Nyuszis kihívás

Szintén egy érdekes kihívás aranyos plecsnivel a

Húsvéti nyúlvadászat,
melyet porcelánegér indított, s 86.-ként vettem rajta részt.

Nagyon szeretem a nyuszikat, és úgy láttam, hogy még nincs ilyen kihívás, úgyhogy nyuszira fel!
A közelgő húsvét, illetve e nagyfülű szőrmókok megünneplésére szervezem ezt a kihívást. Minden résztvevőnek minimum 1 könyvet kell elolvasnia és értékelnie hozzá. De nem akármilyen könyvet: vagy a címének, vagy a történetnek tartalmaznia kell legalább 1 db tapsifülest.
Az olvasások a kihívás kezdetétől számítanak. A zöldítés tehát egy olvasási link + értékelési link kombinációjáért megy, és nagyon örülnék, hogy ha a hozzászólásban azt is megírnátok, hogy milyen szerepe volt a nyuszinak, hogyan fordult elő benne stb.
Itt található egy kis ajánló: (polclink)
Jó olvasást! :)

Épp a kezemre játszott a kihívás, hiszen épp most olvastam Wass Albert: A titokzatos őzbak című csodálatos, főleg természetközpontú, életrajzi ihletésű novelláskönyvét, melyben szerepel az író sihederkori, első nyúlvadászata. (Nem vagyok a vadászatért oda egyáltalán, de attól még létezik... s ennek elfogadásával és ezen való túllépéssel olvasok néha hasonló, csodaszép természeti leírásokban gazdag könyveket.)
Az eredmény a 207. plecsni lett:

Rókás kihívás

Egy ravasz kihívás ;)-t
indított sassenach, melyen 40. résztvevő voltam, s aranyos kitűző járt érte.:)

Mivel egy ideje kabalaállatommá vált a róka, ezért úgy gondoltam, hogy „szervezek” neki egy kihívást.:)
Feladat: gyűjts 10 olyan idézetet, melyben szerepel róka! Tedd fel az olvasott könyvet a következő polcra és megjegyzésként csatold hozzá az idézetet: (polc linkje)
Ugyanabból a könyvből több idézet is jöhet.
Tudom, nem egyszerű a feladat…de hát ezért KIHÍVÁS.:)

Nemrég olvasott könyvből hoztam 11 idézetet, s magának a könyvnek a linkjeit, szöveges értékeléssel is. E könyv amúgy is különleges élmény volt számomra, örülök, hogy csatlakozhattam vele egy kihíváshoz, pláne a rókás plecsniért.:)
    Eowyn Ivey: A hóleány

"Egy vörösróka futott a kidőlt fák között. Hol eltűnt, hol újra felbukkant, egyre közelebb az erdőhöz, ahogy lompos farkát behúzva szaladt. Aztán megállt, és hátrafordította a fejét. Egy pillanatra találkozott a tekintetük, és az összeszűkülő arany szembogárban Jack a vidék vadságát látta. Mintha egyenesen a vadon szeme közé nézett volna."

"Róka keresztezte cikcakkban a gyermek útját, aztán elillant. Jack tovább követte a nyomot. Miért ólálkodik egy róka egy kislány körül a fák között?"

"Amikor kivergődött egy tisztásra és letörölte a havat az arcáról, egy vörösrókát fedezett fel azon a helyen, ahol a gyermek volt. Az orrát belenyomta a hóba, a hátát felpúposította, mint a tálból tejet lefetyelő macska. Aztán oldalra rántotta a fejét, és kitépett valamit a fogával. Mabel megbűvölten állt. Soha nem látott még ilyen közelről vadállatot. Néhány lépés, és megérinthette volna a sötét foltos, vörösbarna bundát.
Az állat ránézett, a feje még mindig lehajtva, hosszú, fekete bajuszszőrei kiálltak elhegyesedő orrából."

"Két fa között egy vörösróka, szűk résű, aranyló macskaszemmel."

"És éppilyen különös volt a róka is. Faina mellett ült, selymes, vörös farka a lába körül kunkorodott, a fülét előreszegezte. Volt valami ragadozó szemében és vékony, fekete szájában."

"Faina a róka felé nyújtotta kesztyűs kezét. Az állat gyorsan lelapult a gyerek lábához, aztán kilőtt a fák közé."

"A róka füle és orra olyan tiszta volt, akár a fekete selyem, de a hátán és az oldalán deres ezüst volt a bundája."

"Elég okosnak tűnik az a róka. Nem fog belesétálni Garrett csapdájába."

"A róka kirohant az erdőből, és meglapult az úton. Jack nem tudhatta biztosan – egyik vörösróka olyan, mint a másik. De az ismertetőjegyek hasonlóak, a fekete fül, a szinte vörösnarancs bunda, a fekete zoknis láb."

"Garrett várta, hogy a róka közelebb jöjjön. Amikor már tíz méter sem volt közöttük, előredőlt, a puskatushoz szorította az arcát, behunyta a bal szemét, és a róka gerincére állította az irányzékot." 

"A róka keresztülfuthatott egy szántón vagy útjába kerülhetett egy erdei ösvényen, és Garrett békén hagyta. De mindig ingerült lett. Semmi nem utalt arra, hogy ez a róka különb lenne bármelyik erdei vadnál."

Jött is a 206. plecsni:

Hóvirág, eső, anyám, Bence

Ma kitartó, enyhe esőben sétáltam kora délután anyámhoz. Mivel tele voltam nagy hordozókkal aggatva, így ernyőre nem igazán volt gondom; rábíztam magam a reményre, hogy ennél jobban hátha nem fog esni.
Tiszta merő tavaszillat volt, 10 fokkal. (Igaz, tegnap meg napsütés, 16 (!!!) fokkal.)
Útközben sok kerten belül megfigyelhettem a tavasz különböző jeleit: friss hajtások, apró, színes kis kezdemények, és gyönyörű hóvirágok. Mivel esett az eső, nem tudtam fotózni, mert le kellett volna pakolnom a cuccaimat a sárba, de reméltem, hogy az anyámnál kinyílott hóvirágokat le tudom fotózni. Ugyanis mondta, hogy kinyíltak, már a múlt héten!
Így is direkt hajtottam az olyan részekre, ahol a járda mellett a kerítés betonalapja kintebb áll, hogy letámasszam legalább az egyik cuccot magam meg a kerítés közé a betonalapra egy-egy orrfúvás erejéig, mert azt semmiképp nem szüneteltethettem fél óráig. A sár és az álló tócsák miatt itt-ott kerülni is kellett, de egyszer mégiscsak odaértem.
Anyám már aggódott egy ideje, hogy nem lesz mit adjon a kutyáknak: ugyanis Hajast visszahozták a kiszkuta mellé, úgyhogy eszméletlen étvágyuk miatt képtelen megfelelni a célnak. Mondta, hogy bármiféle maradék, száraz kenyér és -héj tömkelege kell, sőt, ne dobjam ki a csontokat se, hanem gyűjtsem, s majd ő összeaprítja a gezemicébe. Így aztán a maradék köretek hűtve várták az elvitelt, s ez legalább másfél-két kilót tett ki. A Mikulás hozzám képest kutyafüle, ahogy kinéztem a "bőröndökkel", mert több mint háromheti kenyérféle is összejött, plusz nyilván visszakerülnek ilyenkor a göngyölegek is, mint befőttes üveg, kajásdobozok stb.
Ahogy odamentem, a kutyák már nézelődtek át a kerítésen. Valahogy, ha odamegy valaki, akkor tudják, hogy most tutira fognak kaját kapni; úgyhogy anyám a csöbörnyi kajacsinálással kezdte.
Sajnos, most a tujáknál zajlik az etetés, úgyhogy átnyúlva a géppel sem nagyon volt fotózható a szitu, de azért látszik, hogy ketten esznek... Muszáj volt helyet változtatni anyámnak, mert különben felfalják egymás elől (főleg a nagy a kicsi elől) a kaját, mivel nyilván, egyszerre csak egyet tud anyám kanalazni. A tujáknál kicsit elkülöníthetőbben zajlik a kosztolás, kb. méterre egymástól, sebesen kanalazza anyám: egy ide, egy oda.

Ezek után ettem maradék kacsahúslevest sárgarépával, kacsaszárnytővel és újonnan reszelt tésztával, majd egy kis darab sült kolbászt friss kenyérrel.
De volt itt tegnapi meggyes piskóta is, melyből egy fél tepsinyit odapakolt anyám, valamint vasárnapi kakaós darált keksz is. Ebből is inkább vittem egy kis zacskóval, mert fentiektől majd szétszakadtam.
Kióvakodtam a kertbe is, nagyon óvatosan, hogy ne kelljen egy óráig cipőt mosni -- és lefotóztam az esőcseppes hóvirágokat.

Aztán megszokottan hihetetlenül gyorsan elrepült az idő, úgy elbeszélgettünk.
Jositá, a család, a temetés... a rég nem látott rokonság; még a temetés óta csak telefonoztunk minderről, mint ahogy Bencus betegségéről is.
Hazamenet már nem esett az eső, de mivel természetesen bőven sötét lett, vigyázni kellett a tócsákra. Ilyenkor hazaérve nem elfelejtendő anyámat egyből felhívni, hogy megnyugodjon: igen, hazaértem.:)

* * *

Bencus ma is folytatta a javuló tendenciát.
Délután voltak a gyerekorvosnál, aki örömmel észlelte, hogy visszatért a "régi" Bence.
Nem sírt, nem nyávogott, ment rendesen; hála az égnek!
Kaptak azért egy laborbeutalót hétfőre -- biztos, ami biztos --, és pont 1 teljes havi óvodai hiányzás után, jövő kedden mehet a gyermek óvodába. Bízunk benne, hogy most már tényleg semmi nem szól közbe!

Az áttörés

Úgy látszik, a hétfőről keddre virradó éjszaka volt a vízválasztó, a krízis!
Ugyanis hajnalban a gyerek felült, teát kért (ekkor kapta meg az esti antibiotikumot), majd lassan visszaaludt az anyja javaslatára.
Reggel felkelt, csendben volt, maga nyúlt a teáért. Szilvi bekapcsolta neki a tévét, és hihetetlen, de odafigyelve, sírás-rívás, szenvedés nélkül nézte.
Reggeli, gyógyszer, pisi-kaka normális, értelmes tekintettel. Odament a polchoz, és játékokat (!!!) hozott el magának az ágyra! Több mint 3 hete egyáltalán nem érdeklik a játékok, valamint SEMMI! A bágyatag, szenvedő, szedált tekintetbe értelem, figyelem költözött. Napközben már nevetni is tudott, ha az anyja viccelt vele -- újra érteni kezdte a humort (mert egyébként jó kis humorérzéke van, hálisten; de a betegsége alatt ez átmenetileg megszűnt).
Ájultam elfele, mikor átjött megsimogatni a macskát, és mosolygott, mikor róla beszéltünk. Jött-ment, ácsorgott, játszott -- hála a jó istennek, működik a gyerek!
Úgy látszik, valójában egy nap gyógyszer hiányzott ahhoz, hogy javulás mutatkozzon. Természetesen még úgy 2 napig betart a gyógyszer, és azt be is kell szedni.
Szilvi is teljesen más lett, látványosan jobb kedvű, nyugodt. Hát hogyne, túl régen hordja már ezt a keresztet, és olyan borzasztóan kilátástalannak látszott minden. Én is szabályosan megkönnyebbültem. Olyan, mintha valami nyeremény ütötte volna a markunkat, sőt, megkockáztatom, hogy annál az esetnél (nyeremény) egészen biztosan nagyobb mérvű az örömünk, fellélegzésünk.

Ma reggel kellett volna menni a Pedagógiai intézetbe, de ez reggel tárgytalan volt még, tehát telefon oda, hogy betegség miatt még mindig képtelenek menni.
Az oviba is telefonált, hogy ezen a héten még tutira itthon lesz a gyerek.
Remélhetőleg ez a mai állapot most már végre tartós lesz Bencusnál!

Kis kirándulás a kórházba

Ma a gyerek aggasztó csúcsot döntött. Ijesztő dolgokat csinált és beszélt, időnként teljesen összefüggéstelenül. Mintha magas láza lenne, pedig nem. Nyüsztetve, sírva beszélt, időszakonként mindig ugyanazokat a mondatokat ismételve, és hiába mondtunk rá érthető és nyugtató választ, pár pillanat múlva ugyanazt és ugyanúgy kérdezte.
Szilvi összepakolt egy csomó, vélhetően szükséges dolgot több napi kórházi tartózkodásukra.
Már tényleg nem lehetett mit kezdeni a helyzettel, megváltást, könnyebbséget vártunk a kórháztól...
A gyerek apja szabadnapot intézett mára, és mire idejött, lementünk a sok cuccal és gyerekkel, hogy minél gyorsabban tudjanak indulni. Megvártam, míg jön értük a taxi, aztán elbúcsúztam tőlük.
Úgy előttem volt egész nap a gyerek arca, ahogy visszanézett rám a taxitól...
Innentől számítva 4 órahossza telt el, mikor egyszer csak... ehun jönnek, ni!
Apja felsegítette a lifttel a cuccokat, s már ment is, Bence pedig egyelőre sírás nélkül vonult befelé.
Szilvi elmesélte, hogy több helyen sort álltak, várakoztak, a gyerek mindenütt folyamatosan sírt, nyöszörgött, szenvedett.
Lényeg, hogy egy nagyon fiatal doktornő vizsgálta, aki hallgatózással nem talált különösebb problémát. Nincs kiszáradva, nincs láza, eszik-iszik. Ez a "kis" vérsüllyedés nem probléma. A gyerek számunkra aggasztó kiütöttsége, erőtlensége sem gond, szedje a pénteken elkezdett antibiotikumot tovább, mert azt tanácsos végig szedni, és aztán majd meglátjuk. Ríni se vót kedvünk, de még a papírra is az volt írva: "pihenés, tea, C-vitamin" -- mintha nem ezzel nyitottunk volna már 3 hete!
A gyerek viselkedése, hogy azt sem tudja, mit beszél, és a sírás-rívás csak a pillanatnyi helyzetnek tűnt a doktornő számára, ami a kórházi vizsgálatnak szól; hiába lett mondva, hogy hetek óta ez megy otthon is, utcán is, mindenhol.
Szóval itthon vannak...
Szilvi nem sokat időzött, mennie kellett a háziorvoshoz a papírral, valamint vásárolni maguknak ezt-azt. A háziorvos igen tanácstalan volt, most kivételesen a szokásostól eltérően igencsak kivesézték a dolgot. Ő vágja most már, hogy mennyire le van gyengülve a gyerek, megérti ezt az ijesztő, makacs sírás-rívást, de azt mondta, hogy szerdán mindenképp próbálja Szilvi elvonszolni, hadd lássa; és talán ad még egy beutalót laborra, addig viszont szedje be a folyamatban lévő gyógyszert.
Vagy két órát volt oda Szilvi, addig én próbáltam Bencét megnyugtatni, mert az első 10 perc kivételével folyamatosan, sírva hívta az anyját. Ötszázszor elmondtam neki, hogy jön, ahogy tud, csak orvosnál van meg boltban... Néha úgy tűnt, hogy pillanatokra leköti a tévéből a mese, de nem lehetett megkönnyebbülni, mert mindig eszébe jutott, hogy hiányzik az anyja. Már tényleg én is alig vártam, hogy megjöjjön, nem mintha ez megoldást jelentett volna, tényleg bele lehet őrülni... és Szilvi már mióta ennek van kitéve... És persze hiába jött meg, neki utána más miatt sírt -- szóval tényleg semmi sem stimmelt neki, úgyhogy megváltás volt, mikor végre bealudt. De úgy, hogy az esti gyógyszert is csak kora hajnalban kapta meg, mert akkor ébredt fel legközelebb.

Hétvége

Vasárnap éjfél előtt írom ezeket.
Én magam tegnaptól jobban vagyok. Nincs lázam és már beszélni is tudok, ha muszáj.

Bencus eddig hiába szedte a receptes gyógyszert (nem jut eszembe a neve, eredetileg Augmentin volt neki felírva, de nem volt a gyógyszertárban, és ehelyett adtak neki egy nagyon hasonlót), ami lehet, 2-3 hete még segített volna, most már -- eddig legalábbis -- nem.
Iszonyatosan levert, állandóan fekszik.
Amúgy hétvégén láztalan volt, nem hányt, nem volt hasmenése, evett-ivott is. A fura, ritkább, de nehezen abbahagyható köhögés viszont ugyanúgy megvan, mint az elején.
Mindenért sír, ha az anyja kijön a szobából, akkor is. Semmi életkedve.
Holnap mindenképpen kórház, ezt a 70-es vérsüllyedés és a már két darab beutaló ténye is eléggé alátámasztja. Itthon, illetve háziorvosilag ennyire voltunk képesek.

Anyukámmal tüdőgyulladásra gondolunk -- persze egyáltalán nem biztos, hogy igazunk van, de mint laikusok, józan parasztésszel erre tippelünk. Neki (anyámnak) háromszor volt, pontosan ismeri a tüneteket. Mivel még otthon laktam, én is emlékszem rá, naponta injekciózták és jártányi ereje nem volt. Elég alattomos tud lenni a tüdőgyulladás, leveri a lábáról az embert, az biztos. Pedig aztán anyám nem az a típus, aki könnyen elhagyja magát és nem volt rá jellemző, hogy úgymond, "lepihen" napközben...
Nekem egyszer volt, plusz egy beszűrődés, de kiskoromban... nem emlékszem a tünetekre nyilván, de azt tudom, hogy többhetes kórház volt, éjjel-nappal háromóránkénti injekcióval, gyengeséggel -- arra emlékszem, hogy akkor ájultam el először, mert felállítottak, míg ágyneműcsere vagy mi volt; tehát nem lehettem csúcserőben.
Nagy kár, hogy Bence két héttel ezelőtti kórházi kezelésébe nem fért bele a már meglévő tünetek alapján a gyógyítás és kizárólag kiszáradással kezelték... Szegény kiskölyök, három hete már, hogy egyik napot a másik után csak túléli és semmi öröme.:((

Végre egy konkrétum

Pénteken Szilvi itthagyta Bencust vagy három óra hosszára. Elment a laborba a leletért, aztán a lelettel a gyermekorvoshoz, majd vásárolt.
Nem volt vele igazán dolgom... szegénykém fekszik, nem kel fel, ha nem muszáj. Ha fent van, nézi a mesecsatornát; vagy alszik. Időről időre megkérdeztem, nem kér-e ezt vagy azt, de Szilvi megetette, mielőtt elment, hagyott is kaját az asztalán, a tea meg ott van a gyerek mellett.
Érdekes, hogy nem lázas. Nem fáj semmije. Csak borzasztó elgyötört, erőtlen. Kíváncsi vagyok erre a laborleletre, nagy eséllyel muszáj lenne kiderülnie valaminek.

Kora délután megjött Szilvi. Bence laborleletjén 7 adat van megcsillagozva, de ebből csak egy, ami baromi nagy eltérést mutat, a többi nem lényeg... Ez az egy a WE, azaz vörösvértest-süllyedés. Mint tudjuk, 20-ig fogadható el, s Bencének 70!
Csak hozzávetőlegesség szempontjából mesélem el, hogy nekem, mikor szepszis előtti állapotban gyulladt miómával és cisztákkal műtöttek úgy, hogy előtte 1 hónapig SEMMITŐL nem ment le a 39-akárhány fokos lázam, akkor volt 38... :-OOOOO
Mivel a kórházban is volt laborvizsgálat, ezek szerint feltehetőleg ott még nem állt fent ez a jelenség; most viszont igen. Talán... ööö, mégis valami szövődmény, nem? A francba is.
Utánanéztem a neten is, a magas WE-szám a gyerek szervezetében mindenképpen fertőzésre, gyulladásra utalhat.
Mindenesetre a doktornő is igen komolyra váltott a szerdai poénosra vett gyereknyöszörgések után, és adott egy újabb klinikai beutalót a fenti adatra utalt, több felkiáltójeles megjegyzéssel. Szilvi kérdésére, miszerint emlékeztette, hogy azt a receptet, amit a kórházba kerülése előtt kapott a doktornőtől, nem kellene-e esetleg kiváltani és megpróbálni adni, utolsó lehetőségnek találta végre ő is. Hétvégére, ha egyébként nincs sürgősségi indok, mondta, hogy nem zaklatná őket ezzel, de ha a gyógyszertől sem lesz javulás hétvégén, akkor hétfőn mindenképpen újra kórház.

Ja, és pont tegnap vettem át Szilvi részére egy ajánlott levelet a Pedagógiai intézettől, hogy a felmérés időpontjának halasztása miatt az új időpont: jövő kedd reggel 8 óra. Ennek, úgy hiszem, megint csak lőttek...
Tényleg, mi van olyankor, ha folyamatos betegségek miatt nem bír meglenni időben ez a felmérés? Az a baj, hogy itt alapból a gyereknek ideális lenne a legeslegjobb formáját hozni. Az a minimum, hogy együttműködő legyen, értelmes válaszokat tudjon adni stb. Ha "bírná a lába", akkor sincs olyan állapotban, hogy érdemlegesen fel lehetne mérni. És mikor lesz úgy??
Na, a végén még iskolába sem járhatunk...

Újabb labor Bencénél

Fél 10-ig kell megjelenni gyerekekkel laborvizsgálatra. Náluk nem kell időpontkérés sem, hála a jó istennek, hogy van valami jó is...
Bencust síró, nyöszörgő állapotban, több óra alatt készítette elő Szilvi kínkeservesen az indulásra. Az út (bár ez közelebb van, mint a háziorvos) sem volt egyszerű, Bencus végig kesergett, hogy "nem viszi a lába"! Ez azért egy gyerektől eléggé mérvadó. Maga találta ki e kifejezést, amit már nagyanyám is használt, mert őneki tényleg mindig fájt a lába, mióta az eszem tudtam, és testületileg tisztában voltunk vele, hogy nagyanyámat nem viszi a lába. Ebben egyébként minden benne van. Azóta már én is tudom, mit jelent. Most megtudtuk, hogy Bencus is.
Tény, hogy nagyon gyenge, jártányi ereje alig van.
A vérvizsgálatnál Bencusra büszkék szoktunk lenni, mert már háromévesen sem sírt, nagyon bátor és együttműködő volt mindig, a kórházi eljárásoknál is. Na, most nem. Sírt, kiabált, hogy hagyják már abba, haza akar menni, aludni akar...
Nagyon kétesélyes volt, hogy egyáltalán hazáig bír-e poroszkálni... borzasztó nehezen ment. Itthon le is feküdt egyből és bealudt.
Jellemző rá, hogy enni eszik, bár nem viszi túlzásba, inni is sok esetben még magától is kér. Láza hol van, hol nincs, de ha van, az nem túl magas. A köhögése még mindig megvan, ha elkezdi, nehezen hagyja abba, viszont közel sem megy egész nap folyamatosan a csaholás.
Én akkor is azt mondom már 2,5 hete, hogy NEM kapott a gyerek konkrét, normális gyógyszert; kizárólag tüneti dolgokra szedett ezt-azt. A kórházban sem. Ott kizárólag a kiszáradást kezelték, s az alapvető vírusos betegséget nagy ívben kikerülték. Miért kell azt elhanyagolni vajon? A kórházból hazaérve SEM kapott komoly gyógyszert, szedje csak a himi-humikat. Amit a háziorvos a kórházba kerülés napján kiírt, az sem lett kiváltva, mert a kórházban eleve nem engednek más gyógyszert szedni, utána meg a doktornő itthon nem mondta, hogy azt, amit előtte kiírt, azért nem ártana kiváltani. Én mondjuk, tutira forszíroztam volna, akár okoskodásnak tűnne, akár nem.
A vírus egy dolog. Oké, nincs rá gyógyszer. De_ a_ szövődmények_ miatt_ mindig volt előzetes, több évtizedes tapasztalataim szerint egy FŐ gyógyszer! Magamra is több orvos esetén, plusz két gyerekem jóóó sok betegségei esetén! Visszasírom Cs. doktor urat, minden keménysége ellenére. Nem hívtuk apróságok miatt, de magas láz esetén nem cibáltam a gyereket gyalog, majd 3 buszmegállós útra. (Csak a buszig messzebb volt, mint itt most az ún. távoli rendelő...) Jött, pár perc felderítési folyamat után igen sokszor gyorsan már bent is volt a betegben a Promptcillin, 5 perc múlva már ott sem volt -- igaz, a Promtcillin 6 adagos volta miatt ilyenkor 6 napig járt. De mindig meggyógyultak! Sőt, már egyetlen injekció után is szembetűnő változás volt rövid időn belül.
Most óóóóó, nem! Isten ments! Vitaminok, forró tea, kísz. Nem mondom, hogy némi meghűlésre ez nem príma gyógymód, csakhogy Bencusnál rég nem erről van szó!!

Másik szerda

Bencével ma volt egy újabb háziorvoshoz való menés, avagy kontroll. Nem volt Szilvinek egyszerű dolga, mire összeszedte a nyöszörgő, erőtlen Bencust. És hiába nincs is olyan messze ez az elköltözött rendelő, mintha mondjuk, tanyáról kéne felmennünk városba -- mi a lakótelep közepén, a rendelő meg a déli részén van --, ilyenkor, mikor egy nyűgös beteg gyerekkel (vagy a felnőttnek is, ha mondjuk, lázas beteg) kell vánszorogni, rohadt messze van. Lenne bár csecsemő, ugye, akkor kocsiban eltolja az ember, de 28 kilósan nem igazán bírunk gyereket emelni és vinni.
Ma jókedvük volt a rendelőben, mert mindenen nevettek... Bencus olyan keserves, sírós arccal mondott igazi, eredeti válaszokat, melyek poénosnak tűntek. A doktornő egyszerűen nem tudott napirendre térni e betegség felett, és feltehetőleg nem tudott jobbat kitalálni, mint elküldte őket laborvizsgálatra.

Vizsgálatok és állapotok

Ma reggelre szinte szó szerint kiskanállal kapirgáltam össze magam. Nem volt könnyű fázva, szédelegve, eldugultan, hasmenve... ááá... De muszáj volt, mert oly nehezen kap az ember egy hónappal előbb is időpontot, és ha elfogy a fontos gyóccere, muszáj menni. Már éjjel sem tudtam aludni épp az ügy fontossága miatt, már amennyiben az orrdugulásaim és a macskák zajongása miatt (nem mintha egyező időpontban történnének!) akár ha lehetett volna is...
De sikerült elkészülni, időben indulni, buszt időben kapni, lejelentkezni, számot kérni, majd lazán helyet foglalni az időpontomig lévő kb. 8 percben.
Tudtam, hogy a doktornő e hónapban nincs, de végül is a gyóccert akármelyik orvos ki tudja írni.
Egy eddig számomra ismeretlen nevű doktorhoz kerültem, aki nagyon lelkiismeretesen végigment az egész kórtörténetemen. Kérdezgetett is. Azt nagyon hamar tisztába tette, hogy a Protelost nekem nem szabadna szednem a szívbetegségem miatt... húha, mondom, pedig már majd' két éve ezt szedem. Erre felállt és dokumentálisan elém tárta, hogy nézzem meg, hogy nem beszél a levegőbe. Tényleg le volt írva. Mondom, én nem vontam kétségbe, sőt, megköszönöm, hogy figyelmeztet. Azt nem mondtam, hogy viszont eddig is orvosok írták ki; a francba is, hogy mindig van valami, és nem vagyok okosabb. Honnan kellett volna ezt nekem tudnom??
Több kérdést feltett a műtéteimről, a válltörés mikéntjéről, a szedett gyógyszerekről; egyszóval többet foglalkozott velem szerintem, mint bárki.
Háromszorosra emelte a D3 tabletták darabjának NE-mennyiségét (1000-ről 3000-re), viszont nem mindennap, csak minden másnap kell szednem. A Calcium marad a 3x200 mg, és a Protelos helyett Sedront írt ki, mely hasonlít az Actonel Trióra abból a szempontból, hogy heti egyet kell bevenni belőle, és előtte-utána nem ehetek-ihatok 1-2 órát, és utána fél--1 órán át nem szabad lefeküdni. Egyhavi mennyiséget írt fel recepteken.
Ráadásul még egy örvendetes dolgot tett: írásbeli rendelkezést a háziorvosomnak a gyógyszerekről, mennyiségeiről, alkalmazásáról, hogy háromhavonta ő is felírhassa nekem, s ide akkor csak évente kell járni, mikor a DEXA-t is kell vizsgálni. Hát ez szuper! Hogy ezt eddig miért nem lehetett megcsinálni???? Arra emlékszem, hogy anno 2011-ben kérdeztem az első (fő)orvos urat, akihez jártam, hogy "nem-e lehetne-e háziorvossal-e esetleg-e...???", de rövidre zárt tört mondatban (nem mindig értettem, mit mond, hisz' nem magyar származású volt, halkan is beszélt, máshogy hangsúlyozott) elutasította a felvetésemet. Azóta meg nem kérdeztem, másnak meg nem jutott eszébe.
No, ez a doki meg mindent alaposan górcső alá vett.
Ha egy mód lesz rá, igyekszem majd hozzá kérni magam az időpontkéréseknél. Igaz, mostantól viszont nem nagyon lesz jelentősége, csak évente...

Kiváltottam a gyógyszereket, valamint vettem szemcseppet, orrcseppet, Panadolt is...
Mivel ritkán járok le csupán vásárlás céljából, most igyekeztem a nagyon hiányzó dolgokat pótolni kajailag, háztartásilag.

Bence nagyon nem tetszik. Szerintem ugyanott kötnek ki, ahol voltak. Kezdenek ugyanazok lenni a tünetek. Ma csak reggel hányt, de ez a B6-nak és kúpnak köszönhető, hogy többször nem.
Láza is volt, 38-on felül... enni megint nem eszik és inni is csak könyörgésre, viszont megint, szokásától eltérően sokat alszik...
Én már, megmondom őszintén, vittem volna a beutalóval. Holnap vissza kell menni a háziorvosához, Szilvi meg akarja várni, mit mond... de hát minek, mikor előre írt beutalót?
Hát ez az. Elkeserítő. Uramisten, most megint nyomni fognak bele néhány liter infúziót, hiába büfögöm, hogy a kiszáradás, instabil egészségi állapot csak tünet. A KÓR eredményét kezeljük! Mégiscsak valami betegség, vírus vagy akármi lappang a gyerekben, nem szórakozásból köt ki mindig ugyanott!
Nem akarok okoskodni, én sem mernék orvosok előtt. De magunk között én azért még az elején tartottam volna egy 6 db-os Promptcillin-kúrát. Az én gyerekeim évente többször is megkapták igen fiatal koruktól, mivel másfél éves koruktól közösségbe jártak. Egyszerűbb volt és sokkal hatékonyabb, mint bármilyen gyógyszer, nem volt kihányható, kiköphető -- hatott és gyorsan. Hiába mondják, hogy a vírusra nincs gyógyszer, oké, de az esetleges szövődmények ellen nagyon jó az antibiotikum, nem véletlenül volt anno oly nagy vívmány. Igenis, van, mikor elkerülhetetlen!
Engem is az gyógyított meg 4 éves koromban -- mikor már majdnem későn volt -- a tüdőgyulladásból lett beszűrődéstől. Egyrészt mert nem akartak röntgenre küldeni (anyámat lecseszték, mikor hosszadalmas köhögés után röntgenre célzott, hogy "azt hiszi, asszonyom, hogy az a röntgen nem árt a gyereknek?"), ahol pedig kiderült volna a tüdőgyulladás, netán már a beszűrődés... és hagytak heteken-hónapokon át köhögni és lázasodni. Injekciót sem, mert "feleslegesen" ne penicillinezzük a gyereket. De honnan tudta, hogy felesleges??? No, innen váltott "maszek" gyerekorvosra anyám.
Csakhogy olyan későn kaptam meg mindezt, már kórházban, hogy 3 óránként kellett hogy kapjam éjjel-nappal az injekciót. Senki nem kért elnézést anyámtól az elhanyagolt (nem) kezelés miatt.
Az biztos, hogy az én gyerekeim az első 2-3 injekció után szinte gyógyultak lettek minden alkalommal.
Most ez nem divat: kezeljünk természetesen, bő folyadék és vitaminok. Aha. Hát ehun la!
Sík ideg vagyok, mi lesz Bencével. Ráadásul én is még javában benne vagyok ebben a kórban, úgy taknyolok stb., hogy igyekszem egyáltalán nem is tartózkodni abban a légtérben, ahol a gyerek van. Szilvinek van vagy 4 napos előnye, ő már kifelé megy, de ő sem százas.
És most nagy valószínűséggel kezdhetjük elölről.
Az iskolaérettségi felmérés el lett tolva jövő hétfőre... aminek írásos eredményét mondjuk, máris kellett volna csatolni a múlt pénteken beadott előfelvételis laphoz. De ilyen állapotban megint nem lehet majd megcsinálni...
Sőt, jó esély van rá, hogy a farsangra sem igen lesz gondunk az idén!

Hétfőn

Nem sok javulást mondhatunk magunkénak. Talán ma kevesebbet voltam lázas, s a torkom, hála a legerősebb Mebucainnak, nem fáj. Amúgy taknyolok, mint az állat, s az elesettség-gyengeség-fejfájás is baromira meghatározó. Nem szívesen mozdulok, ha nem muszáj.

Bence, nem elég, hogy csaknem 40 fokos láza volt késő este, ma reggeltől kétszer is hányt! Na, innen már jócskán megint elkezdtünk aggódni, bár korántsincs ugyanazon a ponton -- magánál van, érdeklődő, együttműködő, iszik (csak hát ha kihányja, akkor...?).
Szilvi mintha túljutott volna a csúcsponton, de az, hogy jól lenne, távoli ábránd még.
Ettől függetlenül ma a délutáni rendelésre elvitte Bencét a gyerekorvoshoz, aki rémült ijedséggel fogadta őket, s mikor meghallotta a tüneteket, arca "úristen, jézusmária-szentjózsef" kifejezéssel hanyatlott a kezébe... Kapott B6-ot, hányás elleni kúpot, valamint egy beutalót a gyermekklinikára, amit nem kell most abszolválni, de ha legközelebb valami súlyosabb vagy bármi ijesztő tünete jelentkezne, most már azzal kell mennie és egyenest. Itt őneki eddig ért el... megértem.

Emlékszem, hogy anno Dani asztmás-kómás intenzív osztályos kalandja (és utána még a 6 hasonló okok miatti kórház) mit váltott ki: évekig rémültséget a bölcsiben, az oviban -- akár két köhintés miatt képesek voltak a munkahelyemre telefonálni --, még az iskolában is könnyített tesis volt; a gyerekorvosnál is megkülönböztetett figyelemben részesültünk egészen 18 éves koráig.

Úgyhogy a gyerekorvos reakcióján nem csodálkozom. Szerintem örökre megjegyezte Bencust, mint mondta is, aznap ő volt a legsúlyosabb esete... de lehet, hogy azon a héten, hónapban is.
Szilvi ódzkodik a kúpbeadásból, az a baj, hogy így áll hozzá, s akkor a gyerek is. Felajánlottam, hogy amennyiben hajlandó az együttműködésre, ami azt jelenti, hogy pl. nem üvölt és rúgdos, akkor én beadom -- csak szóljon, ha kell. Az én kölkeimnél semmi probléma nem volt a kúpbeadásoknál, sőt. Zökkenőmentesebb volt, mint a gyógyszerbeadás.
A baj az, hogy itt megint a tünetek lesznek kezelve. Hogy MITŐL magas újra a láza és hány még mindig vagy újra, két heti betegség után, ez lenne itt a kérdés!

Lázmérős háborgás

Bocsánat a közönségesség miatt, de tököm kivan ettől a digitális lázmérőtől! Ezt lehet, hogy az újszülött generáció elhiszi, elfogadja, hurrázza majd, de előttem eljátszotta a legminimálisabb hitelességét is.
Az úgy volt, hogy anno a '90-es években elég olcsón vettünk a meglévő 1-2 mellé a biztonság kedvéért meg a sűrű betegségek miatt vagy 6 db, még higanyos lázmérőt. Olcsó volt, két beteges gyerekkel, kellett.
Sajnos, pár éve eltört az utolsó is. De azok_ valóban_ lázat_ mértek_, nem dísznek tartottuk! Megértem már pár évtizedet ahhoz, hogy ismerjem magam is valamennyire testhőmérsékleti szinten, betegségek esetén és terén.
No, akkor égtem egyet a gyógyszertárban, mikor venni akartam -- szerintem normális, rendes, hagyományos, higanyos -- lázmérőt. "Ááááááááá, az már rég nem kapható ezér meg ezér..." -- nagyon jó, csuda, hogy még élek, pedig elég sokszor volt rá szükségem, nemcsak nekem, a gyerekeim is azon nőttek fel. De hát lázat mérni időnként szükséglet, nyilván megvettem az új, ártalmatlan csodát.
Aztán kiderült, hogy á, ez biztos gyári hibás. Dani volt hótbeteg, emlékszem; én a szemén is megláttam, hogy lázas, anélkül, hogy egy szót is szólt volna. A lázmérő meg 36-ig ment fel. Gratulálok. Nekem az egészséges állapotú reggeli hőm is több. Keresztanyámtól akkor még kölcsönvettem a higanyosat: azonnal 38,5-öt mutatott. Brááávó!
Jól kell érteni. Nem annak örülök, hogy a gyerek lázas, mert hogy én azt bármilyen hőmérő nélkül is tudom. De ne égessen már a modern technika, kimutatott 36 fokos hővel egy  bőven lázas gyereknél (sem)!
Aztán elgondolkoztam, hogy csak nem lehet új találmány egy szar. Biztos csak ez a rossz, amit én vettem; és ezen nem is csodálkozunk. Úgyhogy vettem még egyet. Pipec vadonatúj, modern digitális lázmérő.
Tudni kell hozzá, hogy én alapból, normál állapotban, hót egészségesen picit magasabb hőjű vagyok az átlagnál. Sokszor voltam kórházban pici kortól kezdve, sokszor voltam otthon is beteg. Ismerem, mi a láz, és magamat. Tehát olyan SOHA nem fordult még elő, hogy egy mezei reggeli hőmérés 36,5-nél kevesebb lenne -- ez volt nálam mindig is az alap, és még 37,2-nél sem kellett nagyon aggódni, hogy ebből tutira betegség lesz, annak ellenére, hogy én már azt azért éreztem, hogy NEM 36,5. Míg higanyos hőmérőm volt, nem is volt soha problémám vagy bármilyen bizonytalanságom lázmérés szempontjából!
Mikor kórházban voltam, meglepődtem, hogy ilyen 35-akárhány fokokat jegyeznek. Pedig az nálam lehetetlen! Pláne kórházban. Nálam még az izgatottság is képes volt pár tizedfoknyit emelni a lázmérőn mindig!
Lényeg, hogy most sem tudok ezzel lázat mérni, mert szinte láztalannak kiált ki a digilázmérő. Még jó, hogy nem fontos. Nem kell táppénzre mennem, orvoshoz sem megyek, mert tiszta sor. Vírusra úgysem adnak receptet, tünetoldásra lehet kapni cuccokat. Tehát kit érdekel, mennyi a lázam? Az égegyadta világon senkit.
Én TUDOM, hogy lázas vagyok, időnként baromira. Érzem, mert olyankor minden sejtemet a hideg kirázza; és több más jelből is -- nem vagyok kezdő. Csak most olyan lettem, mint fél mankó nélkül a járni nem tudó. Szilvinek van még egy hagyományos lázmérője, Bencének azzal tudja mérni a lázát.
Nem szeretném ÉN eltörni, de azért megmértem egyszer: amikor a fasza jó kis modern digi lázmérő azt jelezte, hurrá, egészséges vagyok, mert csak 37,2 a lázam, a hagyományos 38,7-et jelzett! És tudom, hogy volt több is, előző éjszaka és délután!
Nem tom, a kórházakban sem tűnik fel senkinek, hogy minden betegnek 34,5--35,2 a láza??? Szuper, hogy berakás után fél perccel már sípol, hogy ő kíszen van, de tényleg ennyi? Időt nyerünk, a tényleges lázról fogalmunk sincs, de ez a haladás! Ez komolyan érdekelne! S ha műtét után akár 37,5, akkor az még egyáltalán nem láz, mert csak 37,5 -- holott lehet, hogy már 39 táján agonizál az esetleg szívbeteg kedves páciens? Ha majd valami FONTOS ember lesz majd beteg, akkor nyilván valahogy fognak tudni normálisan is lázat mérni, mert azt szerintem nem veszi be senki, hogy nincs magánál, agonizál és... áááá, csak épp hőemelkedése van, semmi gond...

Jó kis hétvége

Péntek estére én is bemondtam az unalmast. Napközben még elmentem a postára, Lidlbe; s még hazaérve sem gondoltam, hogy az a fura gyengeségérzet számít bármit is.
Ja, mindezek előtt még egy felesleges kísérletet is tettem az István király téri templom galériájában lévő kiállítás megtekintésére, de ez nem jött össze. Régebben sokszor voltam itt kiállításokon, de azért meg is néztem neten, hogy hétköznaponként 9-12-ig látható a tárlat, illetve istentiszteletek előtt és után. No, én úgy 11 körül mentem volna, de három ajtón is hiába kísérleteztem. Nem nagyon értettem a dolgot, évekkel ezelőtt azért még be lehetett ide jönni a megjelölt időpontban. Elvégre létezhetnek szimplán templomlátogatók is, nemde? Valószínűleg be kellett volna csengetni a lelkészi hivatalba, de ahhoz nem volt elég kompetenciám.
Estére már hideg rázott és belázasodtam, valamint éreztem a torkom-orrom közötti kaparást, és az alapnál jóval többet kellett fújni az orrom.
Szilvi sem volt jobban, Bence pedig még mindig csahol.
Ráadásul egy volt nyomdász kollégámról, illetve általa meglehetősen rossz egészségi híreket kaptam még pénteken... ez is megrendített.
A hétvégét végigagonizáltam, arrébb menni is szenvedés volt. Sokat feküdtem, de aludni nem voltam képes. A legfontosabbakat leszámítva (főzés, almozás, macskaetetés) nem éreztem magam semmire jónak.
Összekapirgáltam gyógyszereket, és elég rendszertelenül, de szedegetek ezt-azt. A Panadol sokat segít, utána pár óráig nem ráz a hideg és a fejfájásom is csökken. Orrcseppet Szilvitől kunyeráltam. Anélkül ugyanis számomra lehetetlenség aludni, mivel képtelen vagyok nyitott szájjal... De mondjuk, az elmúlt pár nap nem igazán tudtam túlzásba vinni az alvást.
A szívritmuszavar is jelentkezett természetesen, ezért iszonyodom a láztól. Most még azt vettem észre, hogy ha lázas vagyok, a látásom még a szokásosnál is rosszabb.
Vajmi kevés a vitalitásom. Legszívesebben automatára kapcsolnám magam, s térjek magamhoz, ha majd elmúlik ez az egész...

Aztán még hab lett a tortán, hogy vasárnapra Bencus megint majdnem 40 fokos lázat mondhat magáénak. Szerintünk visszakapta a vírust Szilvitől. Pingpongozunk itt ezzel a szemét betegséggel, csak remélni tudom, hogy egyszer vége lesz!

Valentin

Délelőtt akármilyen rosszul is voltam, azért kommunikáltunk. Elvégre Valentin-nap, vagy mifene?!

Kaptam nyilvánosan:

Kapta nyilvánosan:

De írtunk még kölcsönösen sms-t is, sőt privát netes képeslapot is.:)
Amúgy, mint korábban említettem, én mobilfeltöltést kellett, hogy kapjak:)) -- tudom, kevéssé romantikus, de ha egyszer ez kellett!:) --, én pedig betegen is összeszedtem magam, hogy verset írjak, aminek tudtam, hogy örül.

Ami még agonizálásom ellenére emlékeztetett arra, hogy milyen nap van, az az, hogy kivételesen tévéztem, mert a szemem max. csak arra volt jó úgy-ahogy. Megnéztem a Valentin-nap című, enyhén bugyutaságos filmet a tévében; valamint egy késői, igazán nekem való thrillert, a Végzetes vonzerőt, melyet '87-essége ellenére még soha nem sikerült megnézni. Baromira megérte, egy percre sem jutott eszembe a bajom, lekötött végig, ráadásul nem volt benne reklám.

Az év első ifjúságija

2015 első ifjúsági könyve
címmel indított kihívást simon_dio, itt 232.-nak jelentkeztem.

Sziasztok! 
Az lenne a lényege, hogy hozd azt a könyvet, amit már 2015-ben kezdtél el.
Kell a plecsnihez:
– Olvasási link, ami 2015. 01. 01. 00:00 utáni.
– Értékelési, ami 4-5 mondat.
A KÖNYV CSAK IFJÚSÁGI IRODALOMBÓL LEHET!!
– Feltenni a polcra! (link)
Akit csillagoztam, annak köszönöm, hogy itt volt, és részt vett. :-) 
Ne haragudjatok, de nem szeretnék mindenkinek egyesével írni, ezért mindenkit puszilok, és sok ölelés, remélem, tetszik a plecsni stb. :o) 
Figyelem!!! 
A teljesítéseket, kérlek, küldjétek, de a zöldítés csak hétvégén lehetséges. 
Nagyon köszönöm a megértéseteket és a részvételt!

Milyen jó, hogy korom ellenére még olvasok ilyeneket:)), ez volt az egyik könyv, amit karácsonyi ajándékul küldött az írója:
     Aurora White: Netes szerelem
Megkaptam érte a 206. plecsnit.

Egynapos olvasások

1 napos könyvek
kattyesz kihívása. 358. résztvevő voltam.

Anyukám szerint nekem felesleges könyveket venni, mert egy napig sem tartanak. Kérlek Titeket, segítsetek bebizonyítani, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki úgy elmerül egy történetben, hogy nem veszi észre, lement a nap!

Tehát a feladat a következő: 
– Részt veszek gomb.
– Küldj olvasási linket minimum egy darab olyan könyvről, amit 24 órán belül elolvastál! (Teljes dátumos olvasás.) 
– Ha ilyen hamar végeztél vele, akkor valószínűleg van mit mondanod róla, úgyhogy várom az értékeléseket, de nem teszem kötelezővé! 
– Zöldülsz!
Az olvasás minden nyelven ér, ahogy az újraolvasás is! 
A feladat nem túl nehéz! Sok sikert és jó olvasást! :) 
Ha van ilyen kihívás, jelezzetek. Köszi :)

Hármat küldtem még decemberről, első kettő értékeléssel ellátva.
     1. Czakó Gabriella: Mégis, ki ez a nő? 
     2. Goewin Graig: Kezek érintése 
     3. Gwendoline Welsh: …mindenki a sajátját… 
Megkaptam a 205. plecsnit.

Valamiért újabban ITT nem kerekek a plecsnik, tény, hogy a Molyon ugyanúgy kerekek, ez pl. sárga szélű körkép.:)

További állapotok

Szerdán délután Bence és a zárójelentés a háziorvosnál kötött ki, közben már Szilvi igen kezdte magát nem jól érezni. Bencus kapott probiotikumot, szedi a köptetőt, vitaminokat, és nemhogy még nem mehet hétfőtől oviba, de még csak jövő szerdán kell egyáltalán visszajönni az orvoshoz!
Közben egymástól függetlenül szerdára bejelentkeztek a gyerek apja és annak nagynénje Bencust látogatni, de a végén így az orvoshoz menés miatt a nagynéni elhalasztotta, az apja meg lemondta, mivel belázasodott.
Estére Szilvi is 39,7 foktól senyvedett. Valamit jóóól összeszedtek vagy Bencétől, vagy ott a gyermekklinikán bárkitől!
Ma délelőtt Szilvi elvánszorgott a saját orvosához, ezalatt én istápoltam Bencust: vécézést rendeztünk, evett almát, mandarint; közben főztem, miegymás.
Szilvi megjött influenza diagnózissal, amúgy semmi gyógyszer nyilván... merhogy vírusra nincs mit. Szedjen láz- és fájdalomcsillapítót és köptetőt, vitamint; igyon sokat.
Én pedig fohászkodom, hogy én_ NE_ kapjam már el; mert a szívem miatt nekem ez baromi rossz szokott lenni. Végül is megkaptam novemberben az influenzaoltást, de hát ez mindenképpen kétesélyes, hiszen nem tudni, milyen törzs a Szilvié, így még ha tudnám is, én milyenre kaptam oltást, ugyanúgy fennáll, hogy vagy elkapom, vagy nem. No, ez így elég cifra lett, lényeg, hogy én értem, mit beszélek.:))
Szilvi megírta a nagynéninek sms-ben, hogy ő is hulla és hót láz, de késve olvasta el, már úton volt.
Úgyhogy itt töltött egy órát Bencus meglátogatásával, szerinte ő nem fogja még egyszer elkapni, mert már volt beteg. Hozott egy csomó gyümölcsöt, ezt-azt, pókemberes újságot játékkal; én meg Nescaféval kínáltam.
Bence nagy örömmel húzgálta a nagynénit maga után, hogy a macskákat megmutathassa szegénynek.:))
Mindenesetre ő már megmarad, ez tuti; visszatért minden életkedve, éber és vidám. Azért még nagyon sokat csörömpöl -- azaz köhög --, szóval még ő sem százas. De jó úton vagyunk.
Azért a Szilvi betegségét tudtuk volna nélkülözni...

Hazajövetel kedden

Fél 10-kor jött Szilvitől egy sms, hogy ha a zárójelentést megkapják, hazajöhetnek.
Gyorsan csináltam egy nagy tálca szendvicset, nem elsősorban a gyereknek, hiszen ő elméletileg fokozatosan, diétázással fog visszaszokni a kajálásra. Ezután nagyjából rendet csináltam a szobájukban, szellőztetés, miegyebek.
11 előtt hívtam, hogy mi újság, mondta, hogy már megkapták az igen részletes és alapos zárójelentést, most még arra kell várni, hogy kiveszik a kanült a gyerek kezéből, aztán pedig várják "apjukot", ő fogja őket taxin hazahozni. Mondta, hogy Bence most már sokkal jobban van, ég és föld az előző napokhoz képest.

Dél körül értek ide a taxival, de az ovinál állították meg és szálltak ki, mert el kell hozniuk egy iskolai jelentkezési lapot, melyet az apának is alá kell írni. Így ezt az alkalmat itt most meg lehetett ragadni, hogy együtt vannak a szülők. Elkérték a nyomtatványt, beszélgettek kicsit az óvónőkkel, a gyerekeknek pedig minden óvatosság ellenére az istennek sem akaródzott aludni, úgy felvillanyozta őket, hogy Bencus is látszódott félig a külső ajtónál. Utána hazajöttek, én az ablakból láttam, ahogy jönnek az ovitól.
Bejött mindenki, és bekerült a tömérdek cucc is, mert mondanom sem kell, hogy háromszoros cucc jött haza az eredeti állományhoz képest.
Természetesen Bence a nap fénypontja.
Mindenki örvendezéssel tisztelte meg a szendvicseket. Csendben granuláltam magamnak, hogy ez úgy eszembe jutott. Sejthető volt, hogy annak ellenére, hogy déli 1 óra majdcsak, nem evett még senki, és mivel a szendvics a legkevésbé kényelmetlen kaja, nem kell melegíteni, tálalni, teríteni különösebben, szeretik is, ezért sikeres lesz a manőver.
Bencusnak ajánlottam húslevest benne főtt krumplival, sárgarépával, de azt mondta, hogy nem éhes. Állítólag sok kukit megevett délelőtt. Ahogy eltelt egy kis idő, Bencus odasomfordált a szendvicsekhez, de neki elvileg diétáznia kell, hisz' egy hétig szinte semmit nem evett...
Lényeg, hogy nem vagyok benne biztos, helyesen tettük-e a szendvicsre az áldásadást, de nem én akartam lenni az, aki tiltakozik és happárézik, merthogy nem szabadna neki szendvicset ennie. Tény, hogy nem kimondottan diétás kaja, de Bencus bepakolt hármat belőle.:))) Na jó, apró szendvicsekről van szó... És azóta már este fél 8 van, és semmi baja nem történt.:)

Bencus végre megfürödhetett, hajat is mostak, tiszta ágyneműbe feküdt, és végre átszellemülten nézheti az áhított tévét!
Ezen is túlvagyunk, hála istennek.

Még hétfőn is klinika

Ma is bent tartották Bencust, s mikor késő délelőtt beszéltem Szilvivel, már a hetedik üveg infúziót kapta. Ettől függetlenül, vagy inkább pont ezért már jobban volt.
Érdeklődőbb, lazább, abbahagyta a folytonos nyüsztetést, mintha kezdene bele visszatérni némi életkedv, hálisten.
A tévé nagyon hiányzik neki, nem is nagyon értem, miért pont a gyermekklinikán nincs tévé, mikor manapság már a legtöbb osztályon létezik. Már keresztanyámnál is volt, emlékszem, minden délután mentek a sorozatok, mikor mentem. Vagy mikor nyáron epeműtéttel kórházaztam, nálunk is volt tévé a falon, csak vagy nem volt beüzemelve, vagy csak nem kapcsolta be senki -- de lényeg, hogy ott volt.
A gyerekeknél biztosan sokkal kevesebb lenne a gond, sírás és nyavalygás, ha volna tévé egy beállított mesecsatornával; mindenképp unalom-, egyhangúságűző és figyelemelterelő, szóval hasznos dolog lehetne.
Nem most volt, mikor Dani 6 éves korában mandulaműtét miatt feküdt kórházban, akkor még nagyobb kórtermek voltak, 12-20 ágyasak -- akkoriban a hallban lehetett tévézni, oda esténként kitanyáztak a szülők a gyerekeikkel estimese-nézésre. Szóval létező az igény! Pedig akkor még nem voltak mesecsatornák sem, mégis alig várták az esti mesét a lábadozó kölkök.

Ma már volt pár falat sajtos zsemle, pár kanál zöldségleves, meg egy fél zacskó kukoricapehely, és elég jól teázott is Bence. Krumplipürét, tökfőzeléket viszont nem óhajtott.
Szilvi szinte számolja a falatokat, a folyadék deciliterjét, és úgy örül neki, mintha most tanulna a gyerek enni. Valahogy Haramiám jutott eszembe, hogy mennyire boldog voltam, mikor a teljes apátia, nemevés-nemivás és anyagcsereszünet után az injekciók, kezelés hatására elkezdett falatról falatra enni, s hogy hogy örültem, amikor 5 nap szünet után végre összetéveszthetetlen eredetű nyúlbogyókat találtam az alomban utána.
Volt végre elég rendes vécézés is, csak pont amikor ez lezajlott, akkor hoztak Szilvinek egy székletminta-vételi akármit, hogy majd az akció esetén merítsen 5-6 kanálnyit a cuccból... hát kérdés, hogy ezek után mikor történik megint hasonló eredmény.
Végre képes volt a gyermek mesét hallgatni, könyvet nézegetni.
Szilvi reggel lebonyolította a kötelező telefonokat: egy az óvodába, hogy ezen a héten sem fog a gyerek menni, húzzák ki a kajáról; másik a háziorvosnak, hogy még kórházban vannak; harmadik a pedagógiai intézménynek, hogy időpont-áthelyezést kérjen a ma 10 órára előjegyzett, esedékes iskolaérettségi felmérésre.

Ha így halad továbbra is a gyógyulás, szerintem lehet, hogy holnap már haza is engedik őket.
Sürgetni Szilvi nem fogja, az biztos; nem akar csupán kényelmi okokból hazamenni, aztán otthon kezdeni elölről a kínlódást a beteg gyerekkel.

Vasárnapi helyzet

A legtöbb gyerek beérkezik, 1-2 infúzió után mintha sosem lett volna beteg, és már aznap vagy másnap legkésőbb hazamehet. Legalábbis most Szilviék leginkább ezt tapasztalják.
Kiürült délutánra körülöttük a szoba, de pár percig sem élvezhették a csöppnyi szabadságot, a megszokott, belakott szobát; már jöttek, hogy ripsz-ropsz, költözniük kellett egy kisebb, kevésbé praktikus szobába, ahol meg épp lett egy üres ágy...
Nagynéni ott volt és segített áthurcolkodni. Ő szépen kérte volna is, hogy maradhatnának ott, de nem volt lehetséges: a szabály az szabály.
Továbbra is megfigyelés, nyomkodás, infúzió. Most már jobban hajlanak rá, hogy nem vakbél.
Állapot nem változik, nyűgös, keserves, nyöszörgős, kaholós.
Az emberek többsége rohanna haza a kórházból inkább, de tudjuk, hogy Bencének itthon sem volna jobb, ugyanez lenne. A kórház meg mégiscsak biztonságot jelent. Ráadásul mi oly keservesen tudunk fizikailag bejutni, hogy az ember, ha egyszer bejut valahogy, nem igazán rohanna haza, ha nincs teljesen rendben.
Bármennyire is jobb otthon lenni, ha bizonytalan minden. Bármennyire is kényelmesebb, nyugodtabb az ember itthon, inkább választja a nélkülözést, kényelmetlenséget, lemondást és hiányérzetet, ha van esély rá, hogy ott meggyógyulhat a gyerek.
Holnap új hét kezdődik, hátha lesz már valami. Örökké csak nem maradhat így...

Bár igyekeztem takarékoskodni a mobilkártyával, estére újra lement róla a péntek éjjel feltöltött 3000.
István töltött rá nekem, és kitaláltuk, hogy ez a konkrétum tudható be majdani Valentin-napi ajándék gyanánt.

Vasárnap délelőtt

Úgy jött ki a lépés, hogy most a 10 órás misére mentem fel busszal a Szent Annába.
Rég nem jártam itt, pedig anno itt voltam "honos". Ide jártunk gyerekkorunkban keresztanyámmal, itt elsőáldoztunk. Daninak is itt volt a keresztelője -- Szilvié a Szent Lászlón volt, mert akkor még szüleimnél laktunk és az a rész oda tartozott --, valamint az egyik elsőáldozása. Azért egyik, mert másik is volt: hittanra a lakótelepünkön, misére az ott kialakított kápolnánkba járt, és ott is rendeztek nekik annak idején egy második, "házi" elsőáldozást, miután a plébániai megvolt. A bérmálkozása idején már megépült a templomunk.
Felavatása után természetes a helyi odatartozás, logikus és praktikus is, hogy az ember a közelibe járjon. De akkor is, úgy érzem, időnként IDE, a Szent Annába kell jönnöm.
Jó érzés néha Lőrinc atya ismerős hangját, természetes, saját élettapasztalati részletekkel is színesített prédikációját hallani; s míg nálunk, a Szent Családban inkább családi a hangulat, itt, a régi, díszes, monumentális székesegyházban kicsit emelkedettebb a légkör; néha kell, hogy ez érintse meg az ember lelkét... s annak az orgonának a hangja.
Balázs-áldásban is részesült ma is minden mise után mindenki, aki elé járult. Bencusra, anyukámra is gondoltam közben, ahogy a két kígyózó sor egyikébe beálltam...

Kifelé jövet újra megnéztem a torinói lepel hitelesített másolatát, mely 2011. június 1-je óta van a székesegyházban.
Vettem egy százasért egy képeslapot és egy könyvjelzőt is róla.

Szombati helyzet

Gyerekhelyzet nagyjából változatlan.
Ma is kapott infúziót, alszik vagy nyüsztet, egyáltalán semmi jele egy gyógyulófélben lévő gyerek látszatának.
Az orvosok tanácstalanok, semmiképpen nem nyitnák fel bizonytalanra. Bence pedig egyáltalán nem együttműködő. Neki mindenütt fáj, ahol bárki megnyomja. Így aztán egy-két orvos vakbeles diagnózisa azonnal bizonytalanná vált, mikor rájöttek, hogy Bencének tök mindegy, hol nyomják. Hisz' lehet az orvos keze hideg, vagy lehet kellemetlen, vagy csiklandásérzet -- mindegy, ezeknek hangot kell adni.
Hashajtatás után megfigyelés alatt áll. Csak délutántól kaphat és csak vizet. Nem mintha enni is akarna...
Én korán boltban voltam, és minden eshetőségre készen főztem húslevest, sok zöldséggel, reszelt tésztával, ahogy Szilvi leginkább szereti -- ha esetleg hazajönne.
Ez délután következett be, mert nagynéni és apa, nagyjából váltva egymást, felajánlották, hogy menjen haza összeszedni hiányzó dolgokat, saját gyógyszereit, mobiltöltőjét, iratokat, egy papucsot legalább, s egyéb higiéniai dolgokat. Meg úgy egyáltalán...
Alig aludt az éjjel, ez meg is látszott rajta. Fáradt, rezignált volt. Nem csoda, hisz' a pénteki tortúra óta másfél napja farmer-harisnyanadrág-zokni-csizmában van a dögmeleg kórházi szobában úgy, hogy még vécébe is alig tudott kimenni. Mondtam, először is fürödjön meg, attól újjászületik. Úgy is lett. Utána már éberebb, optimistább, beszédesebb volt; összepakolt, levest evett, teát vitt el.
Öt előtt visszaindult a félóránként közlekedő buszhoz, mert ilyenkor persze rohan az idő. Meg hívást is kapott, hogy a gyerek feszt anyát hiányolja, és meg kellett nyugtatni egy anyahívással.
Bence hangulata-állapota semmit nem változott.
Nekem hiányérzetem van azzal kapcsolatban, hogy az alapvető betegségére vonatkozólag nem kezelik. Nem vagyok orvos, csak két gyereket egy csomó betegséggel felnevelő anya, aki maga is elég sokat látott orvost és találkozott betegségekkel gyerekkorától kezdve.
Végül is vírusos influenza tüneteivel lett volna már napok óta kezelve, de ugyanúgy lázas, köhög, hurutos, taknyos, füle fáj; és ezt valahogy abszolút ignorálják. Kiszáradás miatt kezelik és esetleges hasi panaszok miatt (ami pedig szimplán lehetséges a bő egy hete tartó nem evés miatt is!, vagy hogy ráment a hurut a gyomrára-bélrendszerére) tartják megfigyelés alatt. A legyengült állapot napok óta tart. Szerintem az alapvető betegséggel is kellene foglalkozni -- de hát ki vagyok én...

Kórház, infúzió

Bencus kórházban van.
Hétfőn már betegen jött haza az óvodából, másnaptól nem ment oviba, de azt hittük, egy olyan szokásos Bencus-féle közösségi kór, avagy 1-2 napig szegény-kis-sajnálnivaló-beteg gyermek, amikor valamilyen szinten ez az időszak megkönnyebbülés is a szülőnek, mert nyugton van. Vártuk, hogy a láz- és fájdalomcsillapítótól, köptetőtől ripsz-ropsz, jobban lesz.
Ez most nem úgy alakult. Gyanús akkor lett, amikor ha ébren is volt, még szerdán-csütörtökön is fekve nyöszörgött, gyóccerek mellett lázas volt, és nem javult köhögésileg sem. Mindemellett egyáltalán nem evett, inni is csak kortyokat, kínkeservvel.
Ma az orvos előbb az SZTK-ba utalta fülészetre, de egyben a klinikára is, és a fülészetről is kapott egy másik klinikai beutalót is. A gyerek látványosan szenvedett mindenütt, földön-széken-padon feküdt várakozások közben, ahol éppen sírva-nyöszörögve, kábán el tudott dőlni. Ugyanis őt már lehetetlen vinni, ahhoz férfierő kell. Az orvostól taxiba tuszkolás az SZTK-ig, az ottani ceremónia után csatlakozott az apja, később a nagynénje időnként váltva, mert egyébként újra apás hétvége lett volna. A segítség jól jött, mert kocsi sehol sincs, de nekünk még pénzünk se annyira. Az SZTK-ból a klinikára a nagynéni vitte őket taxival, sőt, annyira rendes volt, hogy odaadta az előző taxiárat is Szilvinek.
A klinikán a sürgősségi osztályon várakoztak fél napot. A gyerek a földön feküdt, mert nem volt ülőhely és nem igazán bírták el, de minden kérésre nyilván az volt a válasz, hogy itt mindenkinek sürgős... Ez idő alatt nyugodtan megfúlhat, perforálhat a beteg...:(( -- na mindegy, nem akarok senkit sem bántani.
Vizsgálták, küldözgették, volt röntgen, UH, eléggé kínkeservesen, mert a gyerek nem volt együttműködő, hiszen alig volt magánál.
Bent tartották, befektették és infúzióra kötötték a gyereket, az anyja mellette maradt folyamatosan, a nagynéni -- áldja Isten -- vitt enni-innivalót, az apja meg hazament a gyereknek kórházi cuccokat hozni. Egy-két ottani játékot is hozott, de Bencét most tényleg nem érdekli semmi, ha fent van, köhög és nyöszörög...
Lemerítettem ma a 3-4 ezret hónapokig is tartalmazó kártyás mobilomat, mert vagy ötször is beszéltünk egy-egy esemény között, és ami a hívások közötti pár óra alatt történt, nem lehet 5 perc alatt elmondani. Szilvi meg szokott csörgetni, és én visszahívom. Este 11 előtt elfogyott az egységem, aztán a csak családiként használt előfizetésesről fejeztük be, én pedig e-bankon feltöltöttem háromezret a kártyásra (István jóvoltából, hogy egyáltalán volt miről). És pont mire lezajlott e művelet, karbantartás következett 23 órától reggelig az e-banknál.
Lényeg, hogy az infúzión kívül nem igazán csináltak még semmit, reggel sebészi konzílium lesz a gyerek ügyében, mert egyébként bizonyos helyeken fájlalja a hasát, de egyébként a fülét is... s a lényeg, hogy ki van száradva, már a harmadik üveg infúzió folyik bele...
Szilvi pedig most éppen az anyák ilyenkor természetesen ismerős, aktuális teendőjét végzi: ücsörögve virraszt a beteg gyerek ágyánál...

Apró-cseprők

Megjött a mammográfiai leletem.
Szerencsére csak az van, ami eddig. Mivel változás nincs, teendő sincs.

* * *

Megsürgettem az önkéntes nyugdíjpénztárat csekk-küldési ügyben, mivel dec. 30-i kérésem ignorálva lett. Másfél hónapja várok a rohadt csekkekre. Én kértem a decemberi "átvilágításkor" is, de azt mondták, azt ugyanúgy a központtól kell kérjem, mint eddig. Valahogy nagyon nem szeretnek már csekkeket küldeni, a nyári kérésemkor is mintegy négy darabot küldtek, ezért kár a postázás.
Még szerencse, hogy az utolsó előtti feladásakor már előrelátóan kérni szoktam, mert sejthető, hogy bőven fel fogom adni a következőt is, mire megismételhetem a kérést és esetleg teljesül.
Másnap megkaptam a választ, az eredeti mélre válaszolva persze, hogy elnézést a késésért, postázzák. Hurrá.

* * *

Kilátásban van egy kb. 200 000 leütéses könyv szedése; egy volt kolléga érdeklődött, hogy vállalok-e és mennyiért. Válaszom megnyerő volt számára, továbbítani fogja. Ha sikerül, kb. két hét múlva esedékes.

* * *

Honesty két napig elég hígat produkált, pedig nem igazán jellemző rá. Aggódtam, mert emellett most egy nap kétszer is volt "vukkolás" is. Hetente egy-kétszer előfordul ez utóbbi, de az mindig a szodésága miatt van. Annyira éhes, hogy fal. Zabál. Aztán időnként a cucc visszaköszön. Bár más macskáknál is előfordulnak hányások, most a hasmars mellé egy nap kétszer valahogy nem volt megnyugtató. Nem tudtam visszavezetni semmire, csak a szokásosakat kapta, de ő eleve nem is eszik semmi mást azokon kívül.
Két nap után rendeződtek a dolgok.

Szavazás az idei Európai Év Fájára

2014-ben hazánkban a tatai platán nyerte az Év Fája címet. Ez a fa idén az európai verseny magyar résztvevője.

"Az Európai Év Fája verseny a Cseh Köztársaságban nagy hagyományokkal bíró Év Fája verseny folytatásaként született. A cseh versenyt az Ökotárs Alapítvány cseh testvérszervezete, a Nadace Partnerství kezdeményezte és támogatja a mai napig. Az európai verseny döntőjébe az részt vevő országok győztesei jutnak tovább.

Az Európai Év Fája célja, hogy megmutassa a fák kulturális és természeti értékét, melyeket becsülnünk és óvnunk kell. Más versenyektől eltérően az Európai Év Fája versenyben nem a fák szépsége, mérete vagy kora fontos, hanem a történetük és kapcsolatuk az emberekkel. A versenybe ugyanis olyan fákat keresünk, melyek fontosak a körülöttük élő közösségeknek.

A mozgalomhoz évente több százezren csatlakoznak, a résztvevő országok száma a kezdetek óta 5-ről 14-re emelkedett. Belgium, Bulgária, Cseh Köztársaság, Anglia, Észtország, Franciaország, Írország, Olaszország, Lengyelország, Skócia, Szlovákia, Spanyolország, Wales és Magyarország fái versenyeznek az idén. A versenyhez folyamatosan várjuk a további csatlakozó országokat Európából. Célunk, hogy a fák védelmének kérdése nemzetközi szintű témájává váljon.

A szavazás 2015. február 1-től 28-ig tart. Az utolsó héten (február 21-től 28-ig) a szavazás titkos, a szavazatok száma ezen időszak alatt nem látható. Az eredmény 2015. március 5-től nyilvános. Az ünnepélyes díjátadóra 2015. április 22-én, Brüsszelben kerül sor.

Szavazási szabályok:
Egy e-mail címről csak egyszer lehet szavazni.
Az eldobható e-mail címről érkező szavazatokat megsemmisítjük.
Az e-mail címek érvényességét a szervező ellenőrizheti, és az érvénytelen címről érkező szavazatokat törölheti.
A verseny szervezője, az Environmental Partnership Association fenntartja a jogot a szavazás felfüggesztésére illetve a szavazás szabályainak megváltoztatására.
Szavazni lehet: www.treeoftheyear.org oldalon!

A fa története:
Az Öreg-tó partján álló tatai nagy platánfa 230 éve őrzi a vár kapuját. A fát több társával együtt Versailles-ból hozatták az Esterházy-család egy tagjának megbízásából. Ha a vén platán mesélni tudna, történeteivel több könyvet is megtölthetne a lombjai alatt szövődő barátságokról, boldog randevúkról, az általa megihletett művészekről. Pribojszky Mátyás Kölcsey-díjas író a Platánkirály című meséjét például azután írta, hogy a fának köszönhetően visszanyerte íráskészségét.

Információk:
Faj: Keleti platán (Platanus orientalis)
Kor: 232 év
Hely: Tata, Komárom-Esztergom megye, Magyarország
GPS: 47°38'51.6"N 18°19'07.7"E
Nevező: Ökotárs Alapítvány"

Az infók zöme az evfaja.okotars.hu oldalról származik.
Magam részéről 5 élő mélcímemről szavaztam a fára.