Második nap

Fél 6-kor éhezett meg Honesty, ami azt jelenti, hogy 3 órát már aludtam is. Utána még próbálkoztam azért féléber, kisszakaszos megsemmisüléseket produkálni, több-kevesebb sikerrel.
Fél 9-kor, mikor István is megmozdult, ideje volt nekiugrani a napnak.
Gyorsan elintéztem magam körül a dolgokat, és elkezdtem az ilyenkor szokásos reggeligyártás szertartását.
Hagymás rántottát készítettem úgy, hogy némi erőspistával vertem fel a 6 tojást. A terítéssel-tálalással rohanni kell, mert nem lehet mindent előre elkészíteni úgy, hogy ne hűljön ki a tojás, hiszen a rántotta kiszedése után van, ugye, a díszítés, amihez szintén előkészületek kellenek... A tányér szélére sajtszeletek, paradicsom, paprika, uborka körbe, kenyérkipakolás, ital-előkészítés (még így is takarékoskodtam a sürgéssel, mert ice tea volt, most nem én csináltam azt is). Nem szeretem, ha kihűl a tojás, mert a mikrózás körülményes... akkor, ugye, pakoljam le a már felrakott körítményt, pukkadozik a mikróban (tudom, kéne venni valami fröcsigátló fedőt esetleg) stb.
Magamnak kistányérra tettem egy kanálnyit, a többit Istvánnak tálaltam. Meg volt elégedve szerencsére, és még mosogatások előtt rohantam a kávéval.

Ez itt leírva úgy tűnik, mintha István "követelné" magának, vagy elvárná ezt a fajta körbeugrálást, pedig nem. Ő békésen kivárná amúgy a kevésbé tökélyre fejlesztett kinézetű vagy hőmérsékletű, díszítetlen reggelit is, csupán én vagyok maximalista, mert hát ugye, megérdemli.😊
István nagyjából végig a gépet bűvölte. Mára lett nyilvánvaló, hogy a W10-ből ennyit lehet kihozni, tehát hogy működik, minden rendben van, de nem lesz hang. Ha valamit meg akarok nézni, ő elküldi, és nem a gépen nézem meg, hanem kirakom pendrájvra, bedugom a tévébe, és ott.
Mindenesetre azt szerette volna, ha van egy másik oprendszerem is, de a Linuxot nem bírta feltámasztani, miután a W10-zel elérte, amit el lehetett. Nem igazán felfogható számára sem, hogy mi baja van, de se feltámasztani nem lehetett, de újratelepítve se működik. Nekem ez már szinte természetes, mindig ez van, hogy örülhetek, ha az egyik oprendszer működőképes. Egyébként tényleg, sosem volt még a kettő együtt jó.
De ha nincs hang, hát nincs hang -- mert ha egyébként működik a W10, akkor legalább kezelhető még számomra is a fájlrendszer, tudom, mi hol van, van Word meg ilyenek...
Bááár... én, aki 13 évig könyvek százait tördeltem be Wordben (is, kevesebb részt Quarkban), most képtelen vagyok rájönni, hogy kell ebben a Wordben gondolatjelet, nyomdai idézőjelet csinálni, mert ahogy szoktam régen, nem vágja; és sehol nem lelem a menüpontokat erre, ahol be lehetne állítani. Különös az is, hogy a még mindig agyamban élő Alt 0152, Alt 0132, Alt 0148 kódok, amivel ezeket lehetETT valaha reprodukálni pl. a Quarkban is, szóval ezek sem működnek... pedig régen ezek a kódok minden programban működtek, könyörgés nélkül! És ez a három csak példa, rengetegszer volt szükség egyéb kódos cuccokra. Ha belegondolok, gyakorlatilag már nem tudnék így itthon dolgozni sem a szakmámban...
No mindegy, ez van.
Amíg István gépezett, én konyházni szoktam. Mikor végeztem, akkor először is hajat mostam, azt a pár percet akár észrevétlenül is megengedhettem magamnak... Aztán pedig megnéztem egy István által pendrájvon hozott amerikai vígjátékot, a címe: Szerelmem a szomszédom. Könnyű, aranyos kis film volt. Utána pedig a tévében egy német filmre bukkantam, Egy nyár hegyekben címmel.
Istvánnak a tegnapi két, és a ma reggeli bőséges kajálás után kissé gyomorrontásos tünetei voltak, sokat járkált a mellékhelyiséget látogatni, így aztán nem kért ebédet. Az ivással és kávézással nem volt probléma.
Mindenesetre én odapakoltam neki rendesen a mai ebédet és vacsorára valót egyaránt. Négy Cordon bleu-t, az összes kukoricás rizst, de sajtot és nagy rudikat is.
Fél 4-kor el kellett kezdeni készülődni, és negyed 5 előtt indultunk a 30-ashoz, amivel épp hogy csak elértük egyébként a 16.50 környékén induló vonatot... De ha félórával előbb indulunk a még előbbi buszhoz, akkor már gyakorlatilag 3-kor kellett volna készülődni, és ott kellett volna várnunk bő félórát. Az biztos, hogy a vonathoz sosem jó a buszmenetrend... de főleg az inkább a gond, hogy ritka a járatsűrűség. Ezeket a buszhoz menet lőttem, nem hagyhattam ki...

A buszról leszállva gyakorlatilag végigrohantuk a vonatig az utat, ami nekem az aluljáróba le-fel nem kis gondot jelentett. (Már az állomásból kilépve bent volt a vonat, és hát ugye, 2 percig áll.) Én ott igen megfontoltan tudok csak mászni. Tehát szóltam Istvánnak, hogy ne foglalkozzon velem, rohanjon előre, az a lényeg, hogy elérje a vonatot!
Így is lett. Mire én felmásztam a tőlem telhető legnagyobb sebességgel, már István fent volt a vonaton, és még szerencse, hogy emlékeztem a kocsiszámra, mert így még odamászhattam és láttuk egymást, integettünk egy röpke ideig. Utána megint mászogathattam le meg fel a korlát segítségével, de legalább ez már tarthatott bármeddig is.
Hazafelé villamossal és busszal -- köztük gyaloglással és 20 perces buszvárással -- mentem.
Otthon, miután mindent elrendeztem, beszedtem a száraz ruhákat, sajnos, jó, ha fele megszáradt a kimosott holmiknak. A lényeg az overall volt, de azt eleve a radiátorra terítettem ki, és ma reggel meg is fordítottam, tehát az tutira száraz volt.
Bencét hozták estefelé, én pedig megnéztem a Szenzációs négyest. István is telefonált, hogy megérkezett és minden rendben.
Dani 3/4 11-kor jött a behajtogatott és bezsákolt ruhákért, mondtam, hogy a másik fele is meglesz holnapra biztosan. Már nagyon álmos voltam eddigre, 10 órakor már nagyon nem bántam volna, ha túlesünk ezen a ruhadolgon, és mehetek fürödni.