A mi szilveszterünk

A mai nap szilveszter napja. Nem kapkodtuk el: ma van az Emberek aranyban kiállítás utolsó nyitva tartása. Ezt terveztük délutánra.
Ám reggel, mikor kicsődültem a fürdőszobából, szinte hihetetlen, de egy dísztasak lebegett az orrom előtt egy nyájas maciképpel kísérve, miszerint boldog évutolsónapját!:))
Eszerint kaptam egy naaagy angyalszobrot 4 kissárkánnyal! Ebből kettő épp kifelé kel a tojásokból... egy az ölében, egy a vállán csücsül. Lilák és zöldek (kedvenc színeim, mintha csak tudták volna...). Természetesen a Figurashopból ered! Emellé, hátha nem találnám elégnek, megkaptam a Cast-könyv 6. kötetét, egy második Canon-akksit, egy újabb hajfestéket és 2 dvd-t két sorozattal (egy Hazudj, ha tudsz és egy Sherlock Holmes).
(Az összesített fotót majd a végén, mert az ajándékroham nem ért véget, csak a nap vége felé.:))

Tehát eltömegközlekedtünk arrafelé, amerre én még nem jártam: a Király utcára, a VAM Design Centerbe. Először fura kiírást találtunk, ami zavarba ejtett bennünket, egyik helyen az volt, hogy ma 18 óráig van a kiállítás nyitva, másik ajtón meg valami 13 óra volt megjelölve. Most pedig fél 3 volt... De mint kiderült, az a pénztári helyiségre vonatkozott, ám mire gondol a paraszt, ha a pénztár csak 13 óráig van nyitva? Hogy akkor nyilván jegyet sem lehet venni a 18 óráig nyitva tartó kiállításra... Már majdnem visszafordultunk, mikor az épületnél lévő őr kedvesen eligazított bennünket, hogy valóban nyitva van a kiállítás, csak a jegyet nem ott kell venni, ahol 13 óráig lehetett, hanem beljebb, a ruhatárrész után.
Megkönnyebbültünk, hogy utunk mégsem volt hiábavaló! És örültünk, mikor láttuk, hogy fotójegy is kapható -- a jegyek mellé nyilván vett István két fotójegyet is. Naná.

A kiállítás nagy élményt ígért, nem véletlen, hogy István kinézte már hónapokkal ezelőtt.
És nem is csalódtunk... Ketten együtt 600-nál több képet készítettünk, melyekből nyilván kellett selejtezni, hiszen az üvegtárak mögött lévő arany- és nemesfém cuccokból egyértelmű, hogy sok lett a homályos és a fényvisszaverődős. De akkor is! Hihetetlen élmény volt, és megszállottan fotóztuk a szépségeket.
Ami még meglepetés volt, hogy igen nagy volt a forgalom! Én úgy gondoltam, hogy nem sok ilyen megszállott van, mint mi, hogy szilveszter délutánján képesek vagyunk kiállításra menni - ahelyett, hogy mint más átlagember, bulira vagy akármilyen társas összejövetelre készülődnénk. Nem, nekünk pont ilyesmi kell! És kiderült, hogy még egy egészen csomó ember is ugyanezt az időtöltését választotta a szilveszteri délutánra... És elképesztően sokan (szinte mindenki) vett fotójegyet. Néha alig bírtuk kivárni, míg egy-egy fanatikusan megszállott fotós 10 percnyi, üvegszekrény előtti térdelés után végre abbahagyja, mondjuk, az arany szarvasfej fotózását. Akkora gépekkel fotóztak, mint a fél karom.

Lehet, pont az utolsó nyitva tartás miatt voltak ennyien, de tény, hogy egy hátsó teremben érdekes előadás is folyt, ahol minden ülőhely foglalt volt...

Egy idézet a http://www.kulturpart.hu oldaláról, mely lényegében konkrétan összefoglalja a kiállítás lényegét:

"A VAM Design Center egész tárlata a szkíták hihetetlenül aprólékos, kidolgozott aranyművészetét helyezi középpontba. Ez a művészet azért olyan különleges, mert a mai mesteremberek, a legnagyobb aranyművesek sem tudják megválaszolni, hogy a szkíták kezdetleges eszközeikkel hogyan lehettek képesek az arany ilyen minőségi megmunkálására. A szkíták fémművessége a nomád művészet máig elérhetetlen csúcsát jelenti, bronz-, ezüst- és aranytárgyaikon a nomád élet képei és mitológiai alakjai jelennek meg.
A leletanyag nagy részét a híres kazahsztáni Ostrov Krym Intézet kutatta fel, ásta ki és másolta le, hogy ma a magyar látogatók előtt is megelevenedjenek a szkíta aranyművesség legszebb tárgyai. Az intézet vezetője, Krym Altynbekov professzor több mint negyven éve vizsgálja ezen nomád népek kultúráját. A kutató jelenleg Mongóliában dolgozik egy türk fejedelem kurgánján, és szakértelme által a megtalált szenzációs leletek eredetihez közeli állapotban, teljes színpompában megmaradnak, közöttük a több mint ezeréves freskózat és egy 96 darabos agyaghadsereg. Krym professzor egy kazahsztáni--francia expedíció élén tárta fel a híres bereli kurgán lovas leleteit – és számos ló mumifikált tetemét is.
Az Ostrov Krym Intézet nem csupán régészeti munkát, hanem restaurációs feladatokat is ellát – így tárulhatnak a szemeink elé ezek a gyönyörű aranytárgyak teljes pompájukban. A szkíta művészet darabjait azért különösen nehéz rekonstruálni, mert nagy részük nem színaranyból, hanem arannyal bevont fából készül, ezt az anyagot pedig igen nehéz konzerválni. A kutatóknak sokszor milliméternyi darabokból kell összeállítaniuk a teljes képet, majd újra életet lehelni az egykor ragyogóan szép tárgyakba. A VAM Design Center kiállítását látva mindenki elismerheti: tökéletes, művészi munkát végeztek."

Egy másik idézet a www.emberekaranyban.hu oldalról:

"A tárlat elemeit szkíta fejedelmi temetkezések régészeti leletanyagának reprodukciói, valamint a feltárást és a leletmentést bemutató képek, molinók alkotják. A tárlatanyag gerincét képező tárgyak döntő többsége az ún. "Issyk-kurgánból" és a Berel mellett feltárt lovas temetkezés, világviszonylatban is ritkaságszámba menő leleteiből származik, azoknak méret- és anyaghelyes reprodukciója. A bemutatásra kerülő tárgyak ízelítőt adnak a teljes kultúrkör leletanyagából, megelevenedik általuk Berel és Issyk leletein kívül a Cárok völgyéből származó Tuvai lelet, és számos lelőhely emblematikus arany- és ezüsttárgyai.
A reprodukciók hitelességét az Ostrov Krym, a feltárást végző, és a reprodukciókat pontosan és jogszerűen készítő, és a sok ezer éves leletanyag szerves részét is konzerválni, restaurálni képes restaurátornak, Krym Altynbekovnak privát intézete szavatolja. A melléjük érkezett balatonfelvidéki régészeti leletek, valamint a régi történetírók és a szkíták ókori kortárs népeinek leiratai teljes képet adnak ennek az ősi, és mai napig korszerű technikát és filozófiát megélő birodalomról.

Maga a kiállítás nem csak az ásatások kézzelfogható eredményeinek, azaz a tárgyaknak bemutatására alapul, hanem a teljes feltárási folyamatot bemutatja. A feltárást vezető és a restaurálást végző Ostrov Krym működésén keresztül végigvezeti a látogatókat a feltárás, a beazonosítás, a leletmentés, a konzerválás és a reprodukció munkafázisain. Megismerteti a közönséggel azt az emberfeletti munkát, mely során a három-négyezer éves szerves leletek, fából, bőrből és vászonból lévő temetkezési emlékek is megelevenednek, és az aranyból, ezüstből készült szakrális tárgyak együttesét teljessé téve egységes egészként mutatják be a sztyeppe urainak kultúráját, képzettségét, gazdagságát. A kiállítás látogatói átélhetik ezeknek a titokzatos földpiramisoknak a kutatását, a kincsek megtalálásának euforikus örömét, a leletek beazonosításának aprólékos, szinte nyomozati technikákat igénylő munkáját, és a restaurált leletek igéző szépségét megcsodálva egy időutazást tehetnek a lovasnomád kultúra fénykorába.

A kiállítás egyfajta időutazás nemcsak a 2500 évvel ezelőtti szkíta elődnépeink kézműves kultúrájába, de bemutatja a szkíta nép erényeit és életmódját a világ más népeinek történetírói szemével. Ez a rendkívüli morális és kulturális gazdagság egészen más értékrendet képvisel, mint ami a mai rohanó világunkban a legtöbbünknél jelen van."

Egyes helyekre többször is visszakeveredtünk, amikor úgy adódott, sőt belehallgattunk az igen érdekes előadásba is. A kiállítás rendkívül hatásos festményeit Kertai Zalán készítette, melyek közül egy föntebb, kettő alább látható.
És a végén kaptam még ajándékba egy dvd-t, melyben elvileg az összes kiállított anyag látható, és beírtunk a vendégkönyvbe is. Számunkra nagyon klassz szilveszteri program volt.

Íme, a jegyünk:

Mindezek után csendes örömmel léptünk ki az utcára, ahol a szilveszter kora estjén áradt a trombitáló, vidám tömeg. Mi bementünk az innen pár méterre lévő 3 Testvér Török Étterembe, ahol ideális körülmények között egy jót kajáltunk:

Eztán haza-tömegközlekedtünk, ahol már nem lehetett a Westenden átmenni. Szerencsére volt annyi előre megvett kajánk, hogy a másnapot is átvészeljük vele.
Este otthon kényelembe helyezve magunkat videóztunk, bohóckodtunk, beszélgettünk, éjfél előtt virslit ettünk tormával és mustárral, valamint -- én pezsgővel, István kólával -- koccintva köszöntöttük egymást az új évben.

Zoliéknál Óbudán

Következő napon, 30-án ebédre voltunk meghíva István barátjáékhoz.
Erről szólt a mai nap, de azért beszámolok még valamiről...

Kényelmes otthoni ténykedéseink közepette, speciel a szemhéjceruza használatakor megjelent előttem egy dísztasak, hogy "boldog ittvagy-napot!"...
Ismerem már a maci sosem kiszámítható ajándékozási rohamait, mégis minden alkalommal meglep vele, hiszen az ilyesmit szokásos nagylelkűsége ellenére sem lehet sem megszokni, sem elvárni. Mindig könnyekig hatódok a kedvességétől, ráadásul mindig a legváratlanabb pillanatokban áll elém ragyogó macimosollyal, csillogó maciszemekkel.
Ma reggeli ajándékok: egy elegáns, karcsú, hegedülő angyal (hozzám azonnal közelállt, mert bár angyal nem vagyok, de 6 évet hegedültem), a Cast-regények 5. kötete, egy hajfösték és két dvd (Castle-sorozat).

Miután kigyönyörködtem magam, az is eszembe jutott, hogy úristen, hogyan fogok én hazautazni ennyi cuccal... hiszen csak a tegnapi ajándékhalmaz önmagában nézve is, annyi oldalról!... De mindegy, most ne is gondoljunk ilyen prózai dógokra...

Szóval ideje volt szedelőzködnünk, szerencsére a fővárosi tömegközlekedés összehasonlíthatatlan a miénkkel, szinte seperc alatt ott lehet lenni bárhol... Így kevéssel fél 2 előtt már Óbudán landoltunk a villamosról Zoliék felé. Megállapítottam újfent, mennyire más hangulatilag Pest és Buda, mintha nem is ugyanabban a városban járnánk!
A család háromnegyed részét már ismertem a szeptember eleji találkozás kapcsán, amikor is a Jannis Blue Pubban töltöttünk egy estét.
Apropó: most volt alkalmam lakásuk erkélyéről, bármiféle autó képbe való belógása nélkül is lefotóznom a pub bejáratát.

Igazi kellemes családi körbe csöppentünk. Mivel a "fiúk" már "ezer éve" barátok (ezt én sem rég tudtam meg, hogy előbb voltak barátok még az Orionban, mint ahogy Zoli összejött későbbi feleségével, akit már ismert persze), így bizonyos hagyományok is kialakultak köztük az évtizedek során. Kölcsönös ajándékozások szoktak ilyenkor zajlani, hiszen nem csupán karácsonyt, hanem három névnapot is most ünnepelnek: nemcsak Istvánról van szó, de a két gyerek Éva és Ádám.:)) Emlékszem, hogy István most is, és mindig gondot fordított rá, hogy külön kapjanak a gyerekek egy-egy karácsonyi és egy-egy névnapi ajándékot, hiszen tudvalevő, hogy a karácsonyra eső név- vagy szülinapokkal mindig problémája van az ünnepelteknek: úgy érzik, meg vannak rövidítve, hogy egy kalap alatt rendezik le az ajándékozást velük szemben. Ezért is a tudatosság.

Az ajándékozás alatt én voltam a fotós, háttérben a jókora, dekoratív karácsonyfával.
Olyan aranyosak voltak, mert én is kaptam egy marcipános macskanyelvet kis díszkártyával, mindannyiuk aláírásával.

Az ebédet is közösen készítették. Finom orjaleves volt metélttel, sárgarépával és főtt hússal, azután pedig bakonyi sertésszelet Zoli módra (valóban ő főzte, finom lett!) és nokedli, melyet Gizike közösen szaggatott Ádámmal. Évi viszont nagyon mutatós muffinokat készített -- ezt utólag is sajnálom, hogy nem tudtuk megkóstolni, de annyira el voltunk telve az ebéddel, hogy kávé után már egy falat desszertet nem sikerült már "befogadni". De azért lefotóztam!:)

Sokat beszélgettünk, megnézegettük az itt is-ott is található meglehetős mennyiségű könyvállományt, melynek kapcsán lehetetlen volt nem észrevenni István hatását a család könyvtárának, olvasásának alakításában. Sajnos, manapság egyre ritkábban olvasnak a gyerekek, fiatalok. Itt erre ellenpéldát, szinte kuriózumot lehetett felfedezni!

Ádám szobájában is látogatást tehettünk, ahol az akvárium és a könyvek felfedezése után még jó néhány oklevelet is láthattunk kitéve, melyek szerint a fiú számos ének-zenei verseny nyertese volt.
Évi másodéves egyetemista, jól tanul. Tipikus mai ifjú leányzó, korának megfelelő aktuális problémákkal, kedvtelésekkel és szórakozásokkal.

Kedves, aranyos, összetartó család.
Örülök, hogy Istvánnak ők a barátai, mert neki, aki évtizedeken át magányos farkas volt, úgy alakította az életét, hogy bár mindenkivel kijön, mindenkivel barátságos és bárkivel segítőkész, gyakorlatilag még sincs több igaz barátja.
És köszönöm, hogy engem is elfogadnak... köszönjük ezt a délutánt.

Fanyűvés és jó érzések

Nagy örömmel találkoztunk újra most a Fanyűvőben, a nyár végi horányi tali után. Milyen gyorsan telik az idő, még az is mintha most lett volna...!
Négy órától gyülekeztünk folyamatosan, ehhez képest elég jól belementünk az estébe, amikor már mégiscsak illett lassan távozni, mivel senki nem volt továbbra is befogadóképes gyomorilag. És hát üresre fogyasztott asztal mellett nem feltétlen nézik jó szemmel, ha foglaljuk még órákig a helyet.
Mivel többeknek közbejöttek váratlan események -- betegségek, programok, fogfájás stb. --, ezért végül is 12-en voltunk.

Eleinte 1-2 kivételtől eltekintve még nem igazán volt éhes senki, hiszen általában ebédeltünk és még csak 4 óra múlt, ezért, hogy megjöjjön az étvágy, örömködés és beszélgetés közben buzgón forgattuk az étlapot. Az étlapforgatás meglehetősen jó hatással van az étvágygerjesztésre...:)
Kezdetben igencsak konszolidáltak voltunk, mert a mókásan hangosabb emberek vagy késtek, vagy pont ők nem tudtak jönni, de mire végül mindenki beérkezett és eljött az evés-ivás ideje, abszolút nem volt probléma a hangulattal, sőt, a vége felé már csaknem magától elnyűtt a sok fa a rengeteg poénkodástól, harsány kacajfutamoktól...

Nekem kajailag marhaigényem volt annak ellenére, hogy délben is marhaperkeltet táplálkoztam nokedlivel. Most hátszínsültet Udvarmester módra, rizzsel és uborkasalátával kértem, mire úgy gondoltam, hogy talán fér már belém valami. Hogy ezt elősegítsem, az előre megrendelt korsó sörömbe bele sem szagoltam, szegény órákig melegedett, hogy ne foglalja előre a kaja helyét. Így volt helyes, mert így valóban csak kevés kajám maradt meg.
A desszert helyett nekünk egy kávé tökéletesen megfelelt, de voltak, akik guszta palacsintákat, gesztenyepüréket ettek...

Istvánnál nem lett volna meglepetés, ha a déli rántott sajt-rizs-tartár kombináció után itt is esetleg ugyanezt kér (merthogy bőven volt már ilyen), ám mégsem tette; magamban osztottam, hogy nem az egyhangú táplálkozás mellett dönt: grillezett csirkemellet evett rizzsel.:)
De a többiek választott kajáira is öröm volt ránézni: szép, nagy, gusztusos kajákkal megrakott tálakat láttunk, amerre szem ellátott.

Örömteli nagy meglepetést okozott nekem Flami és Erika: közösen állítottak össze egy úgymond, karácsonyi csomagot, és ahogy utólag kiderült, egyáltalán nem formaság és minél gyorsabb ügymenet játszott közre, hanem gondos utánjárás és tapogatózás. Utólag döbbentem rá: István is be volt avatva, tőle is kértek segítséget a lányok... mármint, hogy szerinte én minek örülnék! Annyira drágák, hogy nem is igaz! És mindez amellett történt, hogy mindketten segítettek már e hónapban nekem! Hát ezért ért hatalmas meglepetésként, hogy a lányoktól kaptam egy egyéves A macska-előfizetést (!), egy számomra kötelezően szedendő, ám amúgy meg marha drága Actonel Trio-Calcichew-D3 kombinátumot (!), a True Blood 12. kötetét, egy Merci csokit, egy doboz Diana cukrot, sőt a cicáknak is érkezett néhány doboz és tasak jutifalat-, száraztáp- és cicakaja-kuriózum.
A fotó már itthon készült, a szép dísztasak nélkül -- de egyébként az első fanyűvős képen mellettem az is látszik. Közben a gyógyszer is felbontásra került -- mert csak 4-ére kaptam időpontot a reumára, de hamarabb elfogyott (volna) a gyógyszerem (a lányok erről nem tudtak!, s mégis sikerült folyamatossá tenniük a szedését!) --, ezért vannak az összetevők dobozuk nélkül. És hát időközben megjött az A macska első száma is... amit a megrendelés mellé raktam.

Na, erre mondhatni, hogy "szó megszakad, hang fennakad. Lehellet megszegik." Jó ideig alig bírtam a könnyeim visszanyelni és alig találtam a köszönő szavakat.

És kicsivel később Sophie is jelezte, hogy összeállított nekem valamilyen, természetesen "amúgy is kapott" drogériai-egügyi utalványból kifolyólag "pár" hasznos dolgot, de nehéz a csomag, és nem hozták be az étterembe... és hogy reméli nagyon, hogy elfogadom, mert nagyon szívesen adja. Viszont nem kell cipekednünk -- bár szerintem igazán ez lett volna nekünk a legkevesebb a segítség ténye mellett! --, mert "amúgy is!" hazavinnének bennünket. Ők egyébként tényleg mindig fel szokták ajánlani az autós segítséget, ez tény...
Vele is sokat beszélgettem sok mindenről...

A tali végén a Fanyűvő előtt búcsúzkodott és búékolt mindenki, és Sophie-ék seperc alatt házig vittek bennünket. Nagyon-nagyon megköszöntünk nekik mindent, a fuvart és a csomagot is. A nehéz táska tartalmára, mely göngyölegestül az enyém lett, majd csak a felérkezés után jéééé-ztünk és húúúú-ztunk nagyokat, hisz dupla számjegyű tusfürdő, sampon, krémszappan, babafürdető és -sampon, 20 Gourmet konzerv és még vagy 10 egyébféle tasakos rendes és száraz cicakaja árasztott el, megtetézve egyes darabokkal is, mint pl. jó nagy tégelyes körömvirágkrém, digitális hőmérő, dezodor és spray...
Ezt természetesen képtelen lettem volna mindet hazahozni Pestről Debrecenbe vonattal az egyéb cuccaim mellett, tehát pár dolgot ott is hagytam Istvánnál, neki is adtam, és nyilván itthon is nagyon örülnek a családtagok, cicák egyaránt... és sok minden már hazajövetel után "be lett fogva" -- tehát ezekről nem tudtam, sajnos, összefoglaló fotót csinálni.

Hihetetlen érzés volt ez az egész... mint valahogy amúgy is, egész december az volt számomra. Hogy ennyi embernek fontos vagyok, számítanak rám és segíteni akarnak. Hogy átérzik a gondjaimat, hogy fel tudják mérni a helyzetemet, hogy mennyire nem könnyű... és hogy most nem azt az időt éljük, amikor bárki bármikor, szinte bárhol el tud helyezkedni, és a nyomorgó egyént magát hibáztassák, mert hogy "mér nem dógozik", "mer biztos lusta és büdös neki a meló"...
Nos, én tudom, hogy nem vagyok az. Azt is tudom, hogy szerettem a munkám és szívesen dolgoztam a szakmámban. Szívesen mentem volna onnan nyugdíjba, akármennyire is nem volt amúgy meg emberileg egy álom munkahely. Nagyon is sokat dolgoztam mellékesen is, hétvégéim és szabadságaim dacára, hiszen gyakorlatilag egyedül neveltem fel tartásdíj nélkül a gyerekeimet és tartottam fenn a lakásom... az állataim... segítettem felnőtt gyerekeimet.
Nem tehetek róla, hogy ide jutottam. Kapálózom, próbálkozom, de jelenleg az eredmény, sajnos, nem tőlem függ! És ez nagyon jó dolog, ez a megértés, ez a részvét, ez a segíteni akarás, a segítség.
Mai napig furcsa érzés, hogy NEM ÉN segítek. Hanem NEKEM segítenek. Szinte komikus volt sokáig előttem... azt képzeltem, hogy nem, én ide nem juthatok soha. És lám, soha ne mondd, hogy soha!

Szóval köszönöm, emberek. Mindenkinek, mindent! És ez nem csak a fanyűvésbeli dolgokra vonatkozik, de az egész eddigi, kifejezetten nélkülözéses időszakra, 8 hónapra -- különös tekintettel december hónapra --, amióta egyébként tényleg nem tudnék már fizetni jóformán semmit.
Úgy hiszem, ha elvesztettem volna az emberekben való hitemet, konkrétan azt, hogy az emberek alapvetően jók; mostanra visszanyertem volna. Néha életem során valóban elvesztettem... vagy legalábbis úgy éreztem. De ezek szerint mégsem.