Támogatunk - Noé

Annyira örülök, mikor valaki segít a menhelyes állatokon.
Ezért késztetést érzek, ha "magamon kívül" írok azon ismerőseimről, akiket "támogatáson kapok". VinnieMini macskaklubunk tagja, ugyanúgy, mint Viharboszorka is.
Noel ráadásul pontosan úgy néz ki, mint néhány éve, 12 éves korában elhalálozott, fekete, okos kaukázusi Buksi kutyánk anyám házánál.

Név: Noel
Nem: szuka
Született: 2007. 01. 01.
Bekerült: 2008. 11. 14.

Virtuális örökbefogadás:
Jelenlegi támogatója: VinnieMini

Noel fiatal kaukázusi keverék szuka, természetéből adódóan bizalmatlan, morcos, antiszociális eb. Kiszámíthatatlansága miatt balesetveszélyes, így nem adható örökbe.

Így Noel valószínűleg örökre a Noé lakója marad, de így is jobb neki, mint bárhol gazdátlanul. És Erika révén valóban tudatosult, gondolom, nemcsak bennem, másban is: nemcsak a gazdára váró állatokat lehet támogatni, hanem azokat is, akik nem adhatók örökbe. Vannak, sajnos, elegen...

* * * * * * * * * * *

Név: Campari
Nem: nőstény
Született: 2009. 01. 01.
Bekerült: 2009. 12. 07.

Virtuális örökbefogadás:
Jelenlegi támogatója: viharboszorka

Campari háromlábú macska, aki sérülten került gondozásunkba. Nem tudjuk, mi történhetett vele, de egyáltalán nem friss a sebe. A doktorok szerint nagyon szerencsés, hogy egyáltalán életben maradt. Kedves, ragaszkodó macska, akinek olyan gazdát keresünk, aki el tudja feledtetni azt a sok szörnyűséget, amit rövid élete során elszenvedhetett.

Őt már támogatta Flami is.

Közben érkezett az a hír, hogy Campari sérülése nem javul, és valószínűleg amputálni kell a csonkot, ami igen költséges; ezért kérik, aki tud, segítsen, hogy összejöjjön az összeg.
Így többen támogatták őt, s mivel egyszerre csak egy virtuális örökbefogadó lehet, ezért várt sorára pl. Viharboszorka topiktagunk is, kinek végül is neve alatt volt néhány napig a cica.
Közben 2 hete én is feladtam támogatásomat Campari, s vele egyidőben Diego részére, akit már én is támogattam egyszer, ő a gyógyíthatatlan hasnyálmirigybeteg kutyus.
Időközben, míg még nem telt le Viharboszorka támogatása, hírként olvashattuk, hogy Camparit örökbe fogadták! Így Viharboszorkának is megjött a szerződésmódosítás és nekem is - hogy örökbe fogadták Camparit, így a felajánlott összeget (Viharboszorkáénak a maradékát, nekem az egészet) a Noé egyéb állatainak támogatására fordítják.

Fantasztikus, lám, milyen csodák vannak újra és újra. Emberek, akik fogadhatnának örökbe egészséges cicákat is, ha már macskát akarnak - megkönyörül szívük a fogyatékos állatkákon. Ilyenkor mindig kicsit visszatér a sok állatellenességgel kapcsolatos rossz tapasztalat után a jó akaratú, állatszerető emberekbe vetett hitem.
Ráadásul a kedves noés ügyintéző önként javasolta, hogy amennyiben nincs ellene kifogásom, a Campari támogatására szánt összeget is Diegóra írja, így dupla annyi ideig lehetek Diego virtuális örökbefogadója, mint egyébként lettem volna.

Név: Diego
Nem: kan
Született: 2006. 01. 01.
Bekerült: 2009. 11. 17.

Virtuális örökbefogadás:
Jelenlegi támogatója: Bűvössárkány

Csontsovány állapotban találták az Ebergény utcában.
Nagyon kedves, feltétel nélkül mindenkivel.
Egyelőre bőven a feljavítási fázisban van.

Később Diegóról kiderült, hogy nincs hasnyálmirigy-működése, ezért nagyon hamar átmegy rajta az étel. Élete végéig gyógytápokra és gyógyszerre fog szorulni.


(Forrás: a barna színű szöveg a Noé honlapjáról)

Téli verőfény

Szép látványt nyújtott ma reggel a természet, pedig vasárnaphoz képest korán kellett kelnem, mégis még korábban indultam a kelleténél, hogy tudjak fotózni némi kis deret, zúzmarát, havat...

Ezüstben ragyogtak a gallyak mindenfelé, ahogy a nap rájuk sütött, szinte sziporkáztak a fák, bokrok vékonyabb ágai, vesszői, gallyacskái. Ahol levelek maradtak, ott egyéb színek is játszottak - összességében csodát varázsolt a tél, mintha a leveleket vagy a levélszéleket beszórta volna porcukorral.
Mínusz 7 fokot mutatott a lakásbeli kinti hőmérőm, ennél lehet, hidegebb volt, mert az a hetedik emeleti magasságnál mért hőmérsékletet mutatja.
A vakító aranysugarak nem melegítettek, és nem is olvasztottak el egy porszemnyi deret sem - csak olyan csodát műveltek, hogy még egy lakótelepből is mesés világot tudtak teremteni.

Téli hajnal

Zúzmarás gallyakon álmodik
fagyos januárt a tél,
deres leveleken születik a hajnal,
fénye csak hideget ígér.
Magam indulok a pirkadattal,
kísérőim tetszhalott fák,
roppan a friss hó lábam alatt,
szürkeség őrzi a tél álmát.
A megállóban megszokott arcok,
álmos, nyak-behúzott emberek,
mint én, vágnak a nap elébe,
mely ki tudja, mit rejteget.

Fényképezőgépemet nem győztem kapkodni - minden fán, minden falevélen, egyéb növényeken más és más miatt volt a zúzmarás csipke fotogén.


Nem beszélve a fehér hóban tipegő feketerigópárról, a sok-sok apró verébről a macskakőre fagyott jégen ugrálva, és a méltóságteljes varjakról, kicsit távolabb a járt utaktól a nagyobb tereken.

Amikor a házunk előtti magaslati részen megmaradt piros bogyós bokrot nézegettem, olyan érzésem volt, mint amikor nyáron a frissen mosott ribizlit megszórjuk porcukorral és berakjuk pár órára a hűtőbe, hogy aztán kellemesen oltsa szomjunkat.


El tudom képzelni, ilyen verőfényes téli délelőtt milyen csodákat láthat az ember, mondjuk, erdőben, tóparton, hegyvidéken; ha még itt, egy városi lakótelep közepén is így el tudja magát ragadtatni a természet szépségeivel...

Jégvirág

Jégvirág, virágom,
fátyolos fodraid
elzárják a világom,
ezüstfény elvakít.
Csillogó varázsod
meséket rejteget,
nem tudom levenni
rólad szemeimet.

Jégvirág, virágom,
természet hogy' lehet,
hogy ily csodát alkosson
egy ablakra teveled?
Megörökítenélek,
ám sehogy sem tehetem,
fátyolfinomságod
elrejtem szívemben.

100 szerelmes vers antológia

Következő antológiabeli szereplés úgy jött létre, hogy kaptam egy mélt Beri Róberttől, aki a poet.hu irodalmi portál kulturális vezetője, és magáról bemutatkozásként ezt írja (forrás: poet.hu):

"Amatőr újságíró vagyok. Egy internetes hírportált szerkesztek. 11 éve vezetem a hajdúdorogi versírókat, írókat, zenészeket tömörítő Édentől Keletre csoportot, valamint 2009. november 14-e óta a budapesti Édentől Északra Művészeti Csoportot, amelynek több remek poet.hu-s alkotó is tagja. E csoportokkal folyamatos tehetségkutatást végzek."

Ő és csoportja kiadásában elképzelte a Száz szerelmes vers című kiadványt, melyben 100 szerző 1-1 verse szerepel. Megtiszteltetés volt számomra, hogy a poet.hu oldaláról kiválasztotta egy versemet a tervezett antológiában való szerepeltetésre.
Természetesen beleegyeztem.
A kiadvány borítógrafikáját Cseh Györgyi tervezte.


Szívedbe álmodom magam

Ha vihar jön, sötét fellegekkel,
ha az ég háborúzni kezd el,
ha a szél cibálja a fákat,
és nagyot sóhajt szívemben a bánat -
szívedbe álmodom magam.

Ha a világom már nem színes tünemény,
ha nem szólal meg bennem semmilyen költemény,
ha baljós napok komor búja lep el,
és szívem már semmire sem felel -
szívedbe álmodom magam.

Ha a mindennapok feketének tűnnek,
ha kilátástalannak érzek lassan mindent,
ha saját szívem sajgón-fájón dobban,
és a szivárvány, jaj, de messze van… -
szívedbe álmodom magam.

Rajz mint önkifejezés

Szeretek rajzolgatni. Amerre járok, mindenütt otthagyom nyomomat. Na, nem a házak falára gondoltam. Ám ha plajbász kerül a kezembe és egy darabka papír, figyelek vagy elgondolkozom - mindig rácsodálkozom egy idő után arra, ami előttem van: hát ez hogy is lett ide?
Alapvetően öntudattalan műveletként zajlik ez az egész, s csak időnként tudatos - amikor eltervezem, hogy na, most pedig én rajzolok.
Leginkább portrékat, hajakat, arckifejezéseket, mozdulatokat, hangulatokat szeretek minden előzetes nélkül vonalakba önteni. Az ilyen ficni-fecnik már több kukát megtöltenének ovis koromtól kezdve akár... tankönyveimet év vége felé látni kellett volna. Üres, kihasználatlan helyek azokban nem voltak!


Gimis koromban szünetekben rendeléseket kaptam. Óra végére ilyen, olyan meg amolyan rajzokat kértek tőlem. Volt, akinek rendszeresen ruhát, frizurákat kellett tervezzek bulira, természetesen képzeletbeli lánymodellen.

Volt, hogy gimiben így téli időszakban mentesítettek az első 2-3 óráról, hogy az osztálydekoráció valamilyen alkalommal kialakuljon, kiegészüljön, tehát fogjam a vázlattömbömet és menjek ki az állatkertbe, és vagy 10 állat vázlata nélkül vissza se térjek.
Osztálydekorációban mindig jelentős részt kellett vállaljak - nem vállalkoztam magamtól, de minden szem rám szegeződött, amikor szóba került a téma.
Mit volt mit tenni...
Volt, hogy suli után feladatom volt egy szép, régi pad nagyméretű, perspektivikus, árnyékolt rajza kartonon. Így nem haza mentem menza után, hanem fogtam a vázlattömböm és kimentem a Déri Múzeum parkjába, padot rajzolni.

Én véletlennek tudtam be, hogy jelentkezés nélkül mindig, mindenütt én voltam az ilyen-olyan naplóvezető (krónikás). Hogy hibáztak rá?
Fogalmaztam az aktuális eseményt, beírtam és díszítettem. Rajzokkal, fotókkal. Naplóversenyekben mindig rangos helyezést ért el az őrsünk, alapszervezetünk, brigádunk... mikor mi.
Persze azóta rájöttem: attól, hogy mindig, mindenütt ott hagytam nyomaim, amelyek csak számomra voltak jelentéktelen párperces semmiségek, mások viszont ezeket megjegyezték - ilyen módon lettem többnyire megszavazva.
Volt olyan, hogy kerek évtizedek múltán mutatta meg valaki elsárgult papírlapokon az általam itt-ott felejtett firkáimat... a meglepetés mellett meghatottság is volt, amit éreztem... mert ezek szerint ami nekem oly mindennapos és természetes, másnak tetszett annyira, hogy megérte neki megtartani...

Megtaláltam néhányat, amiket lefotóztam, hiszen most már lehetőség van arra, hogy eltároljuk őket a gépünkben, ahelyett, hogy kallódtatnám tovább. De sajnos, csak milliomodnyi töredék, ami valahogy elkerülte a végzetet.
Annyiszor költöztünk, annyiszor szelektáltam, selejteztem át újra és újra az összes cuccomat, szívfájdalom nélkül végezte kukában sok minden, amit később igencsak megbántam - s itt nemcsak rajzokra gondolok.
Hát, már mindegy.
Egy ideje, amit megrajzolok, azt el is ajándékozom. Nekem régi ceruzarajzokon kívül nincs is egyebem, de egyáltalán nem sajnálom. Úgy érzem, azok bennem úgyis megvannak. Ha akarnám, bármikor újra megrajzolhatnám. Így örülök, ha másnak örömet okozhatok velük. És jólesik, ha egy-egy rokon, barát, ismerős falán olykor-olykor egy-egy rajzom visszaköszön...
A felső Boszi cicákkal eredetije Meoinál van.
Az alsó, Tavasz című pedig Flaminál.:)

Rossz és jó

Volt a mai napon is jó és rossz is.
Dani megbetegedett, bár nem tudtam én sem, tegnap késő este jelentkezett a baj, de Dani, szokása szerint nem vette komolyan, így nem is szólt. Ő is olyan, hogy ha csak kis remény is van, ő megy, lábon hord ki mindent... számtalan takonykórt, hörghurutot, hőemelkedéses ezt-azt kihúzott már az iskolában is, és az elbagatellizálásra is hajlamos. Most is ilyen - nála nincs nyafogás a munka vagy a felkelés miatt, szereti, amit csinál, így ma is természetesen bement dolgozni biciklivel, hogy majd elmúlik...
Ezért lepett meg, amikor dél körül felhívott, hogy otthon van, mert hazaküldték. A munkahelyen észrevették, hogy borzalmasan néz ki, és tényleg látszott rajta, hogy minden baja van. Hihetetlen, de ez olyan munkahely, hogy lázmérő is van... megmérették vele, és 38,6 volt. Hazaküldték különböző útmutatásokkal, elmondták, mit kell csinálni - mivel még soha nem volt táppénzen.
Délután nyitás előtt felsorakozott az orvosi váróban, annak rendje-módja szerint vizsgálat után megállapították, hogy valami vírusos akármi, ami a gyomor-bél traktusra is ráment. Táppénzen van, pénteken kell neki visszamennie.
Már minden bajom volt, hogy esetleg influenza, netán a HINI, ugye... (Szakács Béla óta a H1N1 az én körömben Hini...) Szóval, ki tudja, ő sok emberrel lép kontaktusba egész nap, bármit elkaphat. Az oltástémát pedig, mikor tavaly év vége előtt felvetettem neki, igen rövidre zárta. Közben tudom, hogy ha ilyen baja lenne, akkor az asztmássága miatt nem biztos, hogy ő ezt túlélné, pláne, ha halogatás áll fenn. Köztudott, hogy az emberek kórházba kerülnek, lélegeztetőgépre stb. még akkor is, ha egyébként azelőtt nem volt légzéssel, tüdővel kapcsolatos problémájuk. Akkor... ő, az asztmájával? Ha megúszná, a maradandó tüdőkárosodás sem kavarna örömviharokat...
Na mindegy, tele voltam aggodalommal, és most sem vagyok nyugodt. Hozzájárult ehhez az is, hogy most egy HINI-témájú Nemere-könyvön dolgozom, nincsenek benne nagyon kecsegtető és vidám dolgok - ez is nyilván hozzájárult az aggódásaimhoz (bár a könyv nagyon izgalmas krimi, ajánlom mindenkinek, biztos hamarosan megjelenik).

És a jóról is:
Írtam arról, hogy pár hete mennyire padlót fogtam mentálisan attól, hogy úgy kaptam 13. (rész)havi jutalmat, hogy azt szinte egy az egyben le is vonták, így az lett az eredmény, mintha nem kaptam volna semmit. Egy csapás vagyok mind matematikából, mind könyvelésből, és az adózáshoz meg aztán végképp hülye vagyok. Így, mivel különösebb kutakodás, utánanézés nélkül és hivatalból automatikusan és kötelességszerűen nyugtatva "bebizonyították", hogy higgyem el, hogy jól van az; én nem is nagyon mélyedtem bele, hogy esetleg keressem a hibát. Meg szégyelltem volna ezek után mégis forszírozni, úgy döntöttem, hogy oké, nem érdekel. És csak az volt a dolgom, hogy minél hamarabb túltegyem magam rajta, igyekeztem is. Belenyugodtam és egyebek.
Erre ma szóltak sűrű elnézéskérések közepette, mert kiderült, hogy alaposan elszámoltak. Ráadásul szó sem volt adósávátlépésről, másból eredt a probléma - a bruttó fizetésemet, amiből a számolás történt, véletlenül eleve egy 100-assal kevesebbre vették... lényeg, hogy ezt korrigálták, így ma várakozásomon már ténylegesen felül megkaptam a nekem járó, csaknem 50 ezer Ft-ot. Ami nem egy hatalmas összeg, de mindjárt más a gyerek fekvése...
Mindenesetre kitörölhetném - ám nem teszem - az akkori bejegyzést, mert attól, hogy rehabilitáltak, még mindez megtörtént, s a bejegyzést nyilván az akkori elkeseredés, igazságtalanság, megalázottság valóságos érzései, s párhuzamban életem hasonló átélt negatív emlékei hívták elő.

Sodrásban 2009

Írtam néhány megjelent antológiáról, melyben megjelentek írásaim (Héttorony, Téltúlélők...); a következő volt a sorban a Baranyai Attila által elküldött

PÁLYÁZAT - "SODRÁSBAN 2009" c. antológiába való bejutási, illetve szereplési lehetőség.

Kiíró: Vizuális Pedagógiai Műhely BT.
Pályázat címe: Amatőr írók, költők antológiája
Pályázhatnak: Magyarországon és határainkon túl élő magyar nyelven író amatőr költők, írók
Kategóriák: vers és próza

A pályázat célja: tehetséges amatőr irodalmi alkotók felkutatása

A Sodrásban c. antológiában, mely 2009 nyarán jelent meg, 2 oldalon jelent meg 4 versem.

* * * * * * * * * * * *

Fűzfák alatt

A tó vize gyöngéden reszket,
ahogy a tavaszi nap fénye
elbotlik a lágy fodrokon,
látom a tavon a tavalyi hínárt,
s egyben a múltat és jelent
tisztán fényleni arcodon...
Míg átvonulnak a vadkacsák
a fűzfák lehajló ágai alatt a tó felé
nyugodt-kényelmesen,
a fényben csillámló víz - meg
egész részeddé vált életem -
ott tükröződik mélyen
a szemedben.




Dallam neked

Csak szavakat írok neked,
és messziről küldök hozzád
életjeleket,
oly távolra nem röpíti a szél
néma gondolataimmal az
érintésemet...
Pedig
jó lenne puhán megsimítani
mindennapoktól törődött
kedves arcodat,
jó lenne, ha hallanád
lelkemből neked kottázott
őszinte dallamaimat.




Hideg esőpermet

Esernyőmön hideg
esőcsepp permetez,
pár őszi virág még,
mit a szem felfedez.
Az ég szürkén ásít
e nyirkos világra,
a szél kapaszkodik
begombolt kabátba.

Megfázott, megfáradt,
elillant a nyár,
méz-ízű emléke
csalfán messze jár.
Az ember fázósan,
sötétségben kél,
s lenyugszik a Nap is,
amire hazatér.

A színek napközben
nélkülünk léteznek,
mire számíthatunk,
csupán az érzések.
Elraktározódnak
a nyári emlékek,
hogy hideg estéken
átölelhessenek.




Nagypéntek

"Íme, a te fiad." Beteljesedett
az Írás s a Golgotán esti fény lett...
vihar sorjázza a lelkeket.

Péntek

Péntek. Eljött, hál' isten...
Ahogy közeledik a hétvége, egyre borzasztóbban esik a felkelés hajnali 5-kor. Ha ki akarnám magam aludni, azaz a 8 órát "megaludni", 9-kor le kéne feküdnöm, de ez számomra egyszerűen lehetetlen, mert akkor a hazaérkezéshez képest még csak a napi szintű háztartási, házimunkai kötelezettségeimet teljesíteném lóhalálában és már készülhetnék lefeküdni. Így semmi egyéb irányú életem nem lenne, pedig vannak saját elvégzendőim is bőven. Így is évek óta lemondtam a tv-ről, be sincs kapcsolva hét-, hónapszámra pl.
Átlag 5 óra alvásidő jut hétköznap.
Régebben ezt is jobban bírtam. Sokkal jobban. Jártam 2 műszakba kezdő koromban, 6 évig (ebben időszakonként volt folyamatos 12 órázásos 2 műszak is, ami azt jelentette, hogy egyik műszak reggel 6-tól este 6-ig, másik műszak este 6-tól reggel 6-ig nyögte az igát, szombat és vasárnap nélkül!), keltem fél 5-kor rendszeresen, ha délelőttös voltam.
Ha éjszakás, arról ne is beszéljünk. Mintha nem én lettem volna, mintha nem e világban éltem volna... majdnem ráment a gyomrom, a munkán túl semmi egyéb nem volt... és leépült minden realitásérzékem, minden mindegy volt. Mintha egy idegen, víz alatti világban járnék; még az érzékszerveim is fokozatosan csődöt mondtak lassacskán; a koncentrációm, mint egy élő halotté... rég volt, de még tisztán előttem van.
Mondjuk, egy "sima" éjszakás műszaknál, szabad hétvégével lehet, nem lett volna ilyen totálkár. De mondom: folyamatos 12 órázás volt fél nyáron át, egyetlen szabadnap nélkül. Fogalmam sem lenne ennek milyenségéről, ha nem éltem volna át.
Mikor előző munkahelyemen már gyermekes kedvezménnyel fél 8-ra járhattam, akkor is fél 5-kor keltem, mert nemcsak magamat, hanem 2 gyereket kellett keltenem és útra készíteni, reggeliztetni, aztán a 2 gyereket elhordtam bölcsibe, oviba, s csak az egyiket a saját lakótelepünkön, a másikat természetesen tömegközlekedéssel, és csak ezek után mentem én is azzal a munkahelyre. Így aztán volt, hogy egy nap alatt 8 db (!) tömegjárművet pipálhattam ki utazásilag! Fáradt voltam akkor is sokszor, de nem voltam fizikailag és agyilag, testileg, lelkileg így kipurcanva.
Most, mikor utcára kerülök, még szinte sötét van, bár már rövidebbek az éjszakák, és az indulás után már fél órával fel is kel a Nap, amiből január lévén ritkán látok valamit, pedig azalatt még buszon vagyok. Ha napközben kisüt, azt már nem látom, lévén, háttal ülök egy terem mélyén, amit raktárból alakítottak át egész frappánsan, hátam mögött térelválasztó polccal, a helyiségen ablak nincs. Este meg már megint sötét van. Bár már nem annyira éjszakai szinten, mint 1 hónapja, de azért sötét.
Olyan hosszú, olyan zsúfolt és egész napot, hetet betöltő a meló, hogy mindennap hálaözönnel köszöntöm a nap végét. Ha már a péntek reggeli felkelést is túléltem, akkor csupán a hétvége éltet. Szállóigévé vált munkahelyi berkekben egy mondásom, amit péntek délután fél 5-kor - mikor mindenki hangosan sóhajtozik boldog mosollyal a lantletevés reményében - én kijelentek:
"És most pedig közösen, felállva énekeljük el a Himnuszt!"
Nem illő ezzel viccelődni, de azért mégsem olyan illetlen, mintha speciel káromkodnánk vagy szitkozódnánk...

Csak pár percet…

Hazavánszorgom, és nem vagyok jól…
Fiam, macskáim, teknősöm,
csak picit könyörüljetek!

Adjatok pár percet, hogy
csendben magamban lehessek,
s végig-hidegleljem belülről
ezt a lélekőrlő, húzós-rázós napot,
mi jelenleg kizár idegeimből
minden
nyugalmat ígérő pillanatot.


Hétköznap este

Törve zúz a hétköznap,
és nem látod, hol lesz vége…
begyűjtöd kincseit,
apró örömjeleit,
felragyogó pillanatnyi
törtrész-fényeit,
hogy este
megfáradt lelkednek
elmondhasd végre:
mégsem volt annyira rossz…
de talán most már
itt lehetne
a vége.


Hajszoltság

Szemeddel szinte már
nem látod, mit írsz,
agyad korlátait mégis
legyőzni kényszerít
kötelesség-regimented,
mit teljesítened
muszáj kézen állva is…

S ha még ennyit is kibírsz,
úgy kell tenned, mintha
még most kezdenéd
napod, s már alig számít,
hogy miért is élsz –
hogy végre elég legyen,
hogy mindenki megelégedjen,
hogy te is fellélegezhess,
s letehesd egyszer végre
azt az átkozott lantot,
melyből már nem vagy képes
kicsikarni egy ép hangot,
s magad maradhass egy kicsit
enyhítő álmok között,
ha már a nap is elenyészhet
a látóhatár mögött.