is neten rendelte István, mikor tarisznyagondom volt. Cuki nagyon. A forma szorosan kapcsolódik a fali macskadekorjaimhoz...
Fölötte a mentás étcsoki is különlegesség.

Ezen a részleten látszik, hogy újabb kézimunka is állt a házhoz... erről sejtelmem sem lehetett, hiszen még az előzőekkel sem végeztem.:)

E kettő hűtőmágnesnek is szorítottunk helyet a hűtőn... bár már igen nehéz.

Kis karácsonyi üdvözlőkártya, alatta az új vörös cicával.

Ezek után én ettem, István majd kicsit később, de kiderült, hogy olyan nagy a tecsós kínai nagyadagja, hogy még ő sem bírta egyszerre megenni! Amelyen én mérhetetlenül elcsodálkoztam. Azt hittem, nincs az a mennyiség, amit István be ne tudna falni.
De a másik részét még később megette.

A géppel, újrahúzással töltötte az időt, eleinte voltak kisebb nehézségek (nem ismerte fel a gép a pendrájvot, amelyen rajta van a win10 (lehet, hülyeséget írok...?), én ilyenkor biztos frászt kapnék, de István nem idegeskedik. Minden ilyennél kijött valahogy a dologból.
Most is már éjfélre gyakorlatilag majdnem minden, általam használt programot is sikerült feltennie.
Közben a HDMI-kábelt is (amit Dani előző este áthozott) is berakta, többször és türelmesen igyekezett nekem elmagyarázni a dolgokat, hogy mit, miért, hova stb., én pedig értelmesen bólogattam.:)
Utána megfejtettük, hogy hogyan kell dvd-t nézni az új tévén, merthogy eddig nem sikerült, még István általi telefonos segítséggel sem.
Annyi a lényeg, hogy tv-t HDMI-re állítással nézek, míg DVD-t SCART állítással, miközben NE legyen a médiabox bekapcsolva. Mi meg eddig, ugye, azon akartunk valami AV-csatornaféleséget keresni, hogy legyen hol DVD-zni.
Szóval most már ez is megy!
Míg István a géppel küzdött, én megnéztem 3 részt a Szívek szállodájából, valamint az utolsó Szultánát, melyet István pendrájvon elhozott -- egyúttal így azt is abszolváltuk, hogy hogy kell tv-be dugott pendrájvról nézni valamit.

A macskák úgy fogadták Istvánt, mintha nem évszázadokkal ezelőtt lett volna itt. A macskák nem felejtenek -- ez minduntalan bebizonyosodik.:)
Haramia is az átlaghoz képest sokkal többet volt nálunk és egyáltalán: ébren.
Alvásnál odafeküdt István fejéhez, mint egy sapka. Már bánom, hogy nem fotóztam le...:))
Nekem nem szokott...

Pig Dragon 1400

A PigDragonban újabb százas lépcsőt értem el: 1400!

Úgy 1360 körül kaptam "ajándékba" ezt a zöld sárkit.:)

Itt álltam a pályán a nagy feladat előtt (nem 5 percig)...

Itt a bizonyíték, hogy megküzdöttem a pályával.:)

Itt vagyok már utána...

És az 1402-nél kaptam ezt a lila sárkit.

Szokásos fanfár, vörös szőnyeg, aranyérem stb. megtörténtek.:)))

Mai meglepik

Bence még ma sem ment iskolába. Eredetileg úgy volt, hogy ugye, pont hét közepe ünnep, és a doktornő is úgy gondolta, hogy csütörtökön már mehet biztosan egy nátha után iskolába.
De nem javult ám. Egyrészt. Másrészt jobban köhög, mint eddig, pluszban még a szeme is kötőhártya-gyulladásos lett. Bementek csütörtökön azért az iskolába, Szilvi beszélt a tanárnővel, kikérte a tanácsát, hogy ez van, most beadja így a gyereket, vagy jobb, ha nem megy. A tanárnő azt mondta, hogy inkább vigye vissza az orvoshoz, hogy igazolja még ezt a két napot, mert tényleg látszik, hogy nem egészséges.
Úgyhogy csütörtökön ezek után reggel elmentek a doktornőhöz, aki a kétnapos igazolás helyett írt egy egész hetit. Reméljük azért, a szülinapjára meggyógyul!

Hétközben Magdikával beszélgettünk cseten sokat. Például kemós fejfedőkről is.
Keresgettünk ilyen oldalakat, nem is gondoltam, hogy ennyiféle van!
És ott van, hogy "nem csak kemósoknak" -- tényleg nagyon guszta, kifejezetten szép turbánkendők vannak, ezerféle színben és variációban (és árban).
Magdika kérdezte, hogy nekem mégis, melyik tetszene -- s ő is mondott párfélét, hogy melyiket találja szépnek. Én mondtam párat, mindenesetre nem túl feltűnőeket (én úgy mondtam, nem "csiricsáré"-kat, mire megkérdezte, hogy mit jelent nekem a csiricsáré.:)))
Szóval olyan, ami nem irányítja a fejemre a szemet. Nem nagyon színes, rikító, nem sokszínű. Legjobban az ilyen kis hátul lógósok tetszenek. Csak hát azon az oldalon, amit nézegettünk, rohadt drágák voltak ezek a cuccok, viszont tényleg príma minőségűek.
Erre fel Magdika azzal lepett meg ma, hogy megrendelt nekem egyet!!!! Csak úgy, segítségképpen... uramatyám...
És ez még este is folytatódott, hogy van egy rahedli új vagy alig használt törölközője, fürdőlepedője, egy csomó hálóinge és köntöse, már éppen gondolkodott, kinek kéne elajándékoznia, mert már nem fér tőle...
Mindezt arra, hogy mondtam, lassan be kellene pakolnom, összekeresgélnem a cuccokat, mert az epeműtétem óta direkt nem használom azokat, mert kevés van. Én nem szoktam venni ilyeneket, gyakorlatilag ugyanazt a néhány törölközőt mosom folyton... köntösöm is egy van, ami pehelykönnyű, selyemszerűség, csak az a baja, hogy ferde a zsebe, aminek semmi értelme nincs...
Erre képes, és ki is találta, hogy ha hétfőn feladja, addig még meg is kapom a törölközőt...
Hát, már szavam sincs.
De azok után Magdika nem lep meg, mióta tudom, hogy Ervinünkkel hogyan viselkedett.
Ervinnek most hó elején lett volna a szülinapja. Magdika onnan, 300 km-ről gyönyörű virágcsokrot készíttetett "Sosem felejtelek el" feliratú szalaggal, és elküldte ide, Ervin sírjára futárral! Eszméletlen ez a nő... Úgyhogy ezek után szinte csodálkoznom sem illik...

Közben Dani is talált oldalakat, át is küldte ezeket, szép kis egyforma típusú kendők voltak, angol nyelvű oldalak, ám sehol nem volt rajta az a speciális szó, hogy kemo vagy chemo, mittomén. Helyette az islam. Viszont rohadt olcsón, úgy 1 dollár pár cent körül.
Mondom, tőlem jó lenne, csak mivel iszlámkendő, nem kemós, ezért nem biztos, hogy az első szellő nem vinné-e le a fejemről.
De aztán talált olyat is, ami szintén hasonlóan olcsó, sokkal egyszerűbb kivitelű, mint amit Magdikával nézegettünk, viszont itthonra nem lenne olyan sem rossz. Sima, tarkónál gumis és onnan egyenlőtlen hosszúságban "cafrangosan" lelógós.
Mondta Dani, válasszak ki két színt. Azt mondta, már ki is fizette... aztán majd nehogy koppanjon a szállítási díjjal, jajistenem... Mondjuk így, hogy a kettő egy ezres körül van, tényleg megéri.
No, kíváncsi leszek. Így azért már kicsit biztosabb tudatilag.
Most még töröm a fejem, ne vágjam-e le a hajam úgy vállig, Kleopátra-jelleggel. De az a baj, hogy akkor meg nem tudom összefogni. Ami nemcsak azért lényeges, mert sokkal stabilabb, mint az összevissza lógó, hanem a lenövés miatt. Ugyanis az én hajam mindig is elválasztódott középen, akárhogy fésülöm hátra, egybe. Márpedig ha elválasztódik, egy hónap alatt gyönyörű egycentis lenövés látszik, amit rühellek. Ha összefogom, akkor ez nem annyira feltűnő (egy darabig, mert a halántékomnál meg a frufruhatárnál úgyis látszik előbb-utóbb.
Dani ma este volt itt; szegény ma is, holnap is dolgozik, reggeles.
Szóval azt mondta, megrendelte azt a kettőt, egyszínűek, nem turbánok, csak kemós fejfedők.
Hozott nekem olcsó aldis sört, meg a ruhákat kicseréltük -- hozott némi szennyest és vitte a tisztát.

Hozam, orvoshoz, segítség

Jól kezdődött a délelőtt, mert unokatesómtól kaptam egy kis anyagi támogatást. Mintha csak megérezte volna, hogy majdnem nullán vagyok...
Azt írta e-mailben, hogy költsem az egészségemre. Nem tagadom, elsírtam magam. Minden jótéteményért bőgőmasinává válok...
Annyira hálás vagyok érte, pedig ő is tudja, hogy soha nem fogom tudni visszaadni neki sem...
Nyilván lesz helye, hiszen kellenek fejrevalók, taxiravalók...
Oké, sokan mondják, hogy nem biztos, hogy elmegy a hajam. És ha igen? Ez nem olyan, hogy ha mégis, akkor leszaladunk már a sarokra és veszünk egyet látványosan, kopaszon! Azért legalább a biztonság kedvéért legyen már itthon előre is ilyen!

Ma dél körül összeszedtem magam, és két busszal felmentem a Kossuth utcai M.. bankba, ahol az önkéntes nyugdíjbiztosításommal kapcsolatos kérdéseket lehet rendezni.
Egyszerűen muszáj volt már, annyit törtem rajta a fejem, hogy mit tegyek.
Akárki akármit mond és illendőségből nem beszélünk róla, akire félig-meddig halálos ítéletet osztottak attól függetlenül, hogy hány évem lehet még, egyáltalán nem biztos, hogy megérem a nyugdíjkorhatárt.
Tekintettel arra, hogy ha nincs az elbocsátás, már 2,5 éve nyugdíjas vagyok, akkor csont nélkül felvehetném a '95 óta fizetett nyugdíjpénztáros dolgaimat.
Ezt anno még a nyomda nyitotta nekünk annak idején, valamiféle fizetésemelés volt a háttérben, és ő is fizette havi 1500-zal, ha jól emlékszem. Sajnos, csak egy évig részesülhettem abból, hogy a cég fizeti, mert az első két évben másik önkéntesben voltam, ahol viszont én fizettem az összeget... a nyomdait kellett volna választanom. Ráadásul aztán '98-tól átmentem a 2. munkahelyemre, ott nyilván nem foglalkoztak ilyesmivel, tehát megduplázva az összeget, sk. fizettem évekig. Most két éve 4000 a minimális tarifa havonta, ettől az évtől meg 5000.
Az agyam zsongott már attól, hogy hogyan lehetne pénzt szerezni, hiszen ismerve a családi körülményeinket, itt senkinek nincs tartaléka olyannak, aki segítene is. Akinek van, az inkább belehalna, minthogy.
Kezdettől fogva felvett szándékom, hogy mivel keresztanyám temetését én szerveztem végig, és eleve meg van vásárolva 35 évre a 4 személyes urnasírhely, ezt már nem kell még egyszer kifizetni, tehát az enyém már nem fog annyiba kerülni, mint amikor az övét rendeztem... lényeg az, hogy én is itt szándékozom belehamvasztódni, ne legyen szegény egyedül. De tudom, hogy az én családom velem együtt a végtelenségig csóró, hogyan fognak eltemetni, miből? Ez igenis, nem istenkáromlás, erről muszáj beszélni.
Mondjuk ki: én már kedvezményes nyugdíjas nem leszek. Az öregségit megérni? Na, arra semmi garancia nincs. Hamarabb meg nem vehetem ki a tőkémet, mert akkor 20% adó- és TB-köteles!
Mi a jóistent csináljak, míg aztán eszembe jutott a hozam. Persze hallottam én ezt már régebben is, csak fel nem fogtam, mi az, miért lehet felvenni, hogyan és miképpen.
Utánaolvasgattam. Egyrészt az év végi bőségesebb levelükben, elszámolásukban, másrészt a neten az oldalukon. Tehát a hozamot háromévente ki lehet venni! Én 22 éve vagyok pénztártag, és még egyszer sem éltem ezzel a lehetőséggel! Most fogok, legalábbis megpróbálok.
Nem tudom pontosan, mennyi fog végül is járni, mert nem értettem konkrétan a határokat -- 10 év, 21 év elteltével, de nekem a 10 évet kellett beikszelnem, hiába megvan a 21 is; mert a 21-nél az van, hogy az egészet ki óhajtom venni, tőkéstül. Viszont ahol a hozamot, ott meg csak 10 év utáni van. Szóval nem tudom, mennyi lesz, de számításom szerint mindenképp bele kell férnie egy sima, nem márvány, fedett sírkőnek, és akkor régi szívfájdalmam, hogy keresztanyám sírja úgy néz ki, mint a senki földje és tiszta égés!, ezt megcsináltatom, ha műtét után úgyis mászkálni kell kezelésekre és az, mondjuk, nem kemó lesz már. Vagy két kemó között, ha nem vagyok rosszul.
Olyan százasra számítok ezzel kapcsolatban, persze biztos több lesz még műkőből is, mert külön fizet az ember mindenért, a feliratért, a vázákért stb. És hát remélem, jut még annyi, hogy el tudjanak hamvasztással temetni.
Nem jó ez, hogy illendőségből nem beszélünk róla, aztán meg mennyit turbóztam érte, hogy anno keresztanyámból úgy szedjem ki az életéről való konkrétumokat, hogy rá ne jöjjön, miért csinálom (pontosan hány évig dolgozott, miket is végzett konkrétan tanulmányilag meg szakmailag -- bár nagyjából tudtam --, meg ilyenek); persze még így is jól jártam, mert nagyon sokat tudtam róla.
De nem győztem hogy csűrni-csavarni, hogy ki ne derüljön, hogy miért kérdezgetem -- nyilván nekem kellett összehozni a beszédet is. De ugye, ez a téma tabu.
Szegénykém összegyűjtötte a temetésre valót, de fél napig kerestem az ehhez passzoló kötvényt, melynek pont a temetése miatt én voltam a kedvezményezettje. Ha nem a Dani illetékébe segítek bele a maradék pénzzel, akkor egyrészt nem kapja meg a részletfizetést, viszont abból meglett volna a sírkő... Így kevesebb lett az illeték és látva a fizetési szándékunkat, megkapta a 15 havi részletfizetést. (Nem egyenes ági leszármazottak voltunk, ezért nyilván elég magas volt ez még garzon esetében is!)
Na, én már akkor eldöntöttem, ha én egyszer ebbe a szituba kerülök, nem kerülgetjük a forró kását. Tudjanak miből eltemetni. Hát remélem, így lesz és tényleg kapok annyi hozamot.
18 munkanap az ügy leforgása. De legalább megindítottam. Úgy, mint az adót...

Innen átmentem ahhoz a viszonylag új emlékműhöz, amit még eddig nem sikerült lefotóznom, most megtettem. Meg a színház előtt álló két faritkaságot is, kopasz állapotjukban, mert azokat sem fotóztam még így.

 
Egy 41-essel kimentem aztán a Tócóskert térig, ahonnan igen közel a háziorvosi rendelő.
Közepesen sokan voltak, szerencsére -- mert azt nagyon nem akarnám így műtét előtt! -- nem érzékeltem nagyon influenzás tömeget.
Le is ültem kivételesen, és nem pattantam fel, mikor Juditka kijött, viszont meglátta a kezemben a papírokat és elvette tőlem... mondtam neki, hogy ez a legutóbbi 1 hónap gyászos tanúsítványai.
Mikor bekerültem, hát, nem volt vidám a hangulat. Valószínűleg már túl voltak az első szörnyülködéseken, és be is vezették a kartonra a dolgokat.
Még anyámat is sajnálták, mert én is mondtam, hogy őt legalább annyira letaglózta ez a hír, mint engem. Nem nagyon képes megemészteni. Meg hát 86 éves korában nem arra számít egy idős anya, hogy a lánya majd segít, ápolja, gondozza? Hát hogy fog ez nekem menni, mikor így is ezer bajom volt már ennek előtte, és az, hogy most ez van, sajnos, nem fogja a meglévőket megsemmisíteni, ugyanúgy fáj minden részem a reuma, köszvény, lumbágó, porckopások, hátfájás, csontritkulás miatt; hogy a szívbajaimról és a félbéna jobb karomról ne is beszéljünk.
Megbeszéltük, hogy jövő hónapban jönnöm kell anyám gyógyszereiért, remélem, már akkor fogok tudni... és egyúttal majd hozom a zárójelentést is.
Még kiírattam egy doboz Citrokalciumot, mert ugye, a reumára nem jutottam el. Bizony, valahogy még azt is be kell iktatni, de már mindenképp műtét után. Most már lassan minden a műtét után kerül sorra!
A gyógyszertárban kiváltottam ezt a gyógyszert, majd ha már így hozta az alkalom, bár már nagyon fájt a hátam, de átmentem a lakótelep túloldalára, az Aldiba. Rámfért egy kis nézelődés, szükséges vásárolgatás. Olyanokat vettem, melyekre hétvégén szükség lesz.

Hazafelé észleltem kis téltemetőket (vagy lehet, gólyahír?), meg ibolyákat is itt-ott, de az még nem igazán volt fotózható. Nagyon lassan indul most a tavasz, még minden eléggé kopasz.

 
Jó volt hazaérni, és bár így is majd egy óra volt, mire mindent elpakoltam, jólesett, hogy ezeket el tudtam intézni. Utána kicsit pár percre le kellett dőljek, hogy a fejsze kiálljon a hátamból...

Szándékos pihenőnap

Ünnepnap, melyből egyébként nem sokat észleltem. A gyerek itthon volt, s mivel hót takony volt és köhögött, nem sokat láttam. Feküdt, aludt, tévézett.
Szilvi kiírta nekem a műsorból az olyan filmeket, amikről tudja, hogy szívesen megnézném, e téren tökéletesen megbízható egymásban az ízlésünk, mert egyfajtákat szeretünk.
Jó is volt ez így, mert míg ezeket a filmeket néztem, nem állandóan a bajomon járt az agyam.
Délelőtt a Meseautó újabb kiadását néztem, bár már láttam, de ez a film, akár a régi, akár az új, mindig "jólesik".
Kora du. az Ízek, imák, szerelmek 2010-es filmet néztem Julia Robertsszel, este pedig A szív bajnokai (2009) Sandra Bullockkal.
Ezután szinte zsinórban egy másik adón szintén Sandra Bullockkal a Gravitáció (2013) c. filmet néztem meg.
Gyakorlatilag kivételesen ellustálkodtam a napot.