2018. március 23., péntek

Bencus szülinapja


Bence ma tartotta az iskolában a szülinapját. Azazhogy Szilvi így rendezte le - reggel bevitte neki és vele a sütiket, egészséges édességeket és üdítőket-leveket, Bencének meg majd jutott a kínálások sorozata akkor, amikor engedélyezve lett a szülinap megtartása (azt hiszem, délután).
Mivel holnap lesz igazából a szülinapja, és ugye, szokás szerint holnap viszik el kora délután, így ma délutánra terveztük az itthoni szülinapot is, amikor Szilvi hazahozza az iskolából.

Felnőtt színezővel foglalatoskodtam, bagolyszínezés irányában. Néha kell ez is.
Megnéztem az Elif 134. részét.

11 körül megjött a futár a Szilvi által rendelt 10 szeletes Sacher-tortával. Most felső díszítés nélkül kérte Szilvi, mondván, hogy ő díszíti fel. Volt rajta számgyertya, de hagyományos 10 kisgyertya is, hadd legyen még nagyobb esemény az elfújása. Rákerült egy Happy Birthday! műanyag felirat is, szmájlifigura-gyertya, valamint sok-sok színes aprócukor is, meg hát még tűzijáték is lesz.


Szilvi pedig délutántól igen gazdag szendvicsállományt gyártott friss kenyérből, bőséggel megrakva vajjal, szalámival, főtt tojással, csemegeuborkával, 4-féle vágott nyers zöldséggel, nyers uborkával, hagymával, ketchuppal, mustárral és bőségesen reszelt sajttal.
Szokás szerint 4-kor elment a gyerekért, majd itthon még asztalt terített és díszített is.
Dani 5-kor érkezett, utána csoportos szendvicsezés zajlott. Büszke voltam, hogy két ilyen gazdag szendviccsel is megbirkóztam. Bencus négyet is bevágott, holott a suliban van uzsonna is. Nem szoktunk kólázni, de most abból is örömest lenyomtam két pohárral, mert jólesett.







Haramia, aki ugye, toleranciát kívánó aggkori pihenéseit a konyhában tölti, végig a megszokott helyén ücsörgött, és élvezte Dani közelségét. Valószínűleg emlékeiben megragadt a gyerekkora, amelynek Dani fontos szereplője volt. Mai napig imádja és boldogan engedi Dani minden szeretetmegnyilvánulását. Olyannyira, hogy az idő nagy részében az ölébe is költözött.:))













Ezután jött Bencus felköszöntése, hármónk (anyám, Dani és én) részéről is megelőlegezve (amit én és Dani rendeztünk is, anyám meg később fogja), Szilvi be szokta szerezni ennyi ember részéről a szükséges dolgokat. Jelen helyzetünkben minden ilyen akcióra háromezret tudunk beinvesztálni, úgyhogy nem toronyóra láncostul, de nálunk ez van. Azért ügyesen kalkulálva négy ember részéről ebbe nagyon sok minden belefér ám! Bence soha nem szenvedett semmiben hiányt, el volt látva rendesen, és nem idióta vagy felesleges dolgokkal. Bár idő és itthon tartózkodás híján így is rengeteg dolog van, amihez hozzá sem tud jutni, sajnos.






 















Miután az ajándékozás lezajlott, a tortázás következett. Előtte persze minden irányú fotózás az ünnepelttel.












 












Pakoltam szendvicset anyámnak bőségesen, így beszéltük meg a kölykökkel, hogy Dani holnap elviszi hozzá. Plusz még kb. két szeletnyit a Sacher-tortából. Tutira örülni fog neki, én tudom, hogy a mástól jött kaják mindig sokkal ízletesebbek, mint a sajátunk, és ezzel anyám is így van.
Utólag már tudom, hogy háromszor is jóllakott a szendvicsekből, nagyon jólesett neki, és a torta is nagyon ízlett.
8 előtt Dani is összeszedte magát és elment -- neki elfelejtettem szendvicset pakolni, de majd másnap átjött, és akkor pótoltam ezt a mulasztást.
Este a BK után letöltöttem és átphotoscape-eltem a fotókat, majd Danival átküldtük a produktumokat egymásnak.
Jó kis este volt.:)

1 megjegyzés:

  1. Még egyszer kívánok így utólag boldog szülinapot Bencusnak! Már egész jó kis dús hajad van, Magdi! Szerintem jól áll a rövid haj!

    VálaszTörlés