2018. április 23., hétfő

Kirándulás után

Trehányságom mellett most más is dominált annak érdekében, hogy majd' egy hónapja nincsen napló. Egyszerűen valahogy kis időre cserben hagyott az időérzékem. Mikor már majdnem három hete nem írtam, akkor is úgy éreztem, hogy ráér, elvégre most írtam egy csomót... Hát, ez nem egészen így volt, csak valamiképpen úgy tűnt. Megdöbbentem, mikor ráébredtem, mennyi ideje halasztódik már a dolog...
A kirándulás után egészen átszellemült voltam nemcsak a következő napon, hanem -- nyugodtan mondhatom -- egész héten (mivel már megint késésben vagyok, így tudom).
Sőt, lassan egy hónap elteltével is nagyon gyakran eszembe jut, és mindig fülig ér a szám, annyira jólesőek az emlékek.:) Nem győzök hálát adni azért, hogy voltam olyan merész, hogy egyedül is mertem jelentkezni... Nagyon kellett, kellenek nekem az ilyenek.

Jórészt a fényképeket dolgoztam fel, ez azért is jó, mert egyrészt szeretem csinálni (néha akár gyenge képből is lehet meglehetősen jót csinálni); másrészt pedig újraélem a remek nap eseményeit.
Oda-vissza jelölésekkel három új ismerősöm is lett ezen a kiránduláson, nekik átküldtem az őket érintő fotókat, és én is megkaptam az általuk készítetteket, illetve figyeltem egész nap az egyesület oldalát, s a feltöltött képekből én is lementegettem nyilván azokat, ahol előfordulok.
Két új ismerősömmel levelezgettünk is. Két albumba pakoltam a képeimet, sokan látták, illetve meg is osztották azokat.

Mostam közben egy géppel, teregettem, s feltöltögettem az akksikat.
Megnéztem a Stranger 2. évadjának 6. részét, este pedig a BK-t.
Estétől egyébként eső érkezett, hosszas dörgés, villámlás kíséretében.
Olyan illat volt egész este-éjszaka, mint ha ősz lenne és égetnék a gazt, enyhe trágyaszag kíséretében. Nem volt azért elviselhetetlen egyáltalán, inkább olyan, ami az emlékeket előhozza a tudat mélyéről.
Szilvi aggodalmaskodott, hogy nem ég-e valami valahol a házban -- hát mondjuk, az nagy gáz lenne... De annak közel sem ilyen szaga lenne, valamint mondjuk, füst lenne a környéken, meg kizárt, hogy senki nem vette volna észre még rajtunk kívül, ha késő este tűz van, amikor mindenki otthon van egy bazi nagy tízemeletes kanyarházban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése