2017. december 8., péntek

Nincs net -- balerinamaci hímzés

Reggel nem tudtam a gépnél semmit csinálni, mert folytatta a tegnap esti kikapcsolásnál elkezdett frissítést. Mindezt több órán át. Mikor délben be akartam végre menni már a netre, akkor meg kiderült számomra, hogy nincs net.
Én még nem tudtam, hogy hajnal óta nincs, később mondta Szilvi, hogy konkrétan 6.10-kor ment el a kábelszolgáltatás. Ő 6-kor be szokta kapcsolni a tévét, hogy könnyebb legyen a gyereknek az ébredés, és akkor még volt. Pontosan 6.10-kor kész, vége. Ebből utólag lehetett gondolni, hogy kb. a net, a telefon is ekkor hótt meg.
Kimostam egymás után 3 géppel, kiteregettem. Ebben volt enyém is, de főleg Dani cucca.
Az újabb hímzés utolsó hiányait megdolgoztam, úgyhogy készen lett egy újabb hímzésem, a balerinamaci.



Kolbászt sütöttem, hűtős maradékokat rendezgettem el, csomót mosogattam.
Estére konstatáltuk, hogy még mindig nincsen sem net, sem tévé.

Okostelefonról (fogalmam sincs, hogyan kapcsolódom percekre, mivel nekem nincs wifim) valahogy megnéztem az e-maileket: Helen ma írt, hogy elkészült a Napkorong antológiája!

Unokatesómtól érkezett ma utalás, támogatás számomra karácsonyra, nagyon-nagyon hálás vagyok érte, nagyon köszönöm!:))

Istvánnal telefonoztunk.
Mivel nincs tévé, nincs net (sőt vonalas telefon sem, de ez nem hiányzik), ezért innentől kezdve igen nagy pótlásoknak nézünk majd elébe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése