Lomtalanításra hívta fel figyelmünket a liftajtóra ragasztott papír.
Mivel mi tavasszal egy rahedli mindent kilomtalanítottunk, most gyakorlatilag egy körrel jómagam által is levihető cucc volt: a használt vécétartály, egy 10 éves, félig-meddig "megevett" macskahordozó kosár, egy 30 éves, eltört kis asztali ventilátor, valamint a két elhasznált kaparófa rúdja.
Annak idején elég tapasztalatlan voltam lakásban tartott macskák szempontjából, és az első hordozó, amit Haramia számára vettem, az egy bőrszíjjal kapcsolódó fedeles vesszőkosár volt. Rögtön első használatkor -- Haramia hazahozásánál -- a napnál is világosabbá vált, hogy ez mindenre való, csak macskahordozásra sem. Meg is szenvedtem az akció során. Haramia ugyanis már akkor haramia volt, csak még nem tudtam róla! Vérmesen tiltakozott a bezárás ellen, és 3 hónaposan olyan ereje volt, hogy simán több centire felnyomta a leszíjazott fedelét a kosárnak. Hiába csatoltam utána a legszorosabbra a szíjat, csak fel tudta annyira nyomni, hogy kidugott kék barkakezeivel összevissza karmolja az én kezemet. Egyszerűen nem volt biztonságos a fogójánál vinni a kosarat, mert egyáltalán nem zárt stabilul, és félő volt, hogy ha kiszabadul, úgy elrohan, hogy soha többé nem találom meg. Így aztán egyik kezem a kosár alá, másik a fedélre -- s így, magamhoz szorítva -- kényelmetlen volt ugyan, és alig vártam a hazaérést, de -- csak így éreztem biztonságban a vadmacskát.
Minek eredménye az lett, hogy az előteret, lépcsőházat, liftet stb. végigcsepegtettem a saját véremmel...
A vesszőkosár a veszélyességén kívül gyorsan fogyó eszköz, azonkívül közel sem olyan precízen és egyszerűen tisztítható, mint egy műanyag szállítódoboz. Na szóval, ez rossz üzlet volt, úgyhogy a következő komolyabb hordozóhasználatra vennem kellett egy stabil műanyag beépített fülűt, mely szerencsére Honesty számára is testreszabott.
Ez a kosárhordozó pedig innentől pihenőhelyként szolgált 10 évig. Kibéleltem és nyitott tetővel várta a benne pihenni szándékozót -- néha még Honesty is belehömpölyödött. Haramia viszont nem csak erre használta, hanem érdekes módon kaparófaként. A nap minden szakában hallani lehetett, hogy agyba-főbe recsegteti karmaival és fogaival a kosarat, és bizony, 10 év alatt jelentősen megfogyatkozott a tömege. Folyamatosan kétmaroknyi vesszőhulladékokat hordtam a szemetesbe. Fedelét már rég kidobtuk, de a kosár magasságilag a felére csökkent, és a függőleges, félberágott vesszők elég balesetveszélyesek is voltak már. Megtörtént pl., hogy Haramia a fölötte lévő asztalról álmában leesett, és nagy szerencse, hogy nem a hegyes vesszőkbe!
A kaparófáknál pedig -- konkrétan nem megfelelő eszközökkel, ezért -- kínkeservesen leszereltem a talpukat és az egyiknek a tetejét is, és a szétkapirgált törzsek kerültek a lomtalanításba, a többit pedig elrámoltuk. Ugyanis Dani a "szülinapi ajándékom", az új kaparófa vételekor elmesélte, hogy lehet kapni
csak törzset is, tehát ha megvan a régi kaparófa alja és esetlegesen teteje (ezek tudvalevőleg gyakorlatilag hibátlanok maradnak, nem használják őket), akkor azokkal össze lehet szerelni a törzset. Legközelebb erre is gondolunk.
Bejegyzések
