Beágyaztam Haramiát!

Szeeeeegény kiszmakka!
Bezártam pár órára az ágyneműtartóba! :D
Fogalmam sincs, hogyan történhetett, hogy nem vettem észre a Hermelin besurranását beágyazás közben, de mégis megtörtént! Még jó, hogy nem olyankor, amikor utána el is mentem valahova és csak este jöttem haza! Azt hiszem, nemcsak a cica járt volna rosszul, mert nem biztos, hogy kibírta volna anyagcsereileg szegénykém.
Nálam szerintem összességében egyetlen percig sem igazán tart egy beágyazás.
Egyszemélyes ágyam van, erről seperc alatt összehajtogatom a paplant, a lepedőt és rárakom egy ülőalkalmatosságra, rádobva az egyetlen kispárnát, amin alszom; s csak ezek után emelem fel az ágy tetejét. Nem támasztom fel, felesleges, olyan gyors a folyamat: emelés után az oldalammal megtartom, s közben "begórom" a mellettem felhalmozott cuccot, s már eresztem is lefele. Ráadásul, ahol állok és mindezt művelem, az majdnem az ágy fal felőli fejrésze, ebből következik, hogy elvileg látom az egészet, hiszen nem egy helyre megy a cucc, hanem két részre elosztva, lábtól és feljebb.
Valahogy mégis ez idő alatt, talán a mögöttem lévő max. 20 cm-nyi, nem belátott részbe ugrott bele a Hermelin, azazhogy Haramia. Vagy ő volt baromi ügyes és észrevétlen, vagy nekem fejlődik a kelleténél gyorsabb iramban a zöldhályogom.
Szerencsére itthon voltam, itthon is maradtam. Tettem-vettem; kis fürdőszobázás, konyházás, almozások, mosogatás, gyógyszerek, pár falat ez-az, kávé, mittomén. Bekapcsoltam a gépet is, leültem egy kicsit, és egy órácskát repdestem ide-oda a neten. Jelzem, utólag is visszaemlékezve mindez alatt "csend és hullaszag". Utána fogtam a piperés dobozomat és ráültem vele az ágyra. Mivel gyorsan ágyazok, lehajtás után nem feltétlen ereszkedik le koppra a felseje és én nem is nyomok rá, de ez mindig is így volt és nem is lényeg, hiszen legtöbbször elég, ha Honesty ráugrik, s már szinten is van a teteje... Pláne így, hogy én ültem rá.
Elkezdtem a szememmel bíbelődni, közben mi sem természetesebb, mint hogy Honesty is jött segíteni, mert ez úgy szokás: jó kutya módjára mindenhova, de akárhova és akármikor is jön utánam. Semmi nem tűnt föl azalatt sem, míg ott ültünk.
Utána visszaültem a géphez.
Nagyjából itt kezdődött, amit én majd' egy óráig még nem fogtam fel; magyarul az, hogy Honesty jó kutya módjára már felismerte a helyzetet. Ült az ágy előtt és mereven nézte -- persze ez az én helyemről nem volt látható, én csak némi kapirgálást hallottam, de szorgos ténykedéseimből kizökkenve időnként kissé felemelkedve láttam az ágynál Honestyt, és mivel arrafelé van a kaparófa is, hát azt hittem, ő szórakozik annak rendeltetésszerű használatával. Haramiát nem kerestem, eszembe sem jutott; ő rendszerint alszik ilyenkor, ebben a melegben meg pláne simán "odavan" valami hűvös felületen, megsemmisülést játszani.
A folyamatos, időnkénti kapirgálás szokatlan volt, nem értettem a dolgot, na, innentől kezdtem figyelni. Mivel Honesty amúgy is hajlamos drótféléket, tyúkbeleket elrágcsálni, hát eléggé féltem ezeket a dolgokat, s mivel a töltőket is ott tartom az ágy melletti kisszekrény nyitott polcán úgy, hogy eléjük vannak állítva dolgok; hisz' nyilván az ördög nem alszik! Szóval sűrűn odanéztem: nem rág-e el visszavonhatatlanul valami fontos tartozékomat. Bár ez is gyanús volt, mert az utóbbi években nem igazán jellemző ez a rágicsa rá már.
Már épp azon voltam, hogy előveszem a vízipisztolyt, amivel Haramiát szoktam riogatni, ha éjjel nem lehet aludni a zajongásától... Honestyre lövöldözni eddig még nem volt szükségem, de ha mondjuk, zsinórokat rág, akkor itt az ideje. De nem rágott! Mindegy, ott álltam Honesty mellett az ágyam fejénél és csodálkoztam. Mi a fene van?? Hony elég izgatottnak tűnt még ültében is. Én még akkor sem hallottam semmit.
Mikor egyszer csak Honesty rátapsolt a heverő oldalára, és igen beszédesen rám nézett -- na, akkor esett le hatalmas robajjal a tantusz: BENT VAN valaki!! Felkaptam az ágy tetejét, s abban a minutumban úgy repült kifelé a kismacska, mintha puskából lőtték volna ki!
Volt aztán nagy jézusmáriaszentjózsefezés, elég sokára dolgoztuk fel a sokkot!
Szerencsére ez a pár óra nem követelt magának nagyobb -- anyagcserés -- nyomokat Haramia ideiglenes szállásán. Szerintem az idő nagy részét valamiképpen átaludhatta, és csak onnantól éledhetett fel, amikor ráültünk Honestyvel, és a tető nagy nyiszorgással teljesen visszazárulhatott. Mikor meg elmentem onnan, akkortájt óhajtott volna kiszabadulni a Hermelin. Ezt észlelte Honesty, és ő is úgy gondolta, hogy a szituáció eltér a megszokottaktól, és a maga módján segíteni akart cimborájának.
Mikor Haramia kilőtt az ágyneműtartóból, Honesty onnantól megoldottnak tekintette a problémát és szétterült a kánikula miatt számára bevizezett törölközőn.
Haramia viszont érdekesen reagált a sokktól. Nem, nem sértődött meg, mint ahogy vártam! Mert régen ezt tette volna. Nem. De gyakorlatilag 4-5 órán keresztül nem tágított a nyomomból, szinte lehetetlen volt tőle lépkedni, hatalmas dorombolással nyolcasolt a lábamnál, és feszt ott volt, ahol én. Ha gépnél, akkor folyamatos dorombbal karisztolt az asztalon a taszter és monitor között fel s alá és simogatnom kellett; ha direkt lefeküdtem, szaladva jött mellém és abszolút az aurámba mászva keringett körülöttem, rajtam; szaglászott szüntelenül bekapcsolt dorombmódban -- és simogatást igényelt; sőt, lefeküdtem a szőnyegre és úgy tettem, mintha ott olvasnék -- oda is azonnal jött, körbe-körbe toporogva-mászva-dorombolva, míg végül szorosan, teljes hosszában mellém nyúlt és úgy pihent meg. Ezért vezeklésképpen a nem túl puha szőnyegpadlón fekve olvastam legalább egy órát, hogy hadd pihizzen szegény, kimerült, kiszabadult kiszmakka.:))) De még altában is végig dorombolt, míg ott voltunk...
Csak estére estünk túl a traumán.
Az biztos, hogy bár zsigerből óvatos vagyok Haramiával -- 11 év alatt megtanultam: semmiféle nyílászáró nyitásánál soha nem lehetek biztos, tudat alatt óhatatlanul figyelek, ki ne szökjön ajtón-ablakon-erkélyre-szekrényekbe; minden ki van kötve, hogy 5 centisnél nagyobbra senki ne nyithassa; ha ritkán teljes szélességben kinyitom az ablakot, én teljes szélességben szétkönyökölve a párkányon, állok ott végig; hazaérkezésnél-elmenésnél ösztönösen a legkülönbözőbb módszerekkel tartjuk vissza a macskát --, és lám, mégis megesett, hogy beágyaztam a makkámat.:))