Cicás takarítás örömei

Takarítás egy cicával, miközben szabályos kör formájú, telepupillás szemekkel, mellső lábaival sűrűn toporogva, farka az eget sűrűn legyezgetve várja az alkalmas pillanatot, hogy percenként levadássza a porszívócsövet vagy pláne a felmosórúd végét - maga az álom.
Takarítás két cicával - maga a rózsaszín leányálom.
Akinek kevés az ideje és hamar akar végezni, javaslom: inkább halassza el. Az is várjon vele, aki éppen kicsit ideges bármi okból kifolyólag.:)
Ha jókedvünk van, és bőven van épp szabadidőnk is, pihentek vagyunk és vevők a cicák "segítőkész" bolondozására, akkor csak nyugodtan.
Mert egyébként élvezet őket ezalatt figyelni, amennyire komolyan veszik a dolgot és önmagukat... És azt se hagyjuk ki, hogy annyira gyönyörűek olyankor, él minden részük, az izgalomtól vibrálnak a bajuszpárnák és a nagy, formás bajszok...



Porcicák

Készülődöm, takarítok
munka ég kezem alatt,
kész kell legyek ma estére,
bár két cica hátráltat…

Porszívózásnál a cicák
elsőre szétszaladnak,
pár perc múlva ám bizonnyal
gyűlnek és asszisztálnak.

Tisztes távolság egy méter,
onnan lesik árgusan,
ki ez a zajos ellenség?
Jaj, de szörnyű hangja van!

Feketéllik pupillájuk,
testtartásuk készenlét,
lesben állnak lecsapásra,
fotózáshoz illő kép…

A porszívó tekintélyes,
nem mernek szembeszállni,
nem tűnik nekik fel az, hogy
én ki tudnám kapcsolni…

Felmosórúd kerül elő,
cicák mostmár bátrabbak,
támadásba is lendülnek,
˝ez nem zajol!˝ - ugranak…

Segítenek jól felmosni
minden rejtett szegletet,
Haramia olykor morog,
tépi, rágja a fejet.

Mikor végre befejezem,
mindhárman kifáradunk,
úgy tűnik, hogy megnyugodtak,
élménydús volt a napunk…

Cicaikrek - Amazon és Pocak

Ezt a bejegyzést barátomnak szánom névnapi meglepinek.
Két cicája, Amazon és Pocak 6 éve teszi neki szebbé és jobbá a munkaidőn túli, amúgy zömében egyedül töltött időt. Amúgy valóban nyugodt, csendes cicák, ha vízhez hasonlíthatnám a macskáinkat: Haramiám sebes sodrású patak, Honesty méltóságteljesen hömpölygő folyó, Amazon és Pocak pedig a nyugodt állóvíz szerepét tölti be.



Cicaikrek

Barátom cicái Amazon és Pocak,
barnacirmos cicák, ikreknek látszanak.
Négy éve születtek gyárudvar rejtekén,
cicamama meghalt, picik felserdültén…

Két hatalmas cica óriás szemekkel
néz a nagyvilágba, óvatosan, félsszel.
Simogatásra vár szép cirmos bundájuk,
miután az ember elnyeri bizalmuk.

Tartózkodó, félénk kislány Amazonka,
magától „tisztel meg”, csak, ha ő akarja!
Nem mondható róla az, hogy ölcica,
szeretetét ritkán, s váratlan mutatja.

Pocak fiúcica kényelem, nyugalom,
maga a feltétel nélküli bizalom.
Ő a nagyobb tigris, markánsabb, erősebb,
dorombolva dagaszt, ad s kér szeretetet.

Amazon válogat, vékony hangon cincog,
alig hiszi ember, hogy ő így nyávog.
Pocak felfal mindent, kaja nem vész kárba,
s ha az ajtó nyílik, huss, a lépcsőházba!

Mindkét cica szökdös, játékból, kedvtelve,
indulni ezért hát korábban kellene,
mert amíg a két cicát gazdijuk begyűjti,
BKV sokadik járművét lekési…

* * * * * * * * * *

Meoi, Isten éltessen!

Emberek, kapcsolatok

Ezt a videót ma kaptam egy kedves ismerősömtől.



Szépséges, mert nagyon pozitív, helyes és mindenképp követendő gondolatokat tartalmaz. Bárcsak ennyi lenne, ennyi lehetne... De ezt embere és kapcsolatja válogatja. Annyi minden szerepet játszik még!
Elgondolkoztató, mert minden barátság vagy annak hitt emberi kapcsolat főleg két emberen múlik - a főleg hangsúlyozott, mert vannak azért jócskán külső intrikák, bizalom-bizalmatlanság kérdések (hiszünk-e azonnal, vakon, megbeszélés nélkül a barátunkat - vagy annak hitt valakit - befeketítőknek?), és bizony nagyon sokszor külső befolyásolások is, mint pl. a féltékenység, irigység másvalakivel szemben a baráti posztra.
Vannak helyzetek szerintem, amikor több pofon után, melyek mindig csak egy irányból jönnek, az ember elgondolkozik: megéri-e neki? Van-e egyenrangúság, ami baráti kapcsolatban nagyon fontos? Van-e bizalom, kölcsönös-e az áldozatvállalás és a megértés? Nem jelent-e valamit az, ha apróságokból eszement sérelmeket kreál épp a "barátod" és igazságtalanul, alaptalanul, ráadásul mások előtt, nyilvánosan aláz meg, miközben veled meg sem próbálja megbeszélni?
De, jelent. Azt, hogy nem barátod. Ilyen egyszerű. S ebben az esetben ez a tény. És mindegy, hogy homokba írom vagy kőbe vésem, attól még nem lesz a barátom.
Ezt a videót viszont ettől függetlenül szeretni és értékelni kell. Így kell, így kellene...


Ez van...

Örülök, hogy segíthettem.
Komolyan... és nem kell semmi,
dehogy, ne érezd magad rosszul.
Ez természetes nekem,
s nemcsak azért, mert megfogadtam
akkor nyolcvannyolcban,
hogy minden rászorulónak
segíteni fogok,
ha tudok...
de hidd el, a fogadalom
soha eszembe nem jut.
Ez ösztönös, szerencsére,
és nem tudatos.
Igen, anyám is. Apám is.
Tőlük kaptam...

- - -

Segítettél, mert rászorultam.
Pedig egyáltalán nem akartam.
Miért? Rosszak a tapasztalataim.
Ha én segítek,
az természetes mindenkinek.
Ha én fogadom el,
a Sors valahogy gyakran úgy hozta,
hogy később arcomba lett vágva.
Igen, felhánytorgatva.
S mit szólnál ilyenkor?
Mondanám, hogy én nem akartam,
aztán mégis elfogadtam,
mert ha nem, akkor
megsértődött volna...
én meg naiv vagyok,
s elhiszem újra és újra,
hogy valaki nekem is,
és csak magamért segít,
nem azért, hogy később
szememre hányja.
Hát látod, ezért nem nyugszom
addig, míg nem viszonzom
bármi módon
a velem tett
jótetteket.

- - -

És eljött az idő, mikor te is
- a "jóbarát" kategóriában -
felhánytorgattad már hányszor,
hogy "bezzeg akkor jó voltam, mikor..."
Hát köszönöm, ne mondd többször.
Volt ára. Megfizethető. Tiltakoztál...
Ez ingyen nekem túl nagy ár.
Itt van, lásd.
Szólj, ha azóta több... ez van.
Így kell, azonnal. Nekem. Így szoktam.
Megszoktam.
De most... veszem a kabátom,
indulnom kell.
Maradj. Kitalálok.

Karácsony

Advent

Pelyhedzik a friss hó, ezüstös fák, új tél
tisztít, hűsít, frissít, új álmokat ígér.
Megváltó születik, közeleg a szent éj,
Emberszívekbe költözik a remény.

Éveink fogynak, ám szívünk fiatal
Ahogy roppan a hó, lelkünkben szól a dal.
Remény és tisztaság, élet és jóság,
Hozd mindezt el nekem, fényes úr-angyal!


Már abban is különbözik a többi naptól, hogy számomra most nyugi van.
Ketten vagyunk a fiammal. Különösebb karácsonyi hangulat nem dúlja fel a megszokott "rendet", mivel nincs karácsonyfa - ez már a 3. karácsony fa nélkül. Magunknak készítettem csak kaját, igaz, így is volt mit bevásárolni rendesen. Az ajándékokat szétszállítottuk, meglátogattuk a családtagokat, jókat beszélgettünk - és mi is sok mindent kaptunk. A karácsony estéjét mindenki otthon tölti, a saját családjával.
Majd másfél évtizedig itt karácsonyoztak az egyedülálló szeretteink - anyám, nagynéném -, de most már nehezen mozdulnak, meg is mondták, hogy nekik inkább az a jobb, ha otthon lehetnek a magukéban.
Mikor Honesty is idekerült, épp karácsony utáni napon, akkor épp volt fa és a következő karácsonykor is megpróbáltuk, okosan, kitámasztva, törhetetlen díszekkel és égősor nélkül természetesen. Nem igazán jött be a dolog így sem, mert a cicák egyértelműen azt hiszik, csakis őmiattuk van a felhajtás, és módszeresen igyekszenek kopaszítani és különböző mutatványokat játszani az apró fácskával - de az igazság az is még, hogy annyira be vagyunk zsúfolódva ebbe a 2 szobás panelbe, hogy igazából nincs is hely. Csak azért volt eddig is fa, mert "úgy szokás", meg ugye, a hangulat, az illat... meg hát míg a gyerekek kicsik voltak, őmiattuk kellett ez, természetesen.
Én mindig gyerekkorom karácsonyaira gondolok, de szerintem így van ezzel mindenki. Azokra a sejtelmes, igazi karácsonyestékre, amikor anyám apámmal együtt bevonult a szobába, pokrócot erősítettek az ajtó ablakára, hogy ne leselkedjünk, és állítólag "várták a Jézuskát". Kicsit nagyobb korunkban már tudtuk, hogy ők díszítik... Mi öcsémmel ezalatt nagyanyámmal együtt a konyhában szórakoztunk és izgultunk. Nagyanyám kalácsot sütött és beiglit - most is orromban van a karácsonyesték ezekkel megspékelt illata...

Emlékszem, hihetetlenül meseszépségesek voltak ezek a fák mindig. Mikor megszólalt a csengő, torkunkból kiugró szívvel óvakodtunk be, és hozzá se mertünk nyúlni semmihez, míg a leoltott villanynál a csillagszórók el nem égtek, és apám fel nem gyújtotta a villanyt.
Így érzem az orromban a sülő beigli és kalács illatát a csillagszórók, gyertyák illatával... a gyermekkor, a béke, a gondtalanság illata ez.
Apám egyébként egész karácsonykor énekelt és ilyenkor pihente ki magát. Érződött mellette a béke, a nyugalom és az öröm, s ez olyan biztonsággal töltött el bennünket, hogy meg sem fordult a fejünkben, hogy bennünket aztán valaha is bármi baj érhet.
Gimis koromtól kezdve már az én szobámban állítottuk a fát és én díszítettem - mindig nagyon élveztem -, s ez megmaradt egészen az utolsókig, míg fa volt. Helyesebben, mikor a saját lakásunkban a lányom lett tinikorú, akkor vele ketten díszítettük a fánkat.
Nekik nyilván az övéik voltak az igazi gyerekkori karácsonyok...
Áldott, békés, meghitt karácsonyt mindenkinek!



Éjféli mise

Karácsony csillaga, titok-szép éjszaka,
Hívón világít a templom ablaka.
Szívekben remeg a várakozás,
Béke és öröm a találkozás.

Sejtelmes vakítón csillaglik az ég,
Kristálytisztán hideg köröttem a lég
Hófehér gyöngy pereg az arcomra,
Óvatos-puhán születik a csoda.


Karácsonyéj

Mikor készülődöm, még csak a tudat hív,
ám ahogy kiérek, a téli éj csábít.
Várakozó csend és üde, friss levegő,
titokzatos éj és némán szendergő
házak és fák, ám a templomablakok
aranyos fényükkel vonzanak magukhoz.

Éjfél lesz nemsoká. Éjfélt üt az óra,
óvatosan lépek a megolvadt hóra.
Kihalt a városrész, s aki most utcán van
szótlan szaporázza, mind-mind célirányban.
Nem hallik más, csak a hó roppanása,
meghatott örömnek szívdobbanása.

Hívogató meleg a betlehemi jászol,
benn sok-sok gyertyának lángfénye világol.
Felzeng a harang és zúg a messzeségbe,
mennyből az angyal hoz derűt a szívekbe.
Öröm van és béke, szeretet születhet,
melyre várunk oly rég… áldott ünnepeket!

Emlékezés napja - ma 2 éve...

Ma mentálisan vegyes napom volt.
Ami jó történt: A Fúzió rádióban (93,5 MHz, keddenként öttől-hatig IRKA c. műsor, műsorvezető: Ferenczfi János) 5 verset választottak felolvasásra az AMF karácsonyi verseiből, és ezek közé bekerült és felolvasták az Éjféli mise c. versemet - sajnos, nem hallottam, mert épp nem voltam itthon, de mivel előre tájékoztattak és engedélyt kértek, ezért tudtam róla.

Egy másik jó hír, hogy még az ősszel szintén engedélyt kértek, hogy a Bajszán a vízcsepp... c. versemet felhasználhassák a Gemenci színek című művészi fotóalbumban, amely nagyon szép kiadvány - ma érkezett meg ezért nekem egy tiszteletpéldány a csodálatos albumból, s vele aranyborítékban egy csodás, különleges képeslap, természetszeretők számára írt verssel.
Az album maga úgy néz ki, hogy lényege a természetfotó, melyek a páratlan oldalakon vannak, és hozzá a mellette lévő páros oldalra választottak 1-1 versrészletet. Az én versrészletemet egy vidrás képpel párosították.:) Hitetlenkedtem a sok klasszikus neves költőn, akik az albumban sorakoznak, mármint, hogy én is tök véletlenül ott lehetek...


Tegnap elkezdtem a karácsonyi ajándékok széthordását - lányoméknál. Eleven karácsonyfaként tömegközlekedtem hozzájuk, s útközben még vettem néhány dolgot, amiket amúgy minden látogatáskor szoktam nekik vinni - így nem maradhatott ki a pár db bébipapi, valamint a "felnőtteknek" 1-1 gyros (plusz magunknak fiammal - mindnyájan imádjuk!), és az udvarukban lévő cica számára a szokásos tasakos cicakaja, melyet az minden alkalommal folyamatos, hálás nyekegéssel fogad és vár.
Ki sem látszottam a sok csomag mögül a hidegben és a hóban, síkos úton csoszogva, s csak a végén tűnt fel, hogy sajognak az izmaim - a megfeszítettségtől és abbéli igyekezetemtől, hogy nehogy véletlenül elessek.
Ma pedig nagynéném/keresztanyámhoz mentem el, ott is elbeszélgettünk, átadtam az ajándékokat, majd folytattam gyalogutam anyámhoz. Kifejezetten lefőttem az út végére, mivelhogy ma már nem -18 fok, hanem +7 volt és a rengeteg hó olvadásnak indult. A járdákról nagyrészt elseperték a havat, de rengeteg a közterület, tér stb., ahonnan nem volt eltakarítva, így most minden úszik a latyakban. Fele latyak, fele hó - mindenütt. De attól, hogy latyak, még nagyon jót lehet benne tanyázni, úgyhogy előző rossz tapasztalatok után önkéntelen görcsbe rándulva és fóbiásan közlekedek ilyenkor, havas télvíz idején.
Nem segített ebben az a tudat sem, amikor már útközben leesett nekem az évforduló ténye. Hogy épp MA 2 éve, hogy ripityára tört a jobb vállam és az egész napot a baleseti sebészeten töltöttem. Vizitdíj, vizsgálat, röntgen, vizsgálat, majd repositio (UH-alapon történő fizikai helyretétel) csillaglátással egybekötve, utána gipszelési lehetetlenség miatt Gilchrist-kötés - ami a vállamtól csaknem derékig tartó gúzs volt - magyarul a könyökben behajlított karomat szakszerűen a törzsemhez kötötték úgy, hogy csak az ujjaim hegye látszott ki. Ezután újabb röntgen, majd újra az orvos - innentől gyakorlatilag 1 hónapig rajtam volt ugyanaz a kötés, és hetente kellett menni újabb kontrollra, röntgenre, majd újra az orvoshoz, aki a röntgen alapján előírta a további teendőket.
Egy hónapig egyetlen bal kezem volt. Semmit nem jelent ez azoknak - és erről nem is tehetnek, mert honnan is tudhatnák, milyen -, akik ezt soha nem próbálták! Én sem hittem volna.
Csak picit kell belegondolni a mindennapi mezei élet részleteibe! Egy bal kézzel mosdani, fésülködni, cipőt kötni, zoknit húzni, aludni... bármilyen téren magam ellátni - és akkor még nem arról beszélek, hogy gyakorlatilag az összes háztartási munka részemről megszűnt.
Szerencse, hogy itt volt a - szintén véletlen szerencse a szerencsétlenségben: munkanélküli - fiam, aki onnantól kezdve, hogy vásárlás, mosás, teregetés, macskák ellátása almozással, mosogatás, takarítás és ezer egyéb dolog - mindent meg kellett, hogy csináljon, legalább alapvető szinten.
Én le sem mertem menni. Még az újságért sem... Fóbiám volt minden iránt, legfőképpen az utca, az emberek, a tömegközlekedés iránt - hallani sem akartam róla. Időnként olyan mélyre süllyedtem letargiában, hogy legszívesebben elpusztultam volna.
Embereket nem engedtem hozzám jönni. Sokan ajánlkoztak, hogy meglátogatnak, segítenek, még idegenek is (internetes közegekből) - nem, nem. Nagyon jólesett ugyan maga a javaslat, de tiltakoztam olyan erővel, hogy kénytelenek voltak komolyan venni. Egyszerűen nem bírtam elviselni, hogy lássanak ebben a kiszolgáltatott, csóró állapotban. Nagyon nehéz volt mindezeken túllenni.
Kontrollokra az öcsém vitt el hetente, de jött velem a fiam is, neki muszáj volt mindenféle rendelőkbe is bejönni, hogy levegye rólam a kabátot, a kardigánt - melyekbe nyilván csak egy karomat dughattam, a jobboldali ujjak szabadon lógtak -, összeszedje, fogja, adogassa a leleteket, mert 1 szabad kezemmel max. a táskámat tudtam fogni, de belőle kivenni semmit. Belebújós cuccot hónapokig nem tudtam felvenni. Még jó, hogy az akkori tél nagyon enyhe volt, mert ezekről a kontrollokról és a baleset napján is a kötésen csak a kardigán volt és a kabát, félig begombolva. Egy hónap után levágták a gúzst - az utolsó 2 hét irtózatos rezignáltságban telt. Alig bírtam már magamon ugyanazt a kötést, minden bajom volt egyes tisztálkodási képtelenségektől, hiszen a kötés alatt lehetetlen volt magam megmosni, és bal kézzel amúgy sem igazán értem el mindent.
A megszabadult karom mintha nem az enyém lett volna. Tehetetlen mellékletként lötyögött mellettem, még ki sem tudtam nyújtani, hiszen meghajlítva volt hozzám kötve - ezt is tanulni kellett. Ezután kezdődött 8 hét gyógytorna. Minden áldott hétköznap vonulni gyalogosan a kórházba. Három hétig a fiam is elkísért, mert egyedül nem mertem gyalogolni. Az egyensúlyérzetemmel is történhetett valami, mert egyszerűen semmi biztonságot nem éreztem és rettegtem az újabb eleséstől. Rengeteg türelem, sok fájdalom és jó gyógytornász kellett hozzá, hogy egyáltalán nagyon-nagyon lassan, fokról-fokra haladjunk előrébb... majd jött az elektroterápia is hozzá. S a félelemről, hogy a munkahelyemmel mi lesz, már nem is beszélek... hiszen 3 hónapig voltam táppénzen - akármi is történhetett volna!
Lényeg, hogy ma erre gondoltam vissza. Olyan, mintha most lett volna, hihetetlen, hogy 2 éve volt. Karácsony előtt 2 nappal, mikor előző napig még dolgoztam és sehol, de sehol nem jártam a karácsonyi készülődések, bevásárlások szempontjából. Akkor indultam ajándékokat vásárolni! Hát, nem lett belőle semmi. Karácsony se, semmilyen szinten.
Talán ezért is tettem most tudat alatt, hogy már a hónap első felében igyekeztem inkább naponként munka után apránként vásárolgatni, nem akartam ezt az állapotot - sosem lehet tudni, mi történik az emberrel az utolsó percben. Fel kell készülni mindenre...


Segítség

Kellene hang, egy szó, egy jel,
de jég veszi körül a kőfalat.
Mindent adna és ára sincs,
mégse ér ide a gondolat.

Hiába sikít a néma lélek,
az ég és a föld összeér.
Már semmi sincs, mitől nem félek,
összeprésel az idő és a tér.


Valahol

Lépteim hangját hallgatnám,
de magába lopta járdán a szürke por,
zöldet és kéket keresnék,
ám szemem vaksin csak árnyakba hatol.
Szavaim előttem gurulnak,
mint árva szemek az elszakadt láncról,
árnyékom keresem, elillant hiába,
a verőfény fejemre nyilazva lángol...

Hol van egy pont, melyhez képest
vagyok én valahol, valahogy - hol?


Központozás nélkül

belefáradtam
hagyj most kedves
ajándékozz meg
az egyedülléttel
tudom megértesz
ereszd szabadon
lelkem és tudatom
csak pár percig
a csendet hallgatom
ne kelljen most
semmire gondolnom
hálás vagyok érte
hogy érted
és nem kell
válaszolnom

de ha újra
elsimul minden
ha visszatérek
újjászületetten
lélekbe életkedv
testbe erő árad
ha a szív már
ujjongani vágyhat
törd meg a csendet
színezd be éltemet
érints meg
hódítsd meg
testemet
lelkemet


Köd és közöny

Hol jártok, remények?
Az Idő kék vonatja
messze vitt titeket.
Hol vagytok, szép szavak?
Távoli tompa ködbe
burkolják hitemet.

Fájdalom, merre mész?
A szív s a lélek könnye
komor közönybe vész.
Irgalom, el ne hagyj!
Maradj velem, ha lényem
a hosszú útra kész.

Honesty

Mikor Haramiát "beszereztem", eszembe sem jutott, hogy panelben két macskás legyek. Ha valaki akkor azt mondja, kinevetem, hogy hogy is juthat ilyesmi eszébe. Mikor még a Haramia általi megmacskásodás is fantasztikus cselekedet volt, hisz évtizedekig nem volt saját macskám, és a gyerekeim asztmás allergiája miatt serdült korukig nem is lehetett; valamint azért is, mert a család és rokonság messzemenőkig nem tekintett normálisnak emiatt.

Teszteltük az allergiát előbb papagáj(ok) szintjén a toll miatt - Rebi, a gyöngyös nimfa 6 évig volt nálunk, aztán egy reggelre kimúlt szegény, szinte minden előzmény nélkül; s mellette volt kb. 1 évig Csipi, a hullámos papagáj, akinek szintén szerencsétlen vége lett (majd egyszer róluk is írok - természetesen nem egy légtérben voltak a gyerekekkel); aztán Cucussal, a hörcsöggel a szőr miatt, aki viszont egy légtérben lakott a gyerekekkel - és azt tapasztaltam, hogy rosszabb nem lett a helyzet az allergiás asztma esetében azáltal, hogy hörcsögünk van. Sajnos, Cucus "szavatossága lejárt" 2 évesen; azt mondják, még így is szép időt élt.
Én, bármennyire kevés időm volt, bármennyit dolgoztam - saját magam rovására is akár, de az állatok mindig rendben voltak. Mindent megkaptak, utánaolvastam és ami kapható volt számukra eleség, finomság vagy szórakoztató dolog szempontjából, megkapták. Foglalkozást, napi szintű tisztítást és szeretetet, időt is.
Haramia idekerüléséről már írtam - alaposan és évekig átgondolt igény volt. Egyre sürgetőbb, mert gyerekkori Mircim óta nem volt saját macskám és gyermekeim felnövésével és a válás utáni időkben volt egy jó adag kihasználatlan szeretet bennem.

Haramia már elmúlt 2 éves, mikor egy macskás fórumra beléptem és napi szükségletemmé vált ott lenni. Jó társaság volt, érdeklődtek utánam, és azt hiszem, nem túlzás, hogy kedveltek is - természetesen én is oda voltam meg vissza.

Első pillanat, amikor döbbenten rájöttem arra, hogy nem végleges lehetőség az egycicás állapot, az a hozzászólás volt, amikor a leendő cicám tenyésztője azt írta egy Haramiáról szóló beszámolómra, hogy "egy cica nem cica". Kész. Innentől elindult egy folyamat, aminek a vége az lett, hogy még abban az évben - most december 27-én lesz 4 éve - Honesty az enyém lett.
Abban az időben zajlott az Aranygondolatok sorsának elrendezése, úgyhogy ez anyagilag is megoldhatóvá vált.
Így aztán Haramiának társa lett...

Honesty kezdettől fogva egy végtelenül kedves, drága, szelíd cica. Gyönyörű. Mai napig elcsodálkozom rajta, hogy hogy tud a természet ilyen tökéleteset alkotni. Nekem tök mindegy, hogy kiállítási körökben nem aratna magas díjakat, mert "nem elég erős az álla". Kit érdekel, én erősebb állal talán nem is tartanám ennyire szépnek, az meg, hogy versenyekre vigyem, eszembe sem jutott.
Aki a blogomra kattint, Honesty profiljának részlete köszönti.
Ő maine coon nősténycica; oltottan, tesztelve, ivartalanítva kaptam meg, 7 hónaposan. Hogy telik az idő, már több mint 4,5 éves!
Első találkozásunk olyan volt, mintha mindig itt lakott volna. Egy percig sem bújt sehova, azonnal felvehettem, simogathattam. Őrajta nem múlott a Haramiával való barátkozás sem: ment volna hozzá azonnal, csak Haramia egyrészt hozta félős vad-magát, ki tudja, mi zajlott le benne, ő amúgy sem egy szelíd átlagcica... Honesty viszont csak csodálkozott azon, hogy Haramia nem borul azonnal a nyakába.:) Nem baj, azt hiszem, a mi szeretetünk kárpótolta őt.
Semmi gond nem volt vele soha, az évi kötelező oltásokon kívül soha nem kellett még vele orvoshoz menni. Azonnal elfogadott itt mindent, rögtön megtisztelte az almot, és azonnal evett is Haramia kajájából. Feljött az ágyamra és elterült, mint aki jól végezte dolgát.

Haramiát viszont néhány napig alig láttuk. Félt és meg volt sértve egyben, ahogy én így le tudtam vonni a konzekvenciát. Most már nem ő volt az egyetlen. Igyekeztünk ezt egalizálni, sokat törődtünk Haramiával, már amennyiben hagyta - de legtöbbször önkéntes száműzetésbe vetette magát a kajálást-almozást leszámítva. Kb. 1 hónapig fújt és morgott Honyra, amikor az barátkozás céljából közelített felé, de aztán már ez is abbamaradt. És el lehet mondani, hogy 2 hónap múlva már, ha kebelbarátok nem is lettek, de nózi-összeszagolás és némi őrült futkározás időnként már előfordult. Mai napig is ez van: ők nem alszanak összebújva soha - azt hiszem, ez nem Honyn múlna... Viszont jó "társbérleti", baráti viszonyban vannak. Figyelik egymást, és időnként nagyokat rohangálnak együtt, kergetőznek, birkóznak. Háborúk sosem voltak, ha valami nézeteltérés előfordult, akkor inkább egyikőjük félrehúzódása játszott szerepet.
Párszor azért láttam, hogy egyikőjük mosdatja a másikat. Ez sosem volt pár másodpercnél több, de boldoggá tett a látvány. Mégiscsak szeretik egymást!

Számtalanszor megfigyeltem, hogy amikor egyikőjüknek játszani támad kedve és netán a másik szerencsétlen alszik, akkor addig macerálja, míg felkölti és beindítja a másikat... akkor aztán repülnek a tárgyak és a szőrcsomók is itt-ott...



Cicák és a cserepes virág

Hazaérek mit sem sejtve,
fárasztó volt ez a nap.
Bársonytalpon jön az este,
s néhány nyugodt pillanat…

Ahogy belépek szobámba,
első, amit meglátok:
szőnyegemet föld borítja,
s törött cserépdarabok.

Két cica néz ártatlanul,
„fogalmunk sincs, hogy történt!”
Szegény virág padlót fogott,
fogadjam el ezt tényként…

Megunta a felső polcon
virágom az életét,
úgy döntött, hogy nekiindul,
ringbe száll egy jobb helyért.

Cicáim csak segítettek
virágföldet kaparni,
milyen unalmas is lenne
egy kupacban meghagyni!

Földes asztal, földes párna,
földes könyv és monitor –
sokkal érdekesebb minden,
ha föld lepi, nem csak por…

Egész este takarítok.
– Irgumburgum, rossz cicák! –
Szegény növény darabokban,
nem kell ide több virág!

Befejezem nagysokára,
leülök, még dohogva,
arcátlanul gyűlnek körém
cicáim dorombolva…

Téltúlélők - antológia

A második antológiára, amelyikben szerepel 4 versem, egy e-maillel kezdődően adódott lehetőségem. Én még mindig hitetlenkedem, hogy ha valaki valami úton-módon ismeretlenként ismer a verseim által, és ír nekem. Azt hiszem, soha nem fogom természetesnek venni...
Szóval a BG71 Kiadó tervezett egy PC Poéták sorozatot, melyben részvételi lehetőséget kínáltak fel. Az elsőre jelentkeztem, és nem sokkal később, igaz, nyomdai problémák után, de mégis elég hamar meg is jelent a könyv - gyakorlatilag a Héttoronyéval csaknem egy időben - Téltúlélők a címe.

S a benne megjelent versek:

Már hiányzol

A vonat félórát késik.
Erre nem számítottunk...
Másfelé nézve kicsit
túl vidámak vagyunk,
egymás szavába vágva
talán túl sokat beszélünk,
nehogy ránk telepedjen
a csend, inkább nevetgélünk...

A vonat lassítva araszol.
Még fogom a kezed,
de már hiányzol.


Kék-érzés

Ahol a tó tükrén
reszket a Hold,
pilleszárnyakkal

hajam simogatja
lágy esti szél.
Ezüstharmattal

szívem megfürdeti
mélykék szerelem
kék varázslattal,

ahol a kék álmok
összeérnek
a kék vágyakkal.


Párhuzamosan

A párhuzamosok mi vagyunk.
Nem, nem hinném,
hogy találkozhatunk.
Haladunk egymás mellett
időtlen időkig,
ismerős rajtad minden,
látom hibáid s erényeid,
mint ahogy te is látod rajtam
az élet hegeit.

Fénylünk és égünk,
ha a Nap vagy Hold
szórja ránk kincseit,
s tűrünk, ha vihar
zúdítja ránk nyilait…
Időnként intünk egymásnak,
de te is tudod, mese csak,
hogy a párhuzamosok
a végtelenben találkoznak.


Emlékezem...

Elmentél.
Ez volt döntése
az Égnek.
Szívemben
pislákoló fények,
melyek sok jót
többé már
nem ígérnek.

Mert élni nélküled is
muszáj, kell, lehet;
de már nem tudom,
hogy ablakomat
a szél rezgeti,
vagy inkább talán
a jeges döbbenet.