Bp., 5. nap -- hazafelé

Eljött az utolsó nap, amelyiken már készülni kell hazafelé, és igen sok dolgunk szokott lenni.
Nem is tudom, régebben hogy csináltuk meg, hogy még a hazajövetel napján is csináltunk programot.
Pedig az utóbbi években az utolsó napba alig fér bele minden hátralévő tennivaló.
A mai utolsó meglepitasak után, melyben könyv is volt, nemcsak hajfesték, apróság és DVD, rendszerint úgy logikus, hogy az összes ajándék lefotózása következik, amit én kaptam.
Én az összest oda szoktam adni az első napi ünneplésekkor, most egy kis apróság, egy apró szerencsemalac volt az, amit pontban éjfélkor, az újévi koccintáskor odaadtam neki -- nem tudom, nem "veszett-e el" neki abban a dzsumbujban --, és egy ugyanilyenem nekem is ott volt a markomban. Mondtam, hogy tegyük mindketten a pénztárcánkba, hogy legyen szerencsénk...
Na szóval, odahordoztunk mindent a lépcsős részre, ahol vagy három lépcsőt jól elfoglaltak az ajándékok.
Ha egyenként rákattintotok a fotókra, nagyobb formátumban láthatóak -- bár azt hiszem, ezt tudja mindenki, meg jó párszor meg is írtam már, de sosem lehet tudni.:)
Amit az ajándékokhoz tudni kellhet: a vízszintes festmény A3-as. István vette hozzá a keretet, egy Astoria aluljárós, talán hajléktalan, István nevű férfitól, aki ezeket a képeket ott is festi. Többször is megosztottam a posztot a festővel a képei között, de nem találom sehol. Talán megszüntették, levették a posztot, így a megosztásai is megszűntek... nem tudom. István megtalálta ezt a festő jóembert, és hát segített is a vásárlással: neki is és nekem is örömet szerzett, hiszen segítettünk.:)
A hosszúkás kép az én őszi képem, melyet István kinyomtattatott színes A3 nyomtatást keresve, és bekereteztette -- két példányban. Egyet magának, egyet nekem... (Egyébként nekem nincs is saját képem egy darab sem, minden, ami kész kép, másoknál van eredetiben. Természetesen a gépben digitálisan megvannak. No, ez a rajz sem volt meg sehogy máshogy. Most már csak ki kell találnom, hogy hol lenne a plafonon kívül olyan hely, ahova ezeket a képeket akaszthatnám...)
Van ott egy keresztszemes macis, könyvjelző kézimunka, valamint egy kékmacskás álarc.
Van összesen 4 könyv, igen változatos témákban, valamint legalább 10 dvd, plusz még egy vastagabb, melyben legalább 6 évad van a Murdock felügyelőből, több dvd-n.
Mivel elcseréltük a két vaterás kompakt fényképezőinket -- én megkaptam a Haramia által levert Canonom egy újabb változatát (annyi hibája van, hogy az akksitartós ajtó lejár, vigyázni kell rá), sokkal jobban kezemre áll... ő meg úgyis leginkább a Fujiját használja, és visszakapta a nekem rendelt Casiót (töltőstül), ami nagyon formás, modern, guszta, csak vagy én nem tudom kitanulmányozni, szóval SOK nekem, mert többnyire elmosódott, homályos képeket csinálok vele -- tisztelet a kivételnek. Kaptam az "idecserélt" Canonhoz plusz akksit is, töltőt is, sőt, a Fujihoz is kaptam egy akksikészletet.
Mondja István, hogy majd megpróbálja kitanulmányozni.
Vannak piperés-drogériás cuccok: aloe verás spray, Balea éjjeli és nappali krém, kőpúder, szemceruza, 5 db Palette hajfesték. Van USB-csatlakozó, pótakksi a Canonhoz. Kaptam páros bronzszínű gipszmacit, kis filcszatyros kerámiarókát, kemény plüsscicát, melynél csak későbbi figyelmeztetésre figyeltem jobban. Ugyanis nyitható, és apró karika arany fülbevalók vannak benne (melyeket sajnos, egyelőre képtelenek vagyunk berakni, mert nem találunk rajta kallantyút... úgyhogy ki tudja, mi és hogyan lesz vele. Remélem, nem kell majd tört aranyként eladni? Én egyébként nagyon béna vagyok fülbevaló-berakás szempontjából, és mikor hirtelen ki kell venni, na, akkor vagyok bajba. Az agyi CT-nél, mikor előjegyzéses utánajárások után félnapi várakozás után sorra kerültem, pár másodperc alatt ki kellett volna vennem az akkori fülbevalómat. Naná, hogy nem tudtam, életemben nem vettem ki, csak kórház előtt. Akkor azt hittem, hogy lelő a két hölgy ott a CT-nél... pedig annak kallantyúi is voltak... Van továbbá baglyos hűtőmágnes, a Csontváry-kulcstartó, teához hasonlatos dobozban különleges, mentaízű csoki.
Van egy apró cicás felakasztható (akár karácsonyfadísz is lehet) akármi, amilyet neki is vettem, csak macisat. A Westendben még vette a piros ördögöcskét Bencusnak és egy pici malacot Szilvinek.
És azt még nem is mondtam, de nagyon meghatott: összegyűjtögetett nekem 14 ezernyi Erzsébet-utalványt, amiből 4-et sikerült neki visszaadni! Még így is nagyon sajnáltam, hisz azt ő tényleg kajára tudja elkölteni... de többet nem sikerült rábeszélni, hogy fogadja vissza... ezek benne maradtak az egyik könyvben.
Valamint nincs itt egy harisnyanadrág, amit akkor vetettem vele, amikor rádöbbentünk, hogy mégis megyünk a kiállításra ebben a piszkosul lehűlt időben, de én meg nem hoztam harisnyagatyát. Úgyhogy mikor ment a jegyeket kiprinteltetni, akkor a Westendben, biztos a DM-ben vett nekem egy harisnyagatyót. A farmer elég vékony, abból kifagytam volna. Szóval a harisnyát már tegnap is felvettem, és ma is felveszem indulás előtt.
Úgyhogy nem mondható, hogy csóró karácsonyunk volt, szegény ember erre készül már ősz eleje óta, komolyan... Még szerencse, hogy kapnak évente kétszer jutalmat, így ilyenkor is.

A fotózások után elkezdtem összepakolni. Felmértem a súlyarányokat, rájöttem, hogy a lila aldis vászontatyó megtakarékoskodható hál' istennek, hazafelé menet. Bele fog férni minden a hátizsákba és a lidles óriástatyóba. Plusz persze tarisznya.
Ezek után csináltunk még időbeállítással pár közös fotót is, majd István letöltötte mind a 4 gépről a fotókat a számítógépre. Onnan pedig feltöltötte a pendrájvomra, hogy itthon már csak azt kelljen letöltenem.
Étkezés következett: István leszaladt és hozott magának két kínai kaját, egyiket megette, én meg a tegnap vett sült hekkhez láttam neki, de sajnos, a harmadát még így, köret nélkül is meghagytam (István később megette a rizzsel együtt), és másnapra is megvolt a kajája a másik kínaival és az én rántott csirkés-plusz rizses maradványommal.

Elég gyorsan eljön az indulási idő, úgyhogy miután Amazonkának búcsúzóul ma is megejtettük a harmadszori szemcseppezést, elköszöntem a cicáktól, akik valószínűleg ezt fel is fogták:)))), és elindultunk gyalog, a Ferdinánd-hídon, a Westenden át a Nyugatiba.
Az állomáson még a vett szendvicsemet is kifizette, mielőtt én fizethettem volna...
Fel szokott velem jönni a már bennálló vonatra és még pár percet tudunk beszélgetni, búcsúzni, segít felpakolni, elrendezkedni. Most valahogy nem volt annyi idő, mint máskor, s ahogy két perc múlva leszállt, még integetés céljából sem kellett neki sokáig fagyoskodnia, már indult is a vonat...
Hazafelé sudokuztam és olvastam Dickens Karácsonyi énekét...
Otthon pedig nem sokat teketóriáztam, s mivel tényleg alig bírtam az aluljáróból felkecmeregni a cuccokkal, valamint nincs bérletem, úgyis jegyeket kéne venni két járműre is, hacsak nem akarok félórát várni egy 30-asra az aluljárón átmenve a Teleki-sarokra, így kiérve az állomásból beszálltam a soron következő taxiba és gyakorlatilag 10 perc alatt otthon voltam...
Szokatlan ám egy ideig minden ilyenkor...