"Képzelet"-antológiák

A blog szerinti időrendi sorrendben a 5. és az 6. olyan antológiáról írok pár szót, melyben megjelentek írásaim. (Héttorony, Téltúlélők, Sodrásban, 100 szerelmes vers - ezekről már írtam eddig.)
A Barátok Verslista vezetője, Baranyai Attila (Anisse) folyamatosan hirdet pályázatokat amatőr költők és írók számára.

Így volt ez az Álom antológia meghirdetésénél is. Beküldhetőek voltak a témával kapcsolatos versek vagy prózák. A sok-sok beküldött munkában voltak dobogós helyezések, viszont emellett olyan szelektálásszerű sorrend is kialakult, hogy a kiadásra kerülő antológiába mely versek kerülhetnek még be.
Örömet okozott az, hogy mind a 4 beküldött versem elérte azt a szintet, hogy antológiába kerülhetnek.

Az egyik a Képzeletünk szárnyán... című 208 oldalas antológia, melyben 3 versem szerepel.
A borító Szép Norbert munkája alapján készült.


Szívedbe álmodom magam

Ha vihar jön, sötét fellegekkel,
ha az ég háborúzni kezd el,
ha a szél cibálja a fákat,
és nagyot sóhajt szívemben a bánat -
szívedbe álmodom magam.

Ha a világom már nem színes tünemény,
ha nem szólal meg bennem semmilyen költemény,
ha baljós napok komor búja lep el,
és szívem már semmire sem felel -
szívedbe álmodom magam.

Ha a mindennapok feketének tűnnek,
ha kilátástalannak érzek lassan mindent,
ha saját szívem sajgón-fájón dobban,
és a szivárvány, jaj, de messze van… -
szívedbe álmodom magam.

Itt ülök csendben

Itt ülök csendben
nem szól zene sem
s már teljes egy órája
a telefon sem rezzen
egyik sem...
hihetetlen
jó a csend most
s gondolataimban járok
s illanok éveket-évtizedeket
bejárom a messze végtelent
csak a szél dübörög
ritmust az ablakon
szívverésem lassul
kezem ellankad
doromboló macskámon
s a csendes álom
puha takarót
szór rám


Alszik a kedves

alszik a kedves
meglesem titkon
kisimult arca
mint gyermeké
hunyt szeme mögött
színes az álom
történései
egy más világé
halványan odébb
rebben a keze
apró sóhaj egy
lágy mosolyt hint
szép álomból keljen
ha aranyló hajnal
új napra hív majd
s ébresztőt int

A másik pedig
a Képzeld el... című kiadvány,
mely tulajdonképpen
egy 48 oldalas,
negyedévente megjelenő
irodalmi folyóirat -
ebben pedig
a 4. beküldött versem
jelent meg.

Fagyott gondolat

Téli hajnal csikorog,
már a gondolat is fagyott
tárgyként zörög a fejemben.
Eddig dolgoztam.
Nem nekem, ám másnak sürgős -
nekem csak megélhetés -,
másnak lesz érdem.
Ám a betűk már összemosódnak
szemüvegemen,
valamit aludnom is kell.
Úgy tűnik, öregszem...

Tavaszvárás

Kaptam egy linket... Köszönöm.:)




Zendít a hajnal

Szoprán hangon zendít a hajnal,
ahogy a kelő nap fénye derül,
száz feketerigó üdvözli a Napot,
közülük kettő erkélyemre ül.

Tavaszt várnak, hangjuk vidító,
tiszta-szép, egekig emelkedő,
ám hideg van még, s a kedves játék
csak kis ideig lesz szemlélhető.

Átröppennek a szomszéd erkélyre
- bent recegő macskáim nyekegnek -,
élénkül nap mint nap a természet tánca,
tündöklő titka a létezésnek.

Kevin Richardson

László Erika A Macska magazinban "Oroszlánokkal suttogó" címen írt róla cikket. Ebből idéznék:

"Kevin Richardson zoológust, az állatviselkedés szakértőjét az állatok királya, az oroszlán egyenrangú félként kezeli annak köszönhetően, hogy nem bottal és lánccal töri meg a lelküket, hanem szeretettel, megértéssel és bizalommal közelít hozzájuk.
Kevin Richardson, a dél-afrikai Oroszlán Park vezetője szokatlan nevelési módszerével különlegesen szoros kapcsolatba került 'tanítványaival'. Együtt alszik az oroszlánokkal, ölelgeti az újszülött hiénákat, és nőstényoroszlánnal fürdik a folyóban."



"Kevin bátran szemükbe néz az oroszlánoknak, melléjük fekszik, megcsókolja őket." (...)


"Vannak, akik őrültnek tartják és fejrázva nézik, ahogyan az állatokkal érintkezik. Kevin titka saját bevallása szerint az, hogy kitapasztalja minden egyes állat személyiségét, tudja, mitől lesznek dühösek, boldogok, rosszkedvűek, bosszúsak, és úgy bánik velük, mint anya a gyermekével.
Kedvencei az oroszlánok. Minden egyes egyeddel másképp bánik, beszél hozzájuk, simogatja őket, és azt mondja, azokban az oroszlánokban bízik meg legjobban, amelyekkel egyéves koruk előtt kötött barátságot, mert az oroszlán még akkor elég fiatal ahhoz, hogy befogadja őt az oroszlánfalkába. (...) A most harmincas évei közepét taposó, jóképű Kevin Richardson eredetileg humán élettant hallgatott az egyetemen, és 11 évvel ezelőtt kezdett oroszlánokkal foglalkozni."



Sokan ábrándozunk erről vagy hasonlókról. Még az is elérhetetlen vágyálom, hogy egyszer az életben megsimogathassunk egy oroszlánt... Amit ő csinál, fantasztikus... irigylésreméltó és lenyűgöző.

"Kevin így nyilatkozik a Sky News újságnak:
'Az ösztöneimre hagyatkozom, amikor felmérek egy állatot vagy egy helyzetet, nem közelítek felé, ha úgy érzem, valami nincs rendben. Nem használok botot, ostort vagy láncot, csak türelmet. Lehet, hogy ez veszélyes, de számomra ez szenvedély, nem munka. Vannak, akik azt mondják, hogy beavatkozom a természet rendjébe. De ezek az oroszlánok fogságban születtek és szeretném, ha a lehető legjobb életük lenne. Látszik, hogy élvezik az ember társaságát.'
Kevin oroszlánjai nem szelídek, a parkban természetes körülmények között élnek, megőrizve vadállat jellegüket. Kevin az egyetlen ember, akit elfogadnak, más nem is próbál vagy mer fizikai kapcsolatba kerülni velük. Kevin tudja ezt - és azt is, hogy ez egy nap akár meg is változhat. - Tudom, hogy egy másodperc alatt megölhetnének, de ez nem aggaszt. Ha újra születnék, ugyanezt csinálnám - nyilatkozta."

(Forrás: A Macska magazin, László Erika cikkéből)

A Macska - Haramia 4.

Megjelent
A macska magazin
2010. 03-04. száma.
Haramia-történeteim
4. része is
olvasható benne...

Haramia

4. rész


Hipermacska

Haramiát egy percig nem illethette – és ma sem – az a vád, hogy unatkozni hagyja az embert. Elgondolkodtató, mi minden eszébe nem jut egy ilyen kis vacaknak!
A virágok gyilkolászása külön téma.
Voltak a nagycserepesek, melyeknél a növény mellé Haramia minden további nélkül befért, és ügyesen elkezdett barkamancsaival kapirgálni. Néha néztem: de furcsán áll ez a virág! Merthogy már csaknem derékszögben kihajlott. Jé, és mi ez a fekete földkupac alatta? Meg az asztalon, szőnyegen, polcokon? Meg az ezer csibir-csöbrön, könyveken, billentyűzeten? Hármat lehet találni – valaki kitúrta.
De volt, hogy a monitorról felállva hátsó lábaira, elérte egy polcon levő futó szárainak alsó részét. Még néhány kis ugrás, s a futó szárai már cafatokban lógva szálltak a monitorra… Haramia meg jól végezve dolgát, félreült fáradtan mosakodni!
Volt ám, hogy kaktusz dőlt ki. Kicsi, nagy – mindegy… Hogy csinálta, nem tudni, mivel nagyon szúrt a szerencsétlen növény… Munkából hazajövet fogadott már szőnyeg közepén széttört fehér kerámiakaspó, „többvakondnyi” földtúrás enyhén szétkaparva a szőnyegpadlón, a növény belőle ízekre szaggatva. Csak jelzem, hogy a fehér kerámiakaspó mennyezeti kampón lógó makramé virágtartóban honolt a növénnyel. Minimum egy méter volt bárhonnan a megközelítése. De mivel Kleofás nevű teknősünk az akváriumból nem lehetett a tettes, más meg nem volt otthon – senki más nem követhette el a jeles cselekedetet, mint Haramia!
Mára egyetlen virágom van, ami úgy-ahogy túlél. Egy futó a legeslegfelső polcon, de csak nevében futó. Képtelen sokáig futni…
Ahogy cicám lett itthon, rögvest felismertem, hogy ezentúl nem lesznek tárva-nyitva tartott ablakok. Bár ezt már Rebi, a nimfánk idején is észben tartottuk, mivel ő naponta ki volt engedve, mikor hazaértünk. Kikötöttem az ablakokat – csak annyira nyílhassanak ki, hogy a cica feje semmilyen módon ne férhessen ki. A nagyszobában, ahol főleg tartózkodunk, gondoltam, én balga, hogy elegendő a külső szúnyoghálós ajtó ahhoz, hogy az erkélyajtót ki lehessen tárni rendesen. Ahogy én azt elképzeltem!
Nem, dehogy lehetett! Haramia hamar rájött, hogy a karmai gyönyörűen beilleszkednek a szúnyogháló réseibe, sőt, mi több, még össze is húzódnak a szálai a súlya által, úgyhogy másodpercek töredéke alatt, mint a villám, hussant fel annak tetejéig. Ott pedig felfedezte, hogy feljut a nyitott erkélyajtó tetejére, onnan pedig újra kiköthet a szekrénysor tetején! Hurrá, kezdődött újra a létrázásos cicavadászat! Amúgy is iszonyú boldog voltam, hiszen ezek után a szúnyogháló csak dísznek volt használható, a rendeltetését nem tölthette be – a borsónyi réseken röhögve járkálhatnak a szúnyogok ki, de leginkább be…
Haramia imádja a vízzel való játékot, pici korától kezdve. Minden alkalmat megragad, hogy a mosdó vagy mosogató környékére juthasson, és előszeretettel onnan iszik, ha netán nincs jól elzárva a csap, így legalább biztosra vehettem, hogy igen, iszik a macska – mivel a saját vizestálkájából nem igazán láttam ilyesmit.
Van, hogy kicsit meg is nyitom neki, hogy hajszálvékony sugárban folyjon inkább a víz, s miután szomját oltotta, előszeretettel elüldögél még a mosdóban, paskolgatva a vizet, rázogatva a bundáját.
Nagy örömmel jár utánam mai napig a fürdőszobába akkor is, ha fürdök. Eleinte frászt kaptam, mikor felugrott a kád szélére és ott balettozott. Gondoltam, egyszer belecsúszik és nemigen fog többet kád szélén sasszézni. Hát, tévedtem. Belezúgott kétszer is, érdekes volt, mert ugyanazzal a lendülettel már ki is pattant belőle. Meglepő látvány volt az ázott cica, olyan mulatságos, hogy nem lehetett nem kacagni tőle. Ám úgy láttam, ezt nem veszi jó néven! A cicák meg is tudnak sértődni. Félreszaladt, leült egy sarokban és órák hosszáig mosdott, rám sem hederítve. Meg akartam törölgetni, de megsemmisítő tekintettel hagyott faképnél. Szerencsére kánikula volt, úgyhogy meg nem igazán fázhatott, de a kinevetést zokon vette. Egy-két napig nem, utána viszont ugyanúgy jött a kád szélére lavírozni.
Haramia beköltözéséig legalább 10 éve működött nálunk egy szobai szökőkút. Egyrészt esztétikus volt, másrészt pedig párásította a panel száraz levegőjét, és egész illóolajkészletem volt itthon, amelyekből pár cseppnyit a vizéhez hozzáadva kellemes illat terjengett a lakásban.
Haramia természetesen hamar felfedezte. Nem örültem neki, hogy előszeretettel abból iszik, többhetes állott víz, illóolajjal megáldva, de akárhányszor próbáltuk távol tartani, mégis lépten-nyomon ott kötött ki. Ami végül is a szökőkút megszüntetése mellett döntött, az még emellett az a tény, hogy előszeretettel kanalazta ki barkamancsaival az ott levő kagylókat, apró kis kindertojás-figurákat, amivel díszítettük a zeolitkövek felszínét; s mikor azok elfogytak, magát a zeolitot úgy kapirgálta szét, mintha az alomban rugdalózna! Na meg aztán paskolta a vízsugarat, amely művelet ezáltal terjedelmes tócsákat varázsolt mindenhova egyméteres körzetben. Így felvált a kisasztal felső rétege, valamint a mellette lévő polcos kisszekrény oldalán a külső réteg is puffadni kezdett az állandó nedvességtől. A szökőkút peremén díszként szolgáló, futónövényt utánzó műanyagdíszt első körben lealázta, nem csoda, hiszen útban volt neki! Azt naponta többször a szoba túlsó sarkában találtuk meg, eleinte még egyben, majd több részletben.
Szóval a szökőkút már semmilyen szempontból nem tölthette be azt a szerepet, amit 10 hosszú éven át igen… Kis égedelem-macskám gondoskodott róla is – nyugdíjba ment. Mit nekünk függöny, bútorok, kaspók, virágok és egyebek likvidálása után? Az ember alkalmazkodjon, hát nem?
Kleofás, a teknősbéka is nagy elismerést érdemel, hogy mindezidáig megúszta szívinfarktus nélkül. Haramia nem nagyon tudott belenyugodni, hogy egy nagy, átlátszó dobozban valami zöld mozog. Ráadásul vízben, amiből ő ihatna is! Az első egy-két évben mindennapos lebeszélés kellett hozzá, hogy végre hozzászokjon és ne legyen már annyira érdekes a látvány.
Mert volt, hogy beugrott az akváriumba, s onnan ugyanazzal a lendülettel ki, mert megijedt a váratlanul hátraszaltót végző teknőstől… közben persze ázott elfele minden a környéken a sűrűn kiloccsanó, néha enyhén algás, nem is feltétlenül kristálytiszta víztől…
Ha más nem izgatta fel, a fűtőszálat és a vízhőmérőt rögzítő csipeszeket rágicsálta az akvárium szélén. Melynek következtében azok sem látták el funkciójukat, tehát elmozdultak a szerkentyűk: hőmérő bele a vízbe, Kleofás ijedelmére; fűtőszál ki a vízből, ám továbbra is fűtődve a hő következtében felmelegedett üveg a felcsapódó hűvösebb víztől megrepedt… szerencse, hogy hamar észrevettük, mert ha az üvegdarabok szétesve a vízbe kerülnek, akkor jaj szegény Kleofásnak…
És ez még mindig csak egy részlet volt Haramia életéről… folytatás következik.

Noé - Apollónia és Szoknya kutyalányok

A tekintetük ragadott meg nagyon. Mondjuk, a legtöbb kutyának van ilyen szívre ható, sokat mondó tekintete. Főleg a sokat szenvedetteké lélekig hatoló... Most ők a pártfogoltjaim.

Név: Apollónia
Nem: szuka
Született: 2005. 01. 01.
Bekerült: 2009. 12. 13.
Virtuális örökbefogadás:
Jelenlegi támogatója: Bűvössárkány

A tengelici menhely egy évek óta nagyon nehezen és rosszul működő menhely volt. Nemrég jogerős határozat született a bezáratásáról. Ekkor hoztuk el Apollóniát és társait is.
Apollónia 2005-ös születésű, szuka kutya. Más kutyákkal tökéletesen kijön, emberekkel feltétel nélkül rendkívül kedves, de nem tolakodó. Nyugodt, nem ugatós, nem szökős kutya, lakásba is kitűnő választás lehet.

* * * * * *

Név: Szoknya
Nem: szuka
Született: 2008. 01. 01.
Bekerült: 2009. 10. 11.

Virtuális örökbefogadás:
Jelenlegi támogatója: Bűvössárkány

Szoknya 1-másfél év körüli kuvasz-golden retriever jellegű szuka, aki a 17. kerületben kóborolt. Alapjában véve kedves, bújós, de a nyakörvtől és póráztól extrém módon tart, valószínűleg nagyon rossz tapasztalatai lehettek. Emiatt kisgyerekes családba semmiképpen nem javasoljuk, mivel félelmében hajlamos odakapni. Kanokkal jól kijön.












(Szöveg és fotók forrása: Noé honlapja)

Kuolema Tekee Taiteilijan

Egyik megunhatatlan kedvencem évek óta ez a finn nyelvű Nightwish-szám. Amikor olyan hangulatom van, egymás után n+1-szer meghallgatom...

* * *

Kuolema Tekee Taiteilijan

Kerran vain haaveeni nähdä sain
En pienuutta alla tähtien tuntenut
Kerran sain kehtooni kalterit
Vankina sieltä kirjettä kirjoitan

Luojani, luoksesi anna
minun tulla siksi miksi
lapseni minua luulee
Sinussa maailman kauneus
Josta kuolema teki minusta taiteilijan
Luojani, luoksesi anna
minun tulla siksi miksi
lapseni minua luulee

Oman taivaan tänne loin
Anna minun päästä pois
Oman taivaan tänne loin
Anna minun päästä pois


Halál teszi a művészt

Csak egyszer láthattam álmomat
Nem éreztem kicsinységemet a csillagok alatt
Egyszer rácsokat kaptam bölcsőmre
És onnan, mint börtönből írom a levelet

Az Úr küldött hozzád
Ő tett olyanná
aminek gyermekem gondol
Benned van a világ szépsége
amiből a halál művésszé tett engem
Az Úr küldött hozzád
Ő tett olyanná
aminek gyermekem gondol

Itt létrehoztam a paradicsomot magamnak
Hagyd, hogy elmenjek
Itt létrehoztam a paradicsomot magamnak
Hagyd, hogy elmenjek

Sunlight rajza Haramiáról

Sunlight megrajzolta Haramiát is. Az alapként szolgáló fotó Meoindil műve.
Azt írta, ez feladta a leckét neki... ez volt a harmadik Haramia-kép, amivel próbálkozott, "nem akartak sikerülni". Színileg homogénsége ellenére a cica színe helyenként szőrszálanként változik, s ezt igen nehéz visszaadni egérhasználattal.
Szerintem nagyon jó lett! Én, mint lassan 7 éve Haramia-gazdi, azonnal láttam benne borostyánszemű vadállatomat, úgyhogy probléma egy szál se.
Gratulálok hozzá, és nagyon köszönöm ezt a rajzot is!:)
(Nevéhez méltóan nemcsak gondozott utcacicáinak, hanem számomra is napfényt hozott erre a napra is...)