2017. március 16., csütörtök

Hozam, orvoshoz, segítség

Jól kezdődött a délelőtt, mert unokatesómtól kaptam egy kis anyagi támogatást. Mintha csak megérezte volna, hogy majdnem nullán vagyok...
Azt írta e-mailben, hogy költsem az egészségemre. Nem tagadom, elsírtam magam. Minden jótéteményért bőgőmasinává válok...
Annyira hálás vagyok érte, pedig ő is tudja, hogy soha nem fogom tudni visszaadni neki sem...
Nyilván lesz helye, hiszen kellenek fejrevalók, taxiravalók...
Oké, sokan mondják, hogy nem biztos, hogy elmegy a hajam. És ha igen? Ez nem olyan, hogy ha mégis, akkor leszaladunk már a sarokra és veszünk egyet látványosan, kopaszon! Azért legalább a biztonság kedvéért legyen már itthon előre is ilyen!

Ma dél körül összeszedtem magam, és két busszal felmentem a Kossuth utcai M.. bankba, ahol az önkéntes nyugdíjbiztosításommal kapcsolatos kérdéseket lehet rendezni.
Egyszerűen muszáj volt már, annyit törtem rajta a fejem, hogy mit tegyek.
Akárki akármit mond és illendőségből nem beszélünk róla, akire félig-meddig halálos ítéletet osztottak attól függetlenül, hogy hány évem lehet még, egyáltalán nem biztos, hogy megérem a nyugdíjkorhatárt.
Tekintettel arra, hogy ha nincs az elbocsátás, már 2,5 éve nyugdíjas vagyok, akkor csont nélkül felvehetném a '95 óta fizetett nyugdíjpénztáros dolgaimat.
Ezt anno még a nyomda nyitotta nekünk annak idején, valamiféle fizetésemelés volt a háttérben, és ő is fizette havi 1500-zal, ha jól emlékszem. Sajnos, csak egy évig részesülhettem abból, hogy a cég fizeti, mert az első két évben másik önkéntesben voltam, ahol viszont én fizettem az összeget... a nyomdait kellett volna választanom. Ráadásul aztán '98-tól átmentem a 2. munkahelyemre, ott nyilván nem foglalkoztak ilyesmivel, tehát megduplázva az összeget, sk. fizettem évekig. Most két éve 4000 a minimális tarifa havonta, ettől az évtől meg 5000.
Az agyam zsongott már attól, hogy hogyan lehetne pénzt szerezni, hiszen ismerve a családi körülményeinket, itt senkinek nincs tartaléka olyannak, aki segítene is. Akinek van, az inkább belehalna, minthogy.
Kezdettől fogva felvett szándékom, hogy mivel keresztanyám temetését én szerveztem végig, és eleve meg van vásárolva 35 évre a 4 személyes urnasírhely, ezt már nem kell még egyszer kifizetni, tehát az enyém már nem fog annyiba kerülni, mint amikor az övét rendeztem... lényeg az, hogy én is itt szándékozom belehamvasztódni, ne legyen szegény egyedül. De tudom, hogy az én családom velem együtt a végtelenségig csóró, hogyan fognak eltemetni, miből? Ez igenis, nem istenkáromlás, erről muszáj beszélni.
Mondjuk ki: én már kedvezményes nyugdíjas nem leszek. Az öregségit megérni? Na, arra semmi garancia nincs. Hamarabb meg nem vehetem ki a tőkémet, mert akkor 20% adó- és TB-köteles!
Mi a jóistent csináljak, míg aztán eszembe jutott a hozam. Persze hallottam én ezt már régebben is, csak fel nem fogtam, mi az, miért lehet felvenni, hogyan és miképpen.
Utánaolvasgattam. Egyrészt az év végi bőségesebb levelükben, elszámolásukban, másrészt a neten az oldalukon. Tehát a hozamot háromévente ki lehet venni! Én 22 éve vagyok pénztártag, és még egyszer sem éltem ezzel a lehetőséggel! Most fogok, legalábbis megpróbálok.
Nem tudom pontosan, mennyi fog végül is járni, mert nem értettem konkrétan a határokat -- 10 év, 21 év elteltével, de nekem a 10 évet kellett beikszelnem, hiába megvan a 21 is; mert a 21-nél az van, hogy az egészet ki óhajtom venni, tőkéstül. Viszont ahol a hozamot, ott meg csak 10 év utáni van. Szóval nem tudom, mennyi lesz, de számításom szerint mindenképp bele kell férnie egy sima, nem márvány, fedett sírkőnek, és akkor régi szívfájdalmam, hogy keresztanyám sírja úgy néz ki, mint a senki földje és tiszta égés!, ezt megcsináltatom, ha műtét után úgyis mászkálni kell kezelésekre és az, mondjuk, nem kemó lesz már. Vagy két kemó között, ha nem vagyok rosszul.
Olyan százasra számítok ezzel kapcsolatban, persze biztos több lesz még műkőből is, mert külön fizet az ember mindenért, a feliratért, a vázákért stb. És hát remélem, jut még annyi, hogy el tudjanak hamvasztással temetni.
Nem jó ez, hogy illendőségből nem beszélünk róla, aztán meg mennyit turbóztam érte, hogy anno keresztanyámból úgy szedjem ki az életéről való konkrétumokat, hogy rá ne jöjjön, miért csinálom (pontosan hány évig dolgozott, miket is végzett konkrétan tanulmányilag meg szakmailag -- bár nagyjából tudtam --, meg ilyenek); persze még így is jól jártam, mert nagyon sokat tudtam róla.
De nem győztem hogy csűrni-csavarni, hogy ki ne derüljön, hogy miért kérdezgetem -- nyilván nekem kellett összehozni a beszédet is. De ugye, ez a téma tabu.
Szegénykém összegyűjtötte a temetésre valót, de fél napig kerestem az ehhez passzoló kötvényt, melynek pont a temetése miatt én voltam a kedvezményezettje. Ha nem a Dani illetékébe segítek bele a maradék pénzzel, akkor egyrészt nem kapja meg a részletfizetést, viszont abból meglett volna a sírkő... Így kevesebb lett az illeték és látva a fizetési szándékunkat, megkapta a 15 havi részletfizetést. (Nem egyenes ági leszármazottak voltunk, ezért nyilván elég magas volt ez még garzon esetében is!)
Na, én már akkor eldöntöttem, ha én egyszer ebbe a szituba kerülök, nem kerülgetjük a forró kását. Tudjanak miből eltemetni. Hát remélem, így lesz és tényleg kapok annyi hozamot.
18 munkanap az ügy leforgása. De legalább megindítottam. Úgy, mint az adót...


Innen átmentem ahhoz a viszonylag új emlékműhöz, amit még eddig nem sikerült lefotóznom, most megtettem. Meg a színház előtt álló két faritkaságot is, kopasz állapotjukban, mert azokat sem fotóztam még így.



 
Egy 41-essel kimentem aztán a Tócóskert térig, ahonnan igen közel a háziorvosi rendelő.
Közepesen sokan voltak, szerencsére -- mert azt nagyon nem akarnám így műtét előtt! -- nem érzékeltem nagyon influenzás tömeget.
Le is ültem kivételesen, és nem pattantam fel, mikor Juditka kijött, viszont meglátta a kezemben a papírokat és elvette tőlem... mondtam neki, hogy ez a legutóbbi 1 hónap gyászos tanúsítványai.
Mikor bekerültem, hát, nem volt vidám a hangulat. Valószínűleg már túl voltak az első szörnyülködéseken, és be is vezették a kartonra a dolgokat.
Még anyámat is sajnálták, mert én is mondtam, hogy őt legalább annyira letaglózta ez a hír, mint engem. Nem nagyon képes megemészteni. Meg hát 86 éves korában nem arra számít egy idős anya, hogy a lánya majd segít, ápolja, gondozza? Hát hogy fog ez nekem menni, mikor így is ezer bajom volt már ennek előtte, és az, hogy most ez van, sajnos, nem fogja a meglévőket megsemmisíteni, ugyanúgy fáj minden részem a reuma, köszvény, lumbágó, porckopások, hátfájás, csontritkulás miatt; hogy a szívbajaimról és a félbéna jobb karomról ne is beszéljünk.
Megbeszéltük, hogy jövő hónapban jönnöm kell anyám gyógyszereiért, remélem, már akkor fogok tudni... és egyúttal majd hozom a zárójelentést is.
Még kiírattam egy doboz Citrokalciumot, mert ugye, a reumára nem jutottam el. Bizony, valahogy még azt is be kell iktatni, de már mindenképp műtét után. Most már lassan minden a műtét után kerül sorra!
A gyógyszertárban kiváltottam ezt a gyógyszert, majd ha már így hozta az alkalom, bár már nagyon fájt a hátam, de átmentem a lakótelep túloldalára, az Aldiba. Rámfért egy kis nézelődés, szükséges vásárolgatás. Olyanokat vettem, melyekre hétvégén szükség lesz.


Hazafelé észleltem kis téltemetőket (vagy lehet, gólyahír?), meg ibolyákat is itt-ott, de az még nem igazán volt fotózható. Nagyon lassan indul most a tavasz, még minden eléggé kopasz.

 
Jó volt hazaérni, és bár így is majd egy óra volt, mire mindent elpakoltam, jólesett, hogy ezeket el tudtam intézni. Utána kicsit pár percre le kellett dőljek, hogy a fejsze kiálljon a hátamból...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése