Anyámnak gyógyszerkiíratás és csomagátvétel

Nagy örömömre, miután megkerestem biztosra és megtudtam, hogy páros hét van, így konstatáltam, hogy a doktornőnk rendelése pénteken páros héten pont délutánra esik. S mivel túl akartam lenni anyámnak a gyógyszerkiíratásán, ezért úgy készültem, ma elmegyek.
Tegnap össze is írtam a gyógyszereket, ma felhívtam még egyszer, hogy nem hagyott-e ki valamit a múltkori telefon alkalmával, még a biztonság kedvéért ráírtam a TAJ-számát is a papírra, plusz hogy melyik gyógyszerből kéri a háromhavit és melyikből csak egyhavit stb., így gondoltam, délután a rendelés elejére, azaz 1 körül már húzok is.
Egyébként 10 óra körül szinte hömpölygő hóesés volt, gyönyörű. Csak azért nem fotóztam le, mert túlságosan fáztam kinyitni az ablakot és kihajolgatni rajta...
Pedig kár volt elmulasztani, mert egy óra múlva átment havasesőbe, később meg szimpla esőbe. Az erkély kopogásán volt lemérhető... Így aztán az addig mindent fehéren borító hótakaró minőségileg hátrányosan megváltozott... Sajnos, fekete tócsák, lyukak keletkeztek a hóban, az utak, járdák megint feketéllettek. De ez semmi ahhoz, hogy fizikailag is meg kell tenni az utat ebben a latyakban az orvosi rendelőig.
Most meg már kötelezővé vált a menés, hiszen megérkezett az elmúlt szombaton a Régi könyvek antikváriumból online rendelt csomagom az általam jelzett PickPack csomagátvevő helyre, és mivel az is a rendelő felé van, csak még távolabb, ezért roppant célszerű volt mindkettőn egy úttal esni túl.
Nem szeretem halogatni a dolgokat, amennyiben nem "haldoklásról" vagy más kellemetlen egügyi dologról van szó. Anyámnak még volt a leghamarabb elfogyó gyógyszeréből 8 db, tehát nem lett volna kötelező ma menni. A PickPacktól reggel jött e-mailben és sms-ben is jelezték, hogy a csomag egészen 20-áig átvehető. Tehát szerintem a helyemben sokan eltrehánykodták volna a mai napot, pláne, hogy nem is voltam még jól.
Igazándiból aggaszt a kb. három napja fennálló, kifejezett tüdőfájás. Én nagyon hátfájós vagyok, tehát jól ismerem, így a különbséget is. Ez most nem a reumás jellegű hátfájás! A bal lapockám körüli tompa sajgást érzek. Ez idegesít. Ugyanakkor nem akarok az orvosnál kitálalni egy bő kéthetes betegségről, mert valahogy nekem most nem hiányzik a letolás.
De el is gondolkoztam azon, hogy egész életemben kaptuk a tüdőszűrőre való behívásokat, sőt, emlékszem olyanra gyerekkoromból, hogy még meg is büntették, aki nem ment. Vagyis kötelező volt.
Most meg -- mint annyi mindenben -- átestünk a ló túlsó oldalára, tehát nemhogy nem kötelező, de már behívót sem küldenek! Ez azért nem annyira tetszik, főleg, ha a keresztanyám dolgára gondolok... hiszen az időpontja előtt abszolvált tüdőszűrőn fedezték fel neki a daganatot, és hívták a tüdőgondozóba, ahol is gyors műtétet javasoltak. Ugyanis a tüdődaganat az egyik leggyorsabban áttéteket képző fajtája a ráknak...
Akkor megműtötték, 2001 nyarán. Sokat gyengélkedett vele, én jártam lemosdatni stb. akkor is. De idejében elcsípték, és kapott még 10 évet az élettől!
Na most pedig már nem jönnek tüdőszűrőpapírok. Mindnyájan ki vagyunk téve ennek és hasonlóknak?
Azt hiszem, 2012-ben voltam utoljára, azóta nuku. Oké, 2014 júniusában volt egy tüdőröntgenem, az epeműtétem előtt. Ha gond lett volna, bizonyára megtudom. De akkor is... annak is már 2,5 éve.
Tudom, hogy munkaköri, elhelyezkedési esetekben mindenképp kell mellkasröntgen, de ez engem már nem fenyeget. Azt is tudom, hogy pénzért elmehetek szűrésre, bár azt nem tudom, milyen alapon megy, úgy biztos nem, hogy beállítok, hogy jöttem már egy eksönre, és fizetek; hanem feltételezem, időpont kell. Na mindegy, majd lesz valahogy, ha úgy adódik.
Mindenesetre nem vagyok nyugodt ettől az alattomos tüdőfájdalomtól.
Anyámmal megbeszéltük, hogy valószínűleg nem tüdőgyulladás, mert akkor feszt köhögnék még mindig és lázas is lennék... Oké, nem mérem a lázam, mióta úgy gondolom, hogy nincs, és most már csak ritkán jön rám rohamokban a csaholás, éjszaka pl. már nem, amiért hála és köszönet.

Szóval 1 után elindultam nagyon óvatosan elintézni ezeket a dolgokat.
Utálom a lesepert járdákat, főleg, ha tocsog rajtuk az esőáztatta hómaradék...
Én bármiben, bárhol el tudok esni! És az már nekem akár végzetes is lehet.
Bementem a rendelőbe, ahol az én doktornőmnél nem volt senki. Az előző terembeli két orvosnál is 1-2 fő várakozott csak a rendes tömegnyomor ellenpontjaként. Ezért érdemes péntek délután orvoshoz menni!
Az én doktornőm utáni rendelőnél viszont mindig ücsörög 4-5 ember. Mivel ott van a legkevesebb szék, ezért többen errébb ülnek, ezért nem mindig tudom, hogy az hova várakozik. De most úgy nézett ki, hogy a beteg, aki 2 perc várakozás után kijött és szólt, hogy lehet menni, az én voltam.
Tehát most nem úsztam meg azzal, hogy Juditka kijön és kezébe nyomom a cuccost, hogy anyámnak szeretném a gyóccereit kiíratni... bementem. Doktornő épp telefonált, így Juditkának adtam oda a papírt és mondtam, hogy anyukámnak... izé.
Mire a doktornő végzett a teflonálással, már csak alá kellett, hogy írja a recepteket.
Beszéltünk még pár szót anyám hogylétéről, csodálták, hogy még ennyi idős korára is mennyire aktív. Mikor mondtam, hogy bottal jár és nem megy ki a házból, max. két háznyit a kisboltig; meg hogy nyáron kertészkedett, most is néha fát hasogat, behord, süt és főz, begyújt -- majd elájultak. 86 éves lesz júliusban...
Ezután már jöhettem is, úgy döntöttem, franc se szól a kéthetes kórságomról, meg hogy fáj a tüdőm... talán elmúlik, sőt, biztos elmúlik! Ha nem múlna, majd visszajövök... eh.
A gyógyszertárban kiváltottam a Betaloc-ZOK-ját, mert az a legfontosabb. A többit receptben viszem, és majd öcsém fokozatosan, ami kell neki, kiváltogatja.
Közben erősödött az eső... kapucni fel.
Ezután egy kicsit átcsoszogtam még délebbre, ki a lakótelepről, néhány úttest, útkereszteződések (imádom...), és egyszer csak odaértem a benzinkúthoz. Természetesen nem volt nyilvánvaló, hol van a PickPack, ezzel itt mindig megszívom, legutoljára pl. épp átépítések miatt volt keresgetős állapotban...
Most lett itt egy Interspar bolt, és egy sepregetős fickót megkérdeztem, hogy hol lehet csomagot átvenni, mondta, menjek be a bótba nyugodtan, és ott a végén majd a hölgy.
A hölgy meglehetősen robotszerű volt, se egy mosoly, se egy kedves szó.
De meglett a csomagom, én vittem minden adatot, de semmire nem volt szükség, pedig emlékszem, volt, hogy még az sms-t is meg kellett mutatni... vagy kiprinteltük a mélt, amit kapott az ember.
A személyimet el sem vette, idenyomott egy blokkszerű valamit, ahol ki kellett töltenem sk. a saját adataimat, majd utánvéttel fizettem 3020 Ft-ot, és már kész is volt. Közben kétszer levertem a pult szélén felsorakoztatott csokimikulásokból -- az ember ettől a nagy beöltözéstől nem érzékeli az árut annyira, de mondjuk, nem is kéne szerintem apróságokat pultszélre tenni --, ez már másodjára tényleg nem hiányzott, de még csak nem is vette a saját szerencsétlenségemről szóló "humort" a hölgy, hogy oldja kissé a zavart. Éppen gondoltam, hogy lám, Szilvi milyen kedves eladó volt, egyébként anno a férje is úgy nézett ki, hogy mindenki hozzájuk akart állni... Meg lehet látni pl. a sokpénztáros helyeken, amennyiben választék van, úgy a Tescóban is, hogy hova álljon az ember. Valahogy látszik a dógozó arcán, hogy lekezelő, netán bunkó, unempatikus-e, vagy vevőcentrikus, kedves. Ennek a csajnak itt, ugye, van munkahelye... nyilván ismerőse is.
Küldött az átvétel után másnap a PickPack kérdőívet, mely elég részletes volt, sok mindenre kitért. Ha akartam volna, a célzott kérdésekre válaszolhattam volna, amit éreztem az eladó hozzáállásával kapcsolatban, de ááááá, kisebb bajom is nagyobb. Nem fordul ez olyan sűrűn elő, hogy érdemes lenne szóvá tenni, végül is megvan a csomag, a többi le van tojva.
Örültem neki, le is fotóztam természetesen: három macskás könyvre bukkantam ebben az antikváriumban:

Úgy gondoltam, hogy vagy anyám, vagy Dani karácsonyi ajándékaként tudom be, az ő háromezreiket sem költöttem el még ajándékra ugyanis, sajnos, nem mániám és mint látszik, nem is nagyon tudom. Ez most kivétel...

Ja, fontos dolog, hogy szerencsémre késő este tudatosult bennem, hogy ma volt péntek 13. Még jó, hogy amúgy nem vagyok babonás, de most lehet, hogy ha tudom előre, még sokkal fosósabban totyogom le ezt a majd két kilométert oda-vissza a latyakban... viszont akkor a csaj semmilyen hozzáállását ennek tudom be.:)

Vízóracserék - két hét óta lent először

Már jó ideje megkaptam az értesítést, miszerint lejárt a vízórák ideje, és cserélni fogják. Azóta parázok ezen. Régebben, emlékszem, szabadságot vettem ki mindig erre a napra, máshogy nem lehetett megoldani.
Ráadásul most itt meg lezárták a vizet. Éjszakára egyébként elzártam a melegvizes főcsapot, mert ugye, hiába lett a 7-8 év alatt egyszer félúton kicserélve a melegvíz-óra, ugyanúgy folyik az, ha elzárják a vizet. Mindig akkor. Ezért állandó jelleggel be van állítva a melegvíz-óra alá egy kis műanyag, kifelé szélesedő műanyag tál, hogy ne ússzon a fürdőszoba, hiszen sosem lehet tudni, mikor zárják el a vizet.
Reggel, mikor a macskákat etetni kimentem, kinyitottam. Mondom, ha visszafekszem, az már nem lesz olyan hosszú idő, hogy megteljen a pitli a kifolyó vízzel.
Ráadásul egyáltalán nem tudtam visszaaludni, pedig még lett volna egy órám.
Mivel elég bő intervallumot adtak meg -- 8.00--15.00 --, ezért már ez az én felfogásomban azt jelenti, hogy arra kell készülni, hogy már 8-kor itt lesznek. Ergo legkésőbb 7-kor fel kell keljek.
De a macskák után, 6-kor már nem tudtam visszaaludni, mert ugye, azonnal beugrott ez a várható program.
A meleg víz egyébként gyér nyomással jött, és hol piszkos, hol nem, viszont még langyosnak sem igen volt mondható. A gondnok tegnap azt mondta, hogy reggelig nem lesz meleg víz. Nyilván ezt nem lehet előre tudni, de lényeg, hogy nem lett meleg víz, majd csak jó délután!
Gyorsan elkészültem minden fontossal, kitakarítottam a vécét, felmostam; a konyhát is amit csak lehetett, rendbe raktam, kihordtam két menetben a szemeteket, mert közben a használt macskaalom is az eredeti kiürült zsákjában felgyűlt -- mindegy, szabaduljunk meg ezektől.
Budit kisúroltam, bár nemrég csináltam amúgy is, körbe, elöl-hátul, kihordtam, amitől nem férnének el jól.
Fél 11-kor kaputelefonáltak a szerelők. Megmondtam előre a kódot, most már így szoktam, mert sokkal nagyobb arányban nem nyitja a kaput a kaputelefon nyitógombja, mint ahogy igen...
Két férfi jött, az idősebbik elkezdett szerelni, a fiatalabbikkal a konyhában az adminisztrációval foglalkoztunk.
Szerencsére MOM-mérőre nem került sor, mert az 1600-zal többe került volna, nekem eddig a melegvizes az volt.
Most két kisebb, szép új mérőt kaptam, 12100 Ft-ot fizettem érte...
Úgy gondoltam, az Éva karácsony előtti ajándékpénzéből veszek majd egy bakancsot a 15 éves helyett, mert bár azt hordom, de jól meg van repedezve szegény már. Ennyit erről a pásztorábrándról. Ment a vízórára némi kiegészítéssel.
Ellenőriznem kellett a levett órák számait, közben a szerelő pasinak előre elmondtam, hogy nem miattam ferde a hidegvizes csővezetéke, ezek hálisten, rendesek voltak, nem toltak le engem emiatt. Mert abból már nagyon elegem lett volna. Ezek tudták, hogy nyilván azt is szakember csinálta valamikor, csak trehányul. Ferde a cső, emiatt alig tudják még a kis órát is felszerelni az elzárócsapokkal egyetemben. Sokat küszködött a férfi most is, de nagyon rendes volt egyébként.
A fiatalabbik is. Jól elbeszélgettünk a cserékről, most már tudom, hogy 1 év a garancia, elmondta, melyik számokat kell majd mindig jegyezni (hát úgy, mint eddig), valamint kaptam egy példányt az irományból, meg számlát is. Legközelebb 8 év múlva jönnek... és remélhetőleg kitart addig!
Ja, és még ekkor nem állt helyre a melegvíz-szolgáltatás. Elmondtam még az elején, hogy mi történt: este szóltak és fél óra múlva elzárták, azóta ilyen. Az idősebbik, szerelő ember tudni vélte, hogy ő azt hallotta: valahol a Tócósban csőtörés volt és emiatt kellett egy csomó házban lezárni a vizet.
Az órák felszerelése után a fürdőszobában megnyitották a vízcsapokat, de a melegből akkor is csak kisnyomású barna létyó jött. Megbeszéltük, hogy ez nyilván rendbejön majd... és készen lettünk! Hurrá! Akkora kő esett le rólam, hogy ihaj. Nem tudom, miért f*sok én ettől ennyire.
Na, lényeg, hogy olyan 3-4 óra körül vettem észre, hogy tisztul a víz, és melegszik. Valamint nőtt a nyomás is. Estére minden rendbe jött -- és lehetett véééééégre ázni a meleg vízben!

 
Egyébként pont azért, mert kiürült az itthoni kassza, rászántam magam, hogy lényegében két hét után lemenjek az utcára... lesz ami lesz. Most nem volt annyira hideg, csak --2-3 fok körül; csak a szél miatt érződött annak. Vettem fel pénzt, és mivel két nagy csekk közben összejött, befizettem azokat a postán.
Bementem a DM-be 16 szószos tálkásért (db/99) Haramiának, valamint egy 8 darabos dobozosért.
Ezután még a piacon, ahol az új évben még nem árult, csak két árus (hentesek), vettem egy szál füstölt kolbászt, valamint olyat, hogy kis ételes műanyag dobozokban árult toroskáposztát és hagymás vért. Mondom, nekem ezzel többnapi kosztom meg van oldva... Szilviék meg legtöbbször nem igénylik különösebben a főtt kosztjaimat, ők köretesek inkább, de nem gond, mert ha csirke a feltét, akkor legalább Haramia is el van látva. De még az anyám által töltött káposzta, amit öcsém hozott nyersen és itthon én főztem meg, az is itt van, meg zöldségleves, főtt tészta, egyebek... meg mindig vesz maguknak valamilyen húsos süteményt, virslit esznek, zacskós levest stb., tehát őmiattuk már rászoktam, hogy ne okvetlen kelljen főznöm, mert nem kell. Vannak persze kedvenc dolgok, amiket csak miattuk csinálok meg, az persze kell.
Na mindegy, kialakul ez mindenhol, mindenképp.

Gyerekkori első kórházi emlékek -- vízlezárás

Délelőtt anyám telefonált, megint jól elbeszélgettünk, és mivel vele szólaltam meg először, dettó nem változott a helyzet. Már lassan kétségbeesik, hogy úristen, meg minden. Nem felejtette el, hogy őriztek mindig minden tüdőbetegség ellen, mikor már kettőnél többet köhögtem, vittek orvoshoz...
S mindez azért, mert négyéves koromban elkezelt az akkori gyerekorvosom.
Sok mindenre -- főleg a kórházra -- én is emlékszem.
Óvodás voltam, és heteken át folyamatosan köhögtem. Voltam közben lázas is, akkor nem kellett oviba menni, de utána "kiírtak", viszont a köhögés csak nem szűnt. Anyám már ki tudja, hányszor volt velem a dokinál, máig emlékszem az állatfigurás járólapokra a váróban, ami akkor nagynak tűnt.
Én nem nagyon vágtam a felnőttek beszédét, de tudom, hogy anyám sírva jött ki velem onnan.
Ugyanis az orvos nem volt hajlandó x-edik odamenés, másfél havi köhögés után sem mást adni, mint Fagifort. Az egy barna köptető volt, ártalmatlan (később lett Erigon szirup, majd már az én gyerekeim idején kutyulás volt, elix. thymi comp.-nak hívják, és Bencus is ezt szokta "enni".
A doki nem vágta, hogy ez olyan már nekem, hogy ennyi erővel fényt is ehetnék.
Anyám felvetette, hogy ő ha kérhetne egy röntgenbeutalót a gyereknek... mire az orvos nagy gúnyosan: "azt hiszi maga, asszonyom, hogy az a röntgen használ a gyereknek?"
És nem adott.
Na, ekkor volt elég.
Egyik osztálytársamhoz maszek gyerekorvos járt. Szabott árai voltak, de kifizethetőek.
Az osztálytársam anyja javasolta ezt az orvost, s ő minden alkalommal ki is járt hozzánk -- még emlékszem, mennyit, milyen sokszor vártuk... volt, hogy 10 óránál (este) előbb nem tudott jönni...
No, ő adott beutalót. A röntgen baromira nem volt felesleges, mert megállapították, hogy lényegében lábon és kezeletlenül kihordott tüdőgyulladásból visszamaradt, gyerektenyérnyi beszűrődésem van. Naná, hogy a Fagifor majd biztos használt már ennek...
Azonnal penicillin injekció és kórházi beutaló.
Akkor voltam először kórházban, mintegy három hétig.
Négyóránként hozták a penicillint, éjjel-nappal, s én blazírtan vágtam magam hasra, mikor megláttam az ajtóban a nővért az injekcióval. Tökre nem érdekelt, anyám szerint mindig én voltam a bátor gyerek, aki sose sírt az orvosnál, injekcióknál, oltásoknál... szerintem bírtam, hogy megdicsérnek utána.:)
Meg valahogy felfogtam, hogy úgysem kerülhetném ki, hiába hisztiznék.
A három hét végére olyan volt a fenekem két oldala, mint a szita. Tele volt apró, sűrű sebekkel.
Sokszor vettek vért, és érdekes módon, használ-e a röntgen vagy sem, többszöri röntgenre emlékszem; nyilván muszáj volt ellenőrizgetni, hogy oszlik-e már az a beszűrődés...
Innentől kezdve nagyon vigyáztak a köhögésemre. Ha lógós gyerek lettem volna a suliban, elég lett volna fél óra köhögést eljátszanom, már nem kellett volna mennem oskolába...
Akkoriban, jelzem, még nem ez volt, mint most, hogy sokkal idősebb gyerekeknél is, sőt már felnőtteknél is bent lehetnek a hozzátartozók akármikor.
Még az én gyerekeimnél is csak hároméves korukig fekhettem be a gyerekkel pl. mandulaműtétnél. Dani esetében, mert már 6 éves volt, már NEM fekhettem be...
Nyilván, hogy a hatvanas években megvolt a látogatás konkrétuma: szerda 16-18 és vasárnap 14-16 óra. Kész. Már a zárás előtt 10 perccel bemondták a hangosbemondóba, hogy rövidesen látogatás vége, kérik a látogatókat, húzzanak el.
És azért... egyedül egy négyéves gyerek... nyilván sok emlékem van.
Hatalmas kórterem, sokan vagyunk. A nagyobb gyerekek sokat macerálnak, "bántanak". Elveszik a játékaimat. Ha sírok, sosem amiatt, hogy fáj az injekció, szar íze van a gyógyszereknek, hanem mert "bántanak", és hát a honvágy... úgy sírtam (csendben, villanyoltás után) anyám után, hogy ihaj.
Az ápolónőknek anyám akkor még húszasokat-ötveneseket dugdosott, hogy fésüljenek meg (derékig érő két copfom volt). Egy ilyen alkalommal, kiállítva az ágy széléhez, fésültek, fésültek... Manóka előtt elsötétült a világ, s utána se kép, se hang. Természetesen elájultam. Nagy népsűrűség az ágyam körül, mikor feléledtem... megállapították, hogy vérszegény vagyok. Már rég ott voltam, mikor újra felszökött a lázam. Emlékszem, roppant magasra, mert lázálmokban fetrengtem és a hideg rázott, míg amúgy meg a Hófehérkét vetítették diavetítőn a teremben... amiből nem fogtam fel semmit, olyan lázas voltam.
Soron kívül orvos, konzultáció, egyebek: Manókának kanyarója is lett! Manóka még aznap éjjel egy nővérrel átgyalogolt a fertőző osztályra, egy másik pavilonra, télvíz idején.
Ott végképp nem volt látogatás! Amit beadtak az ablakon a szülők, meg lett mondva, hogy nem vihetik utána haza. Nyilván nem értékes holmikat adtak be... keresztanyám papírból csipkézett terítőket csinált, nagyon szépek voltak, azt adta be... anyám egy csomag fűzhető gyöngyöt, amiből én fűztem a legkevesebbet, mert azt is elvették tőlem a többi, nagyobb lányok...
Közben ugyanúgy kaptam négyóránként a penicillin injekciót.
Na, erre emlékszem, hogy itt, a fertőző osztályon hangosan sírtam, mert anyám csak a rácsos ablakon kívül állhatott kint a parkban, én meg nem szállhattam ki az ágyból. Ordítottam, annyira akartam anyámat. Ő is pityogott, de nem tudott mit csinálni...
Hú, nagyon hosszú volt ez az idő... Ha ennyi idős koromra nem felejtettem el részleteket, még olyat sem, hogy tízforintosnyi Germicid tablettát hoztak és simán levágták az éjjeliszekrényre, hogy "Ezt vedd be!", majd otthagytak... A legtöbb gyerek nem vette volna be egyszerűen azért, mert nem tudja. Se egy kanál, se egy kis feloldó víz, utána egy kis méz vagy valami -- aki nem túl fiatal, az ismeri a Germicidet. Olyan keserű, mint az epe. De Manókának azt mondták, hogy be kell venni, akkor nincs mese. Odamásztam a csaphoz, engedtem egy pohár vizet, és összerágtam azt a nagy bazi, epekeserű Germicidet. Úgy emlékszem, onnantól kezdve megnőtt a "kis szaros" tekintélye a nagyobb lányok előtt. Mélyen elcsodálkozva rémüldöztek: te összerágod????
Borzalmas volt, de úgy látszik, mi sem volt természetesebb akkoriban, mint hogy egy négyéves gyerek magas lázát Germicid tablettával kell levinni. Oldja meg.
Ezek után én állítólag sok szempontból olyan lettem, mint egy felnőtt. Nem úgy gondolkoztam, mint a többi velem egykorú gyerek. Valahogy kívülről láttam mindent, és sok mindent előre tudtam, megmondtam. Azt mondják, hónapokig elfelejtettem mosolyogni.
Ez egész életemre kihatott egyébként, és sajnos, sokan ezt a komolyságot, sok szerzett emberismeretet, tapasztaltságot beképzeltségnek vélték; főleg, hogy jó tanuló is voltam, meg sok egyéb más dologban is jobb az átlagnál. Na mindegy. Szívtam sokat, az biztos. Holott azt csak én tudtam, mennyire nem vagyok beképzelt. Sőt, tudom, hogy mindig is önbizalomhiányom volt, nem éreztem magam képesnek sok mindenre, amiről mások azt hitték, az vagyok. Tesztek kimutatták, még fiatal felnőtt koromban is, hogy lebecsülöm magam, maximalista vagyok, egy négyestől majdnem harakirit követek el és úgy érzem, semmit nem érek, a csúnyábbakat is sokkal szebbnek láttam, soha nem voltam magammal semmiben megelégedve és még sorolhatnám. Ma már, felnőtt fejjel tudom, hogy nagyon sok ember van, aki feleennyi infóval, tudással, ismerettel, műveltséggel, mondhatnék akár IQ-t is, sokkal, de sokkal többre jutott és jut, csupán azért, mert jó a fellépése, el tudja magát adni, jókor tud lenni jó helyen, mer érvényesülni... és egészen biztosan nekik van igazuk. Sokan mondták már ezt nekem, de magamtól is tudom.
Viszont nem tehetek róla, a vér nem válik vízzé, kutyából nem lesz szalonna, sem fából vaskarika -- hogy hasonló bölcsességekkel folytassam. Én ez vagyok. Erre a hátralévő kis időre meg már tutira nem leszek más.

Amúgy összepakoltam, -hajtogattam a Dani cuccait, megvarrtam, amiket kellett.
Este 20:10 körül nagy csengetés, többször is. Úristen, mondom, mi van???
Természetes, Szilvi soha nem megy ki. Mindig nekem kell eldönteni, kinyitom-e vagy sem.
De mivel kintről is beszédeket hallottam, hát kinyitottam, mondom, hátha baj van.
A ház takarítógondnoka volt, hogy fél óra múlva neki el kell zárnia a meleg vizet, úgyhogy vegyünk vizet.
Atyám, mondom, nekem holnap jönnek vízórát cserélni, mennyiben fogja ez azt befolyásolni?
Hát, ő erről nem tehet, ki van adva, hogy le kell zárni a vizet. Talán mondta is az okát, de nem tudtam figyelni erre, mert már napok óta a vízóracserék miatt parázok, és hirtelen nem tudtam, most vajon van-e, lesz-e összefüggés, vagy mégis, mi van? Oda kellett volna figyelni, mit mond, miért is zárják le...
Na mindegy.
Szóltam Szilviéknek, hogy félórájuk van, fürödjenek meg. Szilvi nem örült nekem, mert még lázasan tanultak Bencével... pedig tehette volna, mert így legalább ők meg tudtak fürödni ebben a rohadt hidegben! Mire én fürödtem volna, már sötétbarna langyos lé jött a melegvizes csapból, úgyhogy viszon'látás.
No, itt tudtam megtapasztalni azt, hogy így lázasféle betegen, hideg lakásban milyen úgy lefeküdni, hogy az ember nem melegíti fel magát egy kád vízben! Iszonyú volt.
Nyilván amit meg kellett, megmostam hideg vízben, plusz használtam a higikendőket. Ki nem állok és soha nem is szoktam fürdés nélkül lefeküdni. Mindenképpen kell valami, ha más nem, egy lavórnyi víz, amiben végigmosom magam, de most nem volt kedvem melegíteni éjféltájban a 16 fokos konyhában...
Miután ezeket megcsináltam, lefeküdtem, és egy órát nem tudtam elaludni -- még fél 2-kor néztem az órát --, annyira rázott a hideg. Akkor tudtam elaludni, mikor még a paplanra terítettem megint (mint mikor 39,2 volt szilveszter előtt) két plédet, és valamelyest felmelegedtem...
Szívből reméltem, hogy majd másnap meg tudok fürdeni!

Keddi ez-az -- piros kihívás

Ma egy, azaz egy darab krumplit főztem meg és egy darab mirelit cordon bleut sütöttem ki.
A cordon bleu húsrészéből Haramiának is adnom kellett természetesen, s még így is meghagytam az egy krumpliból készült tört krumpli majdnem felét és a fél cordon bleut Szilviék részére -- ők is olyan nagyevők, hogy Szilvinek mindenképpen akár elég is egy kajára ennyi... Bencének esetleg már nem annyira.

Folytatom a Dexter-nézést napi 3-4 résszel, immáron a 7. évadot.
Marhajó. Lehet közben mindkét kezem eldugva, lábamat két zoknistul magam alá húzom a széken, pokróc a nagykardigánra, vastag bemcsire pelerinként, oszt jól elvagyok.

*

Egy molyos kihívás sikeredett teljesítésre:

Olvassunk piros könyveket!
papeerzsepi kihívása, 223.-ként vettem rajta részt.

Sziasztok! :)
Mivel úgy látom, most nincs piros könyves kihívás, ezért létrehoztam egyet.
A feladat elég egyszerű. Hozzatok piros borítójú könyveket értékelési és olvasási linkkel. A piros borító igenis piros legyen, ne lila (és ne más színű), és ne csak egy kis része legyen piros, hanem minél több a piros a borítón, annál jobb! Két könyv után zöldítek, de nem bánom, ha többet is hoztok! :) 
Ne csak csillagos értékelés legyen, hanem minimum 5 mondat is. Teljes dátumos olvasást fogadok el! 
Az olvasásokat a kihívás kezdetétől fogadom el!
Ha tetszik,akkor kattints a „Részt veszek” gombra! 
Hajrá!
Az elolvasott könyveket, légyszi, pakoljátok be erre a polcra: (link) 

Vittem a két könyvet, mivel pár hónapos a kihívás, ezért szerencse, hogy pont olvastam két pirosat.
      Diana Soto: Az ártatlan bűnös
      Danielle Steel: Boldog születésnapot!

Megkaptam a 295. plecsnit.

Hörgőgép-helyzet

Hétfő.
Kimostam két géppel a Dani és az én cuccomat. Ágyneműt is húztam, így a világosakhoz legalább nem kellett még egy kört kivárni.
Lassan alakul ez...
Olyan hörgőgép van a mellkasomban, hogy iszonyat. Ijesztő, mint egy asztmás. Egyébként tudom, mi és milyen az asztma, lévén, hogy mindkét gyerekem allergiás asztmás volt és az -- szóval én kapok levegőt emiatt (ha nem kapok, azt is tudom, hogy az a szívem miatt van, e betegségben is előfordult pl. lázas állapotban, mert mint tudjuk, a láz megdolgoztatja a szívet), tehát nem asztma, hanem egyszerűen az egész légzőszervem hurutos. Míg ez ki nem megy mindenhonnan, addig csörömpölés lesz és csaholás.
A Neocitrán jó egyébként, csak a mellékhatások miatt aggódom kissé, ezért nem is veszek be, csak napi egyet. Egyrészt jó forró, tele van C-vitaminnal, felmelegít és kevésbé fázom utána 1-2 órát.
A mellékhatásai pedig, hogy szívbetegeknek, szívritmuszavar, angina pectoris, szívelégtelenség -- tehát pont, amik nekem vannak! -- nem tanácsolják szedni. Továbbá nem hasznos a májra és vesére sem... egyebeket már meg sem jegyeztem.
A Mebucain is nagyon jó, pl. egy sima mezei nátha esetén két nap alatt elvágja a torokfájást.
Na, ezt most nem mondhattam el, egy hétig kellett szopogatnom... és még most is "fogyasztom" esténként, bár fájni már nem fáj, csak ha köhögök; reménykedve, hogy a lerakódást is hátha oszlatná kissé.

Uncsi beteg vasárnap

Ma végre másfél hete először, hogy a macskákat nem számítva úgy-ahogy végig tudtam aludni a maradék időt. Ugyanis eddig állandóan felébresztett az állandó torokköszörülés, mert valahogy folyamatosan nemcsak orrfolyás, de torokfolyás is volt... amit állandóan fel kellett csaholni. Az orrcseppezés után ugyan egy kicsit megszabadultam, de sűrűn arra ébredek, hogy folyik az orrom, fújni kell. Amúgy meg ha nem fojtom vissza és elkezdek csaholni, akkor meg nem bírom abbahagyni és zeng a ház. Iszonyat.
Most viszont úgy éreztem, végre már egy normálist megközelítőt tudtam aludni.

Gyorsan összedobtam némi tejfölös bablevest, s mivel mindig vasárnap du. a heti gyógyszerkiszerelésem ideje, azt is összekaptam, minél kevesebbet kelljen a konyhában tartózkodni.
Ezenkívül végre már rászántam magam a hajmosásra. Olyan beteg voltam, napokig lázas, és még mindig tele van a tüdőmtől felfelé a homlokomig mindenem takonnyal, mindez hidegrázással egybekötve, hogy a hajmosásnak még a gondolatától is frászt kaptam.
De most már meglehetősen muszáj volt, két hét után...

Este megjött Dani a szennyessel, beszélgettünk kissé megfelelő távolságról, mondta, hogy neki semmi gondot nem okoz ebben a hidegben való biciklizés, mert tutira nem fázik úgy, mint busszal vagy gyalog fázna.
Csak ne legyen beteg. Emlékszem, egy éve pont beteg volt...

Nyűgös szombat

Ma anyám érdeklődött, hogy mi van már velem.
Szerencsére ő nem beteg, de azért nem vagyok nyugodt felőle. Bár sokan járnak oda, de azért mégsincs ott mindig valaki. Ezért rendszerint a napi fűtenivaló kuglit felaprózni ő szokta. Meg behordani is... ebben a rohadt hidegben.
Megbeszéltük, hogy jövő héten már tutira leszek olyan állapotban, hogy tudom én magamtól is már, hogy az én gyógyszerkiíratásomhoz képest egy hónappal előtte meg az övét kell kiíratni, tehát majd megyek és kiíratom. Meg is beszéltük, hogy mely gyógyszereket és hány hónapra írassam ki, ha megyek. Most egyelőre nem mennék még akkor sem, ha nem hétvége lenne, mert az orvosnő jól letolna, ha meglátna, hogy eddig nem mentem. Most meg már mindegy. Bő hete benne vagyok, és most még jobban látszik, mint az elején.
Ha nem beszélek az első telefonig, akkor ha ez bekövetkezik, fertelmesen hallik a hangomon, de valósággal kiabálni kell, hogy kiadjak valami hangot. Hiába köhögök reggel egy órát, akkor is állandóan képződik a lefedés...
A főzést emiatt is utálom, mert bár gyors vagyok a konyhában, de ilyenkor dupla annyi ideig tart, mert állandó fúvás és kézmosás, percenként. Ha véletlen nem, akkor meg tüszkölési sorozat, melyek szintén csak úgy egészek, ha orrfúvás is van mindegyik között. És kézmosás. Ki nem állhatok így főzni, egy 16 fokos konyhában.

Amúgy Bencét kora délután elvitték, miután tegnap Szilvi bement az iskolába a kétnapi leckéért és órai anyagért, valamint hazahozta, amiket haza kellett. Tegnap du. egyébként elmentek az orvoshoz is, aki megvizsgálta, Normaflore-t, B6-ot meg ilyeneket kapott. Mivel láza nem volt, és nagynéni annyira ragaszkodott hozzá, hát elvitte másnap estig. Kapni szoktak persze házi feladatokból is... különben nem tudná a gyereket odaadni, annyi a pótolnivaló és a lecke.

Ezentúl csak a szokásos Dexter-nézés volt, meg Istvánnal telefonoztam nagynehezen. Mert ha sokat beszélek vagy nagyot sóhajtok, akkor meg rámjön a végeláthatatlan csaholás... már a délelőtti anyám telefonjánál is így jártam. Először nem hallott, aztán teljesen másnak a hangját vélte hallani, utána meg csak csaholtam. Jó kommunikációalany vagyok egyébként.