...és eljövend a karácsonyest.
Szilvi most jól csinálta, mert előző nap feldíszítette a kis műfát Bencével. Azzal legalább nem a szenteste napján kellett időt töltenie.
Még így is kifutott az időből, pedig Dani majd' egy órát késett is, a megbeszélthez képest, de még szaladt a konyha, mikor ő már otthagyta. Én meg akkor kezdtem kihajigálni, kihordani, elmosogatni, 20 tálka, egyéb edényeket valahogy mentesíteni különböző maradványoktól, de hiába szaladgáltam ki néha mosogatni, a vége az lett, hogy mire Dani jött, mégis szintig állt a mosogató -- én az ilyet nem igazán kultiválom, de ez az ő szervezése, hogy 6 tálca szendvicset csináljon. Most még annyival gazdagította ezeket, hogy nyers káposztát és sárgarépát is reszelt rájuk, mert amúgy nagyon szeretjük azokat. Bármi (sós) kaja mellé szívesen veszek akármilyen nyers zöldséget, egész máshogy esik még a zsíroskenyér is.
Szerencsére a csomagolásokat már én is előző nap lerendeztem, amúgy nekem szerencsém volt, mert mivel Szilvinek odaadtam a kettőjüknek szánt összeget, így az abból vett cuccok csomagolása is az ő dolga volt...:))) S így járt az anyáméival és a Daniéival is. De egyrészt szeret csomagolni, másrészt rá is ér bőven erre, harmadrészt jobb neki, hogy ő veheti meg, amire nekik tényleg szükségük van, mi úgysem tudnánk.
Most derült ki, hogy egy még kisebb, cuki asztalidísz-jellegű karácsonyfájuk is van, amit a konyhában használtunk fel.
Egyébként a konyha tele volt sok tálca szendviccsel, tálcával, pár üdítővel és némi likőr is szóhoz jutott.
Dani 6 előtt érkezett, és nem hazudtolta meg magát: mikor kinyitottam az ajtót (a lenti elektromos beengedő fent pittyeg, ezáltal tudom, hogy jön), kényelmesen vigyorogva ült a lift előtt egy karfás forgószékben! (Mint később megtudtam, az az én ajándékom.) Már ajtónyitás előtt feltűnt, hogy milyen csörömpölésféle zajokkal jön "ez" ki a liftből, még azt hittem, hogy e miatt az ötperces út miatt biciklivel jött!... Hát nem, csak a forgószék, mely egyébként dögnehéz, jár bizonyos zajokkal, míg az ember kirángatja a liftből...:D
Fél óráig csak egymást szórakoztattuk a konyhában, miközben mondtam, hogy bátran lakjon jól, van bőven.:) Ez most még mindig jobb volt, mint tavaly, mert akkor másfél óráig sem jöttek elő Szilviék, úgy le voltak maradva az öltözködéssel meg a karácsonyfa-díszítéssel...
(Ezek a poharak gyerekeim kisgyerekkori emlékei,
időnként ma is használatban -- Dani szerint relikviák,amit muszáj volt neki is kivételesen lefotóznia.:))
Azt már előre eldöntöttük, hogy maga az ajándékozási részt az én szobámban rendezzük, mert igaz, hogy én is borzasztóan zsúfolt vagyok, de ez még akkor is töredéke ahhoz a depóhoz, ami Szilviéknél van.
Az a szerencse, hogy a kis szétnyitható fát (ami azért majd egyméteres, és ehhez képest rengeteg díszt képes elnyelni) simán be tudta hozni kész állapotban, amikor "eljövend" a Jézuska.
Nálam, mint már többször kifejtettem, a macskák miatt kizárt a karácsonyfa. 2006 óta nincs. 2003-2004-ben próbáltam egy ifjú Haramiával, alig élvén túl és pici élő fával, majd törhetetlen díszekkel. Még akkor is volt fa, mikor Honesty hozzám került, 2005-ben. Akkor már ketten segítettek nagy mértékben!
Akkor döntöttem el, mikor már alkalmanként 3-4 éjszakája nem aludtam, hogy na, ez volt az utolsó. Nem hiányzik nekem a karácsonyfa. BENT, belül, a lélekben van a karácsonyfa. Ha látni akarok, bármelyik boltban, karácsony idején adott filmekben láthatok.:)))
Mióta Szilviék visszaköltöztek, 2011 óta természetesen VAN karácsonyfa, de náluk. Irtó kicsi a hely és körbe vannak pakolva mennyezetig, de a kis fának épp jut hely arra az időre - még így is bőven Vízkereszt után szokta lepakolni, mert szeretik.
Mikor Szilviék kijöttek végre, és ők is ettek-ittak -- Bencus 7 azaz hét szendvicset vágott be, mint mondta Szilvi, készítés közben pedig 3-at --, felbontottuk az általam vett pözsgőt, és egymást köszöntve hárman megittuk. Aztán Szilvi átvitte a fát, majd Bence kint maradt velünk, míg az én szobámban a Jézuska Szilvivel "konzultált", ki mennyire volt jó az év során...:)
Tehát csak arra az időre került át a fa egy fapolcon az egyébként direkt kemény ágyamra, míg mindannyian bent voltunk. Így az ágyamon mind a négyőnk ajándékai elfértek, és tényleg jól is mutattak. Szilvi gondosan névvel ellátott címkéket is rakott a fa alá, hogy mindenki tudja, hol kell keresgélnie.
Bence addig döbbenetesen jól eljátszott Dani okostelefonján, persze, mert ismerte a játékot is az apja telefonjáról. (Jelzem, Bence jobban ért a telefon kezeléséhez, mint az apja, akinek nulla a műszaki-technikai érzése, férfi létére. Dani természetesen teljesen más kategória, ő kihasználja normálisan a telefonját, na persze nem játékkal. Direkt rákérdeztem: ő még sosem játszott rajta... viszont nagyon jól elnavigálódik vele, ha olyan helyre kell mennie, ahol még soha nem járt; fotózni is tud végszükségben -- bár neki is van normális gépe is (ha még megvan, mert Daninál változnak a dolgok, vesz, elad stb. --, de nem olyan fotóbuzi, mint én.
A macskák egyébként tök jól viselkedtek egész este során; szerintem kissé meg voltak illetődve ezen a nem szokványos felforduláson, de semmi gond nem volt velük a fával, ajándékokkal kapcsolatban sem, nem voltak útban stb.
Haramia elbujdosott, Honesty meg a tömeg által kevésbé érintett helyen, kedvenc vasalódeszkáján heverészett.
Mikor megszólalt a csengettyű, természetesen Bencus felajzódott, és mindenki nyilván türelmesen végigasszisztálta a gyermek örömét. Még a kezdet kezdetén becsengetett öcsém, akik egy évben egyszer, ilyenkor szoktak ajándékozni Bencusnak. És egy évben egyszer, ilyenkor szoktam én is kapni egy üveg hp.-t, mely a Mamu szilvája, amit többnyire ő szed össze napi kétszer stb., de öcsém főzet ki. Aranyérték, becsülni és beosztani kell.:) De tényleg: ha valami rövidet szeretek és értékelek az erősek közül, az a hp. Bár egyáltalán nem vagyok szakértő, mert az italok 90, de lehet, hogy 98%-át soha életemben nem kóstoltam és szintúgy soha életemben nem engedhettem meg az áraikat magamnak -- tehát ezért nem mondom azt, hogy semmi mást nem szeretnék az erősek közül. Azért biztos akad még, amit az ember esetleg szívesen meginna.:)))
Pl. ha jól emlékszem, Szilvi esküvőjén ittam először Jagert, 51 évesen... húúú, de finom volt -- mondjuk, az nekem nem tartozik a pálinkák, sokkal inkább a likőrfélék közé, ami természetes, hogy minden nőnek ízlik mint "kontyalávaló" -- most itt nyilván nem a direkt megrögzött antialkoholisták, akikről szó van. Évánál meg Becherovkát, ami szintén a gyengébb kategóra szeszfok alapján, de nagyon finom volt.
Szóval e kitérő után Bence örömeinél tartottam, aki nagy örömmel tépkedte szét az ajándékok csomagolásait. Sok értelmes ajándékot kapott, meg hát persze figurálisakat is, valamint a nyáron gyűjtött coopos plüssök egyetlen hiányzó darabját, a röfit is sikerült most év végi akcióban beszerezni: ezt szorosan magához ölelte és hozzábújt; úgy örült neki. Öcséméktől gyurmázó, sablonos készletet, zoknit, alsógatyókat kapott.
Szilvinek nem volt meglepetés gyakorlatilag semmi, mert mindenkitől a pénzt kapta és ő vásárolt magának.
Dani tőlem ágyneműt, lepedőt kapott és egy üveg Kékfrankost; Szilvitől kapucnis vékonyabb felsőt, férfipiperéket, édességet, füstölőket és illóolajokat; nagyanyjától meg általam "garnírozott" (matricákkal ellátott borítékba, dupla képeslap közé) pénzbeli ajándékot.
Én kaptam Szilvitől egy faliórát, egy kesztyűt, két vászon jellegű szatyrot az Aldiból és a DM-ből, arckrémet, nárciszvégű tollat, melynek leveles zöld szára van, 4 bagolyból álló függőt, édességeket, valamint speciális, nagyobb kiszerelésű nedves törlőkendőt.
Danitól egy profi számítógépasztalhoz való karfás forgószéket kaptam, amit egyébként majdnem újszerű állapotban szanáltak ki és lehetett megvenni a dolgozóknak a cégnél. Ő előbb magának gondolta, aztán rájött, hogy úgysem használja, mert egyrészt nincs olyan íróasztala, másrészt a laptoppal jól elvan ő a fotelágyban is, nekünk meg már a régi gépszékünk eléggé több sebből vérzik. Egyrészt hiányzik belőle egy párcentis, kisujjnyi vastag vasdarab -- fogalmunk sincs, honnan, de ez azért eléggé aggasztó. Másrészt folyton kilazul a háttámla, és úgy kétóránként nem árt az embernek előre dőlni, háttámlát visszahúzni, hátranyúlva jól megtekerni a szorítókereket. Valamint időnként kiesik egy-két nagy csavar, de annak többnyire nagynehezen megtaláljuk a helyét és visszacsavarjuk... Tény, hogy tényleg nem szeretnék egyszer forgószékkel hanyatt esni, mert szerintem azt már nem biztos, hogy olyan szerencsésen megúsznám.
Tulajdonképpen az anyukám pénzéből még nem vásároltam semmit, de majd fehérneműket gondoltam, esetleg egy szabadidőalsót, ha majd megint lesz iskolai vásár.
Még az ajándékok közé veszem persze egyrészt a verslistás karácsonyi ajándékokat: a kis filc Mikulás-pingvint és az újraköttetett 1956-os sorozatkiadás egy könyvét; és Valika küldeményeit.
Így fotóztam le az ajándékaimat -- az órát már Dani feltette a falra, leemelve egy addig ott lévő németországi ajándék porcelántálat, hiszen nincs elég fúrt lyuk, benne csavar, szeg vagy mittomén, így minden akasztanivalót házilagos vagy pót-módszerrel vagyunk kénytelenek megoldani.
Kicsit később még egyszer falt a család nagy része szendvicset, Daninak odapakoltam egy csomót, valamint lefagyasztott sertéspörköltet körettel, adtunk neki kenyeret a 4 napos boltszünetre való tekintettel, egy darab, tekert állapotú vékony lidles kolbászt, aztán úgy fél 11 előtt nem sokkal elment, elvitte a száraz, varrt és behajtott ruhás zsákját is.
Jó kis este volt.
Aztán Szilvivel összepakolgattunk, ő majd jóval éjfél után mosta el a színig lévő mosogatós cuccokat, mert én viszont elmentem az éjféli misére.
Ennek külön hangulata van, és most az utcán sem féltem, mert sokan mentek, mindenki egy irányba... néha nappal nincs olyan közlekedés itt az utcákon, mint most, éjfél előtt volt... mindenki a szépen kivilágított templomba igyekezett, ahol ilyenkor a szokásosnál jóval többen összejövünk. Én végigálltam a misét, már a hátam nagyon fájt, de hát mikor nem?
Szép volt a két hatalmas, egyszerű ezüstgirlandokkal díszített fenyő az oltárnál, valamint a bejárattól jobbra eső falmélyedésben lévő Betlehem. Ez utóbbit le is fotóztam... csak ehhez ki kellett várnom, míg a tömegáradat után kissé megtisztul a terep.:)
Hazafelé menet sem kellett félnem egyáltalán, mert sokan mentünk ugyanazon az úton, voltak, akik még a mi lépcsőházunkon túlra is.
Bejegyzések
